CES: Bill Gates a "digitális életmód" térhódítását jósolja
2005. január 6. 22:23, csütörtök
A Las Vegasban megrendezett International Consumer Electronics Show konferencián a Microsoft elnöke kijelentette, hogy a vállalat új termékei révén hamarosan vásárlók millió léphetnek be a digitális világba.

Hirdetés

Gates beszédében kihangsúlyozta a szélessávú internet-elérés elterjedésének fontosságát, és a háttértárolók árának folyamatos csökkenését, ami arra buzdítja a vásárlókat, hogy digitális formátumban tárolják a zenei és képi anyagokat. "Az évtized elején arra számítottunk, hogy ez az évtized a digitális eszközök széles körben való elterjedésének időszaka lesz. Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy ez a folyamat a vártnál jóval gyorsabban megy végbe" - jelentette ki a szoftveróriás elnöke.


Bill Gates kezében egy iRiver H-10 zenelejátszóval

Az új eszközök egyikének bemutatása közben azonban Gates - akaratlanul - azt is megmutatta, hogy mennyire sebezhető ez az új világ. Egy nemsokára megjelenő Nikon kamera bemutatás alatt ugyanis - hasonlóan az emlékezetes Windows 98 bemutatóhoz - a Windows Media Center PC operációs rendszer lefagyott, és nem válaszolt Gates utasításaira. A 90 perces bemutató során nem sokkal később a vállalat egyik termékmenedzsere járt hasonló módon, aki az áprilisban megjelenő Forza Motor Sport nevű újdonságait szerette volna illusztrálni. Az egyedi versenyautó tervezése közben ugyanis a rendszer lefagyott, és a már jól ismert kék képernyő jelent meg "out of system memory" felirattal.

A bakik a hallgatóság nevetését váltották ki, de nem indították arra a Microsoft elnökét, hogy részletesebb beszámolót tartson a Windows-alapú digitális világ biztonsági kérdéseiről. "Néhány dologban rendkívül sikeresek voltunk, míg egyes területeken újabb verziókat kellett elkészítenünk" - fogalmazott Gates, aki szokásához híven igyekezett elkendőzni a biztonsággal kapcsolatos problémákat.

Bill Gates bemutatott egy LG DVD felvevőt is, mellyel - mivel hálózati csatlakozóval is rendelkezik - lehetőség van rá, hogy a világhálóról vagy más hálózatból is letölthetők vagy hozzáférhetők legyenek a videók, a zenei fájlok és a digitális fotók. Ehhez csak egy olyan számítógépre van szükség, amelyen szintén a Windows XP Media Center Edition operációs rendszer fut. Gates ezenkívül kijelentette azt is, hogy a jövőben a hordozható média központok, az okostelefonok és a Pocket PC-k a digitális rekorderek mobil lejátszó készülékeiként is használhatók lesznek. Mindez annak is köszönhető, hogy nem lesz szükség a multimédiás anyagok átkódolására vagy átkonvertálására.


Gates a showman Conan O'Brien társaságában egy Xbox-os autóverseny játékkal

A digitális videórekorderek számára a Microsoft a következő 60 napon belül nyilvánosságra fog hozni egy firmware-frissítést, ami lehetővé teszi majd, hogy gyakorlatilag az összes modell felhasználható legyen ilyen célokra. Mint ismeretes, néhány nappal ezelőtt az AMD jelentette be, hogy kifejlesztett egy személyi médialejátszó készüléket, ami a vállalat új Alchemy-Au-1200 típusú processzorára épül. Az eszköz segítségével bárki útközben megtekintheti a digitális rekorderrel rögzített anyagokat.

A Microsoft társalapítója végül bemutatta a Digitrex cég 46 colos LCD-televízióját, amelyen tökéletes minőségben tekinthetők meg a videók és a digitális fotók, illetve, ami más hálózatokról beérkező anyagok megjelenítésére is képes. A Pioneer egy hasonló funkciójú bővítőkártyát állított ki, amelyet az amerikai piacon már kapható kijelzőkbe szerelhető be.


