300 000 dolláros büntetés kalózmásolatok terjesztéséért
2004. november 24. 15:42, szerda
A Warner Bros. filmstúdió által indított perben egy színészt köteleztek több mint 300 ezer dollár megfizetésére, aki úgynevezett screener másolatokat készített a Titokzatos Folyó, illetve Az utolsó szamuráj című filmekről.

Hirdetés

A cég szóvivője elmondta, hogy Carmine Caridi - aki több alkalommal szerepelt az NYPD Blue című sorozatban - nem volt hajlandó konzultálni a stúdióval, és nem válaszolt az őt illető vádakra. A stúdió ezért a Los Angeles-i Kerületi Bírósághoz fordult, amely filmenként 150 000 dolláros büntetés, és további 9600 dollár eljárási költség megfizetésére kötelezte a színészt. Hozzátette, hogy Caridi az Academy of Motion Picture Arts & Sciences tagjaként a tavalyi évben aláírt egy megállapodást, miszerint a kézhez kapott felvételeket nem továbbítja, és a kazettákat kizárólag személyes használatra őrizheti meg.


Carmine Caridi
A jelek szerint azonban a színész a kézhezvétel után azonnal továbbította a VHS kazettákat egyik ismerősének, aki DVD-lemezre másolta azokat, és az anyagot az interneten is megosztotta. Stephen Wilson bíró az ítélet kihirdetése után elmondta, hogy a vádlott esélyeit nagyban rontotta, hogy a szerzői jog megsértését szántszándékkal és előre megfontoltan hajtotta végre.

"Wilson bíró ítélete és megjegyzése egyértelműen jelzi, hogy akár egyetlen film jogtalan lemásolása és terjesztése is komoly anyagi következményeket vonhat maga után. Őszintén reméljük, hogy a súlyos ítélet elrettenti azokat, akik az intellektuális tulajdon ellopásából és terjesztéséből kívánnak mellékjövedelemhez jutni" - jelentette ki Darcy Antonellis, a Warner Bros. Entertainment kalózellenes tevékenységeiért felelős részlegének alelnöke. Az újságírók kedden nem tudták elérni Caridit, és a stúdió elismerte, hogy a büntetés behajtása minden bizonnyal nehézségekbe ütközik, tekintve, hogy a színésznek jelenleg is érvényes szerződése van az ABC tévétársasággal.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. nov. 25. 15:52 | válasz | #18
Gondolom azt is bizonyitottak, hogy azert adta tovabb, hogy terjesszek. Mert ha csak kolcsonadta egy megnezesre, az nem jelentene olyan kart.
Az meg, hogy az ismeros buzi modon masolta...
2004. nov. 25. 14:21 | galéria | válasz | #17
Igen, ezért vonják felelősségre - nálunk is - a fegyveres testületek tagjait, ha gondatlanul tárolt fegyvereikkel bárki is sérülést, halált okoz...!

-------------------------
"Jó munkásember" vagyok...
Laalee  
2004. nov. 25. 10:04 | galéria | válasz | #16
ha kap egy fegyvert amit csak ő használhat és tilos továbbadnia, de ezt figyelmen kivül hagyva továbbadja akkor igen.
NEXUS6  
2004. nov. 25. 08:42 | galéria | válasz | #15
Ennek értelmében az aki fegyvert árusít az a gyilkosságokért is felelős?
2004. nov. 25. 08:10 | galéria | válasz | #14
Mint tudjátok, Amerikában az ún. precedens jog (magyarul, egyszerűen szokásjognak nevezhetnénk, de hát annál azért több) divatozik, az Angolszász jognak megfelelően.
Ez a per és ítélet az elkövetkező időszakban hivatkozási alapot jelenthet más, hasonló karakterű esetekben - ezért kardinális számukra, hogy milyen ítéletet alkotott ez a bíró.

A szántszándékot egyszerű megállapítani: a számára - cikkben is említették! - csak személyes használatra kiadott kópiának kölcsönadása már megszegte a szerződés azon pontját, mely a terjesztést tíltotta, ezzel valósította meg a szándékosságot.

-------------------------
"Jó munkásember" vagyok...
2004. nov. 25. 07:52 | válasz | #13
hogy a szerzői jog megsértését szántszándékkal és előre megfontoltan hajtotta végre.

ezt honnan is tudjak?
NEXUS6  
2004. nov. 25. 07:18 | galéria | válasz | #12
Aztat nem értem, hogy milyen elmaradott haszonról beszélnek?

Van egy két film, amire asszondja az ember, hogy nem ad ki érte 3-4 ezer Ft-ot se, amennyibe az kedvezményesen kerül, de egy cd/letöltés költségét még megéri.

Ha nem lenne olcsó a cd írás meg nem lenne szélesmájú internet, valszeg az ember inkább hagyná a fenébe az egészet.
Szerintem úgy is hamarosan eljön az az időszak, amikor az eszeveszett gyűjtögetés után mindenki szépen lassan elkezdi kukába dobálni a csak sarokban porosodó, számára értéktelen cd-it.

Nincs itt semmi elmaradott haszon!
A gond az, hogy ezzeket a TÉNYeket a bíróságon nem szokás figyelembe venni.
AtisH  
2004. nov. 25. 02:29 | válasz | #11
Ha nem ő "nyúlta" volna le, akkor lett volna más. Ez már megint 1 kirakatper, hogy ráijesszenek másokra...
Cat  
2004. nov. 25. 00:39 | galéria | válasz | #10
a kópiákban egy ideje pont a lopás ellen van egyedi vizjel, azaz a kalózverzióból ki tudják szűrni, hogy melyik "eredeti" volt az.
2004. nov. 24. 23:50 | galéria | válasz | #9
naja, valszeg az ő verzióját töltöttem le anno, kösz Caridi :D
2004. nov. 24. 20:57 | galéria | válasz | #8
Jól tette.
2004. nov. 24. 20:55 | válasz | #7
Ja tudjátok ö az a warezos...
2004. nov. 24. 20:15 | válasz | #6
Vagy éppen azért fogják elhalmozni. Lehet a filmet úgy "reklámozni": itt az a színész, aki másolta a filmeket.
Gabest  
2004. nov. 24. 19:05 | válasz | #5
Vajon hogy bizonyították rá, hogy az ő példányát másolták le?
2004. nov. 24. 18:17 | válasz | #4
Nem, az csak enyhítő körülmény lehet. Ha ingyen terjeszti, akkor is kár, vagyis elmaradt haszon éri a szerzőt.
Soksztor elfilóztam a szerzői jog abbéli aspektusán, hogy egy szerzőnek mi a valóban jobb: ha minden szellemi termékét megveszik, de mondjuk nem olyan mértékben, ahogy elvárja, vagy számos "kalóz" példányt terjesztenek, amelynek mértéke egyfajta szakmai és közönség elismerés, amely más területen behozza az anyagi veszteséget (pld. társadalmi elismertség, újabb megbízások stb.).
2004. nov. 24. 17:37 | válasz | #3
Nem csak akkor van büntetés ha pénzért terjeszti?
cSuwwi  
2004. nov. 24. 17:25 | galéria | válasz | #2
Itt szerintem nem a pénzbüntetés számít, hanem a csókának a szakmai hírét csorbítja az eset, mivel gondolom nem fogják ezek után elhalmozni szerepekkel, ismerve az "előéletét"...
Macc  
2004. nov. 24. 16:50 | válasz | #1
Sztem nem keresett vele egy vasat se... Meg amugyis lehet ez neki olyan, mintha nekem kene 100e Ft-t fizetnem. Vagy 100-at