Négy perc jut egy Windows XP-t futtató védtelen PC-nek
2004. december 9. 07:55, csütörtök
Az AvantGarde vállalat szakemberei különös témát kezdtek el "boncolgatni": vajon mennyi ideig bírja ki egy olyan számítógép, amelyen nincsen sem vírusirtó, sem tűzfal, sem más, a számítógépes kártevők elleni védelem.

Hirdetés

Meglehetősen érdekes végeredményre jutottak egy tanulmány készítői. Az is igaz ugyanakkor, hogy sok felhasználó számára nem fognak nagy meglepetést okozni a dokumentum megállapításai. A AvantGarde egy kísérlet során hat számítógépet használt fel, amelyeket teljesen átlagos operációs rendszerekkel szereltek fel. A hat PC-vel ezek után 14 napon át interneteztek. A két hét alatt a hat számítógépet összesen 306 000 esetben támadták meg különböző kártevők és rosszindulatú programok.


A konfiguráció, a támadások száma és százalékos értéke

Az akciók leggyakrabban az 1-es javítócsomaggal ellátott Windows XP-t futtató PC-t érték. A támadások 45 százaléka irányult ez ellen a számítógép ellen, és a szakembereknek ennek a gépnek az esetében csupán négy percet kellett várniuk az első támadásra. A tesztek során a legjobban a Linspire, az 1-es szervizcsomaggal és a Zone Alarm tűzfalprogram egy példányával ellátott Windows XP, illetve a 2-es javítócsomaggal kiegészített Windows XP teljesített. A számítógépes kártevők ezt a három PC-t, illetve operációs rendszert csupán az esetek 0,3-0,4 százalékában támadták.

Érdekes a helyzet a Mac OS X 10.3.5 operációs rendszert futtató számítógép esetében. Bár a rosszindulatú akciók 45 százalékban ez ellen a gép ellen irányultak, ám mivel a kártevőket a Windows operációs rendszerekre, illetve azok biztonsági réseire "optimalizálják" és készítik a vírusírók, így gyakorlatilag semmilyen kár nem érte ezt a számítógépet.

A támadók leggyakrabban a gyenge jelszavas védelmek és a szoftverek biztonsági rései által nyújtott lehetőségeket használják ki. A tanulmány legfontosabb megállapítása azonban az, hogy egyetlen számítógép számára sem létezik tökéletes védelem a kártevőkkel szemben. Egy "biztonságos" jelszóval, egy rendszeresen frissített vírusirtó programmal és egy tűzfallal azonban már meglehetősen biztonságban érezheti magát bármelyik felhasználó.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. dec. 10. 23:09 | válasz | #64
"Bár a rosszindulatú akciók 45 százalékban ez ellen a gép ellen irányultak, ám mivel a kártevőket a Windows operációs rendszerekre, illetve azok biztonsági réseire "optimalizálják" és készítik a vírusírók, így gyakorlatilag semmilyen kár nem érte ezt a számítógépet."

Akkor viszont nem értem, mi értelme volt az egész felmérésnek. Azaz mit értenek támadás alatt? Azt, hogy egyszerűen "portscannelik" a gépet, és találnak nyitott portot, vagy hogy effektíve bejutnak a gépre, és átvehetik rajta az irányítást v. kárt okozhatnak.
Ez utóbbi nem lehet, hiszen akkor a Mac is rosszul állna, ha viszont az előbbi, akkor az meg kit érdekel?
2004. dec. 10. 19:51 | galéria | válasz | #63
Amellett, hogy van igazságtartalma annak a hozzászólásomnak, azért az csak poén akart lenni - van, aki fel is ismerte, te nem, ez van. Szar lehet humor nélkül élni...
2004. dec. 10. 18:51 | válasz | #62
Hello :)

Melyik cég javítja a mosógépét, televizióját, autóját stb. ingyen 5 éves korában?

Lásd win98 ie6 páros ahéten is volt javítás.

