A Microsoft köteles kiadni a Media Player nélküli Windowst
2004. december 23. 11:47, csütörtök
Az Európai Unió Elsőfokú Bíróságának döntése értelmében a Microsoftnak végre kell hajtania a korábban megfellebbezett ítéletet, és piacra kell dobnia az operációs rendszer Media Player nélküli változatát.

Hirdetés


Bo Vesterdorf
Bo Vesterdorf bíró fenntartotta a márciusban kirótt kötelezettségeket, és kijelentette, hogy a nagy összegű pénzbüntetés megfizetése mellett azonnal piacra kell dobni az operációs rendszer módosított változatát. A Microsoft korábban arra hivatkozva kérte az ítélet végrehajtásának elhalasztását, hogy az helyrehozhatatlan üzleti károkat okozna a vállalatnak, de a bíróság nem értett egyet a vállalat érvelésével. "A benyújtott dokumentumok nem támasztják alá, hogy a Microsoftot súlyos üzleti károk érnék a Media Player eltávolítása esetén" - áll a bíróság közleményében.

A szoftveróriás azonban nem emelt kifogást a jelentős pénzbüntetés ellen, ugyanis a szükséges összeget - egy számukra kedvezőtlen ítéletre számítva - már jó előre befizették. Brad Smith, a Microsoft alelnöke és vezető jogtanácsosa az újságírók kérdésére válaszolva elmondta, hogy megfellebbezik a döntést, de mivel a procedúra hónapokat vehet igénybe, és a per még évekig elhúzódhat, a tegnapi döntés értelmében mégis piacra dobják az operációs rendszer módosított változatát. Elmondása szerint a Media Player nélküli Windows a cég OEM partnerei számára januárban, míg a vásárlók számára legkorábban februárban lesz elérhető.

A Microsoft azonban továbbra is reménykedik a folytatásban, és várhatóan mindent megtesz annak érdekében, hogy az újabb fellebbezés sikerrel járjon. "A bíróság ugyan nem találta megalapozottnak a Microsoft azon állítását, hogy a döntés helyrehozhatatlan károkat okozna a Microsoftnak, de egyetértett néhány megállapításunkkal, ezért bízunk abban, hogy az újabb tárgyalásokon ezen lényeges kérdésekre is megnyugtató válaszokat kapunk" - áll a vállalat közleményében. "Már többször kifejtettük meggyőződésünket, mely szerint nem ez a legjobb módja annak, hogy az európai fogyasztóknak és az európai technológiai ágazatnak kárt okozva rendezzük az ilyen összetett, technikai kérdéseket. Továbbra is úgy tartjuk, hogy a Bizottság által előírt jogorvoslat nagyon kevés előnnyel jár a versenytársakra és az európai fogyasztókra nézve, sőt valójában kárt okoz a Windows operációs rendszer számos felhasználójának és annak a több ezer európai vállalatnak, amely Windows platformra építette üzleti működését."

"Véleményünk szerint a kódeltávolításra vonatkozó jogorvoslat, amely a Windows operációs rendszer csökkentett funkcionalitású változatának kibocsátására kötelezi a Microsoftot, káros lesz a fogyasztók és a versenytársak számára, továbbá alááshatja az elmúlt három évtized informatikai forradalmának motorját hajtó technológia-integrációs törekvéseket. További lépések kezdeményezése előtt szeretnénk alaposan tanulmányozni a határozatot, de korábbi nyilatkozatainkhoz hasonlóan most is szeretnénk leszögezni, hogy a jogerőre emelkedést követően teljes mértékben eleget fogunk tenni a Bíróság határozatában foglaltaknak, figyelembe véve az Európai Bizottsággal egyeztetett akciótervek rendelkezéseit" - közölte a Microsoft.

A legtöbb szakértő szerint azonban a döntés a Microsoft magatartásától függ, és elsősorban a vállalaton múlik, hogy közös nevezőre tudnak-e jutni az újabb fordulóban.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. dec. 27. 18:30 | galéria | válasz | #202
baromira tudom rühelleni, Amikor elkezdenek szarozni valamit, csak azért, mert MS termék. Bazzeg, írjanak jobbat....
2004. dec. 27. 18:27 | galéria | válasz | #201
"MSN egy vicc, ugy müködik mint az összes többi MSN termék: szarul."

Akkor írjál jobbat, aztán szarozd ok?
2004. dec. 27. 18:16 | galéria | válasz | #200
Tessék, itt a 200. :) BUÉK :)
dshk  
2004. dec. 27. 14:19 | válasz | #199
a windowsból ebben a pillanatban van xp home, xp professional, windows 2003 web edition, windows 2003 server, advanced server meg még advancedebb, 64 bites windows. Plusz még néhány egzotikum...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. dec. 26. 19:16 | válasz | #198
eh, de könyörgöm a verzió van egy darabig aztán nem foglalkoznak vele többet, hanem átállnak a legújabb verzióra (lsd. éppen mostanában állnak le a 2000 támogatásával, tehát még kinem jön a longhorn szervere csak a 2003 lesz...de aztán a 2003at is elfelejtik).
a disztribúcuiók meg egymás mellett élnek és (majdnem) mindegyikből van szerverre és asztalira is. Nem igaz, hogy nem veszed észre a külömbséget!? (a disztribúcióknak külön külön vannak verziói, vagyis a winnek 1 (egy) darab disztribúiója van, még a linuxnak nem)

"barki keszithet maganak teljesen egyedi Linux disztrot"
pont ez nem tetszik...
h4x0r  
2004. dec. 25. 21:16 | galéria | válasz | #197
B+, nem azt probaltad bizonygatni, hogy Win csak egyfele van? Hat, most te is irtad, hogy ott a home meg szerver vonal. Mindegyik egy-ket fele Wint minimum jelent (NT es DOS alap kozt akkora legalabb a kulonbseg, mint Linux kernel eseten a ). Az, hogy az MS verzioknak hivja oket, a Linux eseten pedig disztribeknek, az egy dolog.

