Jönnek a viselhető nappanelek
2004. december 21. 22:21, kedd
Képzeljünk el egy olyan kabátot vagy hátizsákot, ami séta közben képes feltölteni mobiltelefonunkat, vagy egy sátrat, melynek vászna egész nap tölti az akkukat, esetleg egy széthajtható műanyag lapot, amit elhelyezve autónk hátsó ablakában energiával látja el a hátsó ülésen utazók hordozható ketyeréit.

Ezek az alkalmazások egy vékony, hajlékony nappanelnek köszönhetően hamarosan valósággá válhatnak. A fotófilm vékonyságú panelek könnyedén csatlakoztathatók lesznek a hétköznapok felszerelési tárgyaihoz és az Európai Unió által támogatott, három nemzet által fejlesztett H-Alpha Solar (H-AS) projektnek köszönhetően három éven belül piacra is kerülhet. Az új nappanel olcsó is lesz, mivel tömeggyártása tekercsek formájában megoldható, melyből a tetszés szerinti, használni kívánt mennyiséget egyszerűen csak le kell vágni.


"Ezt a technikát sokkal könnyebb lesz kezelni, mint a régi üveg nappaneleket" - állítja Gerrit Kroesen, az Eindhoveni Műszaki Egyetem fizikusa, a fejlesztő csapat vezetője. A fejlesztők a nappanelek hajlékonyságát egyszerűen az elvékonyítással érték el, aminek persze van hátulütője is. Míg a legjobb napcellák 20%-os hatékonyság felett működnek a H-AS cellák esetében ez az érték mindössze 7% körüli. A kutatók szerint azonban a hatékonyság feláldozható egy olyan cella érdekében, ami általánosabb használatot eredményez, bár még mindig bíznak a 10% elérésében.


Néhány rugalmas napelem


Bepillantás a nappanelek gyártásába

A hagyományos nappanelek félvezető szilícium lap párokból készülnek, melyek 4-10 milliméter vastagak, míg a H-AS panelek esetében a lapok mindössze 1 mikrométert tesznek ki, melyek alulról és felülről is egy műanyag védőréteget kapnak. A H-AS kutatásban közreműködő svéd-holland Akzo-Nobel vállalat már rendelkezik egy kísérleti gépsorral, ami 40 centiméter széles szilícium cella tekercsek előállítására képes. A tervezett teljes gyártósor wattonkénti 1 eurós áron állítja elő a paneleket.

Egy kabát hátára felvarrt A4-es méretű panel - ami kevesebb, mint 10 euróba kerül - képes feltölteni egy mobiltelefont egy napfényes séta alkalmával. A cég egyelőre még nem hozott döntést a gyár megépítéséről. Jeremy Legett, a brit napcella gyártó Solar Century vezetőjére nagy hatással volt a hír, szerinte a wattonkénti 1 eurós ár egyszerűen lélegzetelállító.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. dec. 25. 11:45 | válasz | #37
"Hidegfúziót" a NÉPnek !!!!!!
Tetsuo  
2004. dec. 25. 01:06 | válasz | #36
A kisembernek soha nem éri meg, s ha mégis, akkor majd lejjebb viszik a vételárat..
2004. dec. 24. 16:30 | galéria | válasz | #35
Hu ez mekkora biznisz .. veszek ilyen tekerős szobabiciklit és akkor legalább edzek is meg pénzt is keresek ^.^
pipaxy  
2004. dec. 24. 01:18 | válasz | #34
Itthon is köteles az áramszolgáltató a normál villamos energiaárnál jóval drágábban megvásárolni tőled az áramot. Ha jól emlékszem talán 36Ft. csúcsidőben, vagy valahol e körül. Meglehet, hogy rengeteg engedély kell nálunk egy kis házi erőmű létrehozásához, de szerintem nem ez az oka annak, hogy nincs minden második háztartásban ilyen. Hogy legyen egy 3-4 kilowattos erőműved, be kell ruháznod vagy 2 millió forintot. Ez után venni kell még egy megfelelő minőségű és teljesítményi invertert kb. ugyanennyiért, hogy az áramszolgáltató egyáltalán szóba álljon veled.