4 perc,ne már.
Itthon ADSL router + W-LAN-al netezem.
Feltelepül a windows xp, fel rak a gép driver cd-je.
Reboot, és mire asztal megjelenne már számol vissza, vagy már éppen 10-nél tart. Szóval a 4 perc az már régi adat lehet.
sp1, sp2, norton internet security és csak utána driver cd ezután.

rand

h4x0r  
2004. dec. 10. 17:03 | galéria | válasz | #61
Keresel egy megfelelo fat, majd...
2004. dec. 10. 16:00 | galéria | válasz | #60
"Mé nem csináltok magatoknak egy botot"---> légyszives áruld mát el, hogy hogyan kel botot csinállni.
strogg  
2004. dec. 10. 10:19 | válasz | #59
SpyBot 13 új bejegyzést talált. :)
kb 1 órát voltam xp alatt:)
strogg  
2004. dec. 10. 09:57 | válasz | #58
Raszkolnyikov: Kicsit nem érted a dolgokat:)
Ha te nem is, a szolgáltatód, vagy a hálózati szerver biztosan szür nekem sapm-et, vírus-t. Többek között ez a dolguk. Hogy a géped még él, azt köszönd ennek, és ne annak, hogy miylen okosan nem védekezel:)
Csak annyit a dologról, hogy komoly belsö háló van itt a cégnél, elég korrekt védelem, tegnap rábutultam a win XP-vel (általában linux alatt vagyok cégnél is), amin Symantec corporate Ed futkos a SpyBot memóriában is leledzik, és sp2 frissítés is fentvan. Per pillanat várom, hogy a vírus scan, és a spybot végre megtalálja, és kiírtsa a "surfBuddy.dll"-t. Ugyanis 10 percenként 22 példányban indulna el, és mivel blokkolja a win, ezért csak 22 figyelmeztetö "critical error" hibapanelt kapok. Elég idegesitö 10 percenként.
Erröl ennyit.
h4x0r  
2004. dec. 09. 23:41 | galéria | válasz | #57
Vegulis... Csak a szavakat kene megfeleloen permutalni :-)
2004. dec. 09. 23:28 | galéria | válasz | #56
<off>
Jó kis topic. :) Nem tudom, észrevette-e már valaki, de az SG (nem kizárólagosan, de most itt vagyunk, csak ezt említem) feldob hetente-havonta egy ilyen témát, erre ugyan azok a userek, ugyan azokat a dolgokat, érveket, ellenérveket újra és újra leírják. :) Mé nem csináltok magatoknak egy botot, ami előre beállított postokat szórna szét a megjelölt témákba? :) Nem kéne annyit géplnetek, lenne időtök másra. :)Sok új dolgot így se, meg úgy se lehet megtudni, szal olymindegy... :)
</off>
Mice  
2004. dec. 09. 22:45 | válasz | #55
azért kiváncsi lennék ha csak egy gagyi free progit (spybot s&d) mondjuk felraknál akkor az mit mondana

azt még megértem, hogy a ms fikázva van hogy lassan csinálja az update-eket, de ez még nem kéne hogy ok legyen arra, hogy valaki maga alatt vágja a fát

pl. ha tudom, hogy részeg vagyok és nagy a valószínűsége, hogy így karambol nélkül nem jutok haza azért nem kötöm be a szemem úgyis mindegy alapon...
2004. dec. 09. 22:18 | galéria | válasz | #54
Habi ez a dolog

