510 millió dollárra büntették az AOL miatt a Time Warnert
2004. december 16. 12:23, csütörtök
A neves filmstúdió az America Online által elkövetett csalások miatt kénytelen kifizetni a hatalmas összeget, leányvállalata ugyanis hosszú időn keresztül önkényesen módosította a bevételeket összegző számításokat.

Hirdetés

Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium és az Amerikai Értéktőzsde Felügyelet közel két éve indított közös nyomozást az AOL ellen, amelynek során alaposan megvizsgálták a filmstúdió számos tranzakcióját, többek között az Adelphia Communications kábeltévés társaság felvásárlását. A nyomozás végül igazolta a hatóságok gyanúját, és a filmstúdiót 510 millió dolláros büntetés megfizetésére kötelezték, amelybe a Time Warner - megfelelő alternatíva híján - végül beleegyezett.

A cég vezetői az ügy lezárásától a helyzet enyhülését várják, és elsősorban azt remélik, hogy hozzáláthatnak némileg megtépázott hírnevük helyreállításához. Dick Parsons, a Time Warner vezérigazgatója körlevelében arra hívta fel az alkalmazottak figyelmét, hogy újabb nehéz időszak áll előttük, de végre látják a fényt az alagút végén. Az Igazságügyi Minisztériummal kötött megegyezés értelmében a stúdió 210 millió dollárt fizet az AOL által elkövetett csalásokért, amelyeket hallgatólagosan a Time Warner is támogatott.

A filmstúdió teljes mértékben magára vállalta a felelősséget, és beleegyezett, hogy a jövőben együttműködik a minisztériummal, amely jelenleg az ügyben érintett személyek felelősségét vizsgálja. Ennek fejében az Igazságügyi Minisztérium két évig elhalasztja a bűnvádi eljárást, és az ígéret szerint a halasztás végén elejtik a vádakat, amennyiben a Time Warner valóban hajlandó lesz együttműködni. A filmstúdió további 300 millió dollárt fizet az Értéktőzsde Felügyeletnek, és belegyezett, hogy egy független szakértő vizsgálja át az 1999 és 2002 közötti internetes reklámokból befolyt bevételeket összegző könyvelést.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. dec. 16. 13:51 | galéria | válasz | #5
Mivel korrupcióról mindíg az beszél, akit kihagytak belőle, ezért nyílván olyasvalaki, akinek nem fizettek eleget/semmit.
pemga  
2004. dec. 16. 13:25 | válasz | #4
Hmm, kreatív könyvelés rulez? :) Vajon ki nyomhatta fel őket? :).
rolika  
2004. dec. 16. 12:59 | galéria | válasz | #3

huhh, ez 92milliárd forint
ha szó nélkül kifizetik ezt, kíváncsi vagyok, mennyit kaszáltak...