Harcoljunk a vírusokkal 2005-ben is
2005. január 24. 02:20, hétfő


Karácsony után számos otthon lett gazdagabb egy új számítógéppel, sokan fizettek elő szélessávú vagy telefonos internetre, viszont arra talán nem számított senki, hogy ezeken kívül számos más kis jövevénnyel is gazdagodott a család. A figyelmetlen számítógép felhasználó otthont adhat megannyi vírusnak, trójai programnak és ezek ezernyi rokonának. Lássuk, hogyan tud bárki szaktudás nélkül is küzdeni ellenük. A cikk során a teljesség igénye nélkül arra próbálok majd válaszokat adni, hogy az átlagos felhasználó hogyan védekezhet sikeresen a rá leselkedő online veszélyek ellen. Nem térek ki a nem Windows felületekre, illetve a programok között főleg ingyenesen elérhető szoftvereket ajánlok.

Veszélyek és kártevők

Manapság a legtöbb kárt a vírusok, az úgynevezett spamek, azaz kéretlen levelek, trójai programok és az adware/spyware programok okozzák, vagyis olyan titokban gépünkre települő programok, melyek reklámokkal árasztanak el minket vagy adatokat szolgáltatnak ki rólunk. Általában csak kellemetlenséget okoznak, de adott esetben működésképtelenné tehetik gépünket, vagy lehetetlenné teszik böngészésünket.

Vírusok

Korábban jóval pusztítóbb vírusok riogatták a számítógép-felhasználókat, de akkoriban az internet kevésbé volt elterjedt, így fertőzési lehetőségeik meg sem közelítették napjaink rosszindulatú kódjait. Manapság a legjellemzőbbek a féregvírusok, melyek e-mailben érkeznek és akár már megnyitás nélkül is a mi gépünkről folytatják hódító hadjáratukat. Ezen kívül vannak olyan vírusok, melyek lyukakat igyekeznek vágni gépünk védelmén és társaik bejutását segítik, illetve a legkellemetlenebbek azok a komoly károkat okozó vírusok, melyek mindenféle emberi beavatkozás nélkül képesek voltak bejutni a védtelen számítógépre. Ezek a vírusok ezután módszeresen más internetre kapcsolt gépeket támadtak, amivel hosszútávon komoly adatforgalmat generáltak, így lassítva le kapcsolatunkat, illetve az adatforgalmi limittel netező ügyfelek drága megabájtjait tékozolták el.

Spam

2004 végén az Egyesült Államok legnagyobb internetszolgáltatója örömmel jelentette be, hogy már csak napi 1,2 milliárd kéretlen levél érkezik ügyfeleihez naponta. Ez éppenséggel 75%-kal kevesebb, mint 2003 végén, de az internet piac többi szereplője és elemzője nem éppen csökkenésről számol be ezen a téren. Ki ne kapott volna már szexoldalakra csábító, ingyen diplomát, Rolex órát, olcsó gyógyszert, viagrát kínáló, vagy jövedelmező befektetéseket, ingatlant ajánló leveleket akár százával is naponta. Lehet próbálkozni a levelező beállításával, bizonyos szavak kiszűrésével, de ennek ellenére is napról napra több terjed.

Adware/spyware programok (kémprogramok)

A böngésző elindítása után szép lassan ellepik a monitort a felugró ablakok? A beírt webcím helyett pucsító lányok köszöngetnek felénk? Biztosak lehetünk benne, hogy gépünkön nyüzsögnek az ártó kis programok. Vagy valamelyik fájlcserélő program ajándékozott meg minket, vagy egyik este kíváncsiságunkat és egyebeket kielégítendő, forró oldalak után kutattunk. Elég egyszer rossz helyre nyúlni, utána már nem nagyon lesz megállás.

Az ellenség tehát már ismert. Most nézzük, hogy mit tudunk mi csatasorba állítani!

Operációs rendszer

2005-ben az otthoni gépeken már a legelterjedtebb operációs rendszer a Windows, abból is az XP a maga kb. 60-70%-os elterjedtségével. A Microsoft operációs rendszere alaphelyzetben szinte teljesen védtelen minden külső támadás ellen, ezért telepítés után, ha már az internet csatlakozásunkat is beállítottuk, akkor nyomás a Microsoft Windows Update szolgáltatásához.

