Szerdán érkezik az első Media Player nélküli Windows
2005. január 19. 00:08, szerda
Az ügy furcsa fintora, hogy "az EU-szabvány", Media Player szoftver nélküli Windows XP Home és Windows XP Professional operációs rendszerek ugyanannyiba fognak kerülni, mint a hagyományos, Media Playert tartalmazó társaik.

Hirdetés

Ugyan a vállalat ezzel eleget tesz az Európai Bizottság határozatának, ám az új verzió semmivel sem lesz olcsóbb, mint a társai. A Microsoft Windows operációs rendszerekért felelős termékmenedzsere, Armin Cremerius-Günther Hamburgban, a tavaszi CeBIT-kiállítás beharangozójaként megrendezett rendezvényen kijelentette, hogy pontról-pontra eleget tesznek az Európai Bizottság követeléseinek.

Bár az ügy az Európai Bíróság előtt még - immár másodfokon - tovább fog folytatódni, a redmondi szoftveróriás úgy döntött, ha részben is, de teljesíti az EB kéréseit. Ugyan a korábban kiszabott és az Európai Bíróság elsőfokú tanácsa által jóváhagyott 497,2 millió eurós pénzbüntetést a Microsoft még nem fizette ki, csupán letétbe helyezte, ám az új Windows XP-változat piacra dobásával a vállalat azt akarja jelezni, hogy bármikor készen állna a megállapodásra.

A médialejátszó nélküli operációs rendszer Armin Cremerius-Günther tájékoztatása szerint még audio-CD lejátszására sem lesz képes, így kétséges, hogy egyáltalán hány felhasználó fogja megvásárolni. Mindenesetre a helyzet nem annyira drámai, mint ahogy azt a vállalat termékmenedzserre beállítja. Aki akar, az interneten ezután is talál majd számtalan ingyenes médialejátszó szoftvert.


Szintén a redmondi céghez kapcsolódó hír, hogy az idei CeBIT-en lesz először látható a Microsoft első olcsó Tábla-PC-je. Ugyan az ilyen készülékek már évek óta kaphatóak, ám valamiért mégsem terjedtek el. Az új Tablet-PC-k ára várhatóan 1200 euró lesz és Medion, illetve az Acer fogja gyártani őket. A menedzser elmondta azt is, hogy a kettes csarnokban idén látható lesz a Microsoft digitális, háromszobás próbalakása, amelyben minden korszerű technológiát fel fognak vonultatni. Ezt a lakást bárki megtekintheti majd és a felhasználók testközelből kipróbálhatják, hogy milyen érzés lehet egy ilyen lakásban élni.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. márc. 24. 11:48 | galéria | válasz | #60
ha csak ellennének magukba a winyón ,akkor tőlem 5 giga is lehetne , de win előszeretettel tölti be őket a memóriába ill. szemmel tartja őket , mind mind erőforrást igényel. Erre mondhatod ,hogy a mai 3 gigás memóriák és 4 gigás procik korában , de nem mindenkinek szarik GeIL 1Gbyteos GoldenTuning ramot a jézuska ..
2005. feb. 01. 09:29 | galéria | válasz | #59
Szép napot mindenkinek.
Tudja valaki, hogy kinek jó ez a megoldás at XP-vel kapcsolatban?
Ez a Mádia Player nélküli dolog valaki szerint is jó, hogy külön van?
Ennek a cégnek aki ezt nagyon feszegette, valami rendkivülien nagy dolgot kell, hogy alkosson ahhoz, hogy belopja magát a felhasználok szivébe.......
Az árakról már nem is beszélve. Igy sem olcso egyetlen szoftver sem, az ár marad az XP-nél pluszba meg majd hozzájön a Player....
Na UNIO, Ide vágytunk????????????

FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jan. 21. 18:45 | válasz | #58
nem, a lényeg az, hogy az EU meg akarta mutatni, h ki hordja a nadrágot...ennyi

de llegalább a QT vel ellentétben nem csak a saját formátumát tudja lejátszani.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jan. 21. 18:43 | válasz | #57
az engem nem érdekel mit raknak be helyette csak legyen, a lényeg hogy hozzátartozik az oprendszer alapvető funkcióihoz.
ha valakinek nem tetszik ami alapból van, használjon helyette mást...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jan. 21. 18:42 | válasz | #56
mplayer classic is lejátsza (az még .swf et is tud, még nem találtam olyat amit nem tud), de ez mind licenszbe ütközik, vagyis illegális...
dez  
2005. jan. 21. 08:45 | válasz | #55
Azért nem igaz, hogy senki sem fogja fel, hogy alapvetően az a baj a WMP-vel, hogy a segítségével a MS egy saját, zárt, jogdíjköteles, stb. videotömörítési szabványt akar elterjeszteni (WMV) - ez többé-kevésbé sikerül is neki -, amivel komoly befolyást szerezhet a piac ezen részére is. Nem lenne túl jó, ha (az OS-ek esetén történtekhez hasonlóan) kiveszne a piacról a többi formátum, és velük azok a cégek, amik nem a MS érdekszférájába tartoznak.
2005. jan. 20. 22:17 | galéria | válasz | #54
Notepad helyett Notepad2 (kicsi, gyors, ehhez képest nagyságrendekkel többet tud).
Alap defrag helyett O&O Defrag, szvsz jobb, mint az alap.
Internet pedig valóban kell, ezt jómagam is így gondoltam - de sztem ez nyílván való, ha elolvasod, amiket itt írkáltam...
2005. jan. 20. 22:14 | galéria | válasz | #53
"1. ki van kötve, h a .mov fájlokat csak a QT játszhatja le"

VLC gond nélkül viszi a *.mov fájlokat.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jan. 20. 17:41 | válasz | #52
ez baromság
nehogymá 1 szűz osben ne lehessen egyszerű szöveget szerkeszteni, vagy ne legyen benne egy olyan alap file rendszer karbantartó mint a defrag és egy mai os könyökből tudja kezelni az internetet...
a többivel egyet értek talán egy alap media lejátszó nem ártana...


ööö, mac osben több minden van alapból nem? jaaa, az más...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jan. 20. 17:36 | válasz | #51
"Amugy a QT-ra nem tudom miert fujnak annyian, az az egyetlen lejatszo, ami oda-vissza tud jatszani, es a csuszka huzogatasaval realtime megy a video is... Nem egy nagy feature, de aki komolyan foglalkozik videozassal, annak szuksege van ilyesmire."

két pontban foglalnám össze:
1. ki van kötve, h a .mov fájlokat csak a QT játszhatja le
2. a QT elképesztően pofátlanúl erőszakos sw.

btw, a tömörítési technológi az egyik legjobb
Gabest  
2005. jan. 20. 16:52 | válasz | #50
A windows bármennyire is annak néz ki, nem köztulajdon. Van gazdája, aki abba az irányba fejleszti, amerre neki tetszik. Legfeljebb csődbe megy, ha nem veszik a termékét emiatt. Ha erőszakkal beleszolnak innen-onnan, azzal csak ezt folyamatot akadályozzák meg.
h4x0r  
2005. jan. 20. 16:21 | galéria | válasz | #49
Nem szeretek személyeskedni, úgyhogy csak annyit mondok, hogy TALÁN igazad van ;->
2005. jan. 20. 11:42 | válasz | #48
Egyetértek!

Ne az Oprendszer döntse el, hogy mivel lassítom a rendszerem, hanem én.
2005. jan. 20. 11:22 | válasz | #47
Ismerve az elozo "magasroptu" beszolasait, nem hinnem h a "masik oldalrol" valaki egyaltalan leallna vele :)
Tetsuo  
2005. jan. 20. 02:08 | válasz | #46
Javanna, a WinMPt le lehet tiltani (ha törölni nem is) de az IEt nem lehet!!!!!
Azt a szart szedjék már ki belőle!!!

