Neves egyetemek könyvtárait digitalizálja a Google
2004. december 14. 22:07, kedd
A vállalat eddig a Stanfordi Egyetemmel, a Harvard Egyetemmel, a Michigani Egyetemmel, a nagy-britanniai Oxfordi Egyetemmel és a New York-i Közkönyvtárral kötött megállapodást.

Hirdetés

A projekt részét képezi annak a programnak, amelynek a keretében a Google tudományos és kutatási keresőszolgáltatást indított néhány hete. Ráadásul ezzel a cég az olyan online könyvkereskedéssel is foglalkozó oldalaknak is konkurenciát akar jelenteni, mint, amilyen például az Amazon. Michael A. Keller, a Stanfordi Egyetem Könyvtárának vezetője szerint két évtizeden belül a világ tudásának jelentős része már digitális formában is hozzáférhető lesz. A szakember csak reméli, hogy ezek az információk akkor majd éppúgy ingyenesen olvashatók lesznek, mint ma a könyvek.

A Google a tervek szerint túl azon, hogy a különböző egyetemek könyvtáraiban álló könyveket szkennelni és digitalizálni fogja, ezenkívül még anyagilag is támogatást akar nyújtani az intézményeknek. Bár részleteket a vállalat nem árult el, ám a New York Times információi szerint a vállalat könyvenként 10 dollár támogatást is ajánlott. A megállapodás összesen 15 millió különböző könyvet és más dokumentumot érint.

A digitalizált műveket a hagyományos módon lehet majd megtalálni a keresővel és a találatok kiegészítő linkjeinél láthatók lesznek a beszkennelt oldalak, képek vagy összefoglaló írások is. A szerzői jogi feltételektől függően a felhasználóknak lehetőségük lesz arra is, hogy az adott műbe belelapozzanak, vagy abban úgy böngésszenek, mint a világhálón. A könyvtárak és a Google között megkötött szerződések nem exkluzívak, ami azt jelenti, hogy az intézmények más cégekkel is megállapodhatnak hasonló digitalizálási tevékenységről.

A Google tájékoztatása szerint csak azok a művek és dokumentumok lesznek online is elérhetőek, amelyekre már nem vonatkoznak a szerzői jogi jogszabályok, míg a szerzői jog által védett könyvekről csak egy kisebb összefoglalást tesznek majd közzé. Szintén különbségek lesznek az egyes könyvtára számára végzett munkák tekintetében is. Így például a Google a Stanford Egyetem nyolcmillió könyvének nagy részét és a Michigani Egyetem Könyvtárának mind a hétmillió ötetét digitalizálni fogja. Ezzel szemben a Harvard Egyetemnek csak 40 ezer, míg az Oxfordi Egyetemnek csak egy közelebbről meghatározatlan mennyiségű és 1900 előtt megjelent könyve lesz digitálisan is elérhető. A New York-i Közkönyvtárral kötött megállapodás szerint pedig csak azokat a műveket fogják digitalizálni, amelyekre már nem vonatkozik a szerzői és szomszédos jogok védelme, illetve amelyek érdekelhetik a tudósokat.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. dec. 15. 19:01 | válasz | #4
De ha digitalizálva van, akkor már csak 1 lépés kinyomtatni, ha szükség van rá. A digitalizált verzióban viszont sokkal gyorsabb a keresés, és könnyebb a terjesztés.
echo  
2004. dec. 15. 18:09 | válasz | #3
azért nem voltak digitalizálva szerintem a dolgok, mert nem fonos. jobb papír könyvet olvasni. Nagyon speciális esetben jöhet csak ez jól és az is csak azért mert gyenge itthon az idegen nyelvű könyvállomány a könyvtárakban...
2004. dec. 15. 09:47 | válasz | #2
Elég nagy szégyen, hogy ma még csak a Világ tudományának egy apró töredéke van digitalizálva... szerintem, már maguknak a könyvtáraknak kellett volna (persze külső anyagi támogatással) ezt régen elvégezniük. Ja és akkor azt mondják, hogy 2 évtizedbe fog kerülni, na ne már... ami sok az sok! Na mindegy, örülök neki, hogy valaki elkezdte a dolgot... hajrá Google
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. dec. 14. 22:59 | válasz | #1
Google a barátod ;) hajrá, csak hajrá...