Németország: újabb nem a náci weboldalakra
2004. december 27. 01:44, hétfő
Egy német bíróság jóváhagyta azt a korábbi rendelkezést, amely szerint az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban székelő internetes szolgáltatók nem nyújthatnak hozzáférést a külföldi neonáci weboldalakhoz.

Hirdetés

A bíróság meglehetősen határozottnak mutatkozott a kérdésben, és az indoklás kihangsúlyozza, hogy az internet országhatárokon túlnyúló jellege "nem áshatja alá a szövetségi tartományokban meghozott jogszabályok erejét". A ComputerWorld internetes híroldal jelentése szerint ugyanis egy közelebbről meg nem nevezett német internet-szolgáltató a Düsseldorfban megalkotott jogszabály ellenére szerette volna lehetővé tenni, hogy előfizetői hozzáférjenek a neonáci anyagokat tartalmazó külföldi szerverekhez, és mindenfajta korlátozás nélkül látogathassák azokat.

A szóban forgó jogszabály még 2001-ben lépett életbe, és összesen 76 internet-szolgáltató tevékenységét érintette a tar­tományban. A törvény előírja, hogy a szolgáltatók nem adhatnak hozzáférést ilyen jellegű oldalakhoz, függetlenül a szer­verek földrajzi elhelyezkedésétől. Egyes szolgáltatók már akkor sem értettek egyet a döntéssel, és fellebbezéssel éltek, míg mások azzal fenyegetőztek, hogy ha a törvény mé­gis életbe lép, másik tartományba helyezik át köz­pont­jukat.

Az indulatok azóta lecsillapodtak, de szakértők szerint az újabb tiltó rendelkezés összeütközést válthat ki a tartományi hatóságok és az internet-szolgáltatók között. A német törvények szerint a náci ideológia terjesztése bűncselekménynek minősül, és a szolgáltatók könnyen bajba kerülhetnek, ha tudatosan hozzáférést engedélyeznek ilyen jellegű weboldalakhoz - igaz, a tiltó rendelkezést egyedül Észak-Rajna-Vesztfália alkalmazta. A 2002-es döntés után a német neonáci weboldalak többsége az Egyesült Államokban található szerverekre költözött, így a jelenleg külföldinek minősülő weboldalak egy része valójában német kézben van.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Dezső32   1 db büntetőpont 
2005. jan. 15. 13:57 | válasz | #45
Nem vágjátok a viccet. :-D
h4x0r  
2004. dec. 30. 19:56 | galéria | válasz | #44
Hagyd ezeket. Ezek nem tudnak vitazni, csak keltik a feszultsegeket, es szitjak az indulatokat. Az ilyenek urugyet akarnak arra, hogy mondhassak: "en az igazsagot vedem, de ezek a barbarok mindig beszolnak...".

2004. dec. 30. 19:47 | válasz | #43
vicc a mozgalmad, menjél vissza az oviba
2004. dec. 30. 18:14 | galéria | válasz | #42
Látom nem tetszik az ANTIFASISZTA MOGALOM ,ÉS KIGÚNYÓLJÁTOK.
Majd fel vásárlom az sg-t aztán többet ide életbe nem írogattok! (vagy a MAZSIHISSZAL BE TÍLTATOM, volt már ilyen...)
Meg vólna rá az ok! Pl a garfield http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1052142284 topicja abban is nyilas kereszt, meg ehhez hasonlók.
2004. dec. 30. 09:37 | válasz | #41
Engem a te logod sért, azonnal vedd le!
Tetsuo  
2004. dec. 30. 02:07 | válasz | #40
Előítéletem van az előítélettel szemben. :)
h4x0r  
2004. dec. 30. 01:21 | galéria | válasz | #39
B+, engem pont a voros csillag sert. Nagyszuleimet a komcsik uldoztek sokaig. Allitolagos rasszista tettekert (ti. svabok voltak).