Bár azt hihette az ember, hogy a Windows XP Media Center Editionra minden készülék esetében szükség van, a Pioneer gyorsan bebizonyította ennek az ellenkezőjét. Ugyan a Windows Media Connect alkalmazást és a Windows Media Digital Rights Management szoftver 10-es verzióját a Pioneer is használta, ám a szerver egy hagyományos számítógép volt, amin egy 2-es szervizcsomaggal ellátott, "hagyományos" Windows XP operációs rendszer futott.

Elemzők szerint a Microsoftnak évekbe telik majd, amíg említésre méltó részesedést harap ki a szórakoztató elektronikai eszközök piacán, de addig is jó néhány buktatón kell majd átvergődniük. "A Microsoftot programozók alapították, és napjainkban is programozók vezetik, akik szentül hisznek abban, hogy egy szoftver bármilyen feladatot képes elvégezni" - jelentette ki Paul DeGroot, a Directions on Microsoft elemzője. "A Microsoft célja éppen az, hogy a személyi számítógép egy minden otthoni feladatot elvégző irányító központtá váljon, ami ellentmond a vásárlók igényeinek, hiszen a legtöbben még mindig különálló eszközöket vásárolnak, amelyek egy-egy feladat végrehajtására specializálódnak."

Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
h4x0r  
2005. jan. 09. 14:13 | galéria | válasz | #52
Nem csodalom... :-/

En ugy vagyok vele, hogy a "Digitalis jovo" ugyanolyan nem megvalosithato otlet, mint a "Szocialista jovo": tulsagosan el voltak szallva az ideologia megalkotoi.

Pl. szivesebben fexem az agyban egy analog konyvet (:-) olvasgatva, mikozben kakaot/sort/akarmit iszok, mint ue. egy teszem azt laptoppal.

Analog konyvek 4ever :-)
2005. jan. 09. 13:52 | válasz | #51
Nem véletlenül szeretnék megmenekülni ettől a jövőtől.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jan. 09. 13:28 | válasz | #50
Semmi gond :)
Azért vagyunk itt, h tájékozódjunk ;)
h4x0r  
2005. jan. 09. 13:08 | galéria | válasz | #49
Bocs, tevedtem... Megesik az ilyesmi :)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jan. 09. 13:06 | válasz | #48
"...Ebben az időben már elkészült néhány jelfogós számítógép, mint például a MARK-I meg a többi. Ezeken módja volt számolni, ám nagyon lassúnak bizonyultak. Ellenben rendelkezésére állt egy mechanikus analóg számítógép, a Bush-féle differenciálanalizátor meg még sok – akkor általánosan használt – elektromechanikus számológép is. Sajnos, egyikkel sem lehetett másodpercenként néhány műveletnél nagyobb sebességet elérni.
Neumann az aberdeeni vasútállomáson 1944-ben ismerkedett meg Hermann Goldstine-nal, aki hadnagyi rangban – matematikusként – a szomszédos aberdeeni kísérleti lőtéren a lő- és bombázási táblázatok számításait irányította. Elmondta, hogy a hadsereg a Pennsylvaniai Egyetemen egy elektronikus számolóberendezés, az ENIAC kifejlesztésén dolgozik, s azt 1000 művelet/ másodperc sebességűre tervezik. Neumann-nak épp egy ilyen gépre volt szüksége. Elment, megnézte, s egy év múlva már a számítógépprojekt igazgatója volt.
Neumann és Goldstine ettől kezdve – egészen Neumann haláláig – együtt dolgozott a számítógépek fejlesztésén. Az ENIAC két tervezőjével, John W. Mauchlyval és Prespert J. Eckerttel azonban nem alakult jól a viszonyuk, ráadásul együttműködésük sem volt túlságosan szoros. Konfliktus akkor támadt közöttük igazán, amikor Neumann nem járult hozzá ahhoz, hogy a saját maga által feltalált tárolt program elvét a négyük nevén szabadalmaztassák.
Neumann a tárolt program elvét alkalmazta az ENIAC-ban, majd elkészítette az ENIAC utáni számítógépnek, az EDVAC-nak a teljes leírását. Ez volt az első igazi dolgozat a számítógépekről. Azért, hogy megakadályozza Mauchly és Eckert szabadalmaztatási szándékát, közölte a leírást, és így lehetetlenné tette, hogy az elvet szabadalmaztassák.
Ezután a négy ember útjai szétváltak. Mauchly és Eckert számítógépgyárat alapított, s abból született meg később a UNIVAC-számítógépeket sorozatban gyártó cég és az amerikai számítógépipar.
Neumann és Goldstine Princetonban megalkotta az IAS- vagy Neumann-gépet. Ez leginkább abban különbözött a korábbi két számítógéptől, hogy párhuzamos működésű volt, tehát sokkal gyorsabban számolt bármelyik korabeli számítógépnél, felépítése pedig – fő vonalaiban – megegyezett a mai modern számítógépekével.
Ezért a világ tájékozottabb fele ma is ezt a gépet tekinti minden számítógép dédapjának."
Tetsuo  
2005. jan. 09. 01:09 | válasz | #47
Digitális ide v oda. Egyben biztos vok: a fontos dolgokat papírra vetik még sokáig.
h4x0r  
2005. jan. 08. 21:03 | galéria | válasz | #46
A "matematikai alap" fogalomkorbe tartozik mindez. En nem csak a formalis leirasra gondolok, hanem a filozofiai alapokra is. Amugy amit elmondtal, azt mind megfogalmazta Neumann formalisan is. De sok elv is tole szarmazik.

