Ezúttal a BitTorrentet és az eDonkeyt támadja a filmipar
2004. december 15. 17:59, szerda
A hollywoodi filmstúdiók szövetsége ezúttal a BitTorrent és az eDonkey fájlcserélő hálózatokat üzemeltető cégek ellen indít támadást. Ezúttal nem a felhasználókat veszik célba, hanem az üzemeltetőket.

Hirdetés

Az elmúlt hetek viszonylagos nyugalma akár vihar előtti csendnek is felfogható volt. Mint ismeretes, korábban a zeneipar főleg a felhasználók ellen indított támadásokat, ugyanakkor ezzel párhuzamosan támadták a fájlcserélő hálózatokat is, így például a KazaA-t és a Morpheust. Előbbi ellen most is zajlik egy per. Az MPAA a mostani támadás során a BitTorrent és az eDonkey úgynevezett tracker-szervereit veszi célpontba. Mindez elsősorban annak köszönhető, hogy a két fájlcserélő hálózat felépítéséből adódóan, közvetlen kapcsolat csak az egyes felhasználók között van, így a zenéket és a filmeket letöltésre kínáló személyek nyomon követése meglehetősen nehéz feladat.

A KazaA vagy a Morpheus esetében elég volt csak az IP-címek kiderítése, ám ez a módszer most nem elég hatásos. A szövetség éppen ezért a szerverek üzemeltetőit igyekszik nyomon követni, az általuk kibocsátott tracker-adatok segítségével. Mint ismeretes, a BitTorrent esetében ezek szükségesek ahhoz, hogy egy felhasználó bármilyen tartalomhoz hozzáférhessen és letölthesse azt.

Amint azonban az MPAA egyik szóvivője kijelentette, az eDonkey nevű P2P-hálózat szervereit üzemeltető cégek és magánszemélyek ellen is fel akarnak lépni. A szóvivő szerint ugyanis ezek az emberek olyanok, mint a közlekedési rendőrök, akik a filmlopásokban érdekelt felhasználókat odavezetik azokhoz az emberekhez, akik az illegálisan másolt tartalmakat birtokolják.

Az egyelőre még kérdéses, hogy mely országokra terjed majd ki az MPAA akciója. A News.com amerikai hírportál információi szerint Európában is lehet számítani akciókra. A francia rendőrök például nemrég hét szervert foglaltak le és az eDonkey szerverei ellen is voltak rendőri akciók Németországban.

Az eDonkey szülőatyja, Jed McCaleb azt nyilatkozta a News.com-nak, hogy hiábavalóak a rendőrök ilyen akciói, ugyanis a rendszer felépítése miatt az egyes szerverek lekapcsolásával nem lehet megbénítani a fájlcserélő hálózatot. Az alkalmazott szoftver aktuális verziója ugyanis már nem számol a lekapcsolt vagy kieső szerverekkel. Ezzel szemben az olyan népszerű BitTorrent-es oldalak, mint amilyen a Supranova is, már most fennakadásokkal kénytelenek szembenézni.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. dec. 19. 22:39 | válasz | #77
Jellemző, hogy az első filmipar moccanásra bezárt a jelentősebb torrent lapok zöme. Lassan már mindenki retteg. Lehet hogy ilyen rekordsebességgel egy rendszert sem tudnak hatástalanítani mint ezt. Pedig a netforgalom 30%át adja...
Másrészt itt kötnék vissza a jogi részhez: azért nem jutnak el a legtöbb esetben bíróságig az ügyek, mert mindenki azonnal töröl mindent és rendkívül bűnbánó, örökre megjavul inkább.

Hát ez most egy ilyen világ....


Volt még itt egy kis félreértés a mű foglama körül is: a mű nem a dvd hanem a film rajta, ezért lehetséges nem eredeti forrásból is másolni, mivel pl. a Terminator 3 másolt verziója ugyanúgy "mű", mint az eredeti díszdobozos verzió. Ráadásul itt nem biztonsági másolatról van szó, hanem a szabad felhasználás köréről, ami jóval erősebb fogalom,mivel a szerzői jog törvényi korlátját jelenti.

rorr  
2004. dec. 19. 22:37 | válasz | #76
sajnos a supernova is elhullott!!!
2004. dec. 19. 21:53 | galéria | válasz | #75
Good-bye
Thanks to all users, uploaders, mods and donors for helping create the best torrent site on the net, but this is where the road ends for us.

Ez a torrentbits búcsúszövege. :(
2004. dec. 19. 21:33 | galéria | válasz | #74
Torrentbits és az Elitetorrent meg ahogy halottam a Suprnova is eltünt.
tomo  
2004. dec. 17. 17:26 | válasz | #73
bucser, nyugi, arra nem gondoltal, hogy ha eled raknanak egy windozt ugy hogy sosem hasznaltad, akkor sem tudnad merre vagy? lehet nem artana egy kis turelem meg onallosag.

semmi nem hullik az oledbe az eletben. es hogy varhatod el hogy barki megcsinaljon helyetted dolgokat? (azt is el tom kepzelni miert hagyott ott a linuxos ismerosod, lehet vele is ilyen stilusban ertekeztel).

szal turelem es szorgalom. ez elengedhetetlen.
es ahogy lenin a pánk is mondta "tanulni , tanulni , tanulni"
Bucser  
2004. dec. 17. 16:22 | galéria | válasz | #72
"mert attól még az OS -ük egy hulladék!"