Pedig soha senki nem artott senkinek a csaladunkbol.
2004. dec. 29. 23:44 | galéria | válasz | #38
http://www.sg.hu/kep/2001_05/wolfenstein_hir0502_logo.jpg Szerintem jobb volna ha le venné az sg szerkesztősége ezt a ROHADT tíltott önkényuralmi jelképet ugyanis ezt a törvény bünteti! (jó tudom nem szélsőséges célzattal van fent) De ez a jel sok emberben gyűlöletet, rossz érzést kelt!

Vörös csillagra is le lehtne cserélni, az jobb volna...
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2004. dec. 29. 23:13 | galéria | válasz | #37
Egyszerű a magyarázat. Magyarországon nincsenek neonácik. Sokat beszélnek róluk, azt a látszatot keltve, mintha lennének, de akik beszélnek róluk, azok egyszerűen hazudnak, például a hungaristákkal, vagy a skinhead zenekarok szubkultúrájával keverik őket.
2004. dec. 29. 18:53 | válasz | #35
Most akkor lehet-e a hülyék számát csökkenteni ??? és kik a hülyék?
Nehéz dolgok ezek....
Cat  
2004. dec. 29. 18:11 | galéria | válasz | #34
azért kaptad, mert mindenhova beirtad
ne spammelj, ne reklámozz
2004. dec. 29. 16:09 | galéria | válasz | #33
kaptam egy büntető pontot afa.ini.hu miatt :(((
le a rasszizmussal!
2004. dec. 29. 16:07 | galéria | válasz | #32
rohadt neonácifasiszták!
dez  
2004. dec. 29. 15:35 | válasz | #31
Emm, mi is a különbség?
2004. dec. 29. 15:02 | válasz | #30
sajnos ez igy van, ez ellen fel kellene fellépni
itthon a nácizók újabbnál újabb műnácikat gyártanak
Axon  
2004. dec. 29. 09:56 | galéria | válasz | #29
Sosem hittem volna, hogy egyszer valamiben teljesen igazat adok neked, de most ez is megtörtént.
Axon  
2004. dec. 29. 09:54 | galéria | válasz | #28
Azért ne keverd össze a fasizmust és a nácizmust.
A "neonáci" kifejezés pedig egy roppant elcsépelt fogalom, amit aztán bármire/bárkire el lehet sütögetni. Magyarországon például már akkor is neonáciank neveznek, ha egy magyar zászlót veszel a kezedbe.
2004. dec. 28. 18:08 | válasz | #27
Talán, mert ők azokat a nézeteket nem osztják, csak a többit. Azért gondolkozzál is :-)
2004. dec. 28. 11:54 | válasz | #26
Addig még értem, hogy a németeknél vannak neonácik, de azt sosem értettem, hogy magyaroszágon, v usa-ban mért is vannak. A náci ideológia szerint a fajnémeteken kívül mindenki alsóbbrendű, a magyar és az amerikai neonácik is alsóbbrendűek akkor. Nekik ez mért lenne jó? Na mindegy, az emberi hülyeség határtalan.
2004. dec. 28. 11:14 | válasz | #25
pfff
2004. dec. 28. 08:27 | válasz | #24
Szerintem meg csináljunk mi is egy kopasz oldalt, hadd regisztráljon be a sok barom, aztán elküldjük Jay-t és Néma Bob-ot, ők majd egyenként lenyomják a kis rasszistákat!
dez  
2004. dec. 28. 01:32 | válasz | #23
Van 1-2 ellentmondás abban, amit írsz.
2004. dec. 27. 17:26 | válasz | #22
2004. dec. 27. 17:06 | válasz | #21
Azt hiszem a képen látható neonácista skeenhead-et és a hozzá hasonló őrült életformákat maga Hitler verné legelőször agyon... de ez már más téma
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2004. dec. 27. 15:47 | galéria | válasz | #20
Ja hogy a hozzáférést tiltják?
Ez de szar.
HA HA HA...