De nem tudok arrol, hogy Neumann a konkret szamitogep tervezeseben benne lett volna. Csak egy link Neumannrol (rovid, de angol osszefoglalo) a Wikipediaban.

Ja, igen: Szerintem Neumann minden idok egyik legkiemelkedobb matematikusa. Es Einstein szerint is :-)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jan. 08. 20:43 | válasz | #45
"Azt akarod ezzel mondani, hogy az MS ratyi HW-t vett egy, a marketing szemszogebol veve igencsak fontos esemenyre? Mert az eleg gaz lenne."

én nem akarom magyarázni a bizonyítványt, csak írtam, h hw hiba

"Tenyleg? Tudtommal Neumann csak a matematikai alapokat fektette le (a szam. tech. ben) es nem pedig a konkret implementaciot tervezte. Ha nem tevedek."

De, tévedsz. A mai számítógépek (nem csak a PC) a Neumann-elvű számítógépen alapúlnak. A kezdetek kezdetén, az ő ajánlata vált elfogadottá. Több pntba szedte, h szerinte 1 számítógépnek, hogy kéne kinéznie működés szempontjából. Ezeknek a pontok szinte teljes mértékben a mai napig is érvényesek. Neki köszönhetjük a bináris működést, azt hogy ugyan azon a háttértárolón van a program és az adat (merthogy addig nem úgy volt), a címezhetőséget, a soros utasítás-végrehajtást stb., stb.
Neumann matematikus volt, és a számítógép a matematikából fejlődött ki, emiatt számít "logikusnak" minden ami vele kapcsolatos. Szal a csak a matematikai alap a szg alapját jelenti.
Mivel az akkori technikával nem tudtak teljesen megbízható hw-t készíteni (ma se tudnak, de azért jobb a helyzet) olyan programokat kelett írni, ami kiküszöböli ezt a hibát és ezt meg is fogalmazták.
h4x0r  
2005. jan. 08. 20:06 | galéria | válasz | #44
"nem lettél letolva és minden programnak vannak hibái, csak általánosítottál (mint most is), ami nem igaz"

Nem konkretan az SP2 vs. Linux vitara gondolok. Ott az erveles menetet ba... rontottam el. Arra gondolok, hogy nehanyan elkezdtek egy "Anti-Windows fikazo trendet" inditani, aminek a fo erve a "jol be kell allitani..." volt. Ebbe a dologba akartam belebokni :-)
Altalanositasrol meg annyit, hogy kb. 10 embertol hallom allandoan a "nekem sosem volt fagyasom/spywareem/virusom/..., szal nem tom, mi a baj" szintu allitasokat.