NEm hulladék csak nem mindenki képes normálisan kezelni... Attól még a Linuxot sem tartom fosnak, hogy nem tudom használni.. csak az én céljaimnak nem megfelelő....
Bucser  
2004. dec. 17. 16:21 | galéria | válasz | #71
Nem sajnáltattam semmilyen filmes céget.... Vagy tudsz idézni mert én erre nem emlékszem:D

Másrészt meg Nemtudom lehet informatikában otthon vagy de gazdaságban nem nagyon:D Mi az hogy erőszakos felvásárlás????? Ezt nem értem... Ilyenről életemben nem hallottam... Ja hogy Megveszik a technológiát pénzért??? Sry de minden vállalat kezében ott a döntés, hogy eladja a technológiát és él utána mint marci hevesen vagy ,megpróbál pénzt kisajtolni belőle... Valószínűleg azok akik eladták a technológiát a M$-nak többet kerestek a licencekből, mintha saját maguk próbálnak széllel szemben vizelni.... HA nem megy nem kell mindig a M$-al szembeállást erőltetni... Igen az tényleg nagy gond hogy mindenhol M$ termékeket oktatnak.... A Baj az, hogy anno nekem egyetlen informatika tanárom sem mutatta meg, hogyan kellene Linuxot kezelnem. sőt az egyetemen sem okítanak linux használatot holott ingyenes az egész és nem kéne a shareware-el szórakozni... Úgyhogy ha majd a kedves linux Guru-k lesznek szívesek azért harcolni, hogy közoktatási intézményben és egyéb helyeken lehessen választani abból, hogy mit akarok tanulni és nam abból áll Linuxosnak lenni, hogy éljen a GNU és éljen, hogy free meg szabadság de kurvára nem tudom, hogyan kéne ezt széleskörben terjeszteni, meg a microfos rendszere fos Nos addig ne beszéljünk összefogásról meg eszméről.... Életemben először tettem fel linuxot (és utoljára) a közelben lévő egyetlen elérhető linuxos embert megkérdeztem, hogy tanítson meg linuxot az első dolga azvolt, hogy megkérdezte mennyit használtam windows-t mennyire értek a géphez és hogy linuxhoz volt e szerencsém. Majd a legelső dolog amit cisnált, hogy szétpartícionálta a viyóimat tönkrevágta az osztott rendszert aztán otthagyott a fosban és ha további segítséget kértem csk annyi válasz jött, hogy nem érek rá... Windowsom amit addig hasznáéltam elbaszódott Linuxom meg nem ment.. erről ennyit.. ezek után én nem fogok egyetlen kedves Linux Usernek sem hajbókolni aztán meg Fórumokon az arrogán "bezzeg a linuxxal ilyen gond nincs és Fújjj M$" beszólások után aztán meg pláne elegem van a magukat görög istennek képzelő Linuxosokból... És sajnos ők nem a többség csakhogy a többség meg nem állítja le az ilyen barmokat...


Dehogy ONtopic maradjunk Én a Zene és Filmiparral kapcsolatban mindig azt mondtam, hogyha igényes zenéket és filmeket gyártanak azt majd fogom és megveszem... de amíg az ilyen mérhetetlen Crap jön ki addig nem fogok aggódni értük és szépen letöltöm a filmeket...
2004. dec. 17. 15:33 | válasz | #70
"Zóval.... Ők fordítanak legalább arra is, hogy kiképezzék az embereket a rendszerük használatára... mikor fogsz tudni Linux tanfolyamra eljárni???? SOHA Mert a drága LINUX szagértőknek fontosabb, hogy a kicsi titkaikat megtartsák maguknak és msztifikálják az egészet ahelyett, hogy megosztanák a tudást... Itt bukik meg az egész OPensource hogy akik tudnának segíteni az átlagfelhsználónak, hogy ne legyen a M$-ra utalva basznak az átlag Userre, hanem elküldik a sunyiba, hogy Láma ezt nem tudod????"
Ezt a hülyeséget honnan szedted?!
Egy linux tanfolyam negyedébe kerül egy winfos tanfolyamnak (voltam mindkettőn, tudom) a linuxos oldalakon meg nagyon korrekt és segítőkész emberek válaszolnak minden értelmes kérdésedre. A picipuha ügyfélszolgálata, meg még épkézláb választ nem tudott nekem adni, már ha egyáltalán válaszoltak.
A monopolhelyzet meg nem piaci verseny, hiszen erőszakos felvásárlásokkal teszik tönkre a konkurenciát, miközben lepaktálnak a politikusokkal (nekik van rá pénzük), hogy az ő termékeiket használják az állami szektorokban és az ő vacakjaikat oktassák alapszinten az iskolákban. És az állam a legnagyobb munkaadó, így te is kélnytelen vagy azt használni amit ő mond. Az meg, hogy mekkora üzletemberek nem nyűgöz le engem néhány winfos rajongóval ellentétben, mert attól még az OS -ük egy hulladék!
A filmes cégeket sajnáltató beszólásodra meg annyit:
A moziba fizetek a jegyért, de ott szolgáltatást is kapok: 500nm-es vászon k*va jó dolby hangzás...stb. Vagy a koncerten:Fény, hang, feeling..stb.
Egy 51 cm-es képernyőn álsztereóban, vagy egy kis ezüst korongról fülhallgatóban milyen szolgáltatást is kapok???!

Üdv Jötün
Bucser  
2004. dec. 17. 15:05 | galéria | válasz | #69
Kicsipuhát meg lehet szidni, hogy így meg úgy szemét és nem jó a supportja, de a piacon az marad életben aki nem azt tudja, hogy mit akar a SPéci felhasználó hanem azt, hogy mit akar az átlag USer és tudja, hogy hogyan csábítsa a még számítógépet sem látott embereket a net meg a Szgép elé... ennyi... Mellesleg üzleti zseni a Microsoft vezetősége.. tudta, hogy mikor honnan lopjon. És nem hinném, mind a 46 Milliárd dolláros Vagyont (plussz amit a M$ egyéb külső vállalatai érnek és a részvények mert az nem Gates-é ugye mert a M$ értéke jelenleg majdnem 110 milliárd körül jár Gatesnek a csak részvénycsomagja 40 milliárd...) Ezt mind összelopta a Dos 3.5 től vagy a Grafikus OS-ből... Azért iszonyatos méretű pénzmozgások és pénzügyi befektetések voltak ott és nem abból szedték meg magukat, hogy nem csináltak rendes supportot.... Az csak hanyagság kérdése nem üzleti szempont... Az meg hogy mennyiért adják a programjukat szívük joga.. ŐK írták... Need is szíved joga eldönteni, hogy mennyiért adod el a szolgáltatásaidat... HA megveszik megveszik ha nem nem... M$ is csak kiadja az árat és ha a userek megveszik megveszik...

