Letölthető a Microsoft vírusirtója
2005. január 13. 07:28, csütörtök
Az új program tartalmazza az összes eddigi kártevő ellen kiadott korábbi szoftvert is, így például még a tavaly, illetve az idén a Sasser és a MyDoom vírusok elleni eltávolító alkalmazásokat is.

Hirdetés

A szokásos biztonsági frissítések és javítások mellett a Microsoft hozzáférhetővé tette új vírusirtó alkalmazásának első verzióját. A jelenlegi rendszer marad a továbbiakban is, ami azt jelenti, hogy a redmondi cég az úgynevezett Patch-Day-en elérhető biztonsági javítások mellett teszi majd letölthetővé a vírusirtó javításait, frissítéseit is. A programot a GeCAD munkatársai fejlesztették ki a Microsoft számára, a vállalatot a szoftveróriás 2003 közepén vásárolta meg. A "Malicious Software Remove Tool" nevű alkalmazás letölthető az Auto-Update funkció segítségével, valamint külön fájlként és a Windows Update internetes oldalról is.

A Microsoft egy külön ismertető dokumentumban teszi hozzáférhetővé a kezelési útmutatót, illetve a Malicious Software Remove Tool által felismert vírusok és más számítógépes kártevők listáját. A vírusirtó jelenlegi verziója többek között képes kiirtani a Sasser, az MSBlaster, a MyDoom és a Nachi vírusokat illetve férgeket.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Amikor a szoftver felfedez egy kártevőt, első lépésben megpróbálja kiirtani, majd attól függetlenül, hogy az akció sikeres volt-e, az alkalmazás különböző információkat küld a Microsoft számára. A cég tájékoztatása szerint ezek az adatok csupán a kártevő nevére, az akció sikerességére vagy sikertelenségére, a használt operációs rendszer verziójára, az országbeállításra és a számítógép processzorának típusára vonatkoznak. Némileg meglepő és szokatlan módon ugyanakkor egy, a vállalat honlapján elérhető dokumentumból az is kiderül, hogy milyen ellenlépéseket tehet az a felhasználó akit zavar, hogy ezeket az információkat elküldje a Microsoftnak a program.

A cég nem akar a nagy vírusirtó-fejlesztők konkurense lenni, az alkalmazás csupán arra szolgál, hogy egy esetleges vírus- vagy féregfertőzés után az adott kártevő sikeresen eltávolítható legyen, és természetesen nem képes megelőzésre.

Letöltés (magyar)
Letöltés (angol)
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Csaba  
2005. jan. 17. 21:30 | galéria | válasz | #32
Nem tudom, mi a bajod a Zone Alarmmal, de biztosíthatlak, hogy ezt használom pár éve, és nem lassul be tőle a netem, nem szakadozik. Sőt, még csak rejtélyes vírusok, meg fagyások sincsenek...
Biztos, hogy vannak ennél professzionálisabb tűzfalak, azt nem vitatom, de attól még bőven használható...
zeus  
2005. jan. 17. 12:53 | válasz | #31
"igen, nem az ellen nem véd" szalacsi :)
2005. jan. 14. 21:10 | válasz | #30
Sil!
Ugye, te sem gondolod komolyan, hogy a szmájli () csak úgy véletlenül volt ott a mondókám végén?
zidder  
2005. jan. 14. 09:51 | válasz | #29
Köszi Garfield a sok értékes információt... majd fontolóra veszem az észrevételeid... megtörtént...
2005. jan. 14. 01:28 | galéria | válasz | #28
Nekem McAfee Personal Firewall plus 6.0 van ami szerintem sokkal jobb mint a kerio... IP-címet is lehet banolni benne... meg még van egy rakás
extra...
Sil78  
2005. jan. 14. 00:56 | válasz | #27
Igen, sajnos túl naiv vagy... (Vírusirtó még csak akad a legtöbb gépen, bár azt se mindenhol frissítik rendszeresen, de a többi...)
2005. jan. 14. 00:47 | galéria | válasz | #26
Akkor ideje kipróbálnod a Symantec antivirus Corporate Client-et vagy Symantec Client Security-t, bár amilyen tájokoztt vagy, biztos ismered őket.

U.i.: Közük sincs a Norton-termékcsaládhoz.
2005. jan. 13. 22:30 | válasz | #25
Ennek a proginak nem sok értelme van, ha van a gépen egy jobb víruskergető meg egy jobb tűzfal. (Gondolom, ezek nélkül nem sokan neteznek... Vagy csak én vagyok túl naív? )
2005. jan. 13. 18:22 | galéria | válasz | #24
2005. jan. 13. 18:21 | galéria | válasz | #23
za és a professzionális szavak egy poszton belül elég ritka esetben fordulhatnak elő ..
2005. jan. 13. 18:17 | galéria | válasz | #22
énis így vagyok vele :D
2005. jan. 13. 18:16 | galéria | válasz | #21
jobb , de ha jót akarsz - igazán - akkor Outpost .
zidder  
2005. jan. 13. 17:01 | válasz | #20
Symantec terméket-et akkor se tennék fel a gépemre ha bottal vernének:DDD
Csak az igazi home userek hisznek még a csodákban:D
zidder  
2005. jan. 13. 16:59 | válasz | #19
Ja bocs Garfield... látom te ezt sokkal jobban vágod... én kérek elnézést
2005. jan. 13. 16:41 | galéria | válasz | #18
Erdekes nekem Norton szuzfal volt sokaig es nem problemaztam vele, egyetlen gondom azvolt h viszonylag sokat foglalt es allandoan pittyeget a talcan ha eszlelt vmi behatolast. Hallottam h lassitja a gepet, hat az enyemet nem lassitotta, errol ennyit. Amugy mostmar enis keriot hasznalok, ezzel is meg vagyok elegedve bar neha eleg kellemetlen, de egyenlore nincs jobb. :)
2005. jan. 13. 16:38 | galéria | válasz | #17
Nemertem ezt a "Mikrofos?! okadjuk le!" felfogast. Attol h egy vezeto ceg még nemkell leokadni...
Nemregiben jelent meg a MS Anti spyware es kivallo program, letisztit mindent es szol ha talal vmi nem megbizhato cuccot. Aztan ne feledjuk el a microsoft hardware-eit amik a legjobbak. Emlekezzunk csak az intelli mouse explolerre. Nekem még mai napig is azvan es nem adnam semmien logitech csodáért. Szoval ne okadjuk mar a ms-t, enis utallom oket, de ezvan.
2005. jan. 13. 16:10 | galéria | válasz | #16
OFF:

Eddig nagyon megvoltam elégedve a ZoneAlarm-al, nagyon professzionális, persze nemis kezdőknek készült...



Akkor te még nem láttál Sygate Personal Firewall Pro-t vagy Kerio-t.

Elég sok fórumozás és levlistázás után tűzfal kapcsán 2 szabályhoz tartom magam:

1. Norton-cuccot soha, mert megeszi a gépet; ez tapasztalat is (Szeretném hangsúlyozni, hogy csak Norton-cuccokra vonatkozik ez, érdekes módon a Symantec-termékcsalád nagyon pöpec lett)

2. ZoneAlarm-ot soha. Amennyi szopást én olvastam rejtélyesen fagyó gépekről, szakadozó netről és végül kiderült, hogy ahol fentvolt ez a csodaszoftver, ott mindig ő volt a ludas.
2005. jan. 13. 15:30 | válasz | #15
Szerintem is a Outpost Firewall az egyik legjobb választás. A Zone Alarm is jó de már nekem is volt gondom vele.
Sauron  
2005. jan. 13. 14:48 | válasz | #14
Én Nortont használok, és semmi bajom vele!
zidder  
2005. jan. 13. 13:22 | válasz | #13
Nekem most van először gondom vele... szerintem ez most microsoft sara elsősorban... nem a Zonelabs-é
2005. jan. 13. 13:20 | válasz | #12
Szerintem az egyik (ha nem a) legjobb tűzfal az Outpost Firewall. A ZoneAlarm-al már akadtak gondjaim.
zidder  
2005. jan. 13. 13:05 | válasz | #11
Eddig nagyon megvoltam elégedve a ZoneAlarm-al, nagyon professzionális, persze nemis kezdőknek készült... és nagyon tetszik benne hogy tűzfal és antivirus is 1ben... jobb megoldásnak tűnt ezt feltenni mint 2-3 másik a programot, amik külön külön látják el ezeket a dolgokat... és a legszebb az egészben, hogy meg se lehet érezni a teljesítényen a folyamatos figyelést... De javaslom hogy nem most próbáljátok ki:)
zidder  
2005. jan. 13. 13:03 | válasz | #10
Bocs fiúk, a probléma nem az új antivírusban van... hanem a tegnap este kiadott secutity update-ben...
És a gép sem fagy le... csak a CPU 100%os tehelés alá kerül...
2005. jan. 13. 12:25 | válasz | #9
En nem szoftverfejlesztő cég, ez A Microsoft.
Nem is lennének ők, ha nem lenne ilyen benne:

"első lépésben megpróbálja kiirtani, majd attól függetlenül, hogy az akció sikeres volt-e, az alkalmazás különböző információkat küld a Microsoft számára.
"
Ezért, érted, ezért nem felhőtlen a boldogság. No meg a számtalan múltbéli stikli miatt.
2005. jan. 13. 11:31 | válasz | #8
Micsoda geci ez a szoftverfejlesztő cég, hogy vírusirtó programot akar írni!
Neki olyat nem szabad. Úgy is biztos csak egy kémprogram lesz ami még ráadásul vírusokat is fog telepíteni. De ha esetleg nem akkor is biztos szar lesz.

Sauron  
2005. jan. 13. 11:08 | válasz | #7
Egy bíztos, az én gépemről nem fog ez a progi adatokat küldeni a M$-nak!
2005. jan. 13. 10:38 | galéria | válasz | #6
Sygate Personal Firewall-ról mi a véleményetek? Jobb a Zone Alarm?
2005. jan. 13. 10:37 | galéria | válasz | #5
Valószínúleg ezt tapasztalatokra építve írtad. Tűzfal?
zidder  
2005. jan. 13. 09:42 | válasz | #4
Épp most hívtam fel pár kollégát... a legtöbbnek szintén előjött eza gond...
Mi már várjuk a frissítés frissítését
zidder  
2005. jan. 13. 09:38 | válasz | #3
Mióta fentvan... folyamatosan lefagyasztja a zonealarm-ot, az pedig az egész gépet.
Jó sikerült ez is!
Chief  
2005. jan. 13. 09:29 | válasz | #2
Újabb kémprogram...
Bucser  
2005. jan. 13. 08:40 | galéria | válasz | #1
Az explorer is így kezdte:D Funkcióiban hiányosan semmire nem alkalmasan:D Azóta többmilliárdjába került a Microfosnak:D (a pereskedések miatt) Ezzel is ez lesz...