Nekem sp1 van minden vírusírtó és tűzfal nélkül. 3 havonta kapok egy vírust(pl nem rég kaptam, de sikerüllt lecselezni vírusirtó nélkül)
Mice  
2004. dec. 09. 21:59 | válasz | #53
azon kívül h. 1 rßßßßß szemét dolog legalább evolúciós fejlődésen mennek keresztül biztonság tekintetében az OS-ek és a progik :) bár gagyi film volt de independece day:) hát ha egyszer még tényleg jól jön az ufók ellen, hogy nálunk ilyen "franky" vírirogatók vannak :) addig viszont inkvizíciót nekik!
Cat  
2004. dec. 09. 21:41 | galéria | válasz | #52
az sp2 inkább egy központosított védelmi felületet ad, a védelem maga sztm másodlagos - ha ugy gondolnák hogy teljesen jó, atomstabil akkor nem biztosítanának lehetőséget külső programok beépülésére. Az MS nem foglalkozik (pontosabban nem akar foglalkozni), mert nem is tud a naponta megjelenő ujabb és ujabb virusokkal, amikre orákon belül reagálni kell, hanem teret és helyet biztosít a külső cégek hatékony munkájához.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. dec. 09. 21:14 | galéria | válasz | #51
Azért érdekesnek tartom, hogy az agyonajnározott SP2 rosszabbul teljesített, mint az SP1 + egy free tűzfal...
h4x0r  
2004. dec. 09. 20:53 | galéria | válasz | #50
Banom, de a BeOS kimaradt az eletembol. Sajna.
strogg  
2004. dec. 09. 20:35 | válasz | #49
egyszer az én honlapom lett már scriptkiddie áldozata. Azért érintett különösen érzékenyen, mert híres lap volt, az ország egyetlen beos letöltö lapja. (régi motorosok talán még emlékeznek a beos.webbiz.hu -ra, és az öreg strogg bátyóra :)))
h4x0r  
2004. dec. 09. 19:40 | galéria | válasz | #48
Sajnos tapasztaltam, hogy a problemak sokkal komplexebbek az ilyen egysoros megoldasoknal. Amugy orulok, hogy egyetertunk.
Amugy a crackerek logikaja eleg furcsa. Pont a scriptkiddie-k hajtanak a konnyu celpontokra (lasd zombifarm), mig a jobb kepesseguek az erosebbekre. Tehat egy gyenge honlapot is erhet tamadas, mert egy scriptkiddie ugrabugral.
2004. dec. 09. 19:13 | válasz | #47
OK, a népszerűséget, nem úgy értelmezem, hogy számszerűen sok van valamíből, hanem, hogy mennyire vonzó (ezért irtam a jó csaj peldát), és az egyben válasz a következő kérdésedre is, vagyis igen a HUP neked sokat jelent, bevallom én is sűrűn látogatom, de nem hiszem, hogy vonzó lenne egy feltörésre, a NASDAQ meg nekem sem jelent sokat, de viszont be kell vallani, hogy szédületessen vonzó egy feltörésre.
Egyébként egyet értek veled, hogy a "ha sok lenne akkor virus is lenne" dumának nincs sok értelme, de átvitt értelemben elég sok igazság lehet benne, persze nem lehet egzértelműen belekapaszkodni.
AtomHeart   2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. dec. 09. 19:13 | galéria | válasz | #46
Lenntyrol gorgettem felfele a hozzaszolasokat olvasva, s mar akartam is kerdezni, hogy hol van az a winlogos pocs :^). De tenyleg, hany eves vagy? :^)
h4x0r  
2004. dec. 09. 17:06 | galéria | válasz | #45
csodalom, hogy meg nem kaptal lamat. :-/
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2004. dec. 09. 16:54 | válasz | #44
gyk: windowsupdate
h4x0r  
2004. dec. 09. 16:49 | galéria | válasz | #43
A jelentektelen es nem nagyon fontossal meg hiaba szallnek vitaba, nincs erre konkret felmeres. Mert szamomra a NASDAQ honlapja nem olyan fontos, mint mondjuk a HUP honlapja. Ha penzben erted a fontosat (tehat a mogotte allo ceg tokejet), akkor OK.
h4x0r  
2004. dec. 09. 16:46 | galéria | válasz | #42
Most azert ne keverd ide a konkret alkalmazasokat. Errol nem volt szo. Persze, hogy altalaban a nagyokat probaljak "felnyomni", de ettol teny, hogy az Apache jobb eredmenyekkel bir (legutobbi olvasatban).