/kötekedőknek: persze h lehet, de utána még bugosabb lesz az Op..
Macc  
2005. jan. 19. 23:36 | válasz | #45
"Legjobb OS valasztas"

ez erosen szubjektiv:)

Macc  
2005. jan. 19. 23:01 | válasz | #44
tul van bonyolitva a windows rendesen, ezert mar nehez lenne elemeire bontani, mert mindig lenne valami ami a hianyzo reszre hivatkozik. Szoval keso
2005. jan. 19. 22:12 | galéria | válasz | #43
Tényleg nem érted, vagy csak kötekedős kedvedben vagy? Felőlem maradhatna a jelenlegi verzió is a piacon, mert igeis szükség van rá azoknak, akik még em tapasztaltak eleget, és nem ismernek más programokat, csak ami a vindózban van. De ha kiadnának egy általam vázolt verziót, valószínüleg arra is lenne venő, merthogy nem csak átlan gome userek vannak, sokan értenek hozzá, és el tudják dönteni, hogy milyen prgramokat akarnak használni, ami nem feltétlenül MS termék. Így már vili, vagy ragozzam tovább?
h4x0r  
2005. jan. 19. 22:10 | galéria | válasz | #42
"Legjobb OS valasztas"

Hu, te meg fogsz itt oltast kapni ezerrel :-)
Amugy freedom of choice, ugyhogy beke...
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2005. jan. 19. 21:45 | válasz | #41
na és az átlag user pl honnan tudja hogy miaz a ".Net framework" ls mihez kellhet neki... én nincs. ha leszed egy progt (aminek kellen) ne mbiztos, hogy érteni fogja miről van szó

Én nem magam nevében beszélek, csupán gondolok azokra, akik ne mértenek egyáltalán az ilyen dolgokhoz.

Az én Windows (XP) tudásom olyan pro szinten van, hogy engem zavar legkevésbbé, ha "bonyolítják" a rendszert. és ezt nem nagyjépűségből mondom, hanem tény. és ezért is XP a legjobb OS választás, mivel semmi gond nincs vele (számomra, mert értek hozzá:) )
2005. jan. 19. 21:37 | galéria | válasz | #40
Ezt tudom, le is írtam: #7.
De sokaknak van net, és pontosan tudják is, hogy mit szeretnének használni a gépükön a vindózos szoftverek helyett. Én pl tudom. Én használnám, ha lenne egy ilyen lite verzió. Talán nem vagyok egyedül...
h4x0r  
2005. jan. 19. 21:24 | galéria | válasz | #39
Gondolj masokra is: nem mindenkinek van netkapcsolata.
2005. jan. 19. 20:59 | galéria | válasz | #38
Miért lenne? Telepelés után belövöd a netet, vagy CD/DVD lemezről telepíted magadnak a dolgaidat és ott állsz egy vindózzal, ami olyan, amilyennek te szeretnéd, és nem fogna le 2 gigát a vinyódon, nincs tele olyan szeméttel, amit az életbe nem veszel elő... Nyílván nem mindenki választaná ezt a verziót, de lefogadom, hogy lenne rá kereslet.
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2005. jan. 19. 20:44 | válasz | #37
naja, aztán ott lenne a telepített OS a startmenüvel, hogy "please insert AN INSTALL DISK"...
2005. jan. 19. 20:25 | galéria | válasz | #36
Ahogy korábban is leírtam, a WMP nélküli vindóz egy baromság. Viszont épp a napokban beszéltük a haverral, hogy ha lenne egy XP lite verzió, az viszont nagyon is jó lenne. Ha már perlik MS barátunkat, hogy ne legyen a vindózban WMP, akkor le legyen benne:
Windows Media Player
Windows Movie Marker
Windows Messenger
Internet Explorer
Outlook Express
Defrag
Ezek a főbb dolgok, de gondolom sokak tudnák nélkülözni, illetve alternatívákkal pótolni:
Remote Assistance
Paint
Notepad
WorldPad
És a többi fasságot, mint súgó, virtuális billentyűzet, stb., stb... Kapnánk egy alap rendszert, egy alap desktopot, hardwertámogatást, szal csak épphogy álljon fel a rendszer. Nah, szvsz ennek már lenne értelme, de ezek közül _egyet_ (bármelyiket) nincs értelme kivenni...
Macc  
2005. jan. 19. 20:11 | válasz | #35
Ja! ez igenis vegye a faradsagot mindenki, es amit hasznalni akar azt tanulja meg hogyan kell. Mert kulomben Ilyen alapon akar iskolaba se jarjunk...
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2005. jan. 19. 19:52 | válasz | #34
na persze...
de azért a mikrosütőhöz is van "user manual"...
Razgon  
2005. jan. 19. 18:38 | válasz | #33
Már bocsánat, de a számítógép nem olyan mint a mikrosütő! Tudomásul kell venni, hogy a használata ismereteket kíván, mert a megfelelő ismeretek elsajátítása nélkül nem lehet normálisan használni. Az autót is meg kell tanulni vezetni. Hiába fikáznám a gyártókat, mert mindig lefullad a kocsi, ha én vagyok a béna.