Amugy mindent felreteve en pont azt szeretem, hogy van szazfele disztribucio. A kegyelemdofes a dolognak: barki keszithet maganak teljesen egyedi Linux disztrot, ezt Linux From Scratch -nek hivjak: www.linuxfromscratch.org...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. dec. 25. 19:18 | válasz | #196
de a dos meg az NT nem külön disztribúció.
dos alapokra fektették az otthoni felhasználóknak szánt rendszerüket és amikor úgy gondolták betörnek a szerver piacra megalkották az NT-t. Később amikor látták, hogy hosszútávon az NT jobban megéri, lecserélték a dost a desktop rendszerekben. A winnek két ága van az asztali és a szerver, érthető okokból.
A párhuzamod nem állja meg a helyét, szal sztem ne erőltesd.
h4x0r  
2004. dec. 25. 16:38 | galéria | válasz | #195
Itt az NT alapu es a DOS alapuakra gondoltam konkretan. Az XP es a 2k szeria is kulonbozik annyira, mint a Debian es a Slackware.

Amugy meg mindig BKK.
Skynet  
2004. dec. 25. 12:58 | válasz | #194
őőőő...
Mikor fog megjelenni a windows nélküli MEDIA PLAYER?:)
2004. dec. 24. 20:30 | válasz | #193
ÖÖÖ így visszaolvasva.. a messenger pluss-al vigyázni kell.. pl a spysweepert használva felmész a honlapjára meg látod mennyi AD meg szemét akar átjönni a gépedre.. ha a honlap ilyen akkor a plus se lehet valami biztonságos.. bár amíg használtam semmi bajom nem vot vele
2004. dec. 24. 20:18 | válasz | #192
nah menjünk már el 200-ig, tékelni szeretnék :D
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. dec. 24. 17:39 | válasz | #191
jujj, ezt tőled nem vártam.
a winnek csak 1 változata van. Amiből több van az a verzió, csak nem a verziószámmal jelölik hanem egy fantázianévvel!
A te linuxodnak is vannak verziói slcakware 1től egészen 10ig, tehát ennek már tíz változata van (leszámítva a közbenső verziókat pl 9.1), csak mellette még ott van mandrake, suse, redhut...stb...stb

Nem érted a problémámat, tehát itt zárjuk is le.

Mindenkinek BKK!
h4x0r  
2004. dec. 24. 17:08 | galéria | válasz | #190
Windows is van sokfele. Amugy pont azt mondtam, hogy a sok disztrib sok valasztast hagy. Es a disztribek nem kulonboznek annyira, mint pl. egy WinXP es egy Win98. Tehat elvileg egy FlopyFW-vel is lehet szines-szagos desktop rendszert csinalni. Ezt a modszert hivjak Linux From Scratchnek. Tehat Te (igen, Te :-) rakhatod ossze a legutolso "csavarig" a rendszered. Ha ez nem ad szabadsagot, akkor mi?

Amugy boldog karacsonyt, megyek is unnepelni :-D
2004. dec. 24. 13:46 | válasz | #189
Hehe, köcce, majd lehet feltolom, azt megném milyen.
DDQ  
2004. dec. 24. 13:02 | válasz | #188
Hornbali,

Remelem, nem baj, hogy en mar csak ilyen vagyok es Neked is irok egy URL-t:

"lustak" linuxja (tobbek kozt), en is ezzel kezdtem:

http://xenia.sote.hu/ftp/mirrors/knoppix/KNOPPIX_V3.7-2004-12-08-EN.iso

udv

Dani
2004. dec. 24. 12:14 | válasz | #187
Abban tévedsz hogy 1 Microsoft szervert se törtek fel mert a magyart azt feltörték... Microsoft törés jó persze csak a magyar oldalát....
A hülyék táborárol... sokan azt írják pölö: jajj szegény felhasználók fognak fizetni ezértazok közül akik ezt írták ki vette meg a windowst?
Ezek persze hogy nincsenek megelégedve vele mivel sok extra dolog csak a Jogtisza winnel vehető igénybe....
Sok olyan hozzászólás volt itt ha visszaolvasok amikben a logika amire alapozzák a dolgokat valahol sántít Nézzd meg pl a #27-est aztmondja hogy MINDENKI divatból fikázza ez hülyeség mivel a win-ben túl sok az a funkció ami helyetted akarja elvégezni a dolgokat.... nem egyszer találkoztam már a win-ben olyannal amikor csak ülök a gépnél épp jáccok vagy valami, egyszer csak belassul és elkezd dolgozni? kikérte? senki! aztán abba hagyja a munkálkodást de semmit se ír ki... azt se tok hogy mért dolgozott ennyit... másik eset amivel telálkozok.. van valami extra funkció amit ha a beállításoknál kiveszek akkor megmarad ugyan úgy és végül a kedvencem: volt egy olyan microsoft kormányom aminek a drivere nem volt 100%-ig kompatibilis az XP-vel,Itt van a teszt az elején van valahol =>szar :D
A controlpaneles eset tényleg elgondolkodtató
A 3. eset amin tényleg nagyot röhögetem az a #73 volt erre pl tényleg csak azt tom mondani hogy gondold át 1-2x hogy mi lehet ezeknek az oka.. ha ól tom az SP2-ben már van firewall meg sok ilyesmi ez már csökkelnti...Azt nem írtad hogy a linuxon fenn vol-e valami védőprogi, ebből én arra következtetek hogy nem volt, nem arról van szó hogy hány féreg támad a gépre hanem arról hogy mennyi éri el a célját.
Az utolsó dolog meg... igen, tényleg nincs tökéletes Oprendszer.. viszont abból a sok pénzből ami a Winekből bejön abból már rég lehetett volna majdnem tökéleteset iratni, a UNIXosoknak nincs annyi pénze mint a Microsoftnak mégsincs több biztonsági rés benne, hogy lehet ez?
Hornbali: Most megvetted vagy sem? Ez a lényeg... az hogy elérhető-e vagy sem az meg hülyeség mert mindent (najó csak majdnem) lelehet szedni a netről...
Nah asszem mindent leírtam amit akartam

FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. dec. 24. 12:10 | válasz | #186
msnben még az a jó, hogy rögtön értesít hotmailos levél érkezéséről, a plusszal meg bármilyen POP3as beállítható
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. dec. 24. 12:08 | válasz | #185
ICQnál az nem tetszett, hogy mineden szarral teleteszi a gépet, plusz indulásnál nagyon lefoglalta a procit és közben nem lehet megszakítani a bejelentkezést.
zavart még a kezelő felület, ami nagyon átláthatatlan és sok helyen minden logikát nélkülözött a felépítése
ennyi alég is, hogy ne használjam
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. dec. 24. 12:04 | válasz | #184
- otthon trilliant használom, mert sajnos sok ismerös msn ezik :( ebben van mindenféle IM protokoll - gondolom ismered.
->Használtam trilliant, és télleg minden klienst ismer ( nemtom ez mennyire sért szabadalmat...) de elképesztően korlátozottak a képességei, nemhogy webkamera, de még hang kom sincs benne. (lehet újabb verzióban már van...)

- cégnél bent pedig msn, ill webról a go.icq.com.
-> msn-nek is van webes felülete - kis böngésző ablak (popup) ami ugyan úgy néz ki mint a kliens ( a címe most nem jut eszembe, keress rá http://messenger.msn.com)

- ez megy kb. 2 éve :)
-> ...

- MSN-en többször elöfordul, hogy a tuloldalon az üzenet egész egyszerüen nem jelenik meg, erről visszajelzés nincs! :(
-> ilyennel nem találkoztam, ha valaki nem kapja meg az üzenetet, mert közben offlinera megy akkor, visszajön, hogy lehet nem sikerült elküldeni a köv. üzenetet, mert a felhasználó akármi..

- ha az MSN használo nincs online, alapbol az üzenetet NEM kapja meg, mig ICQn ahogy belép megkapja
-> az MSN pluszban van ilyen és jól is működik automessage-nek hívják (http://www.msgplus.net/) és még ezer más dolgot tud, amit az ICQ NEM

- icq alatt secure im kapcsolattal mindig megkapja a másik fél az üzenetet
->erre nem tudok mit mondani, MSNben is mindig megkapja...

MSN egy vicc, ugy müködik mint az összes többi MSN termék: szarul.
-> ide most nem írom azt ami eszembe jutott
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. dec. 24. 11:42 | válasz | #183
nekem campusos van a fősulin keresztűl, 2eHUF volt ( +3eHUFért még a visual studiót is belerakták)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. dec. 24. 11:40 | válasz | #182
"Másik linux annyiból jobb ha van egy biztonsági rész.. egy héten belül ha jól tom ált meg vn a javítás mert OPEN... ezzel szemben Windoze: egy fél év múlva kiadnak egy sp-t addig viszont a biztonsági rés nyitva marad..."
hehe, az SP-k mint a vevük is mutatja javító csomagok, amik bizonyos eddig javított hibák javításait tartalmazza. Frissítések folyamatosan vannak ezekest hívjá HotFix-eknek, amik meg havonta jönnek ki (mert nem annyire súlyos hibát javítanak) meg sima javítások. Tod az autoUpdate nem azért van, hogy fél évenként letöltse az SPket...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. dec. 24. 11:36 | válasz | #181
most minden reagálni valónál megállok és írok rá és csak utána olvasom tovább a topikot, szal sry ha vmit olyat írok ami már volt...

"Semmire nem vagy rakenyszeritve."
Erre írtam a zárójeles részt.
"A szabadsag pont az..."
Nem is azzal a felével van baj, hogy én megnézhetem más okos kódját, hanem azzal, hogy az enyémbe belepiszkálhatnak (erre nem válasz az, hogy akkor ne írjak nyílt forráskódut - az elméletről vitázunk)
"A masik: a 40 Linux disztrib..."
Én azt mondtam többezer (költői túlzással), a 40 nemtom honnan jött..
"Amugy mondok egy erdekes peldat...Ezt egy disztribbel hogy csinalnad meg?"
Nem összehasonlíthatók, mert különböző kategóriát képviselnek (server/home/antik)! Én arra gondoltam, hogy azonos kategóriában minek több variáció! (btw, asszem RadHat mondta, hogy kiszál a desctop fejlesztésből, mert arra tökéletes a win
)
arty  
2004. dec. 24. 11:20 | galéria | válasz | #180
mivel a dx miatt nem volt érdeklödés/pénz továbbfejleszteni :) előtte az ogl évekkel előzte meg a dx2-3-5-6-7-et!