Ezzel csak azt akartam mondani - es ezzel sztem te is egyetertesz - hogy a nepszeruseg meg nem indok a biztonsagi rizikok szamara. Tehat az ilyen "ha sokan hasznalnak, virus is lenne hozza" tipusu kijelentesek onmagaban marhasagok. Erre mondtam peldat.
strogg  
2004. dec. 09. 16:42 | válasz | #41
Teljesen egyetértek veled. Mindössze annyiban nem, hogy az anti M$ szoftver megjelölést nem a linuxosok honosították meg annó, hanem a microsoft-os FUD ami életre hívta. Ebböl lassan már vallásháború lesz.:)
2004. dec. 09. 16:37 | válasz | #40
Na most ez lehet igaz is meg nem is... az Apache kb. 3-4x népszerűbb az IIS-nél ez áll, de az a nagy népszerűség abból áll, hogy rajta fut egy csomó jelentéktelen vagy nem nagyon fontos honlap, míg az IIS ha jobban megnézed 40%-os népszerűséget élvez a nagyvállalati webszervereken (Forbes 100, 500, Fortune 100 stb.) és most kérlek te melyik webszervert szeretnéd előbb megnyitni a Pistike honlapját, a Yubukashi Garden Services vagy a NASDAQ, Intel, Microsoft, ExxonMobile, Merill Linch, Bank One, Lloyds... webszerverét, aztán ne beszéljünk, hogy ezeknek a cégeknek sokszor 100 ezres Windows Desktop állományuk van, tehát igazi lakoma ha lehölyíted öket.

Különben én is szeretem a Linuxot, és használom is elég komolyan, emellet egyetértek azzal, hogy nem szeretnénk, hogy a Linux népiOS legyen... de erről már én eleget irtam az előbbi topicokban, és sokan nem értettek velem egyet. A GNULinux egy free rendszer amit hackerek írtak meg saját szívűk szerint, és sokan alapból nem értik mi is a free szoftver, ezért nem kellene a Linuxból sem kommerciális OS-t csinálni, de még kevésbe kell anti-microsoft dologgá tenni, mert a GNULinux az csupán egy nagyon jó OS, és semmi köze sincs az EGÓ által felhuzott emberekhez vagy ezeknek az embereknek fantáziavilágukhoz. Minden OS.nek megvan a helye, és a maga előnye meg hátránya, és ez igaz ha tetsuik ha nem.
h4x0r  
2004. dec. 09. 15:56 | galéria | válasz | #39
Nem az olyan Win felhasznalokat nevezzuk szellemileg visszamaradottnak, aki be tud allitani jol egy Windows-t, mint pl. Te (legalabbis az elmondasod alapjan :-), hanem azt, aki nem hajlando "esszel" hasznalni a Win-t. Pl. ilyen az unokaocsem, de nem ilyen az egyetem Win-es rendszergazdija.

Amugy en Slackware-t hasznalok, tehat nekem nem nagy az arcom :-)
strogg  
2004. dec. 09. 15:42 | válasz | #38
Garfield: ne képletesen értsd amít rtam, hanem simán csak reagáltam a poénra.:)))))))
Nagyon tisztelem azokat, akik értenek az oprtendszerükhöz. Legyen az bármelyik OS. Mert az ért hozzá.:) Archkoven-nek írtam asszem, tegnap, hogy mindössze arról van szó, hogy al inuxos felhasználói tábor nem higult még fel, teáhtr a "láma koncentráció" nem túl magas. Söt alig van. Ez egyébként jelentösen megemeli a linux biztonságról alkotott képét, ugyanis nincs aki a megírt trójait megnyissa, ha mailben elküldik neki. Asszem pont a "nagyarcúság" volt a téma, ahol kifejtettem ,hogy azértn em szeretném ha a linux "népOS" lenne, mert felhigul ilyen lámákkal. Te is jobban örülnél, ha nem 1 bites userekkel kellene vitáznod alap dolgookon, és a sok marha maitt nem elsödleges trójai/worm vírus platformnak tekintenék az oprendszert amit használsz. Elég kevés szemét kódíró írna winre trójait/wormot, ha nem lenne olyan hülye a user, hogy beszedi valahonnan.
RpPRO  
2004. dec. 09. 15:37 | válasz | #37
en lattam egy masik reklamot is: Rakd fel surgosen SP2-t es stabil / biztonsagos lesz a geped. :)

En meg sosem raktam fel sp2-t es nem is fogom, ugyis kikapcsolnek rogton mindent benne, amit beleraktak. 3rd party software rulla.
2004. dec. 09. 15:36 | galéria | válasz | #36
Mélységesen unom már azt a hozzáállást, hogy egyes nagyarcú, arrogáns linux-használók szellemileg visszamaradottként kezelik a Windows-felhasználókat, mert azok nem hajlandóak parancssorban konfig fájlokban turkálni, és ezt hiszik, hogy nem is képesek egy grafikus felületű op.rendszert rendesen beállítani.

