Az amerikai Legfelsőbb bíróság dönt a Grokster és a Morpheus ügyében
2004. december 13. 06:33, hétfő
A nagy kiadók tovább folytatják a fájlcserélő hálózatok elleni küzdelmet, és a fellebbviteli bíróság számukra kedvezőtlen döntése után az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elé viszik az ügyet.

Hirdetés

A testület beleegyezett, hogy megvizsgálja az ügyet, így most már egyedül az ő döntésükön múlik, hogy a fájlcserélő hálózatok felelősségre vonhatók-e a felhasználók cselekedeteiért. A kiadók szerint ugyanis az internetezők nagy része a fájlcserélő hálózatokon keresztül jut hozzá nap mint nap a legújabb albumok és filmek kalózmásolataihoz, és az engedély nélküli letöltések miatt minden évben óriási bevételtől esnek el.

A fellebbviteli bíróság augusztusban a kiadók ellen döntött, és kijelentette, hogy a p2p hálózatok és a mögöttük álló vállalatok - a videólejátszókat gyártó cégekhez hasonlóan - nem felelősek a szerzői jogok megsértéséért. De az amerikai kiadókat tömörítő szövetségek - az MPAA, illetve a RIAA - nem fogadták el az ítéletet, és továbbra is ragaszkodnak álláspontjukhoz.

Az ügy pikantériája, hogy mire a Legfelsőbb Bíróság meghallgatásai megkezdődnek, addigra a négy érdekelt kiadó - a Vivendi Universal, az EMI Group Plc, a BMG Music Entertainment, valamint a Warner Music - beindítja saját fájlcserélő hálózatát, ami a megfelelő díj ellenében hasonló letöltéseket kínál. "Hatékony szabályozás hiányában a legális online szolgáltatások soha nem terjedhetnek el, és nem tölthetik be az őket megillető szerepet" - jelentette ki Mitch Bainwol, a RIAA igazgatótanácsának elnöke.

A fájlcserélő hálózatok érdekeit képviselő szervezet ugyanakkor azon véleményének adott hangot, hogy az ügy kompromisszummal is lezárható, amely a kiadók számára is hasznosabb megoldás lenne. "A decentralizált p2p technológia szükségszerűen túléli majd a napjainkban nagy hatalommal bíró vállalatokat" - adott hangot véleményének Adam Eisgrau, a P2P United igazgatója. A Legfelsőbb Bíróság ítélete legkorábban júniusban várható.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. dec. 14. 03:14 | válasz | #3
úgy érti fellebbeztek, ilyet szabad...párszor, aztán kuss a nevük ;)
Razgon  
2004. dec. 13. 13:01 | válasz | #2
Nem fogadták el az ítéletet... Nem semmi.
Akkor én sem fogadom el, hogy nem szabad másolni.
2004. dec. 13. 10:32 | válasz | #1
"a legális online szolgáltatások soha nem terjedhetnek el, és nem tölthetik be az őket megillető szerepet"

Minoseget, olcson....