és csak most maradt picit le ... de ha a doom3mat/il2fb-t nézed, akkor nem is olyan durván ;)
arty  
2004. dec. 24. 10:41 | galéria | válasz | #179
- otthon trilliant használom, mert sajnos sok ismerös msn ezik :( ebben van mindenféle IM protokoll - gondolom ismered.
- cégnél bent pedig msn, ill webról a go.icq.com.
- ez megy kb. 2 éve :)

- MSN-en többször elöfordul, hogy a tuloldalon az üzenet egész egyszerüen nem jelenik meg, erről visszajelzés nincs! :(
- ha az MSN használo nincs online, alapbol az üzenetet NEM kapja meg, mig ICQn ahogy belép megkapja
- icq alatt secure im kapcsolattal mindig megkapja a másik fél az üzenetet

MSN egy vicc, ugy müködik mint az összes többi MSN termék: szarul.
h4x0r  
2004. dec. 24. 10:39 | galéria | válasz | #178
Huuu, bazzeg...

1. Nem az elterjedtseg szamit, erre pelda az apache es az IIS. Apache elterjedtebb (foleg kissebb szervereken), megis biztonsagosabb (kis szervereken :-).

2. Linuxra is lenne evente cirka 10 virus. Miert is nincs? Mert a linux ala irt programok nagy tobsegben OSS progik, sokan forrasbol szedik le. A csomagokat pedig megbizhato emberek (disztributorok) csinaljak.

3. Ez teny.

Es hallottunk a Debian feltoreserol, sot feltortek nemreg a freedesktops.org szerveret is. Az MS-nek tenyleg nem tortek fel a rendszereit. Ne csodalkozz: van penzuk a biztonsagra. Le mernem fogadni, hogy a "gepek elott" ott mindig ul valaki, es figyeli a kiserleteket.

Debian szerver feltorese miatt pedig nem szivott senki, ugyanis a cuccok mirrorolva vannak.
PyRex   "Rest in Peace PyRex" 
2004. dec. 24. 10:07 | galéria | válasz | #177
LOL, beállok a sorba véleményt nyilvánítani.

Szóval nem mondom, hogy szeretem a Microsoftot, de a PÉNZ BESZÉL a kutya meg ugat. És itt barátaim, a Microsoft-fikázók a kutyuskák...
Tudjátok, hogy miért? Mert - a konzolokat leszámítva - semmilyen oprendszer alatt nem fogtok úgy és olyan játékokkal játszani, mint a Microsoft Winfosán. Tehát ahelyett, hogy szídjátok az MS-t, inkább gondolkozzatok el a következő dolgokon:

1. - Miután a Windows-t iszonyatosan sokan használják ezért nyilván a hibák és a sebezhető pontok is gyorsabban kijönnek...
2. - ...aminek következtében a sok barom idióta, aki arra fecséreli az idejét, hogy másokkal kib@sszon, megírja a vírusokat, stb...
3. - RÉSZBEN az MS hibája persze, de ugye Ti sem gondoljátok komolyan azt, hogy létezik sebezhetetlen oprendszer??

Nem tudom pl. arról hányan hallottatok, hogy ebben az évben pl. feltörték a DEBIAN szervereit, amiről a Debian Linux frissítgeti saját magát. Ami kb. azt jelentette, hogy ha a feltörés után, de még a helyreállítás előtt töltöttél le frissítést a linuxodra, akkor nagy valószínűséggel vírusos csomagokat kaptál.
Tudjátok hány ember mennyit szívott emiatt??
Érdekes, hogy ezt miért nem említi meg a sok Windows fikázó linux bu*i, mi?
Tovább megyek: a Microsoft szervereit hányszor is törték fel eddig? (Költői kérdés volt...)
Na akkor kb. ennyit erről!
Pedig gondolhatjátok, hogy a mára már divattá vált Microsoft gyűlölet miatt hány barom próbálkozik feltörni...

Amúgy meg az összes szerverünkön Linux van, tehát ne az legyen, hogy én az MS pártján állok, csak elmondtam egy történetet, hogy azért mindenki tisztán lásson: más oprendszerekben is vannak hibák (nem is kicsik), azokat is fel lehet törni. Csak miután az MS oprendszereit használják a legtöbben, mindenki csak ezeknek a hibáit ismeri.

Szóval inkább fogadjátok el, hogy ez van, ezt kell szeretni. Vagy rakj fel mást, de akkor mondj le mindenről, amit a "szar" Windowsban amúgy használsz.

Az EU meg kapja be. Ki az a barom, aki - ha majd választhat - a Media Player NÉLKÜLI Windows-t fogja megvenni??? Ennek szvsz semmi értelme nincs. Amúgy meg az MS tuti megcsinálja, hogy a Media Player nélküli Winfos azonnal frissíti magát a Windows Update-ről és felajánlja valami parasztvakítós szöveggel, hogy ugyanmár hagy rakja fel már magát. Amire minden lúzer úgyis YES-t nyom majd, tehát tökmindegy...

