A Fujitsu Siemens kártérítést fizethet az eladott számítógépek után
2005. január 4. 13:21, kedd
Egy német bíróság döntése értelmében a VG Wort nevű szerzői jogi szervezet kompenzációban részesül, mivel a Fujitsu Siemens által értékesített számítógépek lehetővé teszik a jogvédett tartalmak másolását.

Hirdetés

A bíróság azzal indokolta a meglepő döntést, hogy PC-gyártó által forgalmazott számítógépek nagy segítséget nyújtanak a jogvédett anyagok lemásolásában, így a vállalat felelős a felhasználók szerzői jogokat sértő cselekedeteiért. A Fujitsu Siemens ezért 12 eurót köteles a szerzői csoport számlájára utalni minden egyes Németországban értékesített számítógép után.

A VG Wort még 2001-ben perelte be a PC-gyártót, azzal a váddal, hogy a vállalat által forgalmazott számítógépek lehetővé teszik a szerzői jogi törvény által védett tartalmak másolását, és jelentős károkat okoznak a szervezet tagjainak. Bár a szervezet eredetileg 30 eurós részesedést követelt az eladott számítógépek után, a döntést azonban még így is teljes győzelemként értékelhetik. A szervezet szóvivője kijelentette, hogy a Fujitsu Siemens volt az első gyártó, amely ellen pert indítottak, és a közeljövőben újabb vállalatok ellen kezdeményeznek bírósági eljárást.


Szakértők szerint a döntés óriási vitákat válthat ki, különösképpen a VG Wort tagjai miatt: a szerzői jogi szervezetbe tömörült cégek ugyanis elsősorban írott tartalmakat védenek le, és a szervezetben nem található nagyobb kiadó. A VG Wort tagjai tehát nem panaszkodhatnak dollármilliós veszteségekről, mégis továbbmentek a kiadók által hangoztatott vádaknál, és a jelek szerint már a számítógépek puszta létét is károsnak tartják.

A döntés azért is érdekes, mert alapvetően nem az illegális másolás miatt kompenzálja a szerzői jogok birtokosait, hanem az úgynevezett "fair use" másolás miatt, amely a német törvények értelmében jelenleg legális tevékenységnek minősül. A "fair use" koncepció szerint ugyanis a kritizálás, kutatás, illetve hírírás céljára megengedik az interneten tárolt anyagok letöltését, így az nem minősül lopásnak. A döntés ellenzői szerint amennyiben a számítógépekre ilyen jellegű adót vetnek ki, ezt könnyen követheti a nyomtatókra, vagy netán a szkennerekre kirótt adó, hiszen ezen eszközök is könnyítik a jogvédett anyagok lemásolását.

A Fujitsu Siemens várhatóan megfellebbezi a döntést, mivel a részesedés beépítése miatt visszaeshet a vállalat forgalma.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. jan. 06. 18:49 | válasz | #36
A bsa magánszemélyekkel nem foglalkozik, az csak a cégekre hajt.
2005. jan. 06. 15:36 | galéria | válasz | #35
Pontosan.És ez egy rohadt nagy szemétség.Aki pedig úgy érzi hogy másolás ügyben megvédi a törvény az hívja ki magához a BSA-t és mutassa meg nekik a másolt CD gyűjteményüket.Kiváncsi lennék hogy csak úgy legyintve odébbállnának e.
2005. jan. 06. 13:33 | válasz | #34
Hát pont erről beszélek, hogy a törvény is meg van bundázva. Mert ha sem a szerző sem a felhasználó nem akar a közös jogkezelővel szerződni (ismert okok miatt), akkor is kell, és a jogvédő akkor is lenyúlja a díj 90%-át.
vax  
2005. jan. 05. 23:02 | válasz | #33
Oszt milyen másolás védelemre gondolsz. Eddig eggyel sem találkoztam amit nem játszott volna le. De olyannal igen amit az asztali (nem számítógépbe épített) nem játszott le csak a számítógépes. :)
hzx  
2005. jan. 05. 21:26 | válasz | #32
35. § (1) Magáncélra bárki készíthet a műről másolatot, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja.

