High-tech ház épül Berlinben
2004. november 29. 08:21, hétfő
A nem hétköznapi épületben a jelenlegi legmodernebb információs, telekommunikációs és szórakoztató-elektronikai technológiák lesznek megtalálhatók.

Hirdetés

Az időutazás régóta foglalkoztatja az emberiséget, ám eddig még ezen a területen nem értek el sikereket. Akit azonban érdekel, hogy hogyan fogunk élni 5-10 év múlva, annak lehet, hogy nem kell várnia az időutazás feltalálására, hanem elég, ha jelzi a részvételi szándékát egy most induló projektben. Napjaink csúcstechnológiái a nem is olyan távoli jövőben már életünk mindennapos részévé válnak majd, például az internet az áramhoz vagy a gázhoz hasonló, nélkülözhetetlen közműszolgáltatássá válik. Így - némi képzavarral élve - elég ha jelentkezünk lakónak a Berlinben épülő High-tech Haus-ba és máris a jövőben találhatjuk magunkat.


A nem mindennapi házat a WeberHaus építőipari cég, a hazánkban is jól ismert Neckermann utazási iroda, valamint a Siemens és a T-Com közösen építi fel a német fővárosban. A T-Com tájékoztatójából kiderül, hogy nem csak a legkorszerűbb technológiák alkalmazása a lényeg, hanem az is, hogy a ház, illetve a berendezések minél egyszerűbben kezelhetőek legyenek. A 240 négyzetméter alapterülete házba jövő év áprilisán költözhetnek majd be az első lakók.

S hogy mi minden lesz elérhető a High-Tec Haus-ban? Például lehetőség nyílik vezeték nélküli technológia segítségével telefonálni, internetezni, SMS-eket vagy MMS-eket küldeni, videókonferenciákat tartani, webrádiók műsorát hallgatni, valamint bármilyen multimédiás (zenei, videó stb.) anyag megtekintésére, letöltésére a szélessávú hálózatnak köszönhetően. Ezenkívül természetesen helyet kapnak a házban a legmodernebb, hanggal vagy más módon irányítható háztartási berendezések (hűtőszekrények, mosógépek, stb.) is és a legkorszerűbb biztonságtechnikai rendszerek.


A futurisztikus ház építésénél a kivitelezésért a WerbeHaus felel, a ház belsejét a Neckermann rendezi be, míg a Siemens a házautomatizálási, szórakoztató-elektronikai és kommunikációs megoldásokat szállítja. 2005 áprilisától decemberig hetente egy-egy négyfős csoport veheti birtokba a házat. A szerencsés kiválasztottak közvetlen közelről élhetik majd át milyen lesz a jövő, amikor a ma még legkorszerűbbnek számító technológiák a mindennapjaink részévé válnak. A házba a www.t-com-haus.de internetes oldalon lehet jelentkezni.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Mice  
2004. nov. 30. 03:45 | válasz | #11
ja meg illetéktelenek betörnek a hűtődbe:D
Macc  
2004. nov. 29. 14:29 | válasz | #10
Most figyelem a kepet: ha mar egy hitech hazam van, ne logjanak ki abbol a fali kutyubol halozati es egy eb kabelek...
Macc  
2004. nov. 29. 14:22 | válasz | #9
ja aztan jonnenek a biztonsagi resek, es egyszercsak eszreveszed, hogy fennvan a neten haztartasod...
PyRex   "Rest in Peace PyRex" 
2004. nov. 29. 14:20 | galéria | válasz | #8
LOOOOOOOOOL!
2004. nov. 29. 11:33 | válasz | #7
De legalábbis firmware frissítés biztos kell.
Dredd  
2004. nov. 29. 11:25 | válasz | #6
Hehe, elképzelem, ahogy hazamész, hangutasítással felkapcsolod a villanyt, majd a ház halk, kellemesen duruzsuló női hangon közli veled, hogy a házhoz tartozó legújabb frissítések telepítésre készek :D
Konyha patch 1.4 (szelektív füstelszívás), mosógép patch 2.1 (ha véletlenül tiszta ruhját tennénk a gépbe, előbb összekoszolja és utána mossa ki), TV patch 1.1 (ha reklám van, átkapcsol mp3 lejátszásra vagy csatornát vált), porszívó patch 1.8 (ha csavart, anyát, szöget vagy aprót szív fel, kiveszi a porzsákból, megtisztítja és visszaadja), WC és bidé patch 2.2 (egyből újrahasznosít és humuszként visszaadja a növények számára még felhasználható anyagokat), stb. Én tuti kipróbálnám, milyen egy ilyen ház :D
Gabest  
2004. nov. 29. 11:16 | válasz | #5
Pár év múlva úgy is elavul..., aztán vagy lehet upgrade-elni, vagy lehet új házat venni :D
2004. nov. 29. 09:52 | válasz | #4
ilyen esetekre lesz hátul a kert sarkában egy pottyantós wc. :D
egy high end pottyantós
Troll  
2004. nov. 29. 09:05 | válasz | #3
Ugye szlogen a "Ha áram van, minden van". Ez már lassan átbillen az ellenkezőjébe, "Ha nincs áram, semmi sincs".
Tavaly nyáron újítottam fel a fürdőszobát, ajánlgatták a "szemétzúzós" WC-t. Na az milyen ciki, hogy ha áramszünet van, még klotyóra sem lehet menni...
12346  
2004. nov. 29. 01:46 | galéria | válasz | #2
és a poén, hogy ami elromolhat, az el is romlik
cSuwwi  
2004. nov. 29. 01:14 | galéria | válasz | #1
Nem lehet rossz :)