Az első lépés, hogy meggyőződjünk arról, hogy rendelkezünk a Microsoft ingyenes SP2 javítócsomagjával. Ez kiderül a Windows Update oldalból. Amennyiben nincs telepítve, azonnal kezdjük el letölteni, vagy akár CD-lemezen is igényelhetjük ingyenesen. Ha készen van, kapcsoljuk be az automatikus frissítést, illetve paranoiások végezhetik manuálisan is, de havonta mindenképp érdemes szétnézni.

Az SP2 javítócsomag majdnem 300 megabyte, tehát csak szélessávú kapcsolattal rendelkezők kezdjék el letölteni. A kritikus biztonsági javítások általában kis méretűek, tehát azokat már modemmel is könnyen megszerezheti bárki. Emellett az SP2 tűzfalát már érdemes bekapcsolni, hisz a korábbi Windows verziókban megtalálhatókkal ellentétben már ér is valamit. A rendszer figyelmeztetni fog minket ha egy új program szeretne adatforgalmat bonyolítani, illetve jelez akkor is, ha a gépünkön internetről származó fájlt szeretnénk futtatni. Amennyiben meggyőződtünk arról, hogy az biztonságos helyről származik, akkor engedélyezzük nyugodtan.

Ha a napi javítások telepítve vannak, akkor viszonylag védettek vagyunk. Természetesen érdemes kicsit tovább merészkedni.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
kRockA  
2005. nov. 13. 20:05 | válasz | #29

Ez a gondom.. Semmi nem talál semmit, és nagyon kétségbe vagyok esve! Legyetek szívesek segíteni! De tényleg nagyon fontos lenne! Előre is köszi mindenkinek!
tengu  
2005. szept. 06. 09:47 | válasz | #28
gyengébbek kedvéért javítok: szóval semelyik más vírusirtó nem talál spyware-t, a Panda viszont igen, nem is gyengén...
tengu  
2005. szept. 06. 09:46 | válasz | #27
Osztom a véleményem, szerintem is a Panda termékek a legjobbak. Egyik sem talál spyware-t, pedig meg kell hagyni, manapság a fertőzések 88%-a az. Szóval Panda...
kaguar  
2005. márc. 10. 14:29 | válasz | #26
EN sokmindent kiprobaltam a Nortontol a Nod32-ig de a legjobbnak minden tekintetben a PANDA PLATINUMOT talaltam! aki nem hiszi gyozodjon meg rolla!
zeus  
2005. jan. 31. 15:27 | válasz | #25
soksok ember próbál soksok féle vírusírtót....
Norton Antivirus sztem mindenki fülében szinte a legrégebb óta cseng..
"Computer Associates eTrust is nagy név"

"és ha megfelelően van frissítve +windóz urasag is akkor 50%ban alszom normálisan, hogy reggelre nehogy történjen vele valami..."

A NODnál rosszabbat még nem láttam :)
mesor  
2005. jan. 29. 20:02 | galéria | válasz | #24
Én a tapasztalatomat írtam le semmi mást nekem nem jött be a NOD és ennyi!
2005. jan. 29. 08:16 | galéria | válasz | #23
Kötekedés rlz mi??
2005. jan. 29. 08:04 | galéria | válasz | #22
"Ha rám hallgatok akkor NOD32-t ne használjatok mert semmit sem ér!"

LOOOOOOL Sztem meg bölcsebb maradtál volna, ha nem szólaltál volna meg....
mesor  
2005. jan. 28. 08:46 | galéria | válasz | #21
Nálam a Norton müködik jól a NOD pedig nem!
Mind1 lehet hogy a gépek válogatják melyik jobb nekik
2005. jan. 27. 21:38 | galéria | válasz | #20
sok sikert a norton-hoz , szintén tapasztalat hogy nem ér semmit , remélem neked szerencséd lesz vele :)

