Új határok felé tör Burt Rutan
2005. január 6. 10:09, csütörtök
Miután a Mojave Repülőtér a SpaceShipOne történelmi repülése után elcsendesedett, Burt Rutan és csapata visszatért a munkához és egy új repülőmasinán kezdtek el dolgozni.

Hirdetés

Akárcsak az X-díj győztes SpaceShipOne, az új teremtmény is a Föld légkörén túlra fog repülni, azonban a SpaceShipTwo (SS2) már nem egy utazóval vág neki a világűrnek. Rutan tervei szerint egyszerre nyolc utas fog elférni a fedélzeten, ami lehetővé teszi a 200 000 dolláros árfekvésű jegyek kiadását. "Azt hiszem, aki megengedheti magának az nem fog kihagyni egy ilyen utazást" - mondta Trevor Beattie, egy brit médiaszemélyiség, aki már le is foglalt egy helyet.


A pilótafülke jelenleg elég szűkös

Rutan, aki évente átlagosan több mint egy új repülőgép tervezettel állt elő az elmúlt három évtizedben, azt nyilatkozta, hogy most egy időre felhagy a repülőgépekkel. A Mojave központú Scaled Composites küldetésének azt tekinti, hogy évente 3000 új asztronautát képezzen ki, mindezt indulási pontonként és űrhajónként, tette hozzá Rutan. "Nem Mojave lesz az egyetlen hely a világon, ahonnan űrrepülők indulnak majd" - mondta.

A Mojave Aerospace Ventures társulásnak, ami a SpaceShipOne sikeréhez vezetett, máris megvan az első fizető kuncsaftja: Sir Richard Branson. A brit iparmágnás és a londoni Virgin Group kalandvágyó vezére megrendelte az első űrrepülőgép-flottát, ami utasokat fog szállítani a légkörön túlra. Branson vállalkozásának, a Virgin Galacticnak öt, az SS2-n alapuló jármű alkotja majd a gerincét.


Emelkedés közben az utasokra saját tömegük hatszorosa fog nehezedni

A SpaceShipTwo semmiben sem fog hasonlítani elődjéhez, Rutan elsődleges feladata a szárnyak újratervezése, melyek stabilitási gondokat okoztak a SpaceShipOne esetében. A másik ok amiért el kell szakadniuk a nagy elődtől a luxus, olyan szolgáltatások és kényelem megteremtése, melyek igazodnak a Virgin elsőosztályú utazási szolgáltatásaihoz és ez a helyteremtéssel kezdődik. Rutan elmondása szerint a SpaceShipTwo kabinjának átmérője nagyjából meg fog egyezni egy Gulfstream V business jetjével, ami valamivel több, mint 1,9 méter magas és 2,2 méter széles.

Az ülések teljes mértékben hátradönthetők, így az idős utasok is képesek lesznek megbirkózni az ereszkedéskor kialakuló, hatszoros gravitációs erő kezelésére. Az elviselendő G-erő nagyobb lesz, mint amit az SS1 pilótával megtapasztalt, mivel a tervezett csúcsmagasság az X-díj által megkövetelt 100 helyett 135-140 kilométer lesz. A többletmagasság körülbelül 90 másodpercnyi pluszidőt ad a súlytalansághoz az utasok számára, akik nem csupán a cukorkák lebegését csodálhatják meg, de maguk is repülhetnek.


A második X-díj repülésen Brian Binnie által készített kép a Földről, 100 km magasból

"A szoros övek helyett egy hullámvasútszerű rudat szeretnénk beépíteni, ami kihajtható és az utas kedvére lebeghet a fedélzeten" - mondta Rutan. "Szerintünk ez fontos. Ha valaki nézelődni szeretne, arra az esetre fogantyúkat szerelünk fel, így az utas az ablakához lebegve ki tud nézni, elvégezheti a magával hozott tudományos kísérletét, vagy akár játszhat a macskájával is. Célunk hogy mindenki jól érezze magát, ami mindenkinél mást jelent. Ha ez azt jelenti, hogy egy pár ki akarja bérelni az egész hajót, ám legyen, részünkről nincs akadálya."