Ideje visszavenni az arcból.
strogg  
2004. dec. 09. 15:35 | válasz | #35
Tévedés ne essék. A linuxot a biztonsági rések éppúgy súlytják, mint a windows-t, vagy az összes többit. Söt, ha megnézel egy linuxot érintö buglistet az szinte mindíg hosszabb mint a windows-os. Ha a tavalyi Debian biztonsági értesítöket megnézed azt látod, hogy majdnem 2x hoszabb, mint a windows 2k vagy XP-é.
A linux nem ettöl biztonságosabb. (ellenmotndásnak tünik tudom, de nem az ;) Egyszerüen azért van ez így, mert a nyílt forrás miatt sokkal könyebb kiszúrni egy hibát. És nagyságrendekkel könyebb javítani is. Amiket egy ilyen biztonsági értesítön olvas az ember, az ott is van, meg nem is. Ugyanis felrakják, 24-48 óra múlva múlva kész a javítás, és már nem is rés, mert javítva. Tehát el is tünhetne onnan.
A másik javítási metódus az viszont szabályos tortúra. Jelenti ka hibát, az m$ visszajelez, hogy megkapták, (már ha visszajelez), aztán várod, hogy hátha a havi csomagban benne lesz. De ha nem ,akkor a következöben. Vagy pár esetben még abban sem, mert fél évet is vársz rá.De még egyszerübben megragadva. A linuxos résekböl sokkal több van, mert nyílt, gyorsan kiderülnek. (ez jó dolog) De egyszerüen nincs ideje kritikussá válnia:) Tehát nem hetekröl van szó, mire egy rosszakaró a sebezhetöség kihasználásához programot tudna írni ,tesztelni, aztán rátámadni valami értelems célpontra, mert azonnal van javítás, és amit érdemes megtámadni ott ritkán van olyan szutyok rendszergazdi, amelyik nem telepíti a friss foltot.:)
2004. dec. 09. 15:31 | válasz | #34
Attol meg hogy valamire nem irnak virust/trojait/wormot, attol meg a biztonsagi hibak megmaradnak benne, igy hamis hit ugy kezelni valamit, hogy ha nincs ra virus akkor biztonsagos. Sok res van meg a winben amire nincs javitas, nem kerult nyilvanossagra, de ugyanakkor mas kihasznalhatja, azaz belso korokben terjed a hire. Zart forrasnal nehezebb rajonni a hibakra, mint nyiltnal.
2004. dec. 09. 15:29 | galéria | válasz | #33
Fél éve egyik véletlenszerű aláírásom a TB-ben (from prohardver.hu):

"- Nagymama, miért olyan nagy az arcod?
- Mert Debiant használok, Piroska."
2004. dec. 09. 15:27 | galéria | válasz | #32
Ez egy oltári baromság, egy windows-os közhely.
Aki ért hozzá, annak nem kell ilyen.

Nálam Firefox + Thunderbird + Windows frissítések + tudom, mit lehet és mit nem letöltenem = 50-70 GB havi forgalom az utóbbi két évben, vírus- és féregmentes Windows évek óta, tűzfal és vírusirtó nélkül. Utolsó vírusom: Michelangelo, Jerusalem.

Már régóta szúrja a szememet, hogy egyes Linux-arcok valamiért azt hiszik, hogy biztonságos op.rendszert csak a Linuxosok használhatnak egyrészt azért, mert olyan kafa, amit használnak, másrészt csak ők érthetnek a géphez, csak az atomhülyék használnak Windows-t.

(Mivel néha még kell az IE, mert a FF egy-két oldalt nem jelenít meg pontosan. 2 hetente egyszer biztonságból lefuttatok egy AdAware-t, de csak az IE cookie-jait kell kigyomlálnia.)

