Fejlesztők szivárogtatták ki az Apple új oprendszerét
2004. december 22. 10:57, szerda
Az Apple pert indított három fejlesztő ellen, akik állítólag nagy szerepet játszottak abban, hogy a Mac OS X legújabb verziójának előzetes változata megjelent a BitTorrent hálózatokon.

Hirdetés


A vállalat beadványa szerint - amelyet tegnap juttattak el a bíróságra - a Mac OS X Tiger a három szakember segítségével került fel a fájlcserélgető hálózatra, akik ezzel súlyos kárt okoztak munkaadójuknak. Az Apple szóvivője szerint a vállalat vezetése az okozott károk megtérítését követeli, és egyben igyekszik biztosítani, hogy többé ne forduljon elő hasonló eset.

"Az Apple jövőbeni eredményei, és pénzügyi helyzete nagyban függ a Mac OS operációs rendszerhez megjelenő frissítésektől, és a konkurens termékekkel szemben nyújtott előnyeitől. Az Apple éppen ezért jelentős összegeket fordít az operációs rendszer és a kiegészítő alkalmazások fejlesztésére" - áll a vállalat beadványában, amelyben kihangsúlyozzák, hogy az egyik BitTorrent weboldal keresője szerint több mint 2500 példányban töltötték le a még meg sem jelent operációs rendszert.

A vállalat állítása szerint az első példányok október közepén kerültek fel a fájlcserélgető hálózatra, és a letöltések száma fokozatosan emelkedett. Az előzetes verzió kiszivárogtatása rendkívül kellemetlen a cég számára, amely mindenkor féltékenyen őrzi fejlesztéseit. Bár a Tiger kódnevű operációs rendszer egyes részleteit már júniusban, a Worldwide Developer konferencián bemutatták, az Apple mindeddig nem készült el a végleges változattal, és a Tiger által nyújtott újdonságokat kizárólag a fejlesztők tanulmányozhatták.

Az operációs rendszer egyik legnagyobb újítása a Spotlight névre keresztelt továbbfejlesztett kereső, amely a konkurens szoftverekhez hasonlóan kibővült szolgáltatásokat nyújt mind az asztali, mind az internetes keresések terén. A vállalat reményei szerint a Tiger a következő év első felében jelenik meg.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
device  
2004. dec. 29. 19:35 | válasz | #22
Hi all!

Tudna nekem valami linket adni arra, hogy mi a kulonbseg a RISC meg a tobbi proci architektura kozott? thx!
2004. dec. 24. 08:21 | válasz | #21
Hát, nem vitatkozni akarok, de ha nem az átlagos gagyi (IBM) PC-t nézzük, amit az átlag használ, hanem befektetünk egy normális házba (pl. Chieftec), meg jól válogatjuk össze az alkatrészeket, akkor az (IBM) PC szinte bármire alkalmassá tehető.
Igaz, árban is durván elszaladunk ekkor, de én nem látok igazán okot arra, hogy valaki idehaza MACet használjon, mert azon a pénzen, ha ért hozzá, nagyon ütős (IBM) PC-t tud összerakni.
Alapjában véve az (IBM) PC-vel semmi gond sincs, csak rá kell döbbenni, hogy az olcsó sz.r az bizony olcsó sz.r, vagy kultúráltabban megfogalmazva olcsó húsnak híg a leve.
trabant   "Rest in Peace trabant" 
2004. dec. 24. 08:03 | válasz | #20
Pl. az ára...
2004. dec. 23. 19:09 | válasz | #19
Mi az hogy mac meg pc? Ha jól sejtem a PC Personal Computer rövidítése, no dehát A MAC IS PC. Sőtt a C64 és a C16 is. :) HA ibm pc-t ír vki az ok.
A komolyabb grafikai munkákra mindenképpen MAC de talán hang, v zene esetén is. Ez volt a helyzet amiga-nal is.
Laci  
2004. dec. 23. 18:15 | galéria | válasz | #18
Nemcsak a RISC a különbség. Van ott sokminden más is amiben már a kezdetektől fogva az x86 előtt járt jóval...
Laci  
2004. dec. 23. 18:13 | galéria | válasz | #17
Én is pont erre akartam a #7-esben utalni...:)
2004. dec. 23. 13:21 | galéria | válasz | #16
Az hogy milyen procira épül, éppen a szükség, vagy ami abban a pillanatban a legjobb alternativa. Láttam már Mac-et Motorola procival...szoval..
2004. dec. 23. 08:55 | válasz | #15
... meg aztán egy Mac teljesítménye azért nagyobb, mint egy PC-é, mert kőkeményen RISC processzorra épül az architektúra.
2004. dec. 23. 08:52 | válasz | #14
A MacOS Unix alapokra épül. Bizonyíték itt.
Laci  
2004. dec. 22. 23:36 | galéria | válasz | #13
"A gyakorlati különbségekről ne beszéljünk, abban még mindíg a Mac vezet."
Jah meg minden másban...

