Dél-Korea piacvezető elektronikai vállalata, a Samsung kifejlesztette mobilokban használatos, élőbeszédet írott szöveggé alakító technológiáját, mely jelenleg két mobiltelefonban lelhető fel.
Hirdetés
A sajtóközlemény szerint a felhasználó beszél a telefonba, ami azt közvetlenül szöveggé alakítja, ami nagyban megkönnyítheti az SMS írást. "Ez az új technológia jelentősen megváltoztatja az emberek kapcsolatát vezetéknélküli telefonjaikkal" - mondta Peter Skarzynski, a Samsung Electronics elnökhelyettese. "Ez az első alkalom, hogy a vásárlók üzeneteiket feldiktálhatják telefonjaikba, és szövegként továbbküldhetik, nagyban leegyszerűsítve a legtöbb SMS megírását."
Egy hasonló technológia segítségével, egyszerűen a telefonba bemondva előre beprogramozott üzeneteket is elküldhetünk. Itt sablonokhoz rendelünk hozzá hangot, például a "hívj vissza később", vagy "késni fogok" kategóriájú üzenetek pillanatok alatt elkészíthetőek és továbbíthatóak a címztettnek.
A Samsung - talán innovatív megoldásainak is köszönhetően -, de átvette a világ mobilgyártóinak rangsorában a második helyet, amit eddig a Motorola birtokolt. Természetesen a legnagyobb szereplő, a Nokia trónfosztása még odébb van, de a második és harmadik helyezett együtt már majdem eléri az ehhez szükséges szintet. A Samsung a piac majd 14, a Motorola kicsit több, mint 13 százalékát birtokolja, a Nokia pedig 31%-ot harap ki a képzeletbeli tortából.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
A gépi felolvasás összehasonlíthatatlanul könnyebb probléma, mint a felismerés, nem összekeverendő. Felolvasó programok (olyanok, amilyenek) még a ZX Spectrumomra is voltak, ma már valódi, emberit megközelítő intonációra képes szoftverek vannak, magyarul is.
Én úgy tudom, jó - emberi szintet elérő - beszédfelismerő program mai napig nem létezik semmilyen nyelven. A legnagyobb gond, hogy a számítógépnek nincs semmilyen tudása a kontextusról, tehát ha a beszélgetés mondjuk az ebédről szól, akkor nem fogja kitalálni, hogy a nehezen érthető ...ábas szót inkább "lábas"-nak és nem mondjuk "hátas"-nak kell értenie. Egy ember a beszédértés során folyamatosan használja az ilyen jellegű tudását. A másik nagyon nagy gond, hogy a kimondott hangok gyakran nagyon távol állnak attól, amit a szó könyvtári alakjából várnánk, ráadásul ez is változik a szövegkörnyezettől függően.
Persze vannak szép eredmények, de a ma létező legjobb megoldások is olyan erőművet igényelnek tárhelyben és számítási kapacitásban, amely aligha fér bele egy mobilba (sokszor a mai asztali gépek sem elegendők). Kíváncsi lennék, mit is tud valójában ez a megoldás, marketingduma nélkül...
Tudsz vmi címet? /más: a Windowsban van vmi beszédfelolvasó, de az nagyon gyatra progi (mintha demo lenne) annak mi az értelme? Illetve van-e olyan progi ami felolvassa nekem a txt-t?
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."