SZóval.... Ők fordítanak legalább arra is, hogy kiképezzék az embereket a rendszerük használatára... mikor fogsz tudni Linux tanfolyamra eljárni???? SOHA Mert a drága LINUX szagértőknek fontosabb, hogy a kicsi titkaikat megtartsák maguknak és msztifikálják az egészet ahelyett, hogy megosztanák a tudást... Itt bukik meg az egész OPensource hogy akik tudnának segíteni az átlagfelhsználónak, hogy ne legyen a M$-ra utalva basznak az átlag Userre, hanem elküldik a sunyiba, hogy Láma ezt nem tudod????
Bucser  
2004. dec. 17. 14:55 | galéria | válasz | #68
Tudásommal én is segítem a körülöttem élőket amiben tudom nem is ez a kérdés de ez a saját dolgod. De ha nincs pénzed a legújabb dolgokra meg nincs pénzed kifizetni a DVD-t akkor ne háborogj a Filmipar és Zeneipar ellen.. Ott áll előtted a lehetőség, hogy sokkal több pénzt keress.. De számodra fontosabb, hogy kihasználjanak sajnálom...Egy időben én i úgy gondolkodtam int te.. társadalmi jó meg minden... egészen addig amíg a társadalmi jó abban kötött ki, hogy akiknek segítette szó nélkül átbasztakl és lenyomták mindenem... SZóval Én ezekben az eszmékben már jó ideje nem hiszem.,.. drága volt a tanulópénz....
pemga  
2004. dec. 17. 14:09 | válasz | #67
Márpedig így van, az MS féle angliai amnesztika keretében feltételezik azt, hogy a cég akitől vetted a gépet illegálisan tett fel rá windows-t, hiába van a kezedben a cd. Kell hozzá a holo-matrica és az autentikációs kód is. Attól amnesztia, hogy ha ez alapján kiderül, hogy túl kevés pénzt kapott az MS, akkor felnyomja a boltot , disztribútort, stb-t akinél vetted Te, mint gyanútlan áldozat.
2004. dec. 17. 14:01 | galéria | válasz | #66
loptam a boltból , mert kidobtam a blokkot .. persze veszek 1 CD-t , akkor nehogymár egy kibaszott papírfecni több értéket képviseljen , mint maga a CD .. nevetséges ...
Hoho  
2004. dec. 17. 10:03 | válasz | #65
Neked kell igazolni, hogy megvan/megvolt az eredeti! Ha nem tudod, akkor loptad.
pemga  
2004. dec. 17. 09:35 | válasz | #64
"Avagy milyen művész az aki pénzért művész?!"

- Szerintem pontosan rátaláltál a lényegre, ezért is hívjuk filmgyáraknak és zeneiparnak őket :). Ezért is szoktam le a "műveik" megtekintéséről, meghallgatásáról; a minőség a broáf kategóriát súrolja :).

A grafikus felületet pedig nem feltétlenül az Apple-höz kell kötni, lehet pl. Charles Simonyihoz is, Xeroxhoz is, stb.
2004. dec. 17. 09:25 | válasz | #63
Teljesen egyettértek veled!
Sajnos Én is eddig a winfos világban forogtam (92-ben mikor kezdtem az ipart még az volt a nagy kérdés, hogy a Dos 3.5 helyett mi lesz, az internet meg a Linux az meg még hol volt...), de már nagyon át akarok állni. Egyszerűen rablás amit a kicsipuha elkövet, azonkívül egy lopott szoftverből lettek nagyok (az eredeti DOS-t egy másik programmer csapat írta át Unixból a Digitálnak, billi csak átvette tőlük, a grafikus OS-t meg az Apple találta ki...), s akkor pont ők jönnek a szerzői jogokkal???? Ráadásul pénzért kínálnak az ingyenes rendszereknél jóval gyengébb és kevésbé supportált OS-t?! (hol van egy 2000 server egy Debian-tól?! A béka hátsó fertálya alatt...)
A szerzői jogokra vissztérve:
Vissza kéne már űzni a film és előadóipart oda ahová való! A filmet a mozikba az énekeseket meg a koncertek szinpadára! A többi legyen ingyenes. Lassan eljutunk oda, hogyha egy divatos számot dúdolok akkor beperelnek szerzői jogsértésért...

Avagy milyen művész az aki pénzért művész?!

Üdv Jötün
pemga  
2004. dec. 17. 09:16 | válasz | #62
Jaja, emlékezz vissza a VA Linux mekkora bukás volt a tőzsdén, azt lelkes fejlesztők csinálták. Csakhogy ez két külön világ, külön eszmék alapján.

Az, hogy a pl. Novell bevonul a "piacra" az kicsit kétértelmű. Hová? Melyik piacra? Ők az MS-től akarnak részesedést, hiszen az ő userei azok akik fizetnek bármiért.

Bucser, valóban US-ben mindent usd-ben mérnek. Próbáld meg a minőséget, elégedettséget, lelkesedést pénzben mérni. Ez kb. mint a "mennyit ér egy élet" kezdetű dilemma.
strogg  
2004. dec. 16. 21:49 | válasz | #61
A tudásodat felhasználni azért, hogy másnak jobb legyen az elvesztegetés?
Hm?
A tudásodat megtartod magadnak, ülsz rajta, és csak öncéluan használod vagy másnak is segítesz vele?
Nekem is van gázszámlám. Nekem is be kell fizetnem. Én is dolgozom. De a tudásommal segítek másnak is. Önzetlenül. Csak azért, mert örülök, hogy segíthetek. És nekem is segítenek, ha elakadkok. Ez elvesztegetés?
Írok egy proghramot. ami jó, mert mittomén valamiért jó. Miért ne használhatná más, ha neki is jó? Miért? Miért akarod kisajátítani? miért jobb neked, hogy eladhatod 3 embernek X pénzért, min thogy odaadod, és mindenki mástól is kapsz. Lehet X+n pénz értékben? Itt mindneki megkapja ami jár neki. Lehet nem látványosan ,de megkapja. És pontosan annyit, amennyit ér.
Tomo: Jó esély van rá, hogy ezt az SW szabadalom kérdést sikerül megtorpedózni.
Bucser  
2004. dec. 16. 21:37 | galéria | válasz | #60
Ízlések és pofonok de az én véleményem az, hogy bolond az az ember aki elvesztegeti a tudását...
tomo  
2004. dec. 16. 21:26 | válasz | #59
strogg, kerdes hogy a szoftverszabadalmak bevezetesevel nem lehetetlenul e a szabad szoftverek vilaga. ha igen, nem lesz alternativa, meg felhasznaloi szinten sem.

