Luxus bútor luxus PC-vel 55 ezer dollárért
2005. január 13. 19:37, Csütörtök
A Truvia nem szuperolcsó, hanem éppen ellenkezőleg, méregdrága számítógép-konfigurációkat kínál a felhasználóknak. Egy-egy ilyen PC ára bizony elérheti az 55 ezer dollárt, azaz tízmillió forintot is.

Hirdetés

Az olcsó számítógépek mellett egyre inkább divatba jönnek a méregdrága PC-k is. Amíg az elektronikai áruházakban és a számítástechnikai boltokban lassan már 300 eurós áron kaphatók komplett konfigurációk és az Apple is bejelentette mindössze 500 euróba kerülő Macintoshát. Emellett azonban több vállalat is más utat jár be, közéjük tartozik a Truvia nevű amerikai cég is.


A Truvia több más mellett azzal is büszkélkedhet, hogy Washington szövetségi államban, Redmond városában, közvetlenül a Microsoft szomszédságában van a központja. A vállalat méregdrága konfigurációiban nem csak maga a számítógép van benne, hanem az azt kiegészítő, körülvevő akár luxuscikknek számító bútorok is. Amint azt a Truvia alapítója, John Wojewidka elmondta, az egyedi PC- gyártásánál szorosan együttműködnek a bútorgyártókkal, így az ügyfél a számítógépét egy asztalba, könyvespolcba, barokk szerénybe vagy más bútorba beépítve kapja kézhez. A cégnél még arra is ügyelnek, hogy ne feledkezzenek meg sem a monitorról, sem pedig a billentyűzetről.

A több éves számítástechnikai ipari tapasztalattal rendelkező szakember hitvallása, hogy a technikát integrálja a lakókörnyezetbe, így maga a PC a bútorzat része lesz, nem pedig a berendezési tárgyak közti idegen dolog. A termékeiket John Wojewidka elsősorban a jól szituált, a dizájnt értékelő nők figyelmébe ajánlja. A szükséges hardvert a Truvia a Voodoo nevű vállalattól vásárolja meg, mely játékfanatikusok számára készít csúcsteljesítményű PC-ket.
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. jan. 14. 14:24 | válasz erre | #12
Az asztal lapjába van építve a plazma kijelző, ha meg használni akarod: felhajtható. A középső fiók előrehajtva, kiderül, hogy egy billentyüzetnek meg egy egérnek a búvóhelye, pl... (a cég weblapja alapján)
Sauron  
2005. jan. 14. 10:22 | válasz erre | #11
Úgy jól nézz ki, de nem megy a kastélyom bútoraihoz!
Redfox  
2005. jan. 14. 06:22 | galéria | válasz erre | #10
Ezt kell cipelni LAN-ra.:D
noss  
2005. jan. 14. 01:51 | válasz erre | #9
Bővíthetőség? Ha 1-2 év mulva is trendi akarok lenni, akkor ugye nem kell fűrészt ragadnom h berakjam a legújabb videókártyacsodát? És ugye a komolyan fűtő hűtőkártya nem fogja leégetni a házamat? :)) :P
Egyébként igazi játékosoknak való environment! ;)
2005. jan. 14. 00:55 | válasz erre | #8
Én csak egy asztalt látok a képen.
juhand  
2005. jan. 14. 00:15 | válasz erre | #7
pénzkidobás
12346  
2005. jan. 13. 23:57 | galéria | válasz erre | #6
uh szóismétlés rula
12346  
2005. jan. 13. 23:56 | galéria | válasz erre | #5
kizárt, hogy pl egy barokk bútort elkúrjak ilyen hülyeségre:D max akkor kéne ilyen is, ha tényleg nem tudnék mire költeni. egyébként nem nagyon vágyom ilyenekre:)
h4x0r  
2005. jan. 13. 23:16 | galéria | válasz erre | #4
Tulkepp en is vennek, ha valaki megmondana, hogyan legyek olyan gazdag, hogy ezt kivitelezhessem :-)
Kelta   2 db büntetőpont 2 db büntetőpont 
2005. jan. 13. 22:57 | válasz erre | #3
Irigylem azokat, akiknek az a legföbb gondjuk, hogy vegyenek ilyet vagy sem :)))
M2  
2005. jan. 13. 22:16 | galéria | válasz erre | #2
Hááát... szeretném ha ez lenne a következő upgradem...
takraj  
2005. jan. 13. 21:01 | válasz erre | #1
lol