"- ez a válasz a biztonságra volt és nem a stabilitásra."
... amik kez a kezben jarnak (soxor)

"plusz, a hibauzenetből kiderűl, hogy hw hiba/hiányosság miatt szállt el, ami persze visszavezethető arra, h a cucc nem kezelei rendesen a memóriát"

Azt akarod ezzel mondani, hogy az MS ratyi HW-t vett egy, a marketing szemszogebol veve igencsak fontos esemenyre? Mert az eleg gaz lenne.

"(Neumann megmondta, h alapvetően hibás hwre stabíl progit kell írni)."

Tenyleg? Tudtommal Neumann csak a matematikai alapokat fektette le (a szam. tech. ben) es nem pedig a konkret implementaciot tervezte. Ha nem tevedek.

"ráadásúl a vita az XP-SP2 vs. akármilyen linux volt, a fenti kifagyás meg vmi bétás média centeren volt..."

...ami egy lebutitott WindowsXP, egyesek szerint a MythTV designjaval.

/OFF
Ezeket a MediaGeci Editionokat set-top boxokba akarjak, vagy mezei PC-kbe?
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jan. 08. 18:54 | válasz | #43
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jan. 08. 18:53 | válasz | #42
lényegen nem véltoztat haxor rosszúl emlékezett a vitára
NEXUS6  
2005. jan. 08. 18:36 | galéria | válasz | #41
Hogy tisztább legyen a kép:
2 fagyás (szerintem inkább 3) volt az egyik a médiacenteres, a másik(ok) meg boxon.

A boxon a srácnál volt a memcsiüzenetes. Aztán meg amikor BG jáccott a műsorvezetővel egyet linkelve, akkor az egyik gép szinte nullára lassult. Nem is mutatták a végét, szerintem az is totál befagyott.

És akkor nézzük, hogy mi is ez a forca játék?
Gyakorlatilag, egy GT koppintás!!! Semmi több, pár száz kocsival, tuninggal, miegymással. (persze ez sem kis teljesítmény)
DE, NEM BG vagy a M$ valamelyik felvásrolt kis cégecskéje találta ki!!!!
Ugyan valami újjításra akarta felhívni a srác a figyelmet, hogy itt már egyénire dekorálhatjuk a kocsit, de hát mit ad isten pont itt fagyott le a szerencsétlen;)))), szóval akár el is hihetjük nekik, hogy valamit azért ők is beleraktak egy kb 6-7 éve kitalált ötletbe;)))
NEXUS6  
2005. jan. 08. 17:51 | galéria | válasz | #40
"aha, persze"

Ja, azt mondom én is.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jan. 08. 17:44 | válasz | #39
"pedig mi tagadás egyik se volt valami lángész."
aha, persze
NEXUS6  
2005. jan. 08. 17:41 | galéria | válasz | #38
A M$ maga egy nagy parasztvakítás!;(

Mindent ellopnak, amit csak lehet (utána meg még szabadalmaztatják is), az áraikkal a vevőket is lopásra sarkallják, aki meg fizet azt annyira megfejik, hogy kiszipkázzák a pénzt az egész iparból. Ezzel meg az agresszív üzletpolitikájukkal megsemmisítik az ellenfeleiket, amivel lelassítják a fejlődést, konzerválják a technológiát.