A súlytalanság élménye mellett a hajó szállítóeszközként is funkcionálhat, azaz nem feltétlenül kell a kiindulási pontra visszatérnie. Kezdetben a repülések ára túl magas lesz ahhoz, hogy az emberek többsége megengedhesse magának, azonban Rutan szerint 10-12 éven belül a szuborbitális repülések elérhető közelségbe kerülnek az átlagemberek számára is.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. jan. 12. 20:35 | válasz | #43
Kösz Cifu!
Cat! nincs időm keresgélni (lusta vagyok :) )
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. jan. 12. 19:41 | galéria | válasz | #42
Aerodinamikai fékezés = légellenálláson alapuló fékezés. Felmelegedni csak nagy sebesség mellett fog, de az X-Prize egyik lényege éppen az volt, hogy csak 100km-es űrugrást írtak ki célként, lévén, hogy így nincs szükség hőpajzsra, hiszen nem gyorsul fel annyira a hajó.
Cat  
2005. jan. 12. 18:25 | galéria | válasz | #41
miért nem olvasol utána? ott a scaled honlapja minden infóval, vagy akár korábbi SG hirekben is le volt irva minden ilyesmi
2005. jan. 12. 18:11 | válasz | #40
Szóval aerodinamikai fékezés?? Akkor ez is bemelegszik az orr részen ?
Vannak hőpajzsok is?
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. jan. 12. 10:50 | galéria | válasz | #39
A földi gravitáció valóban 1G a felszinen. Viszont az szuborbitális űrugró visszatérésekor a föld gravitációja vonza, ami gyorsulást okoz, ezt az SSO esetén aerodinamikai fékezéssel csökkentik, emiatt léphetnek fel több G-s erők. Ez az űrsikló visszatérésekor is jelentkezik.

Az ülés hátradöntése nem csökkenti a valós G-erőket, de könnyebben elviselhetővé teszi. Az ember a testének felépítése miatt jobb képes elviselni az hosszanti tengelyen (előre-hátra) irányuló erőket, mint a függőleges tengelyen (fel-le) jelentkezőket. Tehát ha hátradöntik az ülést, akkor könnyebben elviselhető a visszatéréskor jelentkező gyorsulás.
2005. jan. 11. 20:24 | válasz | #38
Na de a földi gyorsulás az 1 g nem????? Tehát csak a sebességed növekszik, a súlyod az marad annyi, amennyi???? (mármint zuhanáskor szabadesésben vissza a légkörbe) Most akkor fékeznek valamivel,ami előidézi azt a 6g-t???????? Mert "sima" siklórepülésben száll le, mint az űrsikló..valamit most nagyon nem értek ...bár fizikából mindig 2 es voltam pls help valaki
meg ha hátradöntöd az ülést, attól még nem leszel könnyebb..bár ki tudja ebben a mai világban???????
Dredd  
2005. jan. 11. 08:54 | válasz | #37
Befelé, rossz a kettes kép aláírása, erre céloztam már a 18-as hsz-ben is.
A szuborbitális ejtőernyőzésről: szerintem a lassítást meg lehetne oldani speciális ejtőernyővel, ami fokozatosan fejti ki a fékező hatását. Ez jelenthet több -leváló- lassítóernyőt, de egy olyan kiképzésű ernyőt is, aminek változtatható a felülete. Tényleg szépen fel lehetne gyorsulni, egy "sima" ejtőernyős 4000 méterről "headdown" zuhanva 400 km/h körüli sebességet is el tud érni.
2005. jan. 10. 16:37 | válasz | #36
Namost akkor kifele gyorsul vagy befele???????????
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. jan. 10. 15:34 | galéria | válasz | #35
Természetesen lehetséges, az X-Prize-on indult Canadian Arrow csapat elképzelhetőnek tartja, hogy ez lesz az új szuper-extrémsport. Persze eléggé bonyolult lesz, megfelelő szkafanderre van szükség, valamint szerintem valahogy meg kell oldani, hogy lassítsák (egy kissebb ejtőernyővel vagy ballonnal), hiszen tisztán szabadesés esetén túlságosan is felgyorsulhatna.
Dredd  
2005. jan. 10. 15:04 | válasz | #34
Olvasgatva itt a légkörről szóló hozzászólásokat, valamint elnézve a Binnie által készített képet, felmerült bennem egy -nagy valószínűséggel hülye hülye- kérdés: Ha 100-150 km magasan "kiszáll" valaki a járműból, a Föld felé fog haladni? Másképp: lehetséges-e extrém ejtőernyős ugrás ebből a magasságból? 50 km-ről tudom, hogy ugrottak már (nyomáskiegyenlített kabint vitt fel egy ballon, onnan szkafanderben ugrott ki az illető), a lentiek alapján ő a sztatoszférából ugrott. Lehetséges-e ez a mezoszférából? Nem mindennapi élmény lehet
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. jan. 10. 11:21 | galéria | válasz | #33
Megelőztél. :)
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. jan. 10. 11:20 | galéria | válasz | #32
Nehéz egy pontos számot mondani, a légkör rétegei kb. a következők:

troposzféra: 0-12 km
sztratoszféra: 50km-ig
mezoszféra: kb. 90km-ig
termoszféra: kb. 500km-ig
exoszféra: kb. 500km felett

Természetesen egyre feljebb haladva egyre ritkább, de például az nemzetközi űrállomást (ISS) évente kétszer magasabb pályára kell "visszagyorsítani", mivel még abban a magasságban is (cirka 320 és 400km között) van egy minimális légellenállás, amely naponta mintegy 100 méterrel csökkenti a keringési magasságot.
Cat  
2005. jan. 10. 11:14 | galéria | válasz | #31
a légkörnek nincs egyértelmű határa

A levegő túlnyomó része a felszín feletti 20 km-es sávban tömörül a gravitáció miatt. Felette már rendkívül ritka a légkör végül 10 000 km fokozatosan átmegy a bolygóközi térbe. Az alsó 1000 km-es szakaszt tulajdonságai szerint 4 szintbe (szférába) soroljuk, őket átmeneti zónák (pauzák) tagolják. Minden pauza az alatta lévő szféra nevét viseli.

Felosztás alulról felfelé: Troposzféra, tropopauza, sztratoszféra, sztratopauza, mezoszféra, mezopauza, termoszféra, termopauza. Tulajdonságok:
- Troposzféra: kb. 10 km vastag, ennek ellenére ide tartozik az összes levegőmennyiség 80 %-a, valamint a teljes vízmennyiség is. Felfelé haladva a hőmérséklet fokozatosan -50 fokig csökken.
- Sztratoszféra: 10 - 50 km között helyezkedik el. Ebben a rétegben helyezkedik el az ózonréteg. Mivel ez elnyeli a UV sugarakat, ezért felmelegszik , így hőmérséklete a felső részén már 10 fok körüli.
- Mezoszféra: 50 - 85 km között helyezkedik el. Hőmérséklete újra csökken, -100 fok környékére.
- Termoszféra: Nevéből adódóan a légkör legmelegebb része. Átlaghőmérséklete 1000 fok környékére emelkedik. A melegedést az okozza, hogy ennek a rétegnek az anyaga elektromosan töltött ionokból áll, ezért elnyeli a Napból érkező szintén elektromosan töltött részecskéket. Ez a réteg veri vissza a rádióhullámokat is ami a műholdas továbbítás előtt a nagytávolságú rádiózást tette lehetővé.
2005. jan. 10. 10:45 | válasz | #30
Milyen vastag a föld légköre? 100 km már teljesen kívül esik rajta?
2005. jan. 10. 08:14 | válasz | #29
Bár, ha jobban belegondolok, az űrsikló is hasonlóan fékez. Viszont magasabbról jön, így nagyobb sebességgel érkezik a légkörbe.
2005. jan. 10. 08:03 | válasz | #28
Kifelé nem kell nagy gyorsulás, mert nem a földről indul a rakéta, és nem kell elérnie a szökési sebességet, mert nem megy messzire.
A visszatérésnél viszont szabadeséssel jön, és a légkör fékezi. Az űrsiklókkal ellentétben nem siklórepülésben ereszkedik, hanem a haladási irányra merőlegesen áll, hogy maximális legyen a fékezőerő. Emiatt nem kell hőpajzs, mert lefékeződik, mielőtt túlságosan felmelegedhetne, és a keletkező hő is sokkal nagyobb felületen oszlik el. Viszont emiatt az utasokra ható erő is nagyobb.
2005. jan. 09. 21:41 | válasz | #27
Lehet, hogy más se...
2005. jan. 09. 13:18 | válasz | #26
De azért a jövőben most rengeteg új lehetőség rejlik, amiket tíz éve még alig lehetett látni...