Én maradok a NOD32-nél, amit a tesztek is igazolnak, és nem tart egy full scan 20 napig, mint a szép színes csillivilli nortonnál.
mesor  
2005. jan. 27. 17:21 | galéria | válasz | #19
Hy!!
Ha rám hallgatok akkor NOD32-t ne használjatok mert semmit sem ér! (Ez személyes tapasztalat)
Teljesen friss adatbázissal nem talált semmit a gépen pedig volt rajta mocsok.
Helyette Symantec ami rögtön megtalálta a vírusokat és törölte is!!!
2005. jan. 27. 12:55 | válasz | #18
Kipróbáltam ezt aDannyBoy által ajánlott Spybot-ot. Talált 3 cuccot.
Dzsini  
2005. jan. 27. 07:16 | galéria | válasz | #17
neked ha nem tetszik egy film akkor jobbat forgatsz helyette?
2005. jan. 26. 19:23 | válasz | #16
"A legelterjedtebb programok a McAfee, F-secure, Symantec Norton Anti-Virus (NAV), PC Cillin, Kaspersky Anti-Virus, NOD32, illetve az Anti Vir Guard (AVG). Ezek közül objektíven nehéz győztest hirdetni"

Azért annyira nem nehéz, csak meg kell nézni pl. a www.checkvir.hu tesztjeit.
2005. jan. 26. 14:01 | válasz | #15
Itt a lehetőség Dzsini, írj te cikket témában!
Ha tényleg olyan frankó lesz akkor biztos kirakják a fiúk, hadd tanuljunk belőle...
Dzsini  
2005. jan. 25. 18:26 | galéria | válasz | #14
amit rosszul írtál azon nem segít az első 2 bekezdés... 3-4 nap a winupdate-nek, antispywareként feldobni az ms malware removert, és ha már tényleg gyorsan tanulható dolgokat akarsz ajánlani (amivel teljesen egyetértek), akkor magyar nyelvű programokat azért csak nem illik kihagyni. (hogy egy kalap alá vetted a féregszállító mailokat (amik akár a legjobb barát emilcíméről jöttek), és a spamot az viszont szerintem hiba)
így javítgatva már jobb, de első olvasásra olyan ordító hibák voltak benne, hogy hihetetlennek tűnt, hogy egyáltalán kikerült a cikk.
a 75%-al kevesebb meg az eredeti 75%-a, de ez már igazából tökmindegy.

összességében a szándék kiváló, a kidolgozottság és átgondoltság viszont sok kívánnivalót hagy maga után.
2005. jan. 25. 16:10 | válasz | #13
nálam adaware spybot után csak "elhanyagolható" (?) dolgokat szokott találni (negligible objects - most recent dolgok).
de mint írtad is, a lényeg hogy mindenki kiválaszthatja a számára szimpatikusat, sőt a magunkfajta paranoid androidok 2félét 8).

ps: a frissítést illetőleg valszleg igazad van, bár nem nézegettem de ez a szubjektív tapasztalatom nekem is...
pip  
2005. jan. 25. 15:11 | válasz | #12
Hat velem meg mindket eset megtortent, az is, hogy a Spybot talalt az Adaware utan valamit, de tobbszor eppen az ellenkezoje fordult elo. Ezert hasznalom mindkettot. Plusz hogy vsz az Adaware-t gyakrabban frissitik. Persze mindenki izlese szerint, jo hogy van amibol valasztani ingyen :)
2005. jan. 25. 07:22 | válasz | #11
hát ez nagyon nem igaz. spybot után futtatva adawaret soha nem talált semmi érdemlegeset (én is kipróbáltam, miután végre beletették a netes frissítést). +spybotban ott a teatimer.
vírusírtónak amúgy antivirt használok, atyám gépén avg fut. előbbi keres rar ace és imp(!) tömörítvényekben, utóbbinak van emilvédelme (rezidens rész mind2ben van). szvsz az ingyenesek között is mindenki talál megfelelőt. mindenesetre eléggé várok egy friss vbulletin tesztet windows platformra...
2005. jan. 25. 00:13 | válasz | #10
Nah hozzászólok akkor én is :)

1., Úgy kezdtem a cikket, hogy " A teljesség igénye nélkül..."

