Befagyasztották az FBI internetfigyelő szoftverprogramját
2005. január 19. 23:03, szerda
Az eredeti tervekkel ellentétben az FBI napjainkban már egy kereskedelmi forgalomban kapható szoftvert használ ezekre a célokra, így egy idő után feleslegessé váltak a Carnivore fejlesztési munkái.

Hirdetés

Leállította a világháló megfigyelésére szolgáló alkalmazás kifejlesztését az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). A Carnivore (húsevő) fantázianevű program segítségével a szervezet potenciális terroristák, más bűnözők és kémek egymás közötti és a megbízóikkal folytatott elektronikus levelezését, internetes telefonbeszélgetéseit és más online kommunikációját (például chateléseket, üzenetküldő alkalmazások segítségével folytatott beszélgetéseket, fórumtevékenységet stb.) hallgatta volna le.

Ennek ellenére a szövetségi nyomozóhatóság 2002-ben csupán öt, míg 2003-ban csak nyolc online lehallgatási akciót indított, amelyek során a szakemberek egyetlenegy esetben sem a Carnivore-t használták. Az alkalmazást később átnevezték DCS-1000-nek. Az FBI tájékoztatása szerint a Carnivore kifejlesztésébe ölt pénzösszegek nem vesztek kárba, mert a programot 1998 és 2000 között összesen 25 online lehallgatási akcióban vetették be sikerrel. Mivel az FBI költségvetése titkos, így nem lehet tudni, hogy a Carnivore/DCS-1000 kifejlesztése hány millió dollárba került, a szervezet pedig szintén hallgat erről. Független szakértők becslése szerint azonban a gyakorlatilag az ablakon kidobott pénz 6 és 15 millió dollár között mozog.

Az ügyben kongresszusi jelentés is készült, amit időközben az amerikai információs szabadságról szóló törvényre hivatkozva megkapott a washingtoni székhelyű Elektronikai Információs Központ (EPIC) nevű polgári szervezet is, amely 2000 óta - mióta a nyilvánosság számára is fény derült a Carnivore létezésére - élénken kritizálta a programot.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. jan. 21. 03:12 | válasz | #11
Január van. Hányadik is? Hüm, 2005.
Huhh, nincs sok idő hátra. Gyors lepedőakrobatika az asszonnyal, majd kivárás. Azután pártiskola Pistikének, névváltoztatás O’Brien-re.
Muháhá: 2050. Reszkessetek!
szivar  
2005. jan. 20. 23:29 | válasz | #10
Hupsz, félreklikkeltem. Eggyel lejjebb...
szivar  
2005. jan. 20. 23:29 | válasz | #9
2005. jan. 20. 19:44 | galéria | válasz | #8

Ez nagyon nagy volt.
2005. jan. 20. 19:44 | galéria | válasz | #7
amerika basszájba .. az új világ , a szabadság földje .. annyira nagy már ott a demokrácia , hogy a republikánusok vannak hatalmon és egy idiótát ültettek az elnöki székbe, mialatt egy pár száz fős elit érdekei érvényesülnek .. ezen érdekek kb 200-300 ezer amerikainak kedveznek, a többiek meg le vannak szarva.
noss  
2005. jan. 20. 14:09 | válasz | #6
Navajo LOL :DD
Mi vagyunk itt a bennszülöttek e z€u közepén! =)
pemga  
2005. jan. 20. 09:37 | válasz | #5
Szerencsére mi Navajo-jellegűek vagyunk: automata-fordítókkal semmire nem mennek, amúgy meg semmi más nyelvre nem hasonlítunk ránézésre. Tessék ezt a képességet használni :)).
2005. jan. 20. 09:11 | válasz | #4
Nem biztos az. Az amcsik nem kispályáznak. Egyébként a Google valami hasonlót művel az internettel, csak más szempontok szerint szűr, és cask a web alapú kommunikációt (pl. ezt a fórumot is "lehalgatja" a Google).
Lacc  
2005. jan. 20. 07:15 | galéria | válasz | #3
:DDD Nekem ez tiszta röhejnek tűnik, ekkora adatmennyiséget szűrni. Parasztvakitás.
b  
2005. jan. 20. 06:30 | válasz | #2
lol!

bin laden, arafat, sharon, atomic bomb, terrorist, bassra, new york.

ezt hallagassák le. :)
Tetsuo  
2005. jan. 20. 00:30 | válasz | #1
Csak a zecselon figyel minket..

/Bomba, Bush, Terrorist!!!!! FBI Fuck! hehe/