Érthetetlen módon lassulnak a Pioneer szondák
2004. november 22. 18:35, hétfő
Új, eddig számunkra ismeretlen fizikai törvények húzódnának meg a Pioneer űrszondák furcsa viselkedése mögött a Naprendszer peremén? Az űrtudósok egyre sürgetőbbnek tartják az űrjárművek lassulásának kiderítését.

Hirdetés

Egyesek szerint még akkor is érdemes lenne foglalkozni a kérdéssel, ha semmilyen forradalmian új fizikai tényezőt nem találnak, mivel az eredmények a jövő mélyűr szondáit tervező mérnökeinek is hasznára válnának. A Pioneer 10 és 11 1972-ben indult útjára a Jupiter és a Szaturnusz tanulmányozását tűzve célul maga elé. Miután küldetésüket teljesítették, folytatták útjukat a Naprendszer határmezsgyéi felé. Azonban 1980-tól kezdve, amikor elhagyták az Uránuszt, a Földre visszaérkező rádiójelek fokozatosan rövidebb hullámhosszok felé kezdtek eltolódni. Ez arra utal, hogy az űrszonda nagyon enyhén, de lassulni kezdett, az okáról azonban senki nem tud semmit.

Elképzelhető valamilyen előre nem tervezett hatás, amit maga a szonda hoz létre, például a hajtómű üzemanyagának szivárgása. Ha nem műszaki jellegű a hiba, akkor viszont az anomália hiányosságot tár fel a fizikai alapelvekről összegyűjtött ismereteinkben, mivel egy új erő vagy egy új anyagtípus hatását fedheti fel. Ebben az esetben a felfedezés valóban forradalmi lenne, de az is sokat jelentene, ha egy jóval hétköznapibb magyarázatot találnának egy, a fedélzeti műszerek által kifejtett hatás képében, mondta Slava Turyshev, a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának kutatója. Ez arra késztetné a mérnököket, hogy átgondolják a pontos űrbeli navigáció eléréséhez alkalmazott módszereiket.


A két-két Pioneer és Voyager szonda még nagyon messze van a Naprendszer határától

Egy új küldetés elindítása a Pioneerok nyomában lehetővé tenné a tudósoknak, hogy megállapítsák vajon a Pioneer anomália valós-e, és kizárják a technikai magyarázatok egy részét. A küldetésnek rendkívül pontos navigációs rendszerrel, és olyan műszerekkel kell rendelkeznie, melyek képesek a legkisebb lassulást és a lehetséges okok, mint a gázok elszivárgását észlelni. Ahhoz pedig, hogy a választ az elkövetkező néhány évtizeden belül prezentálhassák, egy gyors járású űrhajóra lenne szükség, gyorsabbra a Szaturnuszt nyáron elérő Cassininél. A Szaturnusz csupán félúton van az Uránuszhoz képest, mégis a Cassininek hét évig tartott, mire elérte az óriásbolygót.

A hagyományos rakéta-üzemanyag helyett a tudósok az NASA és az ESA által kutatási stádiumban levő nukleáris hajtómű alkalmazását szorgalmazzák, amit elsőként a NASA Jupiter Icy Moons Orbiterén terveztek bevetni 2015 környékén. Mindemellett jelen állapotában egyetlen tervezett expedíció sem alkalmas a Pioneer anomália felderítésére, mivel nem rendelkeznek kellően pontos navigációval vagy műszerekkel, ezért a kutatók egy kifejezetten erre a célra tervezett űrhajó mellett kardoskodnak, ami a Pioneer küldetések hibáiból tanulva készülne el. "Öt év alatt kifejleszthető lenne és a következő évtized elején már el is indíthatnánk" - vélik a kutatók.

Bár Turyshev is a külön e célra kifejlesztett gép mellett voksol, elismeri, hogy a már tervben levő küldetésekhez való csatlakozás sokkal reálisabb megoldásnak tűnik, ami mindössze 70 millió amerikai dollárba kerülne. David Southwood, az ESA tudományos programjainak igazgatója megerősítette, hogy a Pioneer anomália Európa számára is fontos.

