3G-s videók a cunami áldozataiért
2005. január 11. 08:19, kedd
A hong kongi CSL bejelentette, hogy 3G hálózatát használta és fogja használni a jövőben is az Indiai óceán országait sújtó szökőár áldozataiért létrehozott segély­alapítványok televíziós felhívásainak közvetítésére.

Hirdetés

Január 7-én este a Hong Kong Stadionban tartottak egy úgynevezett "Határokon átlépő pénzgyűjtő show"-t. A szélesebb közönségek elérésének céljából a CSL felhsználta 3G technológiáját és lehetővé tette 1010 és One2Free előfizetőinek, hogy a műsort az i-Cable szolgáltatás keretén belül élő online közvetítésen keresztül követhessék végig. Természetesen a többi műsorral ellentétben ezt díjmentesen bocsátották az érdeklődők rendelkezésére.

Az előfizetők, akik képesek fogni a 3G-s adásokat, azonnal SMSben tudnak adakozni is. Minden a megadott számra elküldött SMS 20 hong kongi dollár hozzájárulást jelentett, melyet a következő havi számlával kerül kiegyenlítésre. Az így összegyült pénzeket az öt legnagyobb segélyszervezet, az Oxfam, Vörös Kereszt, Üdvhadsereg, UNICEF és a World Vision számára utalják majd tovább az illetékesek.

A szolgáltatás igen népszerű, mint ahogy az ázsiai régió tehetősebb területein minden segély és újjáépítési megmozdulás azonnal tömegeket és dollárhegyeket indít útjára. A 3G technológia a későbbiekben lehetővé teheti akár a gyors hiradásokat, és hasonló katasztrófa helyzetekben átveheti a tömegtájékoztatás szerepét is.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. jan. 12. 16:50 | válasz | #3
Eloszor ugy olvastam hogy 3D, mondom mi a f...

Sauron  
2005. jan. 12. 09:52 | válasz | #2
Szerintem ez már egy kicsit durva, hogy mindenki üzletett csinál a cunami áldozataiból !!!
AS  
2005. jan. 11. 14:47 | válasz | #1
Sok pénzt ráforditanak..