Újabb pert vesztett a RIAA
2005. január 6. 10:14, csütörtök
Egy missouri szövetségi állambeli bíróság elutasította azt a keresetet, amelyben az Amerikai Zenei Ipari Szövetség (RIAA) azt kérte a testülettől, hogy felhasználói adatok kiadására kötelezzen egy internetszolgáltatót.

Hirdetés

Az ítélet indoklása szerint amíg nem bizonyítható, hogy egy személy konkrét ügyben megsértette a szerzői és a szomszédos jogokat és különböző multimédiás tartalmak illegális másolatait kínálta fel az interneten letöltésre illetve cserére, addig ezek a felhasználók nem felelősségre vonhatók. Amíg tehát a RIAA-nak megdönthetetlen bizonyítékai nincsenek egy adott személy ellen, addig a bíróság nem kötelezi az illető internet-szolgáltatóját a felhasználói adatok kiadására. Ez a szervezet szemszögéből maga a 22-es csapdája.

Azonban nem ez az első ilyen ítélet a RIAA ellen, korábban, 2004 decemberében ugyanis már egyszer elutasította a szervezet hasonló keresetét egy másik amerikai bíróság. Akkor a Verizon nevű telefon és internet-szolgáltató társaság azzal védekezett a testület előtt, hogy a jelenleg érvényes amerikai szerzői jogi törvény (DMCA) nem tér ki erre a kérdésre. Amennyiben pedig a bíróság arra kötelezi őket, hogy kiadják az előfizetőik személyes adatait, akkor azzal megsértenék az amerikai alkotmány egyes pontját, vagyis a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot. Így ugyanis nem biztosítódna az a jog, hogy az emberek szabadon, akár anonimként is elmondhassák a véleményüket az interneten. A bíróság végül elfogadta a Verizon érvelését.

A mostani ügyben a missouri szövetségi állambeli bíróság azzal érvelt, hogy a feljelentett Charter Communications nevű vállalat nem felelős a felhasználói cselekedeteiért vagy a szerzői jogsértésekért, éppen ezért nem is kötelezhető arra, hogy kiadja a szövetségnek az előfizetői személyes adatait.

A jövőben a konkrét esetekben az internet-szolgáltatók és a telefontársaságok kötelesek az információk kiadására, ám csak gyanúsítgatások esetén továbbra sem. A RIAA egyelőre nem kívánta kommentálta a döntést.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
DOT  
2005. jan. 12. 12:03 | válasz | #24
És mi van akkor, ha: "Én ugyan nem kínáltam letöltésre semmit. Valaki feltöltötte hozzám, míg nem voltam otthon!"
2005. jan. 08. 11:19 | válasz | #23
Én nem vagyok nagy zene töltögető.... Talán 1-2 album évente......Én könnyet hullatok, de azokért a magáneberekért, (felnőttekért és !!!!!GYEREKEKÉRT!!!!!!) akiket ezek a tetvek már meghurcoltak....... A RIAA-nak csak ennyit üzenek:
2005. jan. 08. 02:46 | válasz | #22
en csak azt nem ertem, minek turaztatja a RIAA ennyire magat, mikor ez elsore laccik, hogy: buko, de neki.

es nem okoztunk nekik "olyan" nagy kart sem, mert en pl nem igen vennek meg olyan zenet ami azert letoltok.

miert nincs senki aki a nyomorult fereg/virus irokra is ramegy ennyire? Sokkal tobb kart okoznak mint akik kis mp3 csere-beret csinalnak.

Borton  
2005. jan. 07. 20:38 | válasz | #21
loller:)
2005. jan. 07. 14:26 | válasz | #20
<Nem ezt a szmájlit akartam : )>
2005. jan. 07. 14:25 | válasz | #19
Éljen a Bíróság!
echo  
2005. jan. 06. 21:06 | válasz | #18

2005. jan. 06. 19:40 | válasz | #17
RIAA
pemga  
2005. jan. 06. 17:56 | válasz | #16
Örvendezzünk vala! Egyébként hogy jön össze az, hogy "különböző multimédiás tartalmak illegális másolatait kínálta fel az interneten letöltésre illetve cserére". Ha minden igaz, akkor azt csinálják, hogy saját szervereket futtatnak, ahova belépésnél meghirdeted a seed-jeidet. (Vannak ilyen blacklist-ek, ahol az AA-s serverek ip-i figyelnek.) Már csak az nem vili ebből, hogy miből gondolja azt, hogy a teljes file ott van, mert pl. random töredék (ami lehet le sem játszható), az most minek számít.
2005. jan. 06. 15:20 | galéria | válasz | #15
Sajnos ez még akárhogy is számolom csak a második vesztett pere az **AA szervezeteknek...
Bucser  
2005. jan. 06. 14:52 | galéria | válasz | #14
Hát igen a híres egyes kiegészítés:D De ez sajnos csak USA-ra vonatkozik....
2005. jan. 06. 14:14 | válasz | #13
Valószínűleg nála is van otthon néhány nem megvásárolt album... :)
Yv@n  
2005. jan. 06. 14:10 | válasz | #12
Hnaja, a közös ellenség
rolika  
2005. jan. 06. 13:40 | galéria | válasz | #11
ritka az olyan hírtopik, ahol mindenki egyetért.
a riaa-ról szólók általában ilyenek :)))
sage  
2005. jan. 06. 12:35 | válasz | #10

2005. jan. 06. 12:22 | válasz | #9
Kicsit gáz, hogy pár ember kifizet pár embert (RIAA) és ezáltal hozzáférhetnének bárkinek a személyes adataihoz, megtudhatnák ki mit mondott, és bármi...

Az más dolog, hogy meg akarják akadályozni a profitjuk elvesztését. MP3 csere? Tanuljatok meg énekelni :)))

Abba belegondolt már valaki, hogy ha van 300G mp3-ad, akkor azt mostantól életed végéig hallgatva sem érnél a végére? :)))
(na jó, ez túlzás, de a lényeget értitek nem?)
Razgon  
2005. jan. 06. 11:53 | válasz | #8
Az a baj, hogy addig fog küzdeni a RIAA, amíg talál egy bírót, aki hajlandó lesz olyan ítéletet hozni, ami a RIAA-nak kedvez...

De azért örülök, hogy még akadnak normálisnak tűnő bírók.
Yv@n  
2005. jan. 06. 11:45 | válasz | #7
Felőlem aztán fuldokolhat ameddig akar, előbb utóbb úgyis megfullad.
Macc  
2005. jan. 06. 11:42 | válasz | #6
sajnos nem adja fel a mocsok RIAA...
rolika  
2005. jan. 06. 11:37 | galéria | válasz | #5

igeeen :)
2005. jan. 06. 11:16 | galéria | válasz | #4
yesss:)
2005. jan. 06. 10:58 | galéria | válasz | #3
2005. jan. 06. 10:41 | válasz | #2
De egy szemét világ ez ,ahhol az adataim akarják pár nyavajás zenéért. Mindig volt hamisitás ,mindig is lesz ,csak régen a kazettamásolás nem ennyire szem előtt zajlott.
Sityi  
2005. jan. 06. 10:40 | válasz | #1
Nagyon helyes. Ne akarjon már a RIAA/MPAA/ASVA/stb. többmilliárd netpolgárból bűnözőt kreálni...