Ha valaki nem tudja beállítani rendesen a Windows-át, az magára vessen, az user error, nem pedig az op.rendszer hibája. Nincs olyan op.rendszer, amit ne kéne beállítani.
2004. dec. 09. 15:19 | válasz | #31
Most látom te is hasonló példát írtál mint én, bár a tied sokkal jobb:)
2004. dec. 09. 15:17 | válasz | #30
Ha a vindóznak 2% lenne a részesedése és a kutya nem akarna rá vírust írni akkor a vindóz is egy biztonságos programnak tűnne és a 2% vindóz használó fennhangon magyarázná, hogy mennyire faszán meg van írva az oprenszer.
A kocsimat nem azért nem lopják el mert olyan ellophatatlan, hanem azért mert akik kocsikat lopnak azoknak nem keltette fel az érdeklődésüket.

h4x0r  
2004. dec. 09. 15:11 | galéria | válasz | #29
Ez nem igaz. Pelda: Apache vs. IIS.
strogg  
2004. dec. 09. 15:01 | válasz | #28
De egy nőn maximum 3 biztonsági rés van (mint expolit), ebből egy kifejezetten veszélyes a fogak miatt: DDDDD
Szerintem 3 aki nem tud 3 expolitot bevédeni....; DDD
2004. dec. 09. 14:56 | válasz | #27
Azt mondják, hogy a jó nőt álltalában sokan "támadják"... ,hogy hányszor sikerül elfoglalni (behatólni) az már más kérdés. na persze nem éppen egyenlő összehasonlítás, de valahogyan csakis figyelemre méltó, hogy egyszerűbben beszéljek, a népszerűségtől függ a támadások száma, a támadott objektum tulajdonságaitól függ a behatolások száma. na de most már sokat hülyéskedek...
strogg  
2004. dec. 09. 14:24 | válasz | #26
Én büntetném. kockáztatja az adatbiztonságot, büncselekmények elkövetésére ad lehetöséget egy iylen felelötlenség. Magyarán minden adott ahhoz, hogy egy töle tovaterjedö károkozó kód másnak milliós kárt okozhasson. Ennek a lehetöségét el kell ismerni, és vállalni kell. Én amolyan "biztonsági kockázati bírságot" rónék ki, ha mint felügyelet megcsípem a fickót, hogy töle jött a féreg.:)
2004. dec. 09. 14:16 | válasz | #25
Azigen! Ez durva :) Bár aki védelem nélkül netezne, az magára vessen
2004. dec. 09. 13:52 | válasz | #24
Ja, pont az ilyen fereggel teli gepek ontjak magukbol a spamet, mint a tied. Legy ra meg buszke is.
2004. dec. 09. 13:44 | válasz | #23
Ki nem szarja le hogy mit irnak nekem se tűzfalam se virus irtom még sincs semmi bajom!
2004. dec. 09. 13:32 | válasz | #22
Ne legyen internet, nem lesz annyi gond :)
strogg  
2004. dec. 09. 13:28 | válasz | #21
ÉS utánna fel kel lraknod egy vírus védelmi vonalat, es spy gyilok cuccost, és utánna esetleg jól elvagy egy darabig. Esetleg.
Én ezt nevezem viccnek 2004-ben:)
p00h  
2004. dec. 09. 13:24 | válasz | #20
ezért telepít normális ember úgy gépet, h van 1 blaster elleni winfos patche, amit felrak még mielőtt belövi a netet, aztán irány a winfos update
strogg  
2004. dec. 09. 13:19 | válasz | #19
Azért az igazság a középúton van:)
Mert ha igazán penge rendzsert akarsz, azt ma is megcsinálhatod, mivel a gentoo-t felrakhatod forrásból is. Annál jobban úgysem tudsz gépre OS -t rakni:) Tehát jó oda egy default kernel is, hogy menjen minden:)
A wint meg hagyjuk, mert azzal elég sok gond van, és ismeritek a véleményemet.
Azért pontosítanám a véleményemet. Félreértés ne essék, nálam nem a Linux az isten. Csak a Linux az elsö, ami a legközelebb áll mindahhoz,amit elvársz egy OS-töl.
DOT  
2004. dec. 09. 13:10 | válasz | #18
Hajh, pedig az volt ám az igazi, amikor kernelfordítás nélkül a fél gép nem működött, meg PnP dumpból kellett kézzel összerakni az init.. Bezzeg a gagyi Win95 meg felismerte a cuccot, lámáknak való az ilyesmi :)
pemga  
2004. dec. 09. 13:03 | válasz | #17
Strogg, már ugatnak. Egyébként nagyon-nagyon régen, még a Sulinet kezdetén, amikor L&R-es béreltvonali sulinet volt, akor lehetett választani Mac, Win, és Linuxos gépek közül az iskoláknak. Oktatási célra. Akkor nagyon-nagyon kevesen választották a linuxot.