2004. dec. 22. 23:31 | válasz | #12
Nem az elvakultak, hanem a tehetősek.
Amúgy egy komoly grafikai munkaállomásnál nem a hw, hanem a szoftverek jelentik a legnagyobb beruházást. (Már aki megveszi mindet szépen rendesen..).
Egy komplett szoftvercsomag amivel már nagyjából minden munkafázist meg lehet csinálni(dtp, web, aprólék) legalább két misi.

Ehhez képest az a 2-300 E. Ft különbség már elenyésző, amivel a Mac drágább egy elvileg(!) jobb teljesítményű pc-hez képest.
A gyakorlati különbségekről ne beszéljünk, abban még mindíg a Mac vezet.
L3oN   2 db büntetőpont 2 db büntetőpont 
2004. dec. 22. 22:37 | válasz | #11
egyszerü a megközelités. internet már akkor volt mikor windows sehol és ahadsereg hozta létre maguk között vajon milyen sys lehetett? Nemtudom pontosan de nem windows
L3oN   2 db büntetőpont 2 db büntetőpont 
2004. dec. 22. 22:36 | válasz | #10
windowst használna pl az usa army? akkor már régen baj lenne belöle :D
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. dec. 22. 22:21 | galéria | válasz | #9
...hadsereg op sysröl...

??? Egész pontosan mire gondolsz? Én eddig úgy tudtam, hogy az USAF és az US ARMY is Windowst használ...
2004. dec. 22. 22:10 | válasz | #8
Hát, a MAC OS tudomásom szerint egy UNIX (egészen pontosan BSD) verzió. Nincs első kézből szerzett tapasztalatom róla, idehaza a DTPsek elvakultabbjai használnak MACet, állítólag ár/teljesítményben meg sem közelít egy PC-t.
Laci  
2004. dec. 22. 16:17 | galéria | válasz | #7
"Mac a unixot?"
Mi az hogy Mac az UNIXOT?

L3oN   2 db büntetőpont 2 db büntetőpont 
2004. dec. 22. 14:25 | válasz | #6
mi múl felül mindent? Mac talán a windowst? lehetséges sőt biztos. Mac a unixot? kizárom és nem beszéltem a hadsereg op sysröl. nekem sok pénzem lenne army sys kéne nekem. tökéletes szinte
2004. dec. 22. 14:12 | válasz | #5
Csak úgy második hír, hogy az elsőben az Apple ismeretlen tettesek ellen nyújtotta be a pert. Most már megvannak a tettesek is.
rolika  
2004. dec. 22. 14:04 | galéria | válasz | #4
ez már a 2. hír, hogy szivárog az infó az apple-től...
2004. dec. 22. 12:31 | válasz | #3
Sokat nem tudok a mac-ről ,csak amit a fixtv-ben mutogatnak belőle ,de ha lenne sok pénzem tudnám mit vennék. Felülmúl mindent . Valamit nagyon jól csinálnak , csak hát az a három ember nem bír magával. Keményen meg kell büntetni öket ,
bunny  
2004. dec. 22. 12:23 | válasz | #2
nem is tudtam hogy van Mac warez :)))
2004. dec. 22. 11:35 | válasz | #1
énis kíváncsi lennék rá :)