Izrael betiltaná a mobilpornót
2004. december 27. 22:54, hétfő
Az izraeli Kommunikációs Minisztérium módosítaná az országban lévő mobiltelefon szolgáltatók licencszerződését, beletéve a pornográf tartalom korlátozásának tényét, mivel túl sok reklamáció érkezett arról, hogy gyerekek is ilyeneket néznek.

Hirdetés

A minisztérium vasárnap nyilatkozatban közölte, hogy korlátozni fogják a nagysebességű harmadik generációs hálózat kínálta lehetőségek miatt egyre terjedő szexuális tartalmak mobiltelefonokra sugárzását. A felnőttek egy kód beütésével, és önmaguk azonosításával továbbra is hozzáférhetnek a szolgáltatáshoz.

Ehud Olmert miniszter elmondta, hogy szándéka szerint a korlátozások más telekommunikációs szolgáltatókra is vonatkozni fognak. Olmert azután döntött a cselekvés mellett, hogy számtalan panasz érkezett az erotikus és pornográf anyagok fiatalok általi felhasználásával kapcsolatban.

Izraelben négy mobilszolgáltató van, a Cellcom, a Partner, a Pelephone és a Mirs, utóbbi részben a Motorola tulajdona. Az előfizetők száma közel 7 millió, ezek között természetesen számos fiatalkorú van.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2005. jan. 02. 01:48 | válasz | #12
Izrael monnyon le!
Devla  
2004. dec. 30. 20:42 | galéria | válasz | #11
Nemazé, de megint teljesen félrevezető a cím. Itt senki se akar betiltani semmit, csak korlátozni akarják, hogy a gyerekek mihez férhessenek hozzá. Ennyi erővel itthon be vannak tiltva a mozifilmek, mert egy 10 éves gyerek -ideális esetben- nem vehet jegyet korhatáros filmre.
2004. dec. 29. 00:28 | válasz | #10
akkor majd nem wapon hanem máshol néz pornót.. megúsznak a szülők egy kínos felvilágosító órát, pár dolcsiért cserébe... jah náluk nem ér annyit eza pár dolcsi..
2004. dec. 28. 15:29 | galéria | válasz | #9
:DDDDD
2004. dec. 28. 11:27 | válasz | #8
kb :>
Skynet  
2004. dec. 28. 11:20 | válasz | #7
Biztos halálosan komoly sms szex megy ami egyértelműen rongálja a horganyorrú gyerkőcök lelki világát...:)
Bár mivel a horganyorrúakról van szó inkább nem az sms tartalmával van gondjuk hanem a magas telefonszámlával:)
sweech  
2004. dec. 28. 11:02 | galéria | válasz | #6
Azokon a telefonokon amit a képen mutatnak van wap?
2004. dec. 28. 05:17 | válasz | #5
parezer evig kibirtak erotikus kepek nelkul, most is kifogjak :)
2004. dec. 28. 01:58 | válasz | #4
a szekszuálerotikus fantáziájuk nem fog fejlődni
b  
2004. dec. 28. 01:03 | válasz | #3
sok kis zsidó gyerkőc punci nélkül fog maradni. ^^
2004. dec. 27. 23:47 | válasz | #2
Szabad pornót akarunk!
2004. dec. 27. 23:34 | galéria | válasz | #1
loooool :D akkor a képre legalább raktak volna valami szines kijelzős telefont, vagy már ezekre is van pixel-pornó? :D
és különben is a számlán látszik, hogy a kis kopé kölyök már megint előfizetett valamire a wapon :)