Na uff, Boldog Karácsonyt! :)
2004. dec. 24. 05:54 | galéria | válasz | #176
/OFF

Boldog Karácsonyt nektek is!
2004. dec. 24. 05:53 | galéria | válasz | #175
Elolvastam szép mondandódat, de értelmet nem találtam benne. Nyilván én is a hülyék táborába tartozom. Majd írhatnál, mégegyet, hogy mire akartál azzal kilyukadni :)
h4x0r  
2004. dec. 24. 02:18 | galéria | válasz | #174
Igen, boldog Karácsonyt
2004. dec. 24. 02:17 | válasz | #173
/OFF/
Kellemes ünnepeket mindenkinek!

h4x0r  
2004. dec. 24. 02:06 | galéria | válasz | #172
Nem, mert nem lehetne WindowsUpdate-elni :-D
2004. dec. 24. 02:03 | galéria | válasz | #171
Áhh .. windóz , kicsit kisebb , kicsit talán gyorsabb is.. IE nélküli win nem lesz ? ;]
2004. dec. 24. 02:02 | válasz | #170
De mondom én sem a vita kedvéért hoztam fel, hanem csak azért hogy a Microsoft nem egyenló a Windowsal.
2004. dec. 24. 02:01 | válasz | #169
Igen a főbb munkákat a videókártya végzi el, de a játék a DirectX valamelyik verziójának efektjeiből épül fel és a VGA is ezeket az efekteket támogatja.
Kb. olyan mint egy chipset.
h4x0r  
2004. dec. 24. 01:57 | galéria | válasz | #168
Errol nem nyitok vitat, mert nincs tapasztalatom. Amugy tudtommal a fobb munkakat a vidkari vegzi (texturazas, 3D megjelenites).

/off:
Mindig nagyra tartottam azokat a programozokat, akik nehany grafikai alkalmazas assembly-s cuccait irtak. Pl. az mplayer projectben a ruszkik szinte varazslattal egyenerteku optimalizalt cuccokat irtak mplayerre. Riszpekt...
2004. dec. 24. 01:55 | válasz | #167
De persze az is igaz hogy ha nem lett volna DirectX akkor más lenne helyette, de az nem biztos hogy ennyire jó lenne, ezt így nem lehet mérni. Csak azért hoztam fel mert sokak szemében Microsoft egyenlő a Windowsal.
2004. dec. 24. 01:51 | válasz | #166
Nem volt sztem meg naív, mert az OpenGL az messze elmarad a DirectX lehetőségeitől és látványvilágától.
h4x0r  
2004. dec. 24. 01:40 | galéria | válasz | #165
Ez - ne haragudj - de naiv kijelentes volt (marmint a DirectX-es). Ott van egy csomo alternativa (pl. OpenGL). Nem hiszem, hogy nehez lenne arra is fejleszteni. Meg a WineX pont egy DirectX wrapper.
2004. dec. 24. 01:32 | válasz | #164
Egyébként a Microsoftot mindíg a Windowsal hozzák össze. De ha nem lenne Microsoft akkor nem biztos hogy ilyen látványos grafikájú játékok lennének, mert ugye a DirectX is Microsoft termék.
2004. dec. 24. 01:29 | válasz | #163
Gondoltam rá hogy kiprob milyen is egy linux, csak engem az tart vissza hogy rohadt lusta vagyok.
h4x0r  
2004. dec. 24. 01:27 | galéria | válasz | #162
Ebben mindig is egyetertettem. Nincs rosszabb annal, mint amikor gorcsosen probalnak hasznalni valamit, ami nem arra valo. Bar vannak pozitiv lepesek a Linux "jatszhatova tetelehez" (Cedega: WineX, Wine, egyeb nativ Linuxos game-k). Probald ki, alkoss velemenyt. Meg a kozhiedelemmel ellentetben a Windows es a Linux megfernek egy vinyon. Sot, van asszem Winre telepitheto es Winbol indithato Linux is.
2004. dec. 24. 01:13 | válasz | #161
Akkor abban gondolom egyet tudunk érteni hogy aki ért ahoz amit használ, annak nem lehet igazán nagy problémája. Mert biztos jó a Linux is de én nem értek hozzá. Az amúgy igaz hogy jáccani nem lehet rajtukM
2004. dec. 24. 01:09 | válasz | #160
Én nyilván a hülyék táborába tartozom mert még a sok magyarázat ellenére sem találtam sok értelmet a mondandódban.
h4x0r  
2004. dec. 24. 01:08 | galéria | válasz | #159
Nalam detto, csak a kulonbseg a gamek hianya es a Linux :D
2004. dec. 24. 01:03 | válasz | #158
Jah én végülis gamer vagyok de kb. a nap 18 órályában a neten is fent vagyok. A gép adatokkal is csurdig van, szal nem nevezhető átlagosnak felhasználása.
Igazából ha megtudod védeni a Windowsod akkor már mindegy mira használod.
h4x0r  
2004. dec. 24. 00:59 | galéria | válasz | #157
Nem egyetlen. Ott van meg gyengen a Win2k :-)
Tetsuo  
2004. dec. 24. 00:55 | válasz | #156
Hogy ideális választás az túlzás.. egyetlen lehetőség, így a pontos.
h4x0r  
2004. dec. 24. 00:50 | galéria | válasz | #155
35 Ft draga erte... szamomra. :-D