en orulok, hogy van valasztasi lehetosegem.
2004. dec. 16. 20:53 | válasz | #58
"Várom a választ:D"

:D En leirtam amit gondoltam, nem vitatkozom. Vegulis ezzel a szoveggel megprobalod megkeresni a kiskaput, ami ez esetben logikus es torvenyszeru. Lehet, meg is allna a helyet bizonyos korulmenyek kozott. En reszemrol ismertettem a torveny ide vonatkozo reszet. :) Reszemrol ennyi :D
strogg  
2004. dec. 16. 20:01 | válasz | #57
Az összes ismert nagy "linux hacker" (Linux Torvalds, Allan Cox, pl) egyáltalán nem kereste hülyére magát. Linus pl: az OSDL -nél dolgozik. Alkalmazott. Az,hogy jól keres (nálam biztosan, de hát ez amúgy is made in hungary :))) az egy dolog. Megfizetik. Talán megérthető miért:)
MAgyarán akik a szívükön viselik a Linux sorsát egyik sem "Jockey Ewing" :))) A Kereskedelmi Linux disztribeket gyártó vezérigaztaó az már inkább. De ő sem versenyezhetne még az IBM elnökével sem, nemhogy Jockey-val, vagy pláne nem Billy-vel. (mondjuk vele nem is akarnék sosem versenyezni. Inkább maradok jól fizetett alkalmazott, mint egy gerincét, becsületét vesztett "gazdag ember".)
Hidd el sokan nem a pénzt tartják a legelső szempontnak. Ez szokatlan, hihetetlen, sőt elképzelhetetlen sokak számára. Lehet vadmarhák vagyunk, de sokan így gondolkodunk, ahogy írtam. Szívből csináljuk.:)
strogg  
2004. dec. 16. 19:40 | válasz | #56
Bucser:
Mondtam, hogy nem látják be, csak nagyon kevesen.
Mellesleg vannak profitorientált cégek, melyek disztribeket készítenek, adnak el, szupportálnak. Ezek az üzleti szférában üzeletemberekkel tárgyalnak, és cégeknek szállítanak. Desktop szegmesnben más a helyzet.
Azt is gondolom érted, hogy nem általánosságban beszéltem. Nem is rólad beszéltem, mint "m$ katona" :)
De h jó alaposan belegondolsz nem nehéz belátni, hogy aki windowst használ önkéntelenül is erösíti egy oylan piaci modell meglétét, ami nemcsak megengedi, hanem egyenesen megköveteli a felhasználók kihasználását.
ÉS nem olyan offtopic amit írtam. Ha az m$ kilépne a BSA mögül egy erötlen kis pöcs banda maradna utánna.
2004. dec. 16. 19:30 | galéria | válasz | #55
Gondolom érzed, hogy irónikus volt a hangvétel...
Bucser  
2004. dec. 16. 19:27 | galéria | válasz | #54
Ja mert te mikor kilopják a táskádból a dvd-t fogod és elszaladsz a rendőrhöz, hogy Rendőrbcsi ellopták az utcán a dvd-met.... Na neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee

(pl.: Megvettem anno Braveheartot dvd-n, de hülye voltam és a szatyrot fennhagytam a buszon. (természetesen a sofőr nem tudott semmit a szatyorról...)Nem mentem vissza megvenni, hanem letöltöttem netről, mert úgy éreztem, hogy én megvettem, de "ellopták" (vissza is adhatta volna a sofőr)
2004. dec. 16. 19:26 | galéria | válasz | #53
Ha ez így lenne, illegálisnak számítana minden videomagnó, dvd író (asztali elsősorban), kazettás magnó, MP3 lejátszó... Mindenki tisztában van vele, hogy az emberek nagy részénél hegyekben állnak otthon a filmek, zenék, etc. Maga a technológia nem lenne legitim: csak engedéllyel lehetne ilyen eszközöket tartani.
Bucser  
2004. dec. 16. 19:25 | galéria | válasz | #52
Bocs de azt fogom tenni amit eddig is tetek veled:D Ez baromság:D Semminek sem jelképe a Linux mega Windows ugyanis Linuxnak is vannak disztribúciói abba is belebújt immáron a Profit. Te egy utópisztikus álomról beszélsz...

M$ Katonái megilyenek:D:D:D:D Hát behalok hallod jót nevettem rajtad.. Fogadjunk, te ha magyarországon lenne a 8-ak gyűlése kimennél tüntetni a Globalizáció ellen... Tudod az elmúlt 200 évben (és azelőtt is csak nem ilyen hevesen) az üzleti érdekek mozgatták előre a fejlődést és az elkövetkező további párezerben is azok lesznek az igazán lényegesek. HIdd el , hogy az a Pár fiatal programozó akik létrehozták anno az első Linux kernelt ők azóta betegre keresték magukat a disztribúciókkal (mert tuti ők találták ki) És tudod űálmodozni szép dolog, de az álmokat soha nem éred el akármilyen erősen is küzdessz érte küldetést viszont adhatsz a cégednek és azt el is lehet érni .. ezt hívják stratégiának.. a M$ küldetése a "minden lakásban legalább 1 PC" IMO ezt lassan eléri.. az már más kérdés, hogy ezt oly módon látja megvalósíthatónak minden lakásban az Ő általa karbantartott PC van. A nyílt forrssal annyia baj, hogy szép és jó dolog, de aki nem tudja mit keressen a nyílt forrású dolgok között az meg van lőve vele. (én pl abszolút hülye vagyok a linuxhoz és még egy drivert sem tudnék telepíteni rá) viszont egy normális wint bármikor összeteszek és beállítok. ÉS nem tartom magam a M$ katonájának, mivel saját döntésem, hogy egy többszázmillió ember által használt op rendszert használok. ÉS szerintem abszolút offtopic amit írtál:D
2004. dec. 16. 19:23 | galéria | válasz | #51
"Hmm és mivel bizonyítom neki, hogy megvettem eredetiben azt a dvd-t??? Jön megnézni mondhatod neki, hogy elopták utánna sem tud nézni ennyi.."