Nem tudom vajon hány magyarországi háztartásnak van erre 4 millió forintja. És ha lenne is, lehetne számolni, hogy 36 forintjával mikor térül meg...

A cikkel kapcsolatban ez a wattonkénti egy euró tényleg fantasztikus. Egy teljesen hétköznapi szenes erőműblokkot is kb. 1 euró/watt ár teljesítmény viszonnyal lehet felhúzni, de ahhoz még kell egy bánya is, és az állandó kitermelés!!! Ezt pedig csak ki kell tenni a napra! Kérdés csak az, mennyi a cella élettartalma???
Tetsuo  
2004. dec. 24. 00:51 | válasz | #33
Sopronban pl néhány parkolójegy-automatán is van napelem már jópár éve..
2004. dec. 23. 23:07 | válasz | #32
kocsikon elég jól bírja, sőt a háztetőn is, már kiforrot annyira a technológia, hogy időjárás álló legyen.
szuper !!
2004. dec. 23. 14:40 | válasz | #31
Cat: sajnos a forgólapátok is elég hangosak, ott ahol ezt a megoldást tömegesen alkalmazzák, pl Angliában a tengeren.

Arról nem is beszélve, hogy mivel a tervezésnél nem vették figyelembe a természetet, pont egy olyan helyre telepítették az erőműveket, ahol madarak vonulnak át... így szép nagy vérfürdő lett a vége...
2004. dec. 23. 14:38 | válasz | #30
A kérdés nem az volt, hogy van-e pénzed ilyenre vagy nincs... hanem arról, hogy az ötlet már meg van valósítva... nem kell venni ha nem tetszik vagy nincs rá pénz. De már elérhető.

HUmanEmber41st: kocsikon elég jól bírja, sőt a háztetőn is, már kiforrot annyira a technológia, hogy időjárás álló legyen.

nebancsa: igen, ez Magyarország sajnos. Németországban a visszatápált áraom köteles átvenni a szolgáltató. Itt ilyen, olyan engedély kell mindenhez, elveszik az ember kedvét attól, hogy bármit csináljon. Legyen szó akár szélkerékről akár napelemről...
2004. dec. 23. 11:48 | válasz | #29
Na majd veszek ilyen napelem-filmet, kiteszem a tetőre, és majd megnézem, hogy bírja a jégesőt, meg a havat..
2004. dec. 23. 10:27 | válasz | #28
Sőt nem hogy állami támogatás nincs de külön büntető adót kell fizetned hogy ha napelemet akarsz felrakni a házadra...
Tetsuo  
2004. dec. 23. 02:43 | válasz | #27
-A forgólapátok infrahangot keltenek, amik lehet hogy károsak.
-A napelemek télen is termelnek áramot, csak kevesebbet.
-Otthonra a napkollektor olcsóbb (még ennél is) s Mo-n már több ezer épületben használják. Haverom (asszem 800e-ért vette) azt használja, a melegvíz (télen-nyáron) arról megy.
-A hőszivattyú is nagyon hasznos (kb 2-3 milla) nyáron hűt-télen fűt, nagyon tartós rendszer.
Csakhát az Unióban talán egyedül Mo-n nincs állami támogatás az ilyen berendezésekre..
Cat  
2004. dec. 23. 00:27 | galéria | válasz | #26
nem a forgólapátok zajosak, hanem a generátor, ami termeli az áramot
2004. dec. 22. 23:40 | válasz | #25
Létezik. Kb 10 éve volt egy baseball sapkám, amin volt egy napelem és egy kis ventillátor. (állítólag homloklebeny-gyulladást okoz vagy mit)
2004. dec. 22. 21:00 | válasz | #24
Az a baj, hogy télen nálunk nem nagyon süt a nap..
viszont a napelemes-ventilátoros sapka nyáron biztos rulez volna..
2004. dec. 22. 20:58 | válasz | #23
A szélerőmű csak tényleg szeles vidéken (tengerpart főleg) jó, és az el nem fogyasztott energiát meg csak akkumulátorban lehet tárolni, annak meg nem valami környezetkímélő az előállítása legalábbis én úgy tudom..bár akkor lehet valami mini vízbontót üzemeltetni, az így (durranógáz) formájában eltárolt energia már környezetkímélőbb..
citkar  
2004. dec. 22. 19:28 | válasz | #22
egy szélerőmű mint írtam sok áramot tud termelni,ahol én láttam,eyg farmon vmi gazdának volt,hitelre építette s 10 év mulva lejár a hitel törlesztés,csak hozza a pénzt