Szóval, amit írtál, az elég erős csúsztatás.
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2005. jan. 19. 17:10 | válasz | #32
na meg, hogy hol foglal már WMP 500Mb-t és nem csak a dll-ekkel együtt, hanem +összes wmp file ami nem dll!!!!!...
Macc  
2005. jan. 19. 15:57 | válasz | #31
Szerintem is inkabb foglaljon 500MB-tal tobbet a rendszer, de ne kelljen neki cd-t adogatni ha valami uj HW-t talal, vagy egyaltalan barmihez.
WiLDoR  
2005. jan. 19. 15:50 | válasz | #30
"nem tudom mért ragaszkodik mindenki 500 mega dll-hez meg ilyen kacatokhoz , ez mind azért van benne a win-ben"

szerinted a 120, 160, 200+ gb-os winyók idejében kiafrászt érdekel az a nyamvadt 500 mb-nyi dll??? elfér kényelmesen a többi kacat mellett. szerintem...
2005. jan. 19. 14:53 | válasz | #29
Ezt a linuxos dolgot nem igazán értem. A linuxnak nem része semmilyen player. Az csak egy rendszermag. De az egyes linux disztribúciókat nézzük, akkor sem értem a dolgot, mert telepítésnél ki lehet jelölni, hogy milyen mediaplayert akarsz telepíteni, ha akarsz egyáltalán.
Ezért nem kell senkinek hülyének tettetni magát, ennyi lett volna a MS részéről az egész. Mint a régi jó 95-98-ban. Játszák itt az agyukat, holott mindenki tudja, hogy mire megy ki a játék.

Különben meg létezik egy XPLite nevű program, amivel el lehet távolítani az IE-t meg a WMP-t.
Ez sajnos fizetős progi ráadásul SP2-vel már nem igazán akart működni.
takraj  
2005. jan. 19. 14:39 | válasz | #28
[egyetért]

pl. akkor a linuxba miért nem kötnek bele, ha a winbe igen? U.A. a helyzet min2vel...
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2005. jan. 19. 14:15 | válasz | #27
"Ha viszont WMP-s XP-t KAP ez a szerencsétlen"
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2005. jan. 19. 14:14 | válasz | #26
De én inkább azokra a felhasználókra gondolok, akik SOHA SEMMILYEN kapcsolatban nem voltak számítógéppel és nincs is ismerőse rokana, akihez fordulhatnának ilyen ügyben (habár lehet hogy ez elég ritka eset). Szóval megveszi egy ilyen "szerencsétlen" a PC-t, és kap hozzá (akár "ingyen") Windows XP-t, haza viszi a gépet (egyedül nagy nehezen összeköti kábelekkel a gépet, monitor stb), bekapcsolja. bejön a desktop. Ekkor gondol egyet, hogy, jaj neki van audio CDje, és azt lehet szgépen hallgatni, beteszi és nagy büdös semmi.. (tfh hogy internete sincs). Szerencsétlen, akkor meg "csalódik a szgépben, hogy így meg úgy istenítik a gépeket, de nem tudja a nyavajás CDjét lejátszani. Lényeg az egészben, hogy egy sík "lame" még ezek után kell, hogy a boltot keresse meg megint, hogy miért nem működik, vagy keressen olyan ismerőst vagy embert, aki ért hozzá, és tudja mi a teendő. (WMP10, vagy akármi).