Semmi gond, le vagy védve, mert ebben az esetben nem jelenthet gondot a számodra bemutatni a jegyzőkönyv másolatát, ami akkor készült, amikor bejelentetted a lopást...
strogg  
2004. dec. 16. 18:43 | válasz | #50
Sajnos ez nem iylen egyszerü. A mai napig még az internet generáció sem érti nagyon misoda hatalom van a kezében. És a jogvédök, jogvesztök, multicégek mindent meg is tesznek, hogy valamivel megpróbálják befenyíteni az IT közösséget.
Nagfyon félnek ugyanis attól, hogy a közösség rájön mekkora is ez a hatalom...
Amit mondasz a per, annak semmi értelme. Megnyerhetsz 1-2 -öt, ami valahol érvényes (usa, europa, ) de teljes gyözelem nem lesz. Sok csatát nyerhetsz, de hosszú távon háborút nem. A cégek érdekei tartják ezeket a hiénákat életben.
A jogvesztök egy tünet, és nem maga a betegség...
A csoportos per, agitációk, és a hasonlók ezért puszába kiáltott szó. Egyetlen fegyver van ellenük, amivel háborút nyerhetsz.
Egy emberibb számítástechinka megteremtése nemes, jó, és tökéletes feladat. Nehezebb mint agitálni, és hatékonyabb. Ez pedig a GNU kiáltvány, és a szabad szoftverek. Ha a szoftver iparban padlót fognak ezek az érdekek, a film, zene iparban sem maradnak fenn sokáig.
Ezért mondom mindíg, és mindíg elküldenek vele nagyon messze (magyarán a p****ba :) hogy a windows vs. linux nem szakmai kérdéskör, hanem egy-egy teljesen más filozófia jelképei.
A linux a nyíltság, szabadság, békesség szimbóluma lett (nem véletlenül), míg a windows az elnyomás, kötöttség, fenyegetés (EULA) kizsákmányolás, és gátlástalanságé.
Mindenki eldöntheti mire adja le a voksát. Én is eldöntöttem. Na ez az, amit 100 számítógépet használóból jó ha 1 megért.
Én nem nézek jó szemmel a windows-os userre. NEm azért mert lenézem, és nem azért mert ez nekem jó!
Hanem mert ha lököt júzer akkor azt látom, hogy lövése sincs mit tesz, és "bábja" az m$-nek. akivel valljuk be azt is tesz amit akar. (és még viyorogva el is fogadja amikor "ok"-ot kattint a licenszre). Aki meg ért hozzá és a winre szavaz arról rögtön az ugrik be, hoyg ez az ember ért hozzá, tudja mit tesz, és mégis. Nah ök az "m$ katonái".
KIP  
2004. dec. 16. 18:09 | válasz | #49
Teljesen jogos a siránkozás a jogdíjak miatt, szvsz össze kellene fogni a kiadók ellen :) nah lehetetlen dologba ne fogjon senki... strogg-nak meg igaza van részben, ugyanis elég sokan archiválják saját adataikat CD-DVD-re, ők összefogva pererlhetnék a kiadókat, ha lenne értelme:) szvsz ezaz egész bitorrentes, warezos szerzői jogvédős téma 1 nagy katyvasz
Bucser  
2004. dec. 16. 17:44 | galéria | válasz | #48
Egyébként meg a a bíráskodás és az ügyvé/ügyészkedés manapság pont a törvények darabokrahasogatásáról szól és arról, hogy a törvény általad látott értelmét is fedi a törvény szövege.. Ezért kell a törvényeket egy-egy értelműen létrehozni (tehát nem lehet benne másodlagos beleérthetőség mert az ügyvédek azt biza darabokra fogják cincálni mewrt eza dolguk, hogy a kiskaput megtalálják...
Bucser  
2004. dec. 16. 17:41 | galéria | válasz | #47
Na látod de se dvd-n se cd-n nincs semmilyen egyedi lemezazonosító amellyel a vásárlás és tulajdonjog tényét igazolni tudod... (mint mikor ellopják a cipődet az utcán elmész a rendőrhöz akkor a pofádba röhög, mert ő sem tudja bizonyítani, hogy a tied volt-e... sajnos a lábszag még nem bizonyítóerejű:D)

a#46-ra meg Elolvastam amit írtál a törvány ezt írja: "Nem minosul szabad felhasznalasnak" (tehát büntetlen tevékenységnek esetünkben) " - fuggetlenul attol, hogy magancelra tortenik-e -, ha a murol mas szemellyel keszittetnek masolatot szamitogepen" (Ugyebár itt az a tényállás, hogy megkéred jóskapistát (tehát a forrás megnevezhető) hogy ugyan másolja már le neked a cd-jét), "illetve elektronikus adathordozora" (itt pont az adathordozóról van szó).

De mivel a Winchestered technika fogalomkörben nem adathordozó eredendően, hanem adattároló eszköz ezért arra egy általad meg nem nevezhető forrásból készítessz másolatot (ugye torrent esetén gőzöd sincs kitől töltöd le) nem pedig mást kérsz meg a másolás készítésére, hanem te készíted el.. Ha már arra megkéred jóskát a netcafeban, hogy kiírja cd-re dvd-re a letöltött anyagot az már illegállis más által készített másolatnak minősül. Nem beszélve arról, hogy ezért fizetsz is tehát kalóztevékenység is lehet akár...

Várom a választ:D
2004. dec. 16. 17:29 | válasz | #46
Ha elolvastad amit irtam akkor tudnad, hogy ha leszeded a masolatot epp a kitetel ala' esel. De ne kotozkodjunk mar a torvenyen. Viszont ha gondolod, beidezem ide a teljes szoveget. Bar kisse hosszu.
2004. dec. 16. 17:28 | válasz | #45
Nem, de nem is engem vettek alapul mikor a torvenyt hoztak. :D Szamlat tudtommal szoftvernel szoktak kerni. :)
Bucser  
2004. dec. 16. 17:27 | galéria | válasz | #44
hát ha szőrszált hasogatsz te nem készítteted a másolatot, hanem kapásból a másolatot szeded le ergó nem esel a törvény hatálya alá Az aki csinálta a másolatot az igen de az meg hol érdekel engem???
Bucser  
2004. dec. 16. 17:21 | galéria | válasz | #43
MOst őszintén te a dvd után amit a tescoban vettél megtartod a számlát+ ha ellopják mivel bizonyítod, hogy a tied volt az eredeti???
pemga  
2004. dec. 16. 16:43 | válasz | #42
Hmm, ahogy elnézem jelenleg kétféle választ szoktak adni: meghívásos rendszerek, teljesen elosztott rendszerek, amihez nincsenek katalógusok sem. (pl. gnutella-ról nem láttam ilyesmit, persze az most nem is akkora).