szép fehér néhány tíz méter magas,nem tájidegen(de lefestheted zöldre ha gondolod) egy modenr,szolid szélmalom,és mitöl hangos? szerintem semmitöl:o)

sok kell? ha minden műsodik családban lenne(nálunk nem lesz tudom) akkor már külföldre is termelhet az ország , főleg ha szeles hónapot zárnak:o)
2004. dec. 22. 19:03 | válasz | #21
Igen, csak baromira tájidegenek, zajosak, sok kell belőlük és drágán állítják elő az áramot. Más bajuk nincs :)
Amúgy kulturáltabban is társaloghatnál.
zpe  
2004. dec. 22. 18:58 | válasz | #20
Ez szerintem is rendkívül nagy dobás! Elsősorban nem az a lényege,hogy 7%-os a hatásfoka, hanem,hogy a ár/teljesítmény aránya nagyon jó valamint,hogy hajlékony és könnyű. Nekem annyira tetszik,hogy a háztartásban amint lehet használni is fogom ! Sőt, autóban magaddal viszel föltekercselve mondjuk 4 négyzetméternyit az már kb 120W-ot tud produkálni ami pl. nyáron hűtőtáska működtetéshez szerintem ideális dolog.
Scape  
2004. dec. 22. 17:39 | galéria | válasz | #19
Ez talán lépés a környezetvédelem felé. Nem a végső állapotot írták, hanem ez az ötlet és hogy miminderre jó. Írták is hogy cél a 10% elérése.
Meg ha több ilyen ötlet lenne az sokat segítene.
Előbb megfigyelik ki mit szól hozzá.
Ennek egyik előnye hogy hajlékony és olcsó, így tőbb helyen alkalmazható.

2004. dec. 22. 14:02 | válasz | #18
En baromi jo otletnek tartom, es ha tehetnem mindenhova raknek ilyet. Ee en kifejezetten orulok, hogy az eu ilyen fejlesztesekre kolt, 1 pont nekik...
jeec  
2004. dec. 22. 13:25 | válasz | #17
A hír lényege:
ez a napelem olcsó. (kiemelve, háromszor aláhúzva).
Ráadásul mivel tualjdonságai megengedik, sok helyen, és könnyen alkalmazható.

Következmény: sokkal jobban el fog, el tud terjedni, mint a mostanában használatosak.
WiLDoR  
2004. dec. 22. 12:10 | válasz | #16
ah, ez jól is hangzik, de neked vannak millióid egy ilyen mercire.
csak mert nekem nincs.
nem mondható éppen tucatautónak...

a cikkből meg kifelejtették, hogy a napelemek legjobb hatásfokon felhős időben működnek :)
p00h  
2004. dec. 22. 11:47 | válasz | #15
már bocs de jóhülye vagy, mert a szélerőművek qrvafontosak, és egyre fontosabbak lesznek a jövőben, szal ne ugass olyanról amiről nem is tudsz semmit (éncsak tudom mert tanultam :D)
2004. dec. 22. 11:16 | válasz | #14
Az ötlet jó, de kétségkívül NEM eredeti. 2002 óta rendelhető a következő autókhoz:

- Mercedes E-class
- Mercedes S-class
- Maybach

A kocsi álló helyzetben kikapcsolt motorral is hideg marad a napon, közsönhetően annak, hogy a napelem a klímát járatja az áltla előállított energiából.
dduma  
2004. dec. 22. 10:34 | válasz | #13
Hehe
2004. dec. 22. 09:45 | válasz | #12
inkabb fizetek x penzt es nem a "sajat godromet asom" mint ahogy ezt 6 milliard ember teszi! jaruljunk hoza egy kicsivel is ahhoz hogy a gyerekeinknek ne egy pusztulo vilagba kelljen felnoni. jo ez mar igy is pusztul de ennel nem kene jobban.
citkar  
2004. dec. 22. 09:43 | válasz | #11
én látok benne fantáziát,nem fogja megmenteni a világot,de pl egy sátorozásnál,jó feltölti a telót vagy az éjjelilámpa aksiját
otthon is biztos lehet vmi használható dolgot rákötni,csak aksi kell oda is,ha abbol is lesz elérhető áron kellő teljesítményű szerintem nagyon hasznos lehet egy ilyen
bunny  
2004. dec. 22. 08:23 | válasz | #10
Azért a sok felmerülő kérdés ellenére jó dolog, hogy ilyenre is költ az EU, szívesebben olvasnék több ilyen jó ötlet felkarolásáról.
Chappy  
2004. dec. 22. 08:23 | galéria | válasz | #9
mi is veszünk egyet-kettőt!
citkar  
2004. dec. 22. 08:21 | válasz | #8
egyes északi államokban lehet szélerőművet építettni kölcsönre s annyi áramot termel hem hogy nem kell fizess de van maradék,amit az áramszolgálltató megvesz tőled,miután a kölcsönt visszafizetted,ingyen áramod lesz s fossa a pénzt
ráadásul ezeknek nem nagy karbantartás kell
2004. dec. 22. 07:55 | válasz | #7
"ahoz, hogy megfelelően feltöltsön pl. egy mobil telefont ez a szerkentyű, ahoz olyan erős napsugárzás kéne, hogy ahoz már én ezt fel nem venném mert megsülnk benne!!!
"

Hát, lehet hogy nemsokára az is meglesz
Berber  
2004. dec. 22. 07:31 | válasz | #6
Lehet ezt mosni? Bírja a gyürôdést? Azt hallottam, hogy a processzor lapka készítés, és a napelem silicium közös elven nyugvó dolog. Most állítólag olcsóbbá vált a tiszta silicium gyártás. Van a kettônek köze egymáshoz? Nagy buli lessz ha rengeteg pici naperömüvet fogunk használni, nagy és büdös vegy, és atom erômüvek helyett!
2004. dec. 22. 00:33 | válasz | #5
Szerintem sem rossz az ötlet. MAjd kiderül, h ténylegesen mennyi kakót bír leadni. Pl jól jöhetne az autók tetejére is. Nyáron besegítene a légkondinak hajtásába. Ha elég olcsó lesz, tuti befutó.
Cat  
2004. dec. 22. 00:22 | galéria | válasz | #4
kabáton pl sztm sincs értelme, de sátrakon, melegházi fóliákon, napvédő ernyőn és egyéb nagy felületü használati tárgyakon sztm semmi akadálya, mindegyiknél kihasználható
akyyy  
2004. dec. 22. 00:04 | galéria | válasz | #3
ahoz, hogy megfelelően feltöltsön pl. egy mobil telefont ez a szerkentyű, ahoz olyan erős napsugárzás kéne, hogy ahoz már én ezt fel nem venném mert megsülnk benne!!!
2004. dec. 21. 23:49 | válasz | #2
Az emberek ruhát akarnak hordani nem egy aggregátort. Nem sok jövőt látok ennek
2004. dec. 21. 23:05 | galéria | válasz | #1
nem hiszem hogy azzal a pár század milli amperrel bármire is mennek.. ez csak jó reklám, de semmi haszna nincs. legalább annyira hatékony, mint hogy építsünk szélerőművet, mert az környezet barát alapon.
hát a rohatt anyjukat.