Amugy valoban megeri, mar akinek. Tudod, mindig az szamit, mire hasznaljak. Pl. routernek nem eri meg. Irodai programnak sem. Gamereknek idealis valasztas... asszem :-)

Amugy nekem ket eve nincs fenn jogpiszkos SW a gepemen es egy petakot sem fizettem meg ki.
2004. dec. 24. 00:45 | válasz | #154
Most őszintén sztem egy OEM Windows XP Professional HUN -ért nem drága a 35e forint.
2004. dec. 24. 00:42 | válasz | #153
Én is megveszek egyes játékokat, ami nagyon teccik vagy ami nem beszerezhető máshonnan.
Ha a Windows sem lenne elérhető azt is megvenném.
Tetsuo  
2004. dec. 24. 00:40 | válasz | #152
Mérnem lehet beszélni egy mosóporról??
2004. dec. 24. 00:38 | válasz | #151
jah de ez olyan hogy ha nem om leszedni a netről akkor megveszem alap... azok a játékokamik naaagyon teccettek azt meg is vettem eredetiben.. pedig meg volt a gépen... meg persze azért is mert úgy jobb a neten jáccani de részben azért hogy támogassam a fejlesztőket
h4x0r  
2004. dec. 24. 00:34 | galéria | válasz | #150
A bűnöző meg nem lopna, ha lenne egymilliárdja :-)
2004. dec. 24. 00:20 | válasz | #149
Én spec ha nem lenne meg az XP onnan ahonnan megvan, akkor IGEN megvenném boltban.
2004. dec. 23. 23:45 | válasz | #148
esetleg valamelyik linux topikban is meg lehet bveszélni
2004. dec. 23. 23:42 | válasz | #147
Küldem privit
h4x0r  
2004. dec. 23. 23:40 | galéria | válasz | #146
Igen. Szivesen segitek. De nem ezen a forumon kene megbeszelni, mert megharaxanak :-)
2004. dec. 23. 23:38 | válasz | #145
jah amúgy látom te is linuxos vagy.. dc-n meg nem igazán segítenek... tudzs segíteni linux installal kapcsolatban?
2004. dec. 23. 23:31 | válasz | #144
Htx :D
h4x0r  
2004. dec. 23. 23:30 | galéria | válasz | #143
Csak nehogy falnak menj azzal az "Éléktronyikus áutó"-val. De azért hajrá...
h4x0r  
2004. dec. 23. 23:25 | galéria | válasz | #142
Semmire nem vagy rakenyszeritve. Csak ajanlott, de meg lenezni sem fognak, ha nem irsz kodot. A szabadsag pont az, hogy hasznalhatod es modosithatod a kodot sajat izlesed es szakertelmed szerint. Magyaran van lehetoseged egy jobb dolgot irni, ha vmi nem tetszik. A nyilt forrasu kodokat tanulmanyozva/modositgatva jobb programozo lehetsz, mert megismered programozasi szempontbol a progi mukodeset. Semmi sem kotelezo.

A masik: a 40 Linux disztrib kozt nincs nagy kulonbseg. En Slackware-t hasznalok, de az XOrg-omat meg Debian alatt forditottam. Tokeletesen mukodik. Az a 40 (amugy inkabb 100-200, ha a hazi Linuxokat is beleszamitjuk) disztribucio pont a valasztas szabadsagat jelenti. Azonkivul nincs olyan sok kulonbseg. Es a 80/20-as szabaly itt is mukodik: az emberek 80%-a a disztribuciok 20%-at hasznalja.

Amugy mondok egy erdekes peldat: a desktopomon Slackware 10 van, mert az jo geekes :-), a "fileszerveren" Debian sarge van, mert azt konnyu frissiteni es sok csomag van hozza, a 486-os gatewayen pedig FloppyFW van, mert az fut 8 megan is. Ezt egy disztribbel hogy csinalnad meg?
2004. dec. 23. 23:23 | válasz | #141
Huuhh sok hozzászólás volt... soknál csak fogtam a fejem hogy mennyi csúsztatás van..
Windoze fanoknak: Mi is az a megelégedettség?: azért az árért amiért megvetted azt mondod hogy az egész úgy jó ahogy van és megérte az árát..Javítsatok ki ha tévedek de ha jól látom TI az INGYENES windows-t szeretitek nem az eredetit! (haha ezt énse gondoltam komolyen hogy megvette mindegyikőtök aki úgy végi meg isteníti a win-t de maradjunk annál hogy megvettétek jah és a megvevéshez a "cégnél a gépemen is ilyen van az nem ér").
A másik dolog: ÚRISTEN ti télleg elhiszitek ezt a sok baromságot amit mondok (titszelet/by Ali G/ a kivételnek)? Amiket írtatok olvassátok át nézzétek meg hogy milyen logikára építettetek, megint csak a megelégedettséggel hozakodok elő, a win-t megvennétek ennyi pénzért? Igen?-vagy-Nem?
(a hülyék táborára váltás:on) ha nem.. Ők is csak azoknak a táborba, a hülyék(esetleg még lehetne "droidoknak" is nevezni) táborába tartoztok akik a win-t használják és közbe szidják... Ők ebbe a táborba hasonló logika alapján kerültek be egy kalóz verziót használnak és azt szidják... az még csak a N00Bságra ad okot mivel hogy vegye meg eredetiben és ha még mindig nem teccik neki akkor szidhatja. Az igazi hülyék viszont azok akik nem is váltják le csak szenvednek...
jó példa: ellopnak egy autót amiről tudják hogy defektes ezért tolni kell, emellett ez egy trabant ami 20 millióba került. DE ők inkább tolják hazafelé, pedig hasznavetetlen számukra, és közben jó hangosan szidják! ahelyett hogy sétálnának vagy a sarkon egy kis pepecselés után kapnak egy ingyen elektomos autót :D /bár még nem tudják használni.
(magyarázó mód:on)aki nemértené vagy félreértené: defektes=nem tudnak SP-t feltenni mert kalóz verz., vagy idejük nincs vele foglalkozni, trabant= hmm a történet akkor jáccódik amikor csak trabik voltak , hasznavehetetlen= utálják, nem szeretik használni
elektromos autó amit nm tudnak használni=linux amitő sokan félnek mert nem tudják kezelni(magyarázat mód: off)
Mi maradt még? jah igen! a UNIX-osok és a Mac-esek ezekről netok sokat de ha nemfelejtem el egy kics idő múlva írok arról is ha van ellenvetésem mert ma teszem fel a Linuxot...
nah ennyit mára
Másik linux annyiból jobb ha van egy biztonsági rész.. egy héten belül ha jól tom ált meg vn a javítás mert OPEN... ezzel szemben Windoze: egy fél év múlva kiadnak egy sp-t addig viszont a biztonsági rés nyitva marad...

FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. dec. 23. 23:20 | válasz | #140
//on
sztem ez a Bo Vesterdorf csak azért ítélt az M$ számára kedvezőtlenül, hogy címlapra kerüljön a képe
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. dec. 23. 23:18 | válasz | #139
éreztem, hogy a srác be fogja bukni ezt a beszólását.

Azt azér' megnézném, hogy rak fel linuxot 2 kattból anélkűl, hogy telepítés után a következő 2 nap nem intenzív konfigurálással teljen...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. dec. 23. 23:15 | válasz | #138
jó, de az információ megosztás merüljön ki abba, hogy ír egy jó könyvet vagy akármi, de ne attól legyen valaki jó fej, mert közkincsé teszi a forráskódot, habár nem is ez zavar, tőlem attól lesz jófej amitől akar vagy ahogy tud, de én hagyne legyek már rákényszerítve (márpedig, ha jófej programozó akar lenni az ember akkor rávan - talán nem is akarok jó fej lenni :)))...

Az hogy 1 programot 3rdparty fejlesztésekkel lehet bővíteni, mert az írója lehetőséget biztosított az jó és kell is, de pl ami a DC++nál (bcdc++,zdc++ stb.) van vagy magánál a linuxnál már nem tetszik. Mér jó az, hogy van ezerféle linux? Mérnem lenne jobb, ha lenne 1db, amibe mindenki hozzátehet?
Az, h okulási céllal el lehet olvasni egy forrást az jó dolog, de ne lehessen belepiszkálni (itt mondjuk felmerülne a lopás...) - bonyolult ez, de így ahogy van akkor sem tetszik...
DDQ  
2004. dec. 23. 23:01 | válasz | #137
Szia janos666,

Az altalad keresett DVD pl. itt
ftp://ftp.prew.hu/pub/Linux/Mandrakelinux/official/iso/10.1/i586/Mandrakelinux-10.1-Official-Download-DVD.i586.iso

meg itt
ftp://ftp.fsn.hu/pub/linux/distributions/mandrake/official/iso/10.1/i586/Mandrakelinux-10.1-Official-Download-DVD.i586.iso

talalhato. Huzd le (2 GB), telepitsd az altalad mar elore leirt modon, probald ki, es ird meg a tapasztalataidat.

Udv

Dani
h4x0r  
2004. dec. 23. 22:27 | galéria | válasz | #136
Nos, en kesztetest erzek. Az OSS kozosseg nem az elmeleti kommunizmussal vetendo ossze, hanem az ajandek tarsadalommal. Egy ilyen tarsadalomban a presztist nem masok feletti uralkodas jelenti, hanem az informacio megosztasa. Nehogy azt hidd, hogy minden OSS fejleszto csak GPL meg BSD liszenszu progikat ir. Nekik is van rendes melojuk. Ezeket a progikat soxor hobbibol irjak.

A masik dolog, hogy az OSS-es fejlesztoket a hiusaguk hajtja. Mindenki a "felistenekre" (Linus, Stallman, stb.) akar hasonlitani. Mindenki vagyik az elismeresre. Az OSS fejlesztok kib@szott hiuak, aki ismeri az OpenBSD fejleszoit (nem szemelyesen :-), az tudja, mire gondolok. Ok azok, akik ujraimplementaltak egy protokollt (NTPD) csupan azert, mert nem tetszett nekik a liszensze.