A torrentet eleve erre fejlesztették ki, ezért is nem azt támadják, hanem a katalógusokat. De azoknak meg az a tulajdonságuk, hogy mozognak szerverről szerverre, országról országra...

Egyébként nem tudom ki hogy van vele, de pl. nekem szimpatikus, h. a Knoppix cd-t eleve torrenten jelenítik meg, ez kb. olyasmi mint az "áldozz free cpu-ciklusokat a seti/genome/stb. projekteknek". Ennél nagyobb hibatűrést nehezen lehet elérni, vagy csak igen sok pénzért (ld. windowsupdate.com)
shabba  
2004. dec. 16. 15:15 | válasz | #41
Hát basszák meg ez már durva bezárták Youceff trackert is ami elég nagy site volt, meg még csomó mindent amcsi,UK,finn és hollandia szerte. Persze semmi jogvédett anyag nincs a szervereken csak text fileok.

http://www.slyck.com/news.php?story=624

Úgy látszik MPAA új P2P-eket kezdett el zaklatni az új célpont a BT a DC és az EDonkey hálózatai.

http://www.dslreports.com/shownews/57952
2004. dec. 16. 14:15 | válasz | #40
Nos, ha mar ott volt elotted a torveny (legalabbis remelem), akkor Te is elolvashatnad vegig.
Az eredeti kerdes ez volt:

"Jogszerű-e művek magáncélú letöltése az internetről?
Magáncélra általában igen. "

Ha elolvasnad a torvenyt, akkor van egy kitetel, miszerint (3dik bekezdese a 35. paragrafusnak):
"Nem minosul szabad felhasznalasnak - fuggetlenul attol, hogy magancelra tortenik-e -, ha a murol mas szemellyel keszittetnek masolatot szamitogepen, illetve elektronikus adathordozora."

Ergo a letoltott zene nem altalad keszitett masolat.
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2004. dec. 16. 13:26 | válasz | #39
Kapják be a dákót! A BitTorrent az Isten én már 2 hete nem kapcsoltam ki a gépet. BitTorrent 4eva!
Sityi  
2004. dec. 16. 12:42 | válasz | #38
Meg a Suprnova most megy, bár kb. egy hete ez nemvolt róla elmondható... És ahogy hallottam, csupán annyi volt a fennakadás, hogy nagyobb szerverre tértek át. Ha ez fennakadás...

Meg ugyebár nem osztogatnak, hanem fosztogatnak...

Szerintem.

2004. dec. 16. 12:07 | galéria | válasz | #37
suprnova, és nem supranova
strogg  
2004. dec. 16. 11:56 | válasz | #36
sakálok
strogg  
2004. dec. 16. 11:56 | válasz | #35
bizony. Ültünk a rádió mellett, és startra készen az ujjunk a "rec" gombon volt:)
Ehhh. Régi szép idök....
Nem voltak ezek a skaálok mint most...
Gabest  
2004. dec. 16. 11:29 | válasz | #34
Mi a helyzet a tv-vel? Onnan miért lehet filmet felvenni? Régen még zxspektrumos programokat is adtak, a csicsergést kellett magnóval rögzíteni :D
strogg  
2004. dec. 16. 10:30 | válasz | #33
egyetlen 5e forint feletti program nincsne másoltan nekem. Pláne az BSA szempontjából "stratégiai programok", mint a win, office, adobe cuccok.
Van egy ilyen elönye is annak, ha a nyílt forrásban élsz.:)
Éppen a múlt héten csináltam OOo-ban egy listát az összes CD-röl azokj tartalmáról, méreteiröl, csoportosítva, hogy film, játék, OS, stb...
Összesen 2 TB értékben:) (több száz CD fullosan, pár DVD, ilyenek)
Gyakorlatilag 99,99999%-ban teljesne legal vagyok, (alapból 90% GPL-es, vagy szabad felhasználású cucc. Plusz az itt elhangzott saját magam számára letöltött filmek, zenék, illetve a legal játékokról készült bizt. másolatok (mellette az eredeti ám!) ésígytovább. Szóval ha rámtörik az ajtót keményen 5 játékért vehetnek elö, abböl 3-at már sehol nem kapsz meg boltban, szal ha megszakadsz is warezolnod kell:) (van olyan amelyiket hónapokig kajtattam a neten, mindenféle fájl cserélön, warez lapokon, és teljesen véletlenül sikerült letölteni. :(((( )
Szóval kapja be az összes jogvédö rohadék élösködö okádék szervezet.
És mint elmlített ezek kivétel nélkül olyan CD-re vannak írva, amely árán plusz ~40 FT jogdíjjat már fizettem. SAJÁT ADATRA IS!!!! Tehát a szerver Backup-ra is!!!
Ha meg már itt tartunk. kb: 120-150 olyan CD-m van, amin kizárólag saját adat van, amihez egyetlen szervezetnek semmi köze. És FIZETTEM RÁ AZ ÜRESKAZETTA DÍJAT!!!
KÉREM VISSZA!!! TESSÉK BESZOROZNI 120x40!
Enegem ennyivel lopott meg a film/zene ipar. Titeket mennyivel?
2004. dec. 16. 09:58 | válasz | #32
Ha van eredeti peldanyod nem piszkalnak.
Ha nem tudsz igazolni eredetiseget akkor piszkalhatnak.
De nem a 10e forintos jatek miatt fognak piszkalni, hanem a 100e forintos MS, Adobe, ... cuccaid miatt.
Sityi  
2004. dec. 16. 09:23 | válasz | #31
Az komolyan érdekelne, hogy hogyan áll meg a bírói gyakorlatban a játékokról történt biztonsági másolat. Azok ugyebár védve vannak másolás ellen, így muszáj a törést a CD-re kiírni mellé (miért legyen máshol). Vagy az egységsugarú user nem boldogul a CD-írójához kapott Neroval történő másolással, ezért egy smswebes warezsite-ról leszedi az xyz csapat által tört verziót (ott ugye ott van minden konyhakészen, kulcsgenerátor, törés, csak a keygen-t nem használja, mert van neki saját eredeti kódja).
WiLDoR  
2004. dec. 16. 08:33 | válasz | #30
Dumbee  
2004. dec. 16. 08:22 | válasz | #29
Zoldalma: olvasd el meg1x a torvenyt, mert uu helyesen irta, magancelra keszithetsz masolatot (filmek, zenek eseteben). Programoknal mar a masolt kopia birtoklasi is buncselekmeny, amennyiben nem rendelkezel eredeti adathordozval, licenccel vagy szamlaval.