2., Ha észrevettétek, akkor mindenhol egy-egy program került feldolgozásra, mert ez nem power usereknek szól, hanem azoknak, akik tapasztalatlanok. Nekik pedig, ha beadok 20 programot, akkor nem tudja, hogy mi van, felteszi mindet, összeakadnak, 89 ezer karakteres lenne a cikk, stb.

3., Sorry, hogy kihagytam a Virus Bustert, nem használtam még, bár ismerem (olvastam róla).

4., Természetesen tagadhatatlan, hogy amiket írok, azok az én választásaim is egyben. Sok ember véleményét meghallgattam, sokmindent kipróbáltam magam is, sok rendszert raktam rendbe, és ezek a programok mindig beválltak, működtek, könnyen tanulhatóak voltak.

5., köszi a megértést és konstruktív hozzászólást azoknak, akiknek sikerült elolvasni és felfogni az első 2 bekezdést is
pip  
2005. jan. 24. 23:18 | válasz | #9
hat akkor hadd legyen egy konstruktiv hozzaszolas is: ajanlanam mindenkinek a Lavasoft ceg Adaware nevu termeket, spy- es adware ellen van, ingyenes, eleg gyakran frissitik es tobb szir-szart felfedez a gepen mint a cikkben is emlitett Spybot. En mindkettot hasznalom, egesz jol kiegeszitik egymast.
Cat  
2005. jan. 24. 22:38 | galéria | válasz | #8
szerintem ha 15 virusirtót ir oda akkor is lekiabáljátok a haját, mert nincs ott a 16ik
RpPRO  
2005. jan. 24. 21:40 | válasz | #7
http://www.checkvir.hu/

'Virusbuster - ami a legjobbak között van, magyarok által gyártott, és az elmúlt években a legtöbbször kapta meg a 100%os response-ért járó díjat', bocsi, ha ket malomban orlunk, de ha a Virus Bulletin Award-ra gondolsz, azt legtobbszor a nod32 kapta meg.

http://www.virusbtn.com/
p00h  
2005. jan. 24. 21:36 | válasz | #6
egyiksem az :D
gz8  
2005. jan. 24. 20:29 | galéria | válasz | #5
McAfee, F-secure, Symantec Norton Anti-Virus (NAV), PC Cillin, Kaspersky Anti-Virus, NOD32, illetve az Anti Vir Guard (AVG).

Ezek mind ingyenes programok...?
2005. jan. 24. 13:52 | válasz | #4
Ide pont jó ez a cikk. Mivel aki még nem tudja mi fán terem a vírusirtó annak tökéletes, aki meg otthonosan mozog a témában, annak jó volt átismételni.
2005. jan. 24. 12:27 | válasz | #3
Szerintem itt elsősorban az ingyenes programokról van szó, azért nincs benne pl. a vírusbuster.
p00h  
2005. jan. 24. 11:42 | válasz | #2
szerintem nemrossz a cikk, csak aki az sg-t olvassa az sztem már tisztában ban ezekkel.
Dzsini  
2005. jan. 24. 09:11 | galéria | válasz | #1
"Ha készen van, kapcsoljuk be az automatikus frissítést, illetve paranoiások végezhetik manuálisan is, de 3-4 naponta mindenképp érdemes szétnézni."
igen, főleg, hogy az MS minden hónap második keddjén adja ki a frissítéseket hibajavításokat.

plusz nagyon NAGYON szomorú, hogy a vírusirtók közül ki lett hagyva a Virusbuster - ami a legjobbak között van, magyarok által gyártott, és az elmúlt években a legtöbbször kapta meg a 100%os response-ért járó díjat (szorosan mögötte második a Panda, ami szintén kimaradt a listából) - a virusbuster évente kb 3000 ft, és ezért rendes, profi védelmet nyújt vírusok meg rokonságuk ellen.

azt meg végképp nem emlegetném, hogy az MS Antispyware ellen eldurrogtatott sorok alá beraktátok az SG-n "vírusirtó"-nak nevezett féreg eltávolító programocska egy screenshotját.

az, hogy az emailban terjedő férgeket és a spameket egy kalap alá veszi a cikk, azt már nem is kommentálom.

szomorú, hogy ilyen összedobált cikket raktatok ki :(