Sőt, a géphasználói vizsga (most mindegy hogy jó-e v. sem), EOCTL v. mi a tök is tehető _elvileg_ nem csak MSOffice-n, az már vizsgahely kérdése, hogy van-e ilyen. Nomeg, hogy Gizikének érdemes-e árral szemben küzdenie :).
strogg  
2004. dec. 09. 12:52 | válasz | #16
Ez igazán magyar módi szerint zajlik. Mátmint a SEX. Ha már itt tartunk, ha valahol ugathatnának a szerzői jogvesztők, meg a BSA okádék banda, az a SEX eladóhelyek. ami pedig a linuxot illeti a történetben. Talán pont tegnap említettem, hogy én nem örülnék annak, hogy a Linux népOS legyen.:) Szóval nem hullatnék krokodil könnyeket, ha a SEX-böl kikerülne a linux.:)
Bucser  
2004. dec. 09. 12:38 | galéria | válasz | #15
Linuxra azért nehéz férget írni mert ahény gyakorlott user vagy megjelenő disztribúc annyiféle a hibák tünete és megléte. Én használom a windowst aktívan (mert használom és játszom vele) ezért szembesülök a hibáival sokszor, de nekem a linux akármennyit is próbáltam valahogy soha nem esett kézre ez beállítódás kérdése. Van aki meg a linuxhoz ért. Mondjuk érdekes, hogy a Suinetben vett Linuxos PC-ken mi a halált keres Tört 98 vagy Xp? ÉS vajon miért van fent?? Általában azért, mert az emberek nem is akarnak linuxot használni ugyanis Windowshoz önyebb segítséget találni és egyszerűbben kezelhető nem kell az effektív használathot 10.en órákat bújni. Minden tiszteletem a Linuxot JÓL használóké (nem nem azoké aki idejön fikázni a windowst mert ő Linuxot használ egyébként meg win alatt játszik és egyébként hót fingja sincs az egész Op rendszerről) Szívesen megtanulnám kezelni egyszer én .. talán majd egyszer máskor:) nincs rá szükségem és remélem soha enm is lesz.
strogg  
2004. dec. 09. 12:01 | válasz | #14
Huh. Keresgélj még:)
Ime 1-2 példa.:)
példa1: http://pcforum.hu/tarsalgo/Windows-telep%C3%ADt%C3%A9s-haszn%C3%A1lat-ha-van-helyette-linux-is.htm?op=view&fid=21709&no=9
példa2: http://www.tv2.hu/cikk.php?cikk=100000084904&hozzaszol=1
Ezek momentán nem blog-ok, de tényleg olvastam párat. Guglit tudom javasolni, mert csak idönként futok bele.
De a lényeg, léteznek ilyenek.
De ezen nem is kell meglepödni. Van akinek nem tetszik. Halkan megjegyzem, hogy ha korszerü módon tudnám használni kényelemsen, és modnjuk lenne OOo is rajta, akkor a mai napig BeOS lenne a notimon. És nagyon sokat várok a Zeta-tól, mondjuk egy korszerü BeOS képét.:)
h4x0r  
2004. dec. 09. 11:45 | galéria | válasz | #13
Ize, mondanal egy-ket ilyen blogot? Erdekelnenek ezek a WinFan(tm)-ek.
strogg  
2004. dec. 09. 11:12 | válasz | #12
Nem egy blog-ot olvastam, ahol a linuxot fikázzák.:)))
Szóval sokan gyülölik. Általában win fanatikusok (ilyen is van bizony), és átlag felhasználók. (fimonam mondtam a "nem ért szart sem az informatikához júzer"-t :)
Szóval szép számmal vannak linux fikázók.:)
Mellesleg vírusok, és trójaik nélkül szebb lenne az élet, és ez OS független.:) az egy másik dolog, hogy linuxra lényegesen nehezebb hatékony kártékony kódot írni, mint winre. Nah és egyenlöre a "láma faktor" is jóval ksiebb linuxon, mert elég kevés linuxos nyitogat meg minden xart amit kap mailben.És valljuk be a wines férgek terjedéséért 99%-ban a hülye júzer tehető felelősé.:)
Yv@n  
2004. dec. 09. 11:08 | válasz | #11
2k alatt nincs shutdown parancs, XP-ben jelent meg, így ezzel a módszerrel 2k-ban nem lehet megszakítani a reboot folyamatot :)
2004. dec. 09. 11:04 | válasz | #10
"Mondjuk ha a sok f@szláma nem ilyen szarokat írogatna"