De végül is csak ők a legnagyobb cég a szakmában, nem igaz? Valakinek ez is elég, hogy nyalja BG seggét, de hát ezen nem lehet csodálkozni, Sztálinnak is Hitlernek is volt annyi katonája, hogy a világot lángba borítsa, pedig mi tagadás egyik se volt valami lángész.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jan. 08. 17:24 | válasz | #37
most így vissza olvasla látom, hogy rosszúl emlékszel!
"Csak arra probaltam ramutatni, hogy eppenseggel le lettem ba... tolva, mert azt mertem allitani egyszer, hogy az XP-nek is vannak hibai."

-nem lettél letolva és minden programnak vannak hibái, csak általánosítottál (mint most is), ami nem igaz

"A valasz az lett, hogy "csak jol be kell tudni allitani, es erteni kell hozza". Ha mar a keszitoi sem tudjak rendesen beallitani, akkor mi van?"

- ez a válasz a biztonságra volt és nem a stabilitásra. plusz, a hibauzenetből kiderűl, hogy hw hiba/hiányosság miatt szállt el, ami persze visszavezethető arra, h a cucc nem kezelei rendesen a memóriát (Neumann megmondta, h alapvetően hibás hwre stabíl progit kell írni).
ráadásúl a vita az XP-SP2 vs. akármilyen linux volt, a fenti kifagyás meg vmi bétás média centeren volt...
NEXUS6  
2005. jan. 08. 17:02 | galéria | válasz | #36
Hát ez a prezentésön télleg egy hatalmas bukta volt: kékhalál, 1fps-es slideshow.

Az a gond, hogy a M$ általános "magasszínvonalú" termékei miatt fel sem tűntek a bakik, a srác is alig esett ki a szövegéből pedig a keze alatt halt meg a hardver.
h4x0r  
2005. jan. 08. 16:20 | galéria | válasz | #35
Ez a digitalis jovo szerintem csak parasztvakitas :-(
NEXUS6  
2005. jan. 08. 15:38 | galéria | válasz | #34
Hát erről a M$ féle jövőkpről nekem csak az jut eszembe, hogy '95-96 környékén a M$-nek még az volt a hívatalos véleménye, hogy a net az nem egy komoly dolog, az csak szexképek letöltésére való.

Amúgy az a jövő, hogy számítógéppel csinálunk mindent?


Valaki ébressze már fel őket!
Ez a jelen!
Tetsuo  
2005. jan. 08. 02:02 | válasz | #33
Mert lebillen a 3cm-es vastagságról :)
2005. jan. 07. 22:51 | válasz | #32
h4x0r  
2005. jan. 07. 19:16 | galéria | válasz | #31
"pár fej biztos porba hullott a bemutató után"
Persze egy irtozatos leb@szas utan. >:-)

BG: "George, tuja egy ceg ugy mukodik..."
George: (unottan) "mint egy ora..."

Gondolom ismeros :-D
h4x0r  
2005. jan. 07. 19:14 | galéria | válasz | #30
A PC-t nem tudod a TV tetejere tenni :-)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2005. jan. 07. 17:01 | válasz | #29
pár fej biztos porba hullott a bemutató után
2005. jan. 07. 17:00 | válasz | #28
Látod Laci77! Ezt én sem értem, miért vesz olyan ember DVD playert, akinek van PC-je??? (DVD ROM-mal, 5-6-7+1 es hangkarival )??? A PC minden formátumot lejátszik a DVD meg amit beleraknak és kész.
Szerintem is elég a PC, tudjon mindent, aztán kész.
Ha külön veszel konzolt, DVD-t, akkor még mindig nem tudsz NETezni..
h4x0r  
2005. jan. 07. 16:04 | galéria | válasz | #27
Csak arra probaltam ramutatni, hogy eppenseggel le lettem ba... tolva, mert azt mertem allitani egyszer, hogy az XP-nek is vannak hibai. A valasz az lett, hogy "csak jol be kell tudni allitani, es erteni kell hozza". Ha mar a keszitoi sem tudjak rendesen beallitani, akkor mi van? Egy picit gaz. Ettol amugy lehet meg jo az XP.

