Bonszai memóriakártya a Samsungtól
2004. december 15. 11:18, szerda
Az MMCmicrónak nevezett memóriakártya legfőbb előnye - méretén kívül - , hogy nemcsak gyorsan lehet rá adatokat rögzíteni, illetve információkat leolvasni róla, de energiatakarékos is. Az új, emberi köröm méretű adathordozó mobiltelefonokban lesz alkalmazható.

Hirdetés

Napjaink korszerű mobiltelefonjai egyre sokoldalúbb készülékek és gyakran már nem is telefonra hasonlítanak, hanem afféle multimédiás útitársakra. A Sony például a kis felbontó képessége ellenére úgy hirdeti a K700i típusú készülékét, hogy ez az a termék, ahol igazán egybeforrt a mobiltelefon és a kamera. Hiába ugyanis a 40 MB-os tárolókapacitás - ami 0,3 megapixeles képek számára bőven - ám mp3-ak tárolására már aligha elég. A Sony modelljének másik nagy hiányossága, hogy nem bővíthető külső memóriakártyával, így a felhasználóknak be kell érniük a beépített memóriával. Hiába van a cégnek saját memóriakártya-családja, a Memory Stick Duo ugyan kicsi, de nem elég gyorsan rögzíti az adatokat. Míg hiába nagy egy kártya és gyors az író- és olvasósebessége, annál több a fogyasztása is.


Ezzel a példával szemléltette az MMCmicro piacra dobásának szükségszerűségét a Samsung. Az aprócska adathordozó előtt fényes jövő állhat, lévén a ritkán tévedő Gartner piackutató cég is megjósolta, hogy 2007-ben csak az MMC memóriakártyák piacán 61 százalékos növekedés várható.

Az MMCmicro méretei elképesztőek: 12x14x1,1 milliméter, így alig nagyobb egy emberi körömnél! A kártyának a működéshez mindössze 1,8 voltra van szüksége, ami a fele annak a mennyiségnek, mint amennyit egy átlagos MMC működése igényel. Lehetőség van azonban arra is, hogy az MMCmicro 3,3 volt feszültség mellett is használható legyen.






A termék olvasási sebessége 10, írási sebessége pedig 7 MByte/s. Ezek az értékek megközelítik egy Compact Flash Ultra-II osztályú memóriakártya jellemzőit. Egy kis házban összesen öt chip kap helyet, amelyek tárolókapacitása egyaránt lehet majd 32, 64 vagy 128 MB. Az MMCmicro ugyan még nem számít szabványnak, ám az új eszközről a Samsung már tájékoztatta a Multimedia Kártya Szövetséget (MMCA). Az első mikro adattárolókkal a Samsung mobiltelefonjaiban fogunk találkozni, ám minden bizonnyal több más mobiltelefon-gyártó cég érdeklődését is felkelti majd az MMCmicro. A dél-koreai vállalat tervei szerint az új termék 2005-től leszk kapható.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Cat  
2004. dec. 18. 14:58 | galéria | válasz | #19
szerintem a ritkán tévedő itt irónia :) (legalábbis a pécés/microsoftos kutatásaiknál volt jópár baki
2004. dec. 18. 13:04 | válasz | #18
Ezt a jövőbelátást. Pontosan 61% lesz a három év múlva bekötkező bővülés.
Idézem: "a ritkán tévedő Gartner piackutató cég is megjósolta, hogy 2007-ben csak az MMC memóriakártyák piacán 61 százalékos növekedés várható."
Én csak 60%-ot jósolnék, de be kell látnom tévedtem. Utánaszámoltam és 61,02314156% jött ki. Nem voltam elég pontos. De hát három évre előre jósolni ilyen pontosan ritkán tévedve, az valóban nagy látnoki képességeket igényel, az pedig nekem nics.
2004. dec. 18. 12:57 | válasz | #17
És öntözni is kell?
dez  
2004. dec. 16. 12:15 | válasz | #16
Én is japánnak tartottam a bonsait, de megzavart a fordított sorrend.
RelakS   2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. dec. 16. 11:28 | galéria | válasz | #15
ha ilyen ütemben fejlesztik, akkor a HL3-mat :D
szivar  
2004. dec. 16. 10:03 | válasz | #14
Volt már nálam húsz megás is. Majd' olyan nehéz volt mint most az egész gép... Biztosan többet fogyasztott mint ez a mem.kártya. Ezen a területen azért már látszik valami fejlődés féleség.
Kensin  
2004. dec. 16. 09:03 | galéria | válasz | #13
Doktor úr, a fiam lenyelte a Half-Life 6-ot!!!
Dzsini  
2004. dec. 16. 08:30 | galéria | válasz | #12
már ez is simán a belélegezhető méret, szerintem nem szabadna a miniatürizálást ilyen szinten eltúlozni.
RelakS   2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. dec. 16. 08:00 | galéria | válasz | #11
Bazz, mivel ilyen kicsi, eléggé könnyű lehet elveszteni. Mi lesz a következő lépcső? Meg az után? 2010-re a memóriakártyák még mindig csak 512megásak lesznek, de akkorák csak, mint egy jumper?
gz8  
2004. dec. 15. 23:31 | galéria | válasz | #10
Hol látsz te itt akár egy csepp irodalmat is?