Proxy és kész.
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2004. dec. 27. 15:29 | galéria | válasz | #19
Na most külföldi szerverre rakják. A magyar náci lapoknál is működik. USA-ban, meg Ausztráliában hosztolják őket.
2004. dec. 27. 14:51 | válasz | #18
Én azt mondtam, hogy nem kell a különbségeket felsőbbrendűségnek értelmezni, de most te éppen ezzel jőssz elő. Másrészt nem érted, miről beszélek, az értelmiségieknek semmi közűk az okossághoz vagy vice versa, sőtt legtőbb értelmiségi hisz a hülye dogmákban és legtöbb értelmiségi teszi magát felsőbbrendűnek... holott vezetek egy listát amelyet rendszeressen frissitek (sajnos az utobbi ídőben elég sűrűn van rá alkalmam), nos ezen a listán a 10 legnagyobb hülyeséget rangsorolom amit valaha is halottam, olvastam stb. és hidd el mind a 10 helyen előkelő értelmiségiek állnak sőt 7-en (Dr) címet is fityogtatnak a nevűk mellet. Éppen azt akartam kihangsúljozni, hogy az egész civilizáció téves dogmákon alapszik és ez az értelmiségiek körében sajnos még fokozódik, de mégegyszer nem tatrom őket ezáltal sem felsőbb sem alsóbbrendűeknek sem, csupán szeretném ha a nem logikus és bizonyíték nélküli dolgokat elvetnénk és, hogy egyszer és mindenkorra ne feltételezéseken alapozzuk életünket, hanem tényeken. A legnehezebb dolog elismerni, hogy valamit nem tudunk, és ez a dogmatikus értelmiségieknál még nehezebb, na de... nem akarok itt most filozófálni, a lényeg az, hogy nállam nincsennek sem felsőbb sem alsobbrendű emberek, csupán személyek akik vagy tetszenek vagy nem, de ugyanúgy megbecsülöm mindkettőt, amíg ők is megbecsűlnek engem, de szeretném ha néha elgondolkodnának a másik opción is, nem muszáj, hogy elfogadják, de sokan egyszerűen elvetik gondolkodás nélkül.
Bertrand Russell egyszer azt mondta,

"Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel."

És ez nagyon de nagyon igaz.

de ide raknám még a következőt is...

"Ne adj tanácsot. A bölcsnek nincs szüksége rá, a bolond pedig úgysem fogadja meg." (angol közmondás)