Maradjunk annyiban, hogy van meg mit fejlodnie minden rendszernek. Amugy nem flamelni akartam, csak megjegyeztem valamit a szollasszabadsag jegyeben, bokve egyet az MS-en (nem MSN :-).
Laci73  
2005. jan. 07. 15:14 | galéria | válasz | #26
Vajon a pekingi olimpián is őt nézhetjük az amerikai olimpikonok bevonulásakor? :)

Az utolsó cikkbeli mondathoz: abban egyetértek hogy a PC (egyáltalán a számitógép mint olyan) lényege éppen a sokoldalúság. Nem kellenek célspecifikus eszközök - a Gép maga a csoda!
2005. jan. 07. 14:20 | válasz | #25
Boldog családapa dizájn ---> minden családapának vindóz kell hogy boldog legyen a családja. Végülis ez a reklám lényege, nem?
Razgon  
2005. jan. 07. 12:05 | válasz | #24
ÉS még jól be is szaggatott... Én sem fikázni akarok, de egyet kell értenem blackeagle-el, semmi újdonságot nem láttunk.

2005. jan. 07. 11:59 | válasz | #23
Nagyon jó ez a video. Azt nem értem még mindig ,hogy mit kéne látnom. Most 2005 -ben az a nagy szám ,hogy 2 ember játszik egy autós gameval ? Ezt a dos-os screamer2 is megcsinálta és még jobb is volt , ja és nem fagyott le a menübe lépkedéstől.
Nagyon komolytalan.
Razgon  
2005. jan. 07. 10:43 | válasz | #22
strogg  
2005. jan. 07. 10:31 | válasz | #21
Valszeg ha összefutnék billy-vel egy krimóban én is nagyon szívesen söröznék vele, nem pedig orrbavágnám. Ettöl még amit az m$ csinál engem felháborít, és olyannak tartom a céget, mint azt tudjátok.
Dredd  
2005. jan. 07. 10:27 | válasz | #20
Lefagy a jövő :D
Egyébként én nem igazán értem, mi ez a hatalmas ellenszenv Bill bácsi irányába (eltekintve az irigységtől). Ő legalább nem úgy lett milliárdos, ahogyan mifelénk szokás, nem a közpénzt lopta milliárdjával. Jókor volt jó helyen, és nem hagyta elmenni a lehetőséget. Ha a helyében lettem volna, tuti én is ugyanezt csinálom. Ráadásul nincs elszállva a pénzétől, nem a drog/nő/vesztegetés és hasonló botrányitól hangos a bulvársajtó. Ezeken a felvételeken sem látszik rajta, hogy ő egyike a világ leggazdagabb embereinek, egyszerű ing nyakkendő és zakó nélkül, kötött pulcsi. Nekem ez szimpatikus.
Csudri  
2005. jan. 07. 09:56 | galéria | válasz | #19
Forza fagyás

Itt a videó a fagyásról! Az sem egyszerű, amikor szegény Conan-nek 1FPS-sel fut a játék és elkiabálja magát, hogy "Ez egy rakás szar!" :D
Razgon  
2005. jan. 07. 09:53 | válasz | #18
Nekem csak annyi a bajom, hogy Bill ezt a digitális jövőt kizárólag M$ szoftverek használatával képzeli el. Így aztán ez a jövő nem is annyira a felhasználók, hanem a M$ jövője...

