500 GB-os merevlemezen dolgozik a Hitachi
2005. január 5. 14:25, szerda
A Hitachi szóvivője bejelentette, hogy a vállalat jelentős mértékben növelné a merevlemezek tárolókapacitását, és a 3,5 hüvelykes egységeknél szeretnék átlépni az 500 GB-os álomhatárt.

Hirdetés

A társaság - amely a világ második legnagyobb merevlemez-gyártója - ezzel a lépéssel igencsak megerősítené piaci helyzetét, és úttörő szerepet vállalna az új, minden eddiginél több adatot tároló merevlemezek kifejlesztésében. A szóvivő elmondása szerint míg a jelenleg használatos 80 GB-os merevlemezeken nagyjából 40 órányi filmanyagot tárolhatunk, az új háttértárolók már közel 200 órányi filmet is képesek lesznek elmenteni, és a technológia fejlődésével a nagy kapacitású merevlemezek nemcsak a személyi számítógépekben, hanem a videokamerákban is bemutatkozhatnak.

"Felfokozott várakozással tekintünk az új termékekre" - fogalmazott Bill Healy, a Hitachi marketingigazgatója. Elmondása szerint az új háttértárolók még az első negyedévben megérkeznek a Hitachi partnereihez, így a vállalat továbbra is magánál tarthatja a 400 GB-os merevlemezek bemutatásakor elhódított első helyet.

A Hitachi szakemberei ezzel egy időben egy új egyhüvelykes, úgynevezett Microdrive meghajtón dolgoznak, amelyen már 10 gigabájt adatot tárolhatunk. A Microdrive eredetileg az IBM fejlesztése, de a Nagy Kék annak idején a merevlemez részleggel együtt az új meghajtót is eladta a Hitachinak. A vállalat eddig 5 millió kisméretű meghajtót értékesített, amelyek nagy része digitális lejátszókban, illetve videokamerákban szolgál. Healy elmondása szerint az új egyhüvelykes merevlemez révén a mobiltelefonokban akár egész enciklopédiákat, vagy televíziós műsorokat is eltárolhatunk, és a hordozható telefonok egy új, eddig ismeretlen oldalukról mutatkozhatnak be. Az új kisméretű meghajtó az idei év második felében készül el.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. jan. 08. 19:35 | galéria | válasz | #6
Te mi a francot tárolsz ennyi helyen???
2005. jan. 07. 10:49 | válasz | #5
Nekem most van 2x80+2x200+1x120=680 gigám. Egyelőre elférek...
2005. jan. 06. 20:17 | galéria | válasz | #4
Nekem megszállott játékosként, bőven elég 200 gb tárhely, szerintem ezzel sokan vannak még így....
2005. jan. 06. 12:25 | galéria | válasz | #3
félnék annyi adatot 1 meghajtón tárolni
2005. jan. 05. 19:21 | galéria | válasz | #2
HSZ-vadász...

============
.:i2k:.
Rafaelo   "Rest in Peace Rafaelo" 
2005. jan. 05. 15:53 | galéria | válasz | #1
nemtomnemtom