Nagyszabású internetprogram Németországban
2004. december 2. 20:00, csütörtök
A német szövetségi kormány azt szeretné elérni, hogy a következő néhány esztendőben az összes németországi háztartásban legyen valamilyen nagy sávszélességű internet-elérés.

Hirdetés

Egyre több ország indított a közelmúltban olyan projektet, amelyeknek a célja a lakosság nagy sávszélességű internet-hozzáférésekkel való ellátása volt. Az elmúlt hónapokban hasonló tervek fogalmazódtak meg többek között az osztrák és az amerikai politikusok fejében is. Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy hasonló terveket dédelgetnek Németországban is a vezető politikusok.

A stílusosan "Szélessávú internetet mindenkinek!" nevű program egyik legfontosabb kitétele, hogy nem csak az ADSL-technológiát használják fel a megvalósításakor, hanem gyakorlatilag bármelyik másik nagy sávszélesség elérését lehetővé tevő technológiát is. Az elképzelés mindenesetre meglehetősen ambíciózus és a német politikusok komolyan is gondolják a megvalósítását.


Wolfgang Clement
A Financial Times Deutschland neves német napilap az üggyel kapcsolatban idéz Wolfgang Clement jelenlegi gazdasági miniszter leveléből, amelyet a politikus Johannes Singhammernek, a CSU gazdasági politikusának írt. A levélből kiderül hogy a miniszter fontosnak tartja, hogy a szélessávú infrastruktúra lefedjen minden jelenlegi ilyen "fehér foltot". Éppen ezért azon dolgoznak, hogy középtávon sikerüljön elérni, hogy minden német háztartásban legyen szélessávú internet-kapcsolat.

A tervek között szerepel még egy, az egész ország nagy sávszélességű telekommunikációs és internet-hálózatát ábrázoló térkép megalkotása is. Ez a különleges atlasz - ha minden az elképzelések szerint alakul - legkésőbb 2005 tavaszáig el fog készülni. A cél, hogy a különböző internet-szolgáltatók számára vonzóvá tegyék a szélessávú internetes beruházásokban való részvételt.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Axon  
2004. dec. 03. 16:26 | galéria | válasz | #11
Én ingyen sört akarok!
shabba  
2004. dec. 03. 16:03 | válasz | #10
Ingyen netről kár álmodozni, aminek költsége van azt valakinek ki kell fizetni.
shabba  
2004. dec. 03. 16:00 | válasz | #9
Ez csupán az ISP díja, ha egyáltalán ennyi mert azért jellemzően 10 euro körül szokták meghúzni a minimál csomagok árát. Ehhez még hozzájön a T-DSL ár amit a telefonszolgáltónak fizetsz az ADSL használatért, 2mbps-es vonal esetén ez további 20 euro. Plusz még ehhez hozzájön a vonalas telefon alapdíja.
2004. dec. 03. 15:34 | válasz | #8
Abban nem értek egyet, hogy nem kell erőltetni a szélessávú hozzáférést. Minél több és nagyobb szélessávú hozzáférési lehetőség van annál olcsóbbak a gagyibb hozzáférések. Ingyenes dolgokat meg el kell felejteni, mi nem az az ország vagyunk.
Pl: N.o.-ban lehetőséged van 2M/s-es 2Giga limites hozzáférésre 3Euroért. Ha nem akar letölteni valaki ez is jó nem? Aztán meg nehogy már az a 3Euro vágjon hanyatt!
Általánosságban kellene lenyomni az árakat.
2004. dec. 03. 10:43 | válasz | #7
Nem értem mért a szélesávot erőltetik, persze jó az ha tudsz rendesen letölteni, de abból nincs haszna a társadalomnak, a kormányoknak, az embereknek, ha egyre többen tudnak letöltögetni, + terhelni a hálózatot.
Inkább legyen gyengébb kapcsolat, DE INGYENES!!!
És mindenkinek!!
Nem akarok havidijat fizetni, csak azért hogy karbantartsam a honlaponat, meg netezgessek egy kicsit.
NETET mindenkinek!!!!!
2004. dec. 03. 10:08 | válasz | #6
Hát jahh nálunk egy darabig nem lesz net program. ELmész egy falu mellett szerintem a fejekre van írva hogy nem vágják még azt sem hogy Broadband :) Legalábbis úgy vettem észre. PEdig aki itt lemarad az kimarad.
2004. dec. 02. 21:59 | galéria | válasz | #5
Korházon semmi haszunk nincsen, ezért nem fognak jelentősen változtatni a helyzetén.
Már nevetni se tudok a magyar politikusokon.....
gregor  
2004. dec. 02. 21:57 | válasz | #4
A magyarokat hidegen hadja az internet:))
Bár a projekt,nem rossz.
2004. dec. 02. 21:17 | galéria | válasz | #3
Meg emberibb bér- ill adórendszerre.
2004. dec. 02. 20:44 | galéria | válasz | #2
Itthon először, egy értelmes korházak biztosítása a magyaroknak projektre lenne szükség, na meg egy járható autóutak projektre is.
2004. dec. 02. 20:28 | válasz | #1
Ezt a programot nálunk se volna rossz ötlet lemásolni.