A többi meg majd kiderül.

strogg  
2005. jan. 07. 09:49 | válasz | #17
Csak 1 röpke észrevétel:) Ha azt nézem a winXP mennyit tud milyen árért, akkor azt kell mondjam billy egy hiéna. Az ellenkezöjéröl pedig nem nagyon tudtok meggyözni.
Pláne addig, amíg a BSa-t pénzeli, aki az "m$ police". Diktatórikus hiéna. Semmivel sem jobb, mint a RIAA,MPAA hiénái. Semmivel.
A Media Center-t meg hagyjuk, mert a megjelenésekor pont itt az SG fórumában röhögtük magunkat hülyére rajta, ugyanis egy az egyben lelopták a több éves MythTV nyílt forrású projecktet. És ahogy nézem azt is rosszúl, ha íg fagy, kb: 10x nagyobb hardveren:))) (MythTV 300-as cerkán már jól futott nekem :)))
Axon  
2005. jan. 07. 09:46 | galéria | válasz | #16
Lehet kritikát gyakorolni, hogy már megint csak egy windóz fikázás jön ki a cikk taglalásából, de maga az írás is erről szól, ez a lényege, ez lett kiemelve bevezetőnek.
Billi gyereknek megint lefagyott a gépe, de jó kis bó'tos révén rögtön mosolygott és megpróbált elsütni egy poént. Úgyhogy ha majd lefagy a felhasználók gépén a windóz akkor ők is mosolyogjanak és reccsincsenek egy jó kis poént mellé.
juhand  
2005. jan. 07. 08:52 | válasz | #12
#10 Nekem már 2 éve a PC-m a média központom. Az elején sokat kellett szarakodni a DivX kodekekkel, de már minden megy. Minek erről pofázni. Amiről Billi bácsi beszél az egy DRM-el agyon fűszerezett fizess azért is, hogy bekapcsolod a géped világ.
tigeroo   2003. 09. 09. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 09. 09. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 09. 09. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 09. 09. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 09. 09. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. jan. 07. 08:27 | galéria | válasz | #11
szerintem most akasztja fel magát:DD
2005. jan. 07. 02:33 | galéria | válasz | #10
Nna, gondoltam, hogy ebből a hírből is csak primitív színvonalú Windows-fikázás lesz...

Inkább el kéne gondolkodni az általa mondottakon és azon, hogy egyáltalán nem beszél hülyeséget.
h4x0r  
2005. jan. 06. 23:18 | galéria | válasz | #9
Tudjatok, az XP tokeletes, csak jol be kell tudni allitani...
Cat  
2005. jan. 06. 23:06 | galéria | válasz | #8
Egyébként itt található a bemutató részletes angol nyelvű szövege
http://www.microsoft.com/billgates/speeches/2005/01-05CES.asp
2005. jan. 06. 23:05 | válasz | #7
Tudtommal van neki családja, gyerekei. Mintha annó olvastam volna, hogy próbálja a gyerekeit nem elkényeztetni, meg hogy nem ad nekik "túl sok" zsebpénzt. Ám már homályosak az emlékeim erről...
2005. jan. 06. 23:04 | válasz | #6
Istenem olyan bénák ,hogy már leírni se lehet. 90 percig nem képes futni egy szoftver.
"out of system memory" - biztos kevés volt az a 4 giga amit belepakolhattak .
Cat  
2005. jan. 06. 23:03 | galéria | válasz | #5
pár napja volt a tizedik házassádik évfordulójuk, van három gyereke

"Gates was married on Jan. 1, 1994, to Melinda French Gates. They have three children. Gates is an avid reader, and enjoys playing golf and bridge."
http://www.microsoft.com/billgates/bio.asp
echo  
2005. jan. 06. 22:46 | válasz | #4
egyébként van családja, gyerekei, ilyesmi? mi lesz az egésszel ha egyszer elpatkol?
HuAn82  
2005. jan. 06. 22:33 | galéria | válasz | #3
Bill amint boldogan játszik. lol!
2005. jan. 06. 22:32 | válasz | #2
"Windows Media Center PC operációs rendszer lefagyott, és nem válaszolt Gates utasításaira"
"Az egyedi versenyautó tervezése közben ugyanis a rendszer lefagyott, és a már jól ismert kék képernyő jelent meg "out of system memory" felirattal."

Valahogy nem tud meglepni
artschi   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. jan. 06. 22:25 | galéria | válasz | #1
billi örexik...