Egyébként az általad is belinkelt artisjus honlap is értekezik erről. Módosított mottó: tovább olvasni, azután kommentálni :)
.hzx
2005. jan. 05. 20:28 | galéria | válasz | #31
Ebből talán a legfontosabb:

A többszörözés joga

18. § (1) A szerző kizárólagos joga, hogy a művét többszörözze, és hogy erre másnak engedélyt adjon. Többszörözés:

a) a mű anyagi hordozón való - közvetlen vagy közvetett - rögzítése, bármilyen módon, akár véglegesen, akár időlegesen, valamint

b) egy vagy több másolat készítése a rögzítésről.

(2) A mű többszörözésének minősül különösen a nyomtatással megvalósuló mechanikai, filmes vagy mágneses rögzítés és másolatkészítés, a hang- vagy képfelvétel előállítása, a sugárzás vagy a vezeték útján a nyilvánossághoz történő közvetítés céljára való rögzítés, a mű tárolása digitális formában elektronikus eszközön, valamint a számítógépes hálózaton átvitt művek anyagi formában való előállítása. Az építészeti alkotások esetében többszörözés a tervben rögzített alkotás kivitelezése és utánépítése is.

19. § (1) A hangfelvétel-előállító, valamint a multimédia mű létrehozója és az elektronikus adatbázis összeállítója követelheti, hogy a már nyilvánosságra hozott nem színpadi zeneműveknek és zeneszövegeknek, valamint az ilyen színpadi zeneművekből vett részleteknek hangfelvételen, videofelvételen, digitális hordozón terjesztett multimédia műben vagy elektronikus adatbázisban való újabb többszörözését és példányonkénti terjesztését megfelelő díjazás ellenében számára is engedélyezzék. A felhasználási szerződést az irodalmi és a zenei művekkel kapcsolatos szerzői jogok közös kezelését végző szervezettel kell megkötni.

2005. jan. 05. 20:26 | galéria | válasz | #30
illetve:

http://www.artisjus.hu/opencms/export/artisjus/dokumentumok/jog.html
2005. jan. 05. 20:26 | galéria | válasz | #29
http://www.artisjus.hu/opencms/export/artisjus/dokumentumok/jog_03.html#02
Sityi  
2005. jan. 05. 20:20 | válasz | #28
Ha továbbolvasod: kivéve, ha magáncélra történik és a haszonszerzést közvetve sem szolgálja.
2005. jan. 05. 20:04 | galéria | válasz | #27
Itt egy idézet a szerzői jogszabályokból:

"A szerzői művek hangfelvétel céljára történő rögzítése, többszörözése csak szerzői hozzájárulással lehetséges"

Mottó:először utánanézni, és csak aztán kommentálni.
Sityi  
2005. jan. 05. 15:53 | válasz | #26
Itt több oldalon keresztül megy a vita arról, mit szabad másolni és mit nem.

A hírhez hozzászólva: Van itthon wolfrámélű vésőm, 2 kg-os kalapácsom, 1 kg-os kalapácsom, meg 0,5 kg-os kalapácsom. A szobrok is szerzői jogvédelem alatt állnak, így ezekre az eszközökre mikor lesz kiszabva a jogdíj?
2005. jan. 05. 14:43 | válasz | #25
Pont ez a baj, hogy még azt sem. A zenészek például pont ezért bosszankodnak, hogy ha előadnak, vagy maguknak másolnak zenét, saját szerzeményeikből akkor is be kell fizetni a szerzői jogvédőnek a díjat. Amit pedig visszakapnak tűlük ugyanezért az kb. ennek a tizede, tehát 90%-ban a jogvédőnél marad. Nem véletlenül útálja mindenki a jogvédő irodákat, még azok is, akiknekl a jogaikat védeniük kellene. Szóval ezek csak az ő bizniszük, nem a szerzői jogok tulajdonosaié.
Cat  
2005. jan. 05. 12:40 | galéria | válasz | #24
elméletben igen, de mivel manapság a zenecdket a másolásvédelem miatt nem játszhatod le a számítógépben lévő lejátszóval, nem is tudod másolni, hacsak nem töröd fel a másolásvédelmet, ami már illegális
szóval elég nyakatekert dolog ez
hzx  
2005. jan. 05. 12:31 | válasz | #23
"Az az érdekes hogy a magyar jogszabályok szeirint az egyetlen dolog amit te legálisan cd-re írhatsz az a saját szellemi terméked"