Mindkét Pioneer túl messze van már gyengülő kommunikációs rendszerével ahhoz, hogy további kapcsolatot létesítsen a Földdel. A Pioneer 10-ről 2003 elején hallottak utoljára. Most már több mint 12 milliárd kilométeres távolságban kell lennie, útban a Bika csillagképben található Aldebaran vörös óriáscsillag felé, amit leghamarabb 2 millió év múlva érhet el.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
pipaxy  
2004. dec. 03. 11:00 | válasz | #39
"Az észlelt többletlassulás oka feltehetően a csillagközi anyag, elsősorban gáz (főleg hidrogén) által kifejtett közegellenállás. Bár a gáz nagyságrendekkel ritkább, mint pl. a műholdak magasságában a légkör, hosszabb idő alatt tekintélyes lassulást okozhat."

A csillagközi hidrogén sűrűségét már számtalanszor, számtalan irányban lemérték. Persze nem egy szondával, de megvan erre is a módszerük az ügyes csillagászoknak. Na mármost, a mérési eredmények azt mutatják (nem emlékszem pontosan a számra), hogy a csillagközi gáz sűrűsége kb. egy atom köbcentinként, ez pedig túl kicsi sűrűség ahhoz, hogy ennyire lassítani tudja a szondákat.

A setigyöngyösös honlapon az olvasható, hogy az Ulysses szondánál is érzékelhető egyfajta lassulás (nem a Pioneer féle, hisz ez a szonda ellipszis pályán van), márpedig az Ulysses nem távolodik a Jupiter pályájától messzebb. Azon a vidéken ügye nem beszélhetünk csillagközi gázról. Legfeljebb napszélről, de az gyorsítani, naptól távolítani igyekszik.
Szelep  
2004. nov. 30. 10:51 | válasz | #38
A fizika szempontjából lényegtelen, h gyorsul-e vagy lassul, az iránya fontos, de tényleg mind1.
2004. nov. 29. 06:53 | válasz | #37
Van énnekem pénzem. Csak negatívban, mind adósság, de igazad van fogalmazhattam volna egyszerűbben is.
2004. nov. 29. 06:51 | válasz | #36
Mert egy jelenleg még csak elméletileg tervezett új szonda előbb eredményt hozna? Ugyan hogy? Nekem úgy tűnik amolyan "jó lenne ha" stádiumban van ez a direkt erre c élra készítendő szonda terve, így ha lesz is belőle valami - szerintem nem, mert csak azért egy szondát építeni és küldeni, hogy sebességet mérjen luxus - akkor is sokára.

Piooneer szondáknál úgy 20+ év után lett érzékelhető ez a lassulás. Plútó szondánál 10 év után lehetne már figyelni. Elég gyors az. Tekintve hogy egy tisztán erre a célra küldött szonda sem hozna előbb eredményt.

Amúgy meg múlt héten olvastam, hogy már tervezik a New Horizons 2 szondát 2008-2009-es indulással az Uránuszhoz 2015-ben majd egy KBO-hoz tovább. Ezeknek van realitása a közeljövőben.
2004. nov. 25. 11:49 | válasz | #35
A cikkel kapcsolatban a zavar alapvető forrása, hogy nem tette világossá: itt most csak az ún. ANOMÁLIS lassulásról van szó, vagyis a Doppler-effektussal észlelt lassulásnak arról a részéről, amely nem írható a Nap gravitációjának a számlájára. (Merthogy a Nap gravitációja miatt triviálisan van lassulás. A hajtóművek már régen nem működnek, így nem osztanak-szoroznak.)

Az észlelt többletlassulás oka feltehetően a csillagközi anyag, elsősorban gáz (főleg hidrogén) által kifejtett közegellenállás. Bár a gáz nagyságrendekkel ritkább, mint pl. a műholdak magasságában a légkör, hosszabb idő alatt tekintélyes lassulást okozhat.

Amúgy a Naprendszer perifériáján a gázok, porok és más törmelékek sűrűsége nagyobb is lehet, mint a belső tartományban, hiszen ez utóbbiban az anyag a Napba, illetve a bolygókba koncentrálódott. (Sőt, amikor milliárd évekkel ezelőtt megindult a hidrogén fúziója a Napban, a hirtelen megjelenő napszél kifújta a maradék gázokat (még a belső bolygókról is!), így a külső tartományokban a gázok sűrűsége ennyivel is növekedett.

A külső tartományokban lévő anyag egyébként nem csak a közegellenállása révén