Ha viszont WMP-s XP-t ka ez a szerencsétlen, akkor neki úgyis mindegy, hogy milyen player van neki az OS-én, hallgat és néz... Aki meg kicsit többet ért a gépekhez, az meg már azt úgyis tudja, hogy VANNAK más playerek, és kipróbálja, ha elégedetlen a WMP-vel.

Mellesleg a wmv az egyik legjobb tömörítési eljárás.
2005. jan. 19. 13:48 | válasz | #25
Ez a Microsoft sem a régi már. Egy pár éve még tuti drágább lett volna a lecsupaszított változat. Mert hát külön munka volt vele és azt ugyebár mindig a felhasználó fizeti meg.
2005. jan. 19. 13:29 | válasz | #24
Szerintem nem sokan veszik ezt majd meg. Ennek az új Windowsnak a neve: "Windows XP Reduced Media Edition". Az emberke besétál a boltba. Látja a "sima" XP-t, és ezt. Megnézi árát. Egyenlőek. Namármost ezek után ki az aki az RME változatot veszi meg? A Microsoft jól csinálta hogy nem csökkentette ennek az árát, arra apellál, hogy így a normál változatot veszik meg.

Mondjuk én alapvetően nem értem hogy mi a baj azzal, hogy benne volt. Mert így a sok emberke nem tudja, hogy más lejátszó is van? Ja éééértem: így a sok emberke azt sem tudná esetleg, hogy lejátszó programok léteznek.

Végén már odajutunk, hogy ha oprendszert veszel (legyen szó bármelyikről) megkapod a kernelét, aztán építsd fel magadnak.

És lenne egy kérdésem. Nem értek jogilag a dolgokhoz, de a Linux disztribekben miért vannak lejátszó progik? Azokat nem kellene kivenni? Vagy ott azért nem baj, mert több van mellékelve?

mireez   "Rest in Peace mireez" 
2005. jan. 19. 13:04 | válasz | #23
"A csökkentett Windows változaton valószínűleg azok a média-alkalmazások - például játékprogramok, vagy multimédiás oktatószoftverek - sem fognak rendesen működni, amelyek intenzíven építenek a Windows-okba integrált Media Player technológiára."
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2005. jan. 19. 12:58 | válasz | #22
sok fax, sír, hogy miért nincs winben alapból ez meg az (miért nincs letöltés vezérlő, miért nincs normális filekezelő stb stb). Mások meg azért sírnak, hogy miért van ez benne, miért van az benne... Hát ezen igazodjon el az ember.

Én MS helyében akkor is benne hagytam volna MP-t, de sztem sza*tak rá, hogy ki kell adniuk egy olyan xp-t amiben nincs wmp.

Ott lehet akor a telepítő cd-n is.

Pl user nyitna meg egy avi-t. Win felajánlja neki rögtön, hogy neten keressen hozzá programot, és lőn, megtalálja wmpt. vagy Helyezze be a "Microsoft... XP" lemezt.
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2005. jan. 19. 12:51 | válasz | #21
láma gyerek, WMPC is lejátsza a qt-t is meg real fileokat. lááma vagy:D és nem is tudtad:DDD
strogg  
2005. jan. 19. 12:40 | válasz | #20
Viszont azt eddig senki nem vette észre, hogy az m$ megint jól belehazudott a pofánkba. Sőt vette a bátorságot, és az EU-nak is.
Sírt hónapokig, hogy az MP nélküli win mekkora szarság lenne, mert olyan szinten van összeintegrálva az MP+win, hogy nem is tudják szétválasztani, és különben is. Erre szinte a jogerös ítélet után kiadátk:)
Persze gondolom dolgoztak rajta, mondjuk 3-4 hónapot, de csak sikerült. Hogy is van ez akkor az IE féle sírással?
MEllesleg az MP szvsz egy nagy rakás ****. Ezzel nem azt mondom, hogy a winamp jobb. Mert lassúági versenyt rendezhetnének ketten.
De az mplayer, bsplayer pl isteni.