Amúgy akkor nézek nagyot, amikor valaki pl. az arab, görög, héber írásjeleket nem tudja megkülönböztetni - jó, ehhez már némi műveltség is kell, fennhéjázás nélkül.

A szarkazmusról csak annyit, hogy a magát műveltnek tartó ember tarsolyában nincs meg az a kifejezés, hogy ferdeszemű.
zzebi  
2004. dec. 15. 23:20 | válasz | #9
Épp a tudatlanságot és az előítéleteket próbáltam kifigurázni!
Aki ebbe az egyszerű szarkazmusba is rasszizmust lát bele az inkább maradjon nagyon távol az irodalomtól. :-)

Mivel volt alkalmam már többször Kelet-Ázsiában járni, ezért pontosan tudom, hogy mennyire sértő tud lenni az ottani emberek számára is, amikor a szomszéd országok lakóival összekeverik őket.

Főleg a japánok tudnak nagyon megsértődni azon, amikor a koreaiakkal vagy a kínaiakkal keverik őket vagy a kultúrájukat.

Kb olyan, mint amikor egy magyart mondjuk lerománoznak (leszlovákoznak, stb...) a külföldiek, mondván annyira közel vagyunk egymáshoz, hogy könnyű összekeverni minket.

Természetesen: a bonsai japán, a Samsung dél-koreai. Ez annyira magától értetődő, hogy nem is hittem, hogy külön meg kell magyarázni.
Munch  
2004. dec. 15. 23:17 | galéria | válasz | #8
Körömcsipesszel kell majd behelyezni???
gz8  
2004. dec. 15. 22:07 | galéria | válasz | #7
Látom, enyhe rasszizmusból sincs hiány. Gratula!
dez  
2004. dec. 15. 19:04 | válasz | #6
Vagy, a bonsai a japán, csak felcserélve írtad az egyiket és másikat? Akkor nem szóltam.
dez  
2004. dec. 15. 19:02 | válasz | #5
A Samsung nem japán, hanem éppenséggel (dél-?)koreai...

http://www.samsung.com/AboutSAMSUNG/SAMSUNGGROUP/TimelineHistory/timeline01.htm
zzebi  
2004. dec. 15. 18:23 | válasz | #4
"Bonsai memóriakártya a Samsungtól"

Istenem! Ezt a képzavart! Ferdeszemű-ferdeszemű.
Az egyik dél-koreai, a másik japán.

Nem tudok más okot elképzelni arra, amiért éppen ezt a címet kapta a cikk, hogy az író számára kelet-ázsia egy nagy massza.

Persze ők ott egészen máshogy gondolják...

Tudjátok: "gulyás knédli Dr. Oetker-től" :-)

dez  
2004. dec. 15. 17:47 | válasz | #3
"A kártyának a működéshez mindössze 1,8 Voltra van szüksége, ami a fele annak a mennyiségnek, mint amennyit egy átlagos MMC működése igényel."

Itt egy picit sántít mennyiségről beszélni, mivel a Volt inkább egy "állapotot" fejez ki (pillanatnyi feszültség/potenciálkülönbség két pont között). Hiába éri be valami fele feszültséggel, ha dupla annyi Amper áramerősséget igényel, az eredmény ugyanakkora teljesítmény, ezzel együtt ugyanakkora fogyasztás lesz. De remélhetőleg errő itt nincs szó, de hogy ezt megtudjuk, inkább a Watt-okról kéne beszélni.

Kensin  
2004. dec. 15. 14:45 | galéria | válasz | #2
Kicsi a bors, de nagy a tárolókapacitása

Ha annyi ilyet tennék egymás mellé, amekkora egy vinyó, ki is tenne annyi tárolóhelyet.
Emléxem még haverom 40 megás vinyójára
citkar  
2004. dec. 15. 13:10 | válasz | #1
teljesen jó,ha ugyanekkora lesz fél majd 1 gigásban az mégjobb lesz
de nem vagy telhetetlen,ez is tetszik:o)