Ez nem igaz. Olvasd el a szerzői jogi törvényt, és meglátod, hogy bármilyen zenét és filmet is másolhatsz magáncélra, legálisan. Mottó: először utánanézni, és csak aztán kommentálni.
.hzx
JZO  
2005. jan. 05. 10:08 | válasz | #22
nemtom mit hűzöngtök, ez is a lehúzások egy fajtája, pont olyan, mint a szoftverszabadalom. Az ügyvédek munka nélül akarnak pénzt keresni, ennyi. Az a bíró, aki meg ilyen ítéletet hoz, maga is ilyen hülye. Szép új világ...
DOT  
2005. jan. 05. 09:56 | válasz | #21
És tessékmondani, az adatmentés dévédéimre kirótt "jogvédelmi" díjat hol fizetik vissza ? Itt ugyanis csak ilyesmire használjuk. Szvsz ez az ártatlanság vélelme alkotmányos alapjog megcsúfolása. Azért fizetni beépített díjat, hogy a törvény szerint legálisan másolható saját tulajdonomat lemásolhasasm 1 példányban épp olyan, mint a benzin áfája..
2005. jan. 05. 09:23 | válasz | #20
Csak annyi, hogy én szerző vagyok, van jópár könyvem, de még árva buznyákot sem kaptam semmiféle jogvédő irodától, pedig a fénymásolók után is szednek díjat magyarországon, és tudom hogy az én könyveimet is rendesen másolják.

Szóval bár az érdekem az lenne, hogy igenis fizessenek díjat, mégis azt mondom, hogy ez így nem kóser, mert csak a jogvédő iroda ügyvédei járnak jól, akiket meg illetne a pénz, úgyse kapják meg!!!!!!!!!
vax  
2005. jan. 05. 01:28 | válasz | #19
Nekem vannak ceruzáim, meg tollaim. Megjelenik lassan az A* és jogdíjat követel mert kijegyzetelem a könyveket. Szerzői jogvédett tartalmakat másolok.
Tetsuo  
2005. jan. 05. 00:42 | válasz | #18
VG Wort , ich ficke auere Mutters!
szivar  
2005. jan. 04. 23:45 | válasz | #17
Öszegezve az elmúlt hónapokat: elmehetnek ezek a harmadosztályú kínai vázák oda ahova sokan szeretnék, azzal a rengeteg jóindulatukkal és törvényességükkel együtt.

*Ennek a hozzászólásnak a megtekintésekor kéretik eljuttatni hozzám 5 eurót/megtekintés. A hozzászólás bármilyen adathordozóra való másolásakor(/alkalom) ismét csak kéretik eljuttatni nekem a fentebb említett összeget. De csak a szerzői jogok védelmében...
2005. jan. 04. 23:33 | galéria | válasz | #16
Az az érdekes hogy a magyar jogszabályok szeirint az egyetlen dolog amit te legálisan cd-re írhatsz az a saját szellemi terméked.PL a zenéd.A szomszéd Pistikétől kapott kölcsön CD-t már nem, mert az illegális.Sőt a sajátodról sem készíthetsz biztonsági másolatot hivatalosan.Akkormeg minek szedik a jog"védelmi" pénzt?Totál paradox ez az egész.Jó példa erre a DivX lejátszó ha belegondoltok.Vajon mi jelenik meg legálisan DivX-ben? Érdekes dolgok ezek...
trabant   "Rest in Peace trabant" 
2005. jan. 04. 21:46 | válasz | #15
Szerintem meg a jogvédőket életfogytra kéne ítélni mert esetleg valakire rázuhanhat egy raklap cd, és agyonvágja...
hzx  
2005. jan. 04. 21:28 | válasz | #14
Nem a valószínű illegális tartalom miatt kell az üres CD-re jogdíjat fizetni, hanem épp a legális tartalom miatt, amihez ingyen jutsz hozzá. Pl.: zene CD másolás magáncélra. Legális, de csak hologramos CD-re, mert így kompenzálod (igaz, közvetve) a szerzőt. .hzx
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2005. jan. 04. 20:59 | galéria | válasz | #13
nevetséges.

amúgy nálunk nem így van?

Jogdíj az üres CD-kre, mert valószínűsítik, hogy illegális dolgot írsz ki.

a CD-írokra is jogdíj van, nem tudom a nyomtatóknál, scannereknél, másolóknál hogy van, de pénzért másolóknak KELL a fénymásolási jogdíjat fizetni , minél gyorsabb a fénymásoló annál többet.
2005. jan. 04. 20:10 | válasz | #12
szánalmas itélet
noss  
2005. jan. 04. 17:59 | válasz | #11
Én meg kompenzációként kérek 15 jurót minden embertől, mer elszívják előlem a levegőt...
...attól is aki nem lélegzik, mert megtehetné.