Akkor mi lenne? Jobb lenne a Windows? :)
2004. dec. 09. 10:48 | válasz | #9
Ha nem lennenek virusok (es ez az egesz hiszti), akkor sosem derulne ki, hogy a winfos(vagy barmi) tele van (veletlenul vagy szandekosan produkalt) biztonsagi hibakkal.
antijedi   "Rest in Peace antijedi" 
2004. dec. 09. 10:47 | válasz | #8
biztos igazad van, csak én azon szoktam filozni hogy linux fikázok miért nincsenek vajon? :P
PyRex   "Rest in Peace PyRex" 
2004. dec. 09. 10:31 | galéria | válasz | #7
Fogajunk, hogy megint jönnek az M$ fikázók. :)
Mondjuk ha a sok f@szláma nem ilyen szarokat írogatna (vírusok, férgek, bla), akkor nem lenne probléma.
pemga  
2004. dec. 09. 09:34 | válasz | #6
Szerintem betettek közéjük egy gépet ami mindent átengedett, csak logolt közben.

A lényegesebb info, h. mennyi idő alatt törték meg a gépeket csak az eredeti cikkben van, a támadások száma szerintem nem mérvadó...
SBS 2003 : 8 óra, egyszer
Win XP SP1: 4 perc, kilencszer
A többit nem törték meg... Igaz összességében több mint 300'000-szor próbálkoztak, azaz átlagolva egy gépre percenként 2.5-ször érkezett kísérlet. Ami azért nem semmi :).
2004. dec. 09. 09:11 | válasz | #5
Tűzfal nélkül honnan lehet tudni, hogy épp támadás érte a gépemet? :) Elméletileg nincs ami loggoljon, bár az SP2 tűzfala már megfelelő minőségű, blokkolni blokkol BEFELÉ is, de arról nem ad tájékoztatást, csak a kimenőt kérdezi. No most ha támadás ér, az kívülről jön, ha nincs log honnan tudok róla, és hogy számolom össze? :)
Mighty  
2004. dec. 09. 08:48 | galéria | válasz | #4
Hacsak a felhasználó ki nem adja a "shutdown -a" (megszakítja a leállítási folyamatot) parancsot és telepíti a megfelelő frissítéseket :)
Dzsini  
2004. dec. 09. 08:44 | galéria | válasz | #3
szerintem a 4 perc erős költői túlzás... sp2/tűzfal nélkül egy blaster 1 percen belül bent van a gépen, onnantól az a gép a 14 nap nagyobb részét rebootolással tölti.
2004. dec. 09. 08:36 | galéria | válasz | #2
Mi a tanulság? Legközelebbi telepítésed előtt kihúzod a hálókártyából a kábelt és nem fog kapcsolódni amíg nem végzel mindennel.
Egyébként ebben a hírben mindössze egy za reklámot találtam, mivel a többi része köztudott.
2004. dec. 09. 08:27 | válasz | #1
Én egy windows 2000-rel szívtam.
Feltelepítettem, még a service packot sem pakoltam fel, rákapcsolódtam a chello-ra.
Ugye mondanom se kell hogy telepíthettem újra. :)
2 perc nem telt bele és elkezdett visszafelé számolni 1 percről, hogy ő most újra fog indulni.
(nem emléxem de valamelyik vírusszerűség okozta)