![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Római kori úti pihenőhelyet találtak
2004. december 6. 15:17, hétfő
Régészek egy német buszpályaudvar alatt egy 2000 éves római útszéli pihenőhely maradványaira bukkantak, melyben helyet kapott egy kocsijavító műhely, egy ínyenc étterem, valamint egy központi fűtéssel rendelkező szálloda is.
Sabine Sauer, Neuss egyik archeológusa, az ásatás vezetője, kollégáival eddig 200 négyzetméternyi épületalapot és maradványokat tárt fel. A kutatók szerint a tényleges terület, amit "Nagy Maximusnak" neveztek el, ennek több mint kétszerese lehetett. A maradványok arra engednek következtetni, hogy a kocsik és szekerek utasai már messziről észlelhették a Nagy Maximust, hasonlóan, ahogy a ma autósait csábítják megállásra az út menti fogadók és pihenőhelyek. Érkezéskor az utazók egy előudvarba hajthattak, ahol szerelők álltak készenlétben a kocsijavító műhelyben. Széna- és vízvályúk álltak a megfáradt lovak rendelkezésére, míg gazdáik az ételek széles választékából lakmározhattak, melybe beletartoztak a helyi konyhaművészet remekei is. ![]() A Római Birodalmat a kiváló úthálózat tartotta össze "Rengeteg kerámiatányérra, edényre és serpenyőre bukkantunk" - nyilatkozott Sauer a londoni Telegraph napilapnak. "Megtaláltuk a szemétdombokat is, és bár a szerves hulladékok már rég elrohadtak, többé-kevésbé sikerült kiderítenünk miket ehettek ott az akkori utazók. Találtunk több Észak-Afrikából származó garum szószos korsót, ez hasonló a mai thai éttermekben használt szószhoz. A csontokból tudjuk, hogy rengeteg hús fogyott - csirke és sertés - valamint kenyér, rizs, lencse és gyümölcsök. Desszertként édes süteményeket készítettek szezámmaggal és mandulával. Igen jól mehetett az üzlet, mivel rengeteg törött boros amforát és tányért találtunk" - tette hozzá. Étkezés után az utazóknak lehetőségük volt éjszakára szállást bérelni az épületben, melynek mélyén egy fatüzelésű kazán állt. A meleg levegő természetes úton terjedhetett az épület felsőbb szintjeibe, hogy megtöltse a vendégszobákban elhelyezett kandallókat, valamint melegítse az üreges téglákból készült falakat. Sauer szerint az épületegyüttes energiahatékony lehetett, mivel a Neuss menti erdőket már a fogadó virágkora előtt szinte teljesen kiirtották. Mitöbb a földalatti fűtőrendszerhez társult egy olyan palatető, ami összegyűjtötte a Nap hőjét, valamelyest hasonlóan, mint ahogy a ma napcellái működnek. ![]() A nessei fogadó maradványai "Az ilyen ásatások csodálatos betekintést engednek a római élet egy újabb fejezetébe és megerősítik azt az elméletet, hogy az akkori társadalom több szemszögből is hasonló volt a maihoz" - mondta Martin Haidinger a Bécsi Egyetem történésze, aki már több hasonló projekten dolgozott Közép-Európában. A régi közmondás szerint minden út Rómába vezet. Ez volt a római hatóságok stratégiája, mellyel azt kívánták elkerülni, hogy a tartományok helyi szinten intézzék és szervezzék ügyeiket. A Római Hosszú Utat úgy építtették meg, hogy az messze felülmúlja a többi útvonalat. Az út nyomvonala mélyen bevágott, az alját morzsolt kőzettel töltötték fel, hogy biztosítsák a száraz útfelületet. Az út több nagy szakasza több mint egy évezredet is túlélt a Római Birodalom után, ami 395-ben hullott szét. Kapcsolódó cikkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.Titkolják forrásaikat a cégóriásoknál dolgozó kutatókAz olyan nagy technológiai konszernek, mint a Facebook, a Google vagy a Microsoft azt a stratégiát követik, hogy nem hozzák nyilvánosságra tudományos munkáik fontos részleteit.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|