Ez tisztán kimondja, hogy azt amit mondtam az elején, és ha betíltod valakinek, hogy hülye legyen akkor azt hiszed, hogy ez álltal már nem lesz hülye? A hülyeség meg csak a hülyék között terjedhet ezért sincs értelme betiltani, hanem a hülyék számát kell csökkenteni (ide irnám, hogy a hülyéket lehetetlen kiszakítani a hülyék világából, de nem kell ujabb hülyéket csinálni azáltal, hogy ugyanazokkal a hülyeségekkel tömjük őket mint amivel a meglévő hülyék lettek tömve).
Ide írnám még, hogy én 2-3 évvel ezelőtt meglátogattam egy jópár neonáci honlapot, hogy egyenessen lássam milyen hülyékkel lehet ezen a téren számolni, a helyett, hogy közéük soroltam volna magam, a honlapok megtekíntése után még nagyobb ellenérzéseim lettek irántuk, tehát a neonáci honlapok pozitívan is kihathatnak az emberekre (egyenessen hányingert kapnak tőllük), ha meg betiltod akkor meg csak a hülyék tevékenységi halmazát egy kicsit másfelé formáltad, de ezáltal nem csökkentetted a hülyeségöket... NA DE MOST MÁR KISZÁLLOK MERT MÉG A VÉGÉN ÉN IS HÜLYE LESZEK.
uu  
2004. dec. 27. 14:14 | válasz | #17
persze te, az ertelmiseg okosabb vagy a mosdatlan tomegeknel. akkormost ki is a felsobbrendu?
2004. dec. 27. 13:59 | válasz | #16
A társadalmi problémákat nem lehet tiltásokkal orvosolni, az egész emberiség téves dogmákon fekszik, és napról napra erősítjük ezeket a dolgokat. A nacionalizmus csak egy töredéke a problémának és sokszor nincs kellően identifikálva, itt azt akarom mondani, hogy csak egy pici csoportot identifikálunk akik a neonáci nevet viselik és Hitler követőinek tekintik magukat, holott ezek a nacionalisták csak egy apró és nyugodtan mondhatom jelentéktelen töredékei a nacionalisták tömegének. Még felsőbséget erzünk azért mert egy Nemzethez, valláshoz, fajhoz, politikai oldalhoz stb. tartozunk, mert így neveltek bennünket és mi is így neveljük gyerekeinket addig mindennek nincs értelme. A dogmákat kell feloldani, és a nemzetet nem úgy kell értelmezni, mint indulópontot, hanem úgy mint egy gazdagságot amit magunk adhatunk a világnak, de, hogy ezt megtudjuk érteni a másik nemzeteket is el kell fogadnunk mint a világ értékeit, az átlagember sajnos semmivel sem okosabb mint volt 50, 100 vagy akár 1000 évvel ezelőtt, persze most tud olvasni meg számolni, de ez sajnos csak fokozza a butaságának erejét.
uu  
2004. dec. 27. 13:35 | válasz | #15
hajjajj, es kepzeld bushnak hany evig fognak meg hinni
2004. dec. 27. 12:57 | válasz | #14
de az eleg gaz hogy vannak meg olyan emberek ezen a foldon akik ilyen sotetek. azer az a szarrago telleg nagy manipulator volt hogy meg, igy tobb mint 50 ev utan is van aki meg hisz neki...
2004. dec. 27. 12:19 | galéria | válasz | #13
Az internetet úgysem lehet korlátozni. Erről ennyit.
2004. dec. 27. 10:56 | válasz | #12
és nem bér bőr. Na igen nem vagyok kibékülve ezel a laptoppal, ilyen szutyok összecseszett billentyűzete van
2004. dec. 27. 10:50 | válasz | #11
Sorry nem hízott, húzott
2004. dec. 27. 10:50 | válasz | #10
Kínai neonácik? :D Az lehet ám a király. Sok hízóttszeműbérfejű führerezik. :D
Okok, ez csak poén volt. Rühellem a nácikat meg az összes nacionalista barmot.
fonak  
2004. dec. 27. 10:43 | válasz | #9
Eddig csak Kínából jöttek ilyen hírek... Azért tessék belegondolni, hogy mi a vége annak, ha az állam kötelezheti a szolgáltatót a tartalomszűrésre.
2004. dec. 27. 09:03 | válasz | #8
amugy meg tetszik ez a kopasz fej van egy nemet baratom, aki kopaszra nyirta magat, mert nyar volt. Hat ha nem ismertem volna, beszartam volna tole, mert eleg brutalisann nezett ki!!!
2004. dec. 27. 09:02 | válasz | #7
szerintem aki ilyen oldalakat akar kinnt nezni, az tegye, mert ugyis megfigyelik... amugy meg mas modon is lehet infokat szerezni. inkabb a pedok ellen kuzdenenek ennyire!!!
Chappy  
2004. dec. 27. 08:21 | galéria | válasz | #6
hátt!!!!! mien kötsögség!
2004. dec. 27. 07:56 | válasz | #5
Ha nincs weblap, attól még telefon és e-mail van..
Csak végigmész az utcán délután, és máris látod, ki milyen nézeteket vall (ruha és viselkedés)
2004. dec. 27. 04:28 | galéria | válasz | #4
Hat inkabb az ilyen sopredek ellen kuzdjenek, mint az eroszakos jatekok ellen... :P
2004. dec. 27. 03:27 | galéria | válasz | #3
A demokrácia garantálja a személyi szabadságot azzal a feltétellel hogy ez a szabadság nem irányúlhat mások szabadságának a korlátozására.
2004. dec. 27. 02:25 | galéria | válasz | #2
a demokráciának egyetlen ellensége van .. önmaga.
Kalin  
2004. dec. 27. 02:12 | válasz | #1


Az internet szabad.