Rutanéknak ha bejön ez az ürugrásosdi (és ha nem hátráltatja őket különösebben semmi, kormányok, balesetek, stb.), akkor az ilyen űrugró gépek elterjedhetnek, az árak drasztikusan csökkenhetnek, mondjuk 10 év alatt 20-50ezer dollárra,( de jó volna ha még lejjebb:).) Aztán jöhetnek a Föld körüli űrtúrák, mondjuk akár többszöri körülrepüléssel, teszem azt kétnapos/egész hétvégi repülések:)... A már beharangozott Föld körüli Bigelow űrszállodák/űrturistaházak, teszem azt idővel egy-két hetes programmal... Ezek tapasztalataiból még később mondjuk hasonló egy-két hetes Hold körüli túrák :) Közben meg a Földön lévő 6-8 ezer kilóméternél távolabbi utasszállítás kimenne teszem azt 100-150 km-re és hirdetnék mint űrutasszállítás :) (meg még gyors is ... ehhez is érdemes például a szuperszónikus áramlésú torlósugárhajtóművet fejleszteni) A Nasa mondjuk meg végre leváltaná a jelenlegi 3 űrrepülőjét, mondjuk egy különböző nagyság gépekből álló gépparkkal (több a mostaninál kissebbel amiket esetleg licencelne is "megbízható" és fizetőképes (Kanada, Japán, Eu, Ausztrália, stb.) országoknak (ezek akár be is szálhatnának a fejlesztési költségeibe), néhány hasonló nagyságúval, meg egy jóval (2-3x, de akár a hasznos teher szempontjából többször nagyobbbal), indításukkor felhasználva mondjuk megintcsak a szuperszónikus áramlású torlósugár hajtóművet (ha ez lenne, akkor például sokkal mobilabb lenne gondolom az indítás, nem kellene a kilövőállás és sokkal több helyről (országból - megintcsak az eladhatóság, olcsóbban) lehetne felszállást végezni (gondolom én)), egyes daraboknál meg odafent akár nukleáris meghajtást (ami azt hiszem lehetővé tenné a bolygók közti közlekedést, és teszem ha egy ilyen mondjuk véletlenül a Vénusznál/Holdnál felrobban, azzal sokkal nagyobb kárt nem okoz, mintha egy rakéta hajtású robbant volna fel ugyanott) alkalmazva... meg akkor még nagyobb távolságokra (szondáknak mondjuk) ott lenne az ion meghajtás, ami viszonylag kis tömegnél azt hiszem már használható lenne nagyon nagy távolságok elérésre... ha meg még közbe a Nasa a Mars programját is úgy folytatja ahogy tervezi... meg a többit, meg Kína, meg... satöbbi :) mondjuk az is igaz, a jövő mindig szebbnek tűnik a valóságnál... :(
...mindazonáltal ami talán a leglényegesebb változás, hogy a (viszonylag) hétköznapi embernek is kezdhet úgy tünni, hogy lesz tán lehetősége (mondjuk 30 éven belül) kijutni az űrbe, nem feltétlen kell űrhajósnak készülni hozzá, és ezt tök jó :)... persze a brazil vagy ausztrál benszülött e tekintetben még mindig hátrányban indul az egyes amerikai szenátorokkal szemben. :)

ja, tom ez unalmas volt, meg h ezt mindanki tudta, csak így egybe gondoltam jól néz ki, meg unatkoztam :)
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2005. jan. 09. 01:26 | galéria | válasz | #25
Azt mi már nem fogjuk megélni.
2005. jan. 08. 23:12 | válasz | #24
lófasz ez a 100 km. Majd ha össze-vissza lehet röpködni mint a scifikben az már igen lesz : )
2005. jan. 07. 20:52 | galéria | válasz | #23
En azert 30-35eves koromra szeretnek mar kijarni az urbe. Hat aszem ez nem fog bekovetkezni. :(
2005. jan. 07. 16:07 | válasz | #22
Ezen én is csodálkoztam.. nem kifelé kell gyorsulni ??? Visszafelé nem mehet olyan gyorsan, mert nem látok rajta hővédő kerámia pajzsot....
Troll  
2005. jan. 07. 08:46 | válasz | #21
Nagyon bírom ezt a magán-űrrepülősdit. Remélem, hogy hamar sikerül nekik mindennapossá tenni a dolgot!
2005. jan. 07. 04:59 | galéria | válasz | #20
Hol a botkormány?
Mice  
2005. jan. 07. 04:38 | válasz | #19
hehe azért commentelhetnéd a magamfajta maflának is:)
Dredd  
2005. jan. 07. 02:35 | válasz | #18
"Az ülések teljes mértékben hátradönthetők, így az idős utasok is képesek lesznek megbirkózni az ereszkedéskor kialakuló, hatszoros gravitációs erő kezelésére."