Hát nem csodálatos?
Razgon  
2005. jan. 04. 17:53 | válasz | #10
Egyébként ez tulajdonképpen a védelmi pénz egy formája.
2005. jan. 04. 17:51 | válasz | #9
beperelem az összes szakácsot mert a kajától, amit adnak hát bizony hígfosást kaphatok.
és beperelem az svájcibicska gyártóját, mert bármikor balesetet, rosszabb esetben halált okozhatnak.
Razgon  
2005. jan. 04. 17:51 | válasz | #8
Én a jogvédők puszta létét tartom károsnak.

A bírót meg valszeg lefizették... Nem túl korrekt, ha valakit vélelmezett dolgok miatt ítélnek el.

Mi lenne, ha az ítéletet hozó bíróra azt mondanánk, hogy korrupt, pusztán azért mert képes készpénz átvételére valakitől?

Ilyen alapon minden férfit le lehet tartóztatni nemi erőszakért.
2005. jan. 04. 15:53 | válasz | #7
Nemetorszagban mar azert is fizetni kell a tv dijat, ha olyan szamitogepet vesz az ember, melyben halozati kartya, vagy modem van, hogy elerje az internetet, mert ott is lehet ugyebar tv-t nezni es radiot hallgatni.
15 euro nem a vilag vege, hisz aki gepet vesz, annak mar mindegy ez a penz. Csak eppenseggel mas cegekkel szemben hatranyban lesz a siemens, mert a tobbiek ilyet nem fizetnek.

Miert nem kell pl. a diesel uzemu autok tulajdonosainak plusz penzt fiezetnieuk, azert, mert a kijovo korom rakkelto? es meg sorolhatnank.

Ez nem vegleges dontes, nem kell az ordogot a falra festeni! bar mar Nemetorszag is olyan lesz, hogyha valakire ranezek, akkor mar szexualisan zaklatom
Manoi  
2005. jan. 04. 15:34 | galéria | válasz | #6
eheheheh
Nekem akkor kibaszottul warez gépem van! :)
Ez már egy kicsit kezd emlékeztetni egy oriási cirkuszra.
2005. jan. 04. 15:07 | válasz | #5
Ez egy vicc... Ennyire hülyék már nem lehetnek az emberek! Szerintem meg a kiadók az okai mindennek: ha nem adnának ki semmit sem, nem lenne mit másolni. Barmok...
2005. jan. 04. 15:00 | válasz | #4
És melyik gyártó gépei nem alkalmasak rá?

Ezen az alapon beperlhetnénk az ásványvízgyártókat gyilkossági kisíérletért, mert vízbe is lehet folytani valakit, vagy az evőeszközgyártókat, mert a konyhakés is alkalmas a másik ember leszúrására. De lényegében bárkit, mert bármilyen tárggyal fejbe lehet vágni valakit, amivel testi sértést okozhatok. Ez bődületes baromság. Ilyen sötöét bíróról még nem hallottam.

juhand  
2005. jan. 04. 15:00 | válasz | #3
Én sem hiszem el. Mi kell még ceruza adó, toll adó, papír adó, de majd a radír támogatásban részesül.
htmm  
2005. jan. 04. 14:24 | válasz | #2
Ezek nem normalisak. Akkor en meg megadoztatom oket minden toll utan, mert azzal is lehet masolni. Meg a szemu utan is, mert a szemetek meg talan megjegyzik es elmondjak masnak.
Komolyra forditva a szot:
Mi lenne, ha a Fujitsu Siemens perelne be oket rosszhiszemusegert. Szerintem biztos talalnanak nehany felhasznalot, akik mellejuk allnanak...

rolika  
2005. jan. 04. 14:12 | galéria | válasz | #1
ööö... ezt nem hiszem el...
ne legyen számítógép? vag milyen legyen? c64?
és az nem zavarja őket, hogy az ilyesmit lazán áthárítják a vevőre?
komolyan mondom, hogy fel kéne robbantani az összes szerzői jogvédő szervezetet, mert miattuk ilyen k.rva drága minden