Az audio felvetelek illetve filmek eseteben nyilatkoztatni szukseges a "gyanusitottat", hogy honnan szarmazik a kopia, ki toltotte le az Internetrol (esetleg irta ki CD lemezre). Amennyiben a gyanusitott, ugy cselekmenye a Szerzoi jogrol szolo 1999. evi LXXVI. Torveny 35. paragrafus (1) bekezdese ertelmeben szabad felhasznalasnak minosul.

Programok eseteben: a felhasználónak joga van biztonsági másolatot készíteni a saját tulajdonú (a tulajdonviszonyt a felhasználó igazolni köteles) szoftvertermékről. Ugyanakkor a fellelt szoftvertermékek esetében azon kópiák esetében, melyek egyértelműen kalózváltozatok, vagy pedig olyan kulcsgenerátorokat, szériaszámokat illetve programtöréseket másoltak melléjük, amelyek a telepítési korlátozásokat feloldják, nem lehet biztonsági másolatról beszélni.
2004. dec. 16. 07:57 | válasz | #28
Bizonyitas szamlaval, eredeti DVD lemezzel.
2004. dec. 16. 07:55 | válasz | #27
En ertem h mit szeretnel elerni, de nem nekem kellene megmagyaraznod, hanem elolvasnod a szerzoi jogrol szolo torvenyt. Ez alapjan tok mind1 mit ir neked az Artisjus a honlapjan. De meg magad sem olvastad el amit irtal:

"Magáncélra általában igen.Az Szjt. 35.§ (1) bekezdés kimondja, hogy magáncélra bárki készíthet a műről másolatot"

Olvasd el ujra, azt keszithetsz MASOLATOT. A masolat pedig ugy ervenyes HA AZ EREDETI A TULAJDONODBAN VAN. Kesz, itt lehet vitatkozni, torveny szerint igy van.
Bucser  
2004. dec. 16. 02:18 | galéria | válasz | #26
Itt most nemarról van szó, hogy mennyit keresnek hanem az hogy az előreirányzott nyereség miért nem jön.. és a hozzá nem értőnek könnyű beadni, hogy a kalózmásolatok és p2p rendszerek miatt buknak többmilliárdot egyes produkciók és nem azért mert egyszerűen szar a film...
cSuwwi  
2004. dec. 16. 01:53 | galéria | válasz | #25
Az egyelőre még kérdéses, hogy mely országokra terjed majd ki az MPAA akciója.

Amilyen szerencsénk van, nálunk is lesz... :/
Edonkey nem annyira veszélyes szvsz, az nem olyan elterjedt nálunk, meg lassú mint a tetű, torrent trackerből is csak pár van.
Cat  
2004. dec. 16. 01:17 | galéria | válasz | #24
A megosztás a törvénysértő, és a mai kliensek már automatikusan, forgalmazás közben visszaosztják az épp töltött fájlt - ezért is lehet ekkora sebességeket elérni.
Sith  
2004. dec. 16. 01:04 | válasz | #23
nem auzért de mingyárt elsirom magam... mintha a filmipar döglödne.. szegények mingyárt éhen halnak s ezzel a gonoszok akik letöltik filmeket az utolso falatot is kiveszik a szájukból
nem tudom hogy én hogy bírnám ki ha olyan putriban élnék...
Bucser  
2004. dec. 16. 00:53 | galéria | válasz | #22
Hmm és mivel bizonyítom neki, hogy megvettem eredetiben azt a dvd-t??? Jön megnézni mondhatod neki, hogy elopták utánna sem tud nézni ennyi.. Szoftver más mert ott minden eladott példány egyéni kóddal van ellátva... De a cd és a videódvd akkora példányszámú, hogy nincsennek ilyen kódolások...
uu  
2004. dec. 15. 23:42 | válasz | #21
tevedsz, az artisjus.hu oldalan feketen-feheren le van irva hogy zenet letolthetsz. igy van szoszerint leirva:

Jogszerű-e művek magáncélú letöltése az internetről?

Magáncélra általában igen. A letöltés maga a szerzői jog kifejezésével élve „többszörözés", amely kiindulópontként a szerző engedélyéhez kötött. E kötelezettség alól kivételt enged a törvény szabad felhasználásokról rendelkező fejezete. Az Szjt. 35.§ (1) bekezdés kimondja, hogy magáncélra bárki készíthet a műről másolatot, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja (kivéve építészeti mű, műszaki létesítmény, szoftver, számítástechnikai eszközzel működtetett adattár esetén). Ez a szabály vonatkozik a letöltésekre is, méghozzá attól függetlenül, hogy a „feltöltés" jogszerű volt-e
fako  
2004. dec. 15. 23:39 | válasz | #20
hat ha bezarjak ezeket a tracker hp-kat majd ugyis nyilik egy .ru -ban, ott meg ugyis mindenki sz*rik a torvenyre.
2004. dec. 15. 23:06 | válasz | #19
Hibasan ertelmezted a jogszabalyt. Biztonsagi masolat akkor keszitheto, ha az eredeti peldany rendelkezesedre all. Ha nem, az mar nem biztonsagi masolat, igy buntetheto. Erre azert van lehetoseg, mert az eredeti "tarolo" serulhet, igy a masolat hasznalhato tovabbra is ahelyett. Ez viszont nem kiskapu, legalabbis nem ebben az egyszeru formaban :o) Ergo, a netrol leszedett filmek, hanganyagok nem nevezhetok szamodra biztonsagi masolatnak...
dez  
2004. dec. 15. 22:43 | válasz | #18
Végülis a kerítés is bűncselekmény, ha jól tudom.