Ezért a szép mondatért hadd veregessem meg a szerző vállát :P Nem beszélve a középső kép aláírásáról :D
Runo  
2005. jan. 07. 00:16 | válasz | #17
Hát én csak sok sikert akarok nekik!!!!
2005. jan. 06. 23:27 | válasz | #16
Remélem 10 év múlva nem fog milliókba kerülni. Már csak azért sem, mert valszeg nem Ft-ban fogunk számolni...
2005. jan. 06. 22:35 | válasz | #15
Itt vagyok
2005. jan. 06. 19:23 | válasz | #14
Scaled Composites küldetésének azt tekinti, hogy évente 3000 új asztronautát képezzen ki

inkább jelentkezzetek pilotának
jeec  
2005. jan. 06. 17:32 | válasz | #13
30 év múlva sokal olcsóbb lesz (ugye most 40 milió forint alatt van).
Szerintem 10 év múlva is már lényegesen olcsóbb lesz ennél. 1 millió forintból szerintem akkor már meg lehet majd venni egy jegyet.
MInden azon múlik, hogy mennyire terjed el, mennyi űrugrót csinálnak, és hányan veszik igénybe a szolgáltatást. A nagy poén a dologban az, hogy az üzemeltetése nem kerül sokba (nem úgy , mint pl. a sokkal komolyabb űrsiklóé).
Xantia  
2005. jan. 06. 17:07 | válasz | #12
1 millió Ft. Hmmm.. Majd leírom az adómból.
Mondjuk konferencián vettem részt.
Hogy az Apehnek mi munkája lesz...
plamex  
2005. jan. 06. 14:22 | válasz | #11
Anettka bisztos repülnifog ...
2005. jan. 06. 13:23 | válasz | #10
Jaj de jó, akkor megyek én is. Csak igyekezzenek, nehogy megöregedjek addigra.
snorbi  
2005. jan. 06. 13:06 | válasz | #9
Olvass Kacsát, abban biztos meg fogják írni...
2005. jan. 06. 12:14 | válasz | #8
mire elérhető lenne (és az nem 30 év) addigra már nem leszel abban a korban, hogy repülhess. Talán a gyerekeid igen. Viszont az ára nem 1 hanem 10 milla körül lesz, ami egy álomért nem sok. Ma egy új kocsi 6-8 millió, akkor miért lenne sok egy űrrepülésért 10? :)
2005. jan. 06. 12:13 | válasz | #7
Kíváncsi vagyok, ki lesz az első pár, akik lebegve...hm..."jól érzik magukat":)

bandia  
2005. jan. 06. 11:35 | válasz | #6
Mondjuk Magyarországon egy millió is sok pénz, legalábbis nem hiszem, hogy ennyit költene rá az "átlagember"
bandia  
2005. jan. 06. 11:32 | válasz | #5
Szuper...Én tuti befizetek rá, mihelyst mondjuk 0.5-1 millió között lesz az ára remélhetQleg egy 30 éven belül...Bár nem tudm mit értenek átlagember számára megfizethetQnek....

Szerintetek lesznek balesetek? Az elején szerintem lehet...és akkor csószik minden...
plamex  
2005. jan. 06. 11:13 | válasz | #4
Már alig várom hogy súlytalanul repkedjek
2005. jan. 06. 10:48 | válasz | #3
"Ha ez azt jelenti, hogy egy pár ki akarja bérelni az egész hajót, ám legyen"

2005. jan. 06. 10:47 | válasz | #2
"A súlytalanság élménye mellett a hajó szállítóeszközként is funkcionálhat, azaz nem feltétlenül kell a kiindulási pontra visszatérnie."

Lehet, hogy a nagyon nagy magassagban repulo utasszallitok nem is a repulogepekbol fejlodnek ki, hanem gyakorlatilag az urhajokbol?
2005. jan. 06. 10:24 | galéria | válasz | #1
mmmmmm alig varom 2015 öt :)