Ilyen szemszogbol sztem erthetoel az OSS hivok inditekaik. Szerintem...
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. dec. 23. 21:51 | válasz | #135
érdekes dolog ez az OSS. Egyenlőre még nem tudtam vele azonosúlni, talán én túl önző vagyok ahhoz, h magamévá tudjam tenni a szellemét. Pedig megpróbálok minnél többet olvani külömböző félistenektől a témában.
Valahogy úgy vagyok vele, mint az elméleti kommonizmussal (nem összetéveszteni az alkalmazottal - aki nem tudja mire gondolok ne flameljen bele és ne akadjon fel a párhuzamon), névszerint a minden mindenkié alapelvel. Valaki szépnek tartja valaki nem. Nekem alapvető aggájaim vannak vele szemben. Az OSSnél szép dolog az együt vagyunk erősek, segítsük egymáson és osszuk meg mindent. De az, hogy én írok 1 programot és abba bárki belepiszkálhat, átalakíthatja és tovább terjesztheti, az valahogy nem fér a fejembe. Ez olyan mintha egy festő/költő elkészíti művét közzé teszi majd valaki, akinek megtetszik fogja és rápingál még 1 kicsit/átír pár sort és tovább adja mint saját gyermekét, a kisbetűs részben jelölve, hogy mástól vettem az alapokat.
De mint írtam volt, nyitott vagyok, ha valaki érez kéztetést, hogy ÉRTELMES ÉSZ ÉRVEKKEL meggyőzzön, szívesen fogadom, akár emailban is.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. dec. 23. 21:36 | válasz | #134
a 2. soroddal nem értek 1et. Én használtam mind a 2őt ( nem tom te hogy voltál ezzel) és az MSNt a sokkal jobbnak találom (természetesen az msn plusz bővítéssel), ez az egyik a másik, hogy nincs benne alapból, ugyanis a nagyon gagyi windows messengert integrálták, az msn messengert külön kell letölteni

Egy bizonyos határom/szinten túl, már nincs olyan, hogy ez a jobb vagy amaz, csak olyan, hogy melyik tetszik jobban...
h4x0r  
2004. dec. 23. 21:27 | galéria | válasz | #133
A Jabber megjobb, az meg szinte semennyire nem terjed...
arty  
2004. dec. 23. 21:12 | galéria | válasz | #132
sztem az IE és az MSN integrálása sokkal károsabb volt :(

pl. az ICQ mennyivel jobb, mégis az msn terjed, mert alapbol bennevan ... :(
h4x0r  
2004. dec. 23. 21:01 | galéria | válasz | #131
Nem muszaly egy hirnek Linuxosnak lenni. Eleg, ha halvanyan kotodik az OSS kozosseghez. Mind2 oldalon vannak trollok, ez biztos.
Major  
2004. dec. 23. 20:55 | válasz | #130
Melyik ez a cikk, limket tudnál adni?!
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. dec. 23. 20:38 | válasz | #129
linuxos hírek nem nagyon vannak, így nem tudom felmérni ott ki kezd el flamelni, de abban megállapodhatunk, hogy wines hírnél wines nem kezd flémelni. Itt egyébként Terminátor kezdte a azóta már törölt hozzászólásával ( igaz ő most a nevető harmadik - iMAC ügye)
h4x0r  
2004. dec. 23. 20:05 | galéria | válasz | #128
"Mér van az, hogy a lin fanokból minden win hír ilyen reakciót vált ki?"

Mert a Win fanok marhasagokat beszelnek? :-D
Komolyan szolva vannak olyan WinFanok is, akik ezt csinaljak. Nev szerint is tudok egy parat... ebbol harom ebben a forumban is hozzaszolt. Ha megfigyeled, mindig abbol indul a legtobb flame, hogy valami boduletes marhasagot mondanak valamelyik oprendszerrol, bongeszorol, stb.

Na, mind1. Have peca...
2004. dec. 23. 19:39 | válasz | #127
Bazzeg én alig használok media playert de nem sírok ,hogy van.
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. dec. 23. 19:32 | válasz | #126
ez tanúlságos és értelmes hozzászólás volt, köszönjük, hogy megosztottad velünk

/off
"Sose szállj vitába hülyékkel, mert lealacsonyodsz a szintükre és legyőznek a rutinjukkal!"

Mér van az, hogy a lin fanokból minden win hír ilyen reakciót vált ki? Ha nem használnak win-t akkor mit foglalkoznak vele? Ezt tényleg nem értem. Win felhasználok nem szokták spontán szapúlni a lin-t. Ez a topik a maga több mint 100 hozzászólásával 97%ban flame, nem is akartam bele szolni, de ez az értelmes beszólás betett... Én kérek elnézést.
flashX  
2004. dec. 23. 19:05 | galéria | válasz | #125
a media player úgyis szar
strogg  
2004. dec. 23. 18:46 | válasz | #124
BlackRose
Csak hallkan megjegyezném, hogy kinában sokkal de sokkal jobban elkezdték korlátozni az m$-t. Japánban pedig még a kézigépek piacán is tombol a linux örület. A Tajvan, óceánia, és környéki m$ árcsökkentések (36 dollár az XP+office együtt) ne mhozott megoldást. Szóval az EU nem lépett semmi oylasmit, amire ne lenne példa. Az SGI 2010-ig vállalta 200 milli (!!!) kínai gép kiépítését linux alapokon!!!
Senki nem fog megölni senkit. Ha az m$ nem akarja azt az európai piacot elbukni a 2006-os longhornal, akkor barátságosabb lesz.
És ne a magyar viszonyokból indulj ki. az EU ne megy tagállamában eléggé szerves rész a nyílt forrás. Nem mint nálunk...
Ásziát majdnem biztosan elbukja az m$. Az európai piac még kérdéses. Annyira nem hülyék, hogy tovább kekeckedjenek. (bár nagyon remélem, hogy fognak:))))
dshk  
2004. dec. 23. 18:45 | válasz | #123
senki nem tiltotta meg az OEM-eknek hogy előretelepítsenek egy médialejátszót. Telepíteni is fognak. Csak az esetleg ezentúl nem a MediaPlayer lesz.