De miért is követ el az ember bűnt, ha pont azt teszi, amiért fizetett (jogdíj az üres CD, stb. árában, mint elhagzott)? És ha ez alapján nem fogadjuk el, hogy bűn, akkor az ebben való non-profit közreműködés hogy lenne az?

Bár a kerítésnél is az van, hogy maga a prostitúció nem bűntény, de a kerítés mégis az. De azért durva ezt az elvet alkalmazni a file-másolás területén is.
PetruZ  
2004. dec. 15. 22:40 | válasz | #17
Amennyiben saját célra felírod, azt betudják annak, hogy a "bólogató zsiráfnak" már tejeltél. De ha továbbadod/értékesíted, na az már bűncselekmény.
ZoliJ  
2004. dec. 15. 21:08 | válasz | #16
Hát én is kiváncsi leszek rá, hogy mivel indokolják...
2004. dec. 15. 21:03 | válasz | #15
Ha ezt egyszer egy bíróság is kimondja jogerősen, akkor utána már várhatóan az lesz a gyakorlat. De nem fogja kimondani, mert nem ért hozzá. ;-)
2004. dec. 15. 21:00 | válasz | #14
Igen, az "üreskazetta" jogdíj pontosan erre van. Ebbe nem is lehet belekötni.
strogg  
2004. dec. 15. 20:53 | válasz | #13
Szél ellen... :D
Mellesleg az artisjus minden adathordozóra kivetett díjat.(cd memóriakártyák ilyesmik biztosan, mert rajta vannak az artisjus díjtáblázatán)
Én úghy állok hozzá, hogy jogdíj fizetve. Szóval joggal írom CD-re a DVD rippet. ÉS pont.
tomo  
2004. dec. 15. 20:39 | válasz | #12
ahogy shabba is irta, a trackereken csak egy zsak text file van, abban mi az illegalis?

vagy ez a jo kis amerikai duma, hogyaszondja "megelozo csapas" , meg a warezolas gondolata is buntetendo...

pff
igy fejlodik a technika
saba30  
2004. dec. 15. 20:21 | válasz | #11
hát szerintem meg a letöltés <> magáncélra másolattal
2004. dec. 15. 20:08 | válasz | #10
jobb hangulatban jobban megy a munkavégzés. ha jó filmet nézel, jobb lesz a hangulatod. tehát ha letöltesz egy filme,t és megnézed, és ettől esetleg jólérzed magad, akkor törvényt sértesz :)
fifi  
2004. dec. 15. 19:27 | galéria | válasz | #9
Ha mindenkit lekapcsolnak, senki nem fog warezolni/tölteni akkor melyik magánfelhasználó fog korlátlan netet kötni Xezerért emilekhez/böngészéshez???
2004. dec. 15. 19:13 | válasz | #8
Egy felmérés szerint a net teljes forgalmának 30%át teszi ki a Torrent! Ez elég durva...
2004. dec. 15. 19:12 | válasz | #7
"Természetes személy a műről magáncélra másolatot készíthet, ha az jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja. Ez nem vonatkozik szoftverre, nyilvános előadás rögzítésére."
"Nem minősül szabad felhasználásnak, ha a műről más személlyel készíttetnek másolatot számítógépen, elektronikus adathordozóra."

Vagyis: letölteni, lemásolni bármilyen FILMET és ZENÉT legálisan lehet (szoftvert persze nem), mert szabad felhasználásnak minősül. MÉG! Ha egy bíró egyszer ezzel ellentétes ítéletet hoz, megváltozhat a gyakorlat. Ez sztem egyhamar nem várható.
AZonban ha a haverodnak, csajodnak kiírod a filmet, az elvileg már nem szabad felhasználás, vagyis szerzői jogot sért, viszont abszolút nem bizonyítható, ki írta meg a cd-t, ezért ez kamu.

Ha a netre feltöltöd a filmeket, zenéket, azért szintén gond nélkül lekaphatnak. Ha megosztod fájlcserén az kb ugyanez. Kb. ennyi a hatályos jogi háttér.
shabba  
2004. dec. 15. 18:59 | válasz | #6
Egyik BT site fórumán azt írják, több szerver lekapcsoltattak finneknél és hollandoknál. Edonkey-nál ShareConnector és Releases4U szervereit, egy holland cikk szerint 8 embert letartóztattak és állítólag egy finn BT tracker oldal is hasonló sorsra jutott. Pedig ugye ezek az oldalak csak text infókat tesznek elérhetővé semmi tényleges illegális állományok nem találhatók meg rajtuk. Azért kíváncsi leszek hivatalosan mivel fogják indokolni ezt az egészet. Bár idehaza is anno mp3portal bezárásához elég volt a deep linking gyanuja.

Remélem minél előbb sikerült megalkotni a központi tracker nélkül BT megoldást és akkor felkötheti magukat ezek a szemét jogvédők.
2004. dec. 15. 18:58 | galéria | válasz | #5
szerintem ilyen eddig se nagyon volt legális :)

szerintem nem csak a Supernova akadozott, hanem még vagy 2 másik külföldi oldal is :(
az edonky akkor jobb mint a torrent?
2004. dec. 15. 18:50 | válasz | #4
Most akkor saját fehasználásra lehet vagy nem lehet letölteni filmeket?
2004. dec. 15. 18:33 | galéria | válasz | #3
Torrent powa anyukat a filmstudioknak ugyis szarra keresik magukat.
2004. dec. 15. 18:30 | válasz | #2
miért kell a fejeseknek minden jót elrontaniuk? remélem mindíg lesznek majd (központi)szerver-nélküli P2P rendszerek. támogatom greenpeace hozzászólását. :)
NeoMaN  
2004. dec. 15. 18:22 | válasz | #1
úúúfákjúbazmeg!