Más. Lehet én emlékszem rosszul (tehát XP-nél már nincs így), ha jól emlékszem a winben van külön Cdplayer progi.
És szinte látom a köv. vizsgálat tárgyát. Kettöt is elöre látok.
Ugyanezt meglépik az IE kapcsán is. (tessék IE nélkül szállítani a windows-t), a másik pedig az, hogy egy kisebb tudású szoftver (nincs MP) miértk erül annyiba, mint amiben van. :)))
Szint már látom magam elött a hírt, hogy ez lesz a köv. eljárás:)
Macc  
2005. jan. 19. 12:37 | válasz | #19
En csak azt akarom mondani, hogy egy OS annal jobb minel tobbet tud alapbol. Es nem az a baj a Winnel, hogy benne van a WMP, hanem hogy egybe van szove... ui az IE.
2005. jan. 19. 12:16 | galéria | válasz | #18
a WMP nélküli alap windóz abszolút nem baromság, nem tudom mért ragaszkodik mindenki 500 mega dll-hez meg ilyen kacatokhoz , ez mind azért van benne a win-ben , hogy majd jó lesz ha vesz a júzer egy szkennert meg egy nyomtatót , meg egy ezt meg azt .. és ez jó is a nullkilóméteres júzernek, de mondjuk én képesnek érzem magam arra , hogy felrakjak drivereket segítség nélkül...
Macc  
2005. jan. 19. 10:24 | válasz | #17
Szerintem a WMP nelkuli windows egy akkora baromsag, hogy nemigaz... foleg, hogy enelkul meg cd-t se tud lejatszani az OS. A programokat nem kihagyni kene szerintem az OS-bol, hanem egyszeruen eltavolithatova kene tenni, ennyi. Mellesleg a WMP nem mindent tud lejatszani, ugyhogy az emberek kenytelenek mas alternativat keresni. Esetleg inkabb 2 ingyenes lejatszot is mellekelnenek az OS melle, mar nem lehetne belekotni. De hat itt penzrol van szo, nem arrol hogy kinek mi a jo.

Amugy a QT-ra nem tudom miert fujnak annyian, az az egyetlen lejatszo, ami oda-vissza tud jatszani, es a csuszka huzogatasaval realtime megy a video is... Nem egy nagy feature, de aki komolyan foglalkozik videozassal, annak szuksege van ilyesmire.

Dzsini  
2005. jan. 19. 09:44 | galéria | válasz | #16
itt elsődlegesen az OEM piacról van szó, hogy adott cégek amikor összeraknak egy eladásra jutó gépet, akkor ne legyen kötelezően rajta a WMP, hanem lehessen rajta musicmatch vagy realone vagy bármilyen más dolog - ami reklám és egyéb szempontból nem elhanyagolható.
juhand  
2005. jan. 19. 09:07 | válasz | #15
A lényeg a lustaság. Így is sokan WMP-fognak letölteni, de esetleg többen néznek más lejátszó után mintha a WMP benne lenne.
2005. jan. 19. 09:04 | galéria | válasz | #14
Az már más kérdés, hogy az ingyenes kodekcsomagok (K-Lite, Gordian Knot stb.) tartalmaznak alternatív lejátszókat (Classic Media Player, BSPlayer stb.)...
Lehet, hogy legközelebb ezek készítőinek nyakára taposnak.

===============================
.:i2k:. from meló
2005. jan. 19. 09:02 | galéria | válasz | #13
Az a csodálatos, hogy a világ - eddigi - legtökéletesebb, leghelytakarékosabb tömörítési eljárását helyből támogató lejátszóját nyírták ki!
A WMP ugyanis HELYBŐL tudja a HDTV filmanyagok lejátszását.
Tessék csak belegondolni, miért is kellett a WMP nyakára lépni...?
Hogy rólunk, átlag felhasználókról egy újabb bőrt tudjanak lehúzni a média lejátszó szoftvereket készítő cégek.
A natív Windows-ban ugyanis ezentúl nem lesznek média codec-ek, s bizony - a kiskapukat most felejtsük el - azokért fizetni is kell ám!
Ezentúl, egy HDTV film lejátszásához (Franciaországban már ez a jelen!) szükség lesz egy azzal kompatibilis lejátszó szoftverre is...

===============================
.:i2k:. from meló
avman  
2005. jan. 19. 08:54 | válasz | #12
sőt... az avihoz képest egy nulla...
2005. jan. 19. 08:42 | válasz | #11
quiktime-al speciel az a bajom, hogy fel kell rakni hozza egy x+1. (amugy eleg bena) media lejatszot, es a formatum semmivel nem jobb, mint a tobbi.
Thrawn  
2005. jan. 19. 08:40 | válasz | #10
Ezek szerint az Európába szánt Longhorn sem fogja tartalmazni? Akkor majd letöltök hozzá egyet. Nálam ennyit értek el a hülye perükkel.
Keldor  
2005. jan. 19. 07:54 | válasz | #9
és mé jó az ha nincs WMP??

ekkora baromságot
2005. jan. 19. 07:53 | válasz | #8
Konkrétan mi a bajod a wmv vagy a quicktime formátummal?
Szerintem semmi baj nincs velük.
2005. jan. 19. 03:18 | galéria | válasz | #7
Tulajdonképpen ezt lehet úgy is értelmezni, hogy MS szerint a WMP nem ér egy vasat sem. :)
Persze ez nem igaz... Arra, amire home user akarja használni, tökéletesen megfelel. Manapság ugye egyre nehezebb elképzelni, de akinek nincs net, és egyéb offline forrásból sem tud alternatívát keresni, annak is csak hasznára válhat a WMP. Ha nem tudna lejátszani egy sima audio CD-t, vagy akármit, egyből magát a vindózt kezdené fikázni. Szal elmehet a jó ..., aki kitalálta ezt a WMP nélküli vindóz baromságot... Most biztos mindenki nagyon örül, akik közreműködtek, pedig ez szánalmas húzás volt.
2005. jan. 19. 02:55 | galéria | válasz | #6
Amugy meg szerintem a zenelejátszásra jobb a MP mint a Winamp, mert sokkal átláthatóbban rendszerezi a zenefájlokat és dizájnosabb is!!
2005. jan. 19. 02:52 | galéria | válasz | #5
A hírben az áll hogy ugyanannyiba kerül mint a Media Playeres verzió!
Mi ebben a furcsa?? Akinek kell a MP az ugyis ingyen letöltheti a MS honlapjáról, vagy nem??
troc  
2005. jan. 19. 02:15 | válasz | #4
egy teljesen értelmetlen per jogos végeredménye. egy profitorientált cég reális döntése. az hogy milyen a media player más kérdés. pl én is kihányom a belem ha wmv-t kell használni, de ennél vannak sokkal rosszabb megoldások. qtime vagy brrrrr realplayer fájlok - na aki ilyenekre vágyik meg is érdemli.
Tetsuo  
2005. jan. 19. 01:04 | válasz | #3
IE és MP nélküli Wint akarok!!!!!
2005. jan. 19. 00:56 | válasz | #2
"A menedzser elmondta azt is, hogy a kettes csarnokban idén látható lesz a Microsoft digitális, háromszobás próbalakása, amelyben minden korszerű technológiát fel fognak vonultatni."

Kozeleg a "Dragam, lefagyott a kavefozo!" korszak.
2005. jan. 19. 00:34 | válasz | #1
tablet pc: "évek óta kaphatóak, ám valamiért mégsem terjedtek el."
hm, 1.1 GHZ, 10 colos érintőképernyő, 600 000 HUF, és még nem értik miért gázos.
Ennyiért atomerőmű laptopot vesz az ember, és még digitáblára is futja.
Egyébként nem hiszem, hogy feltűnne valakinek is, hogy valami hiányzik az eXPrience-ből. Max egy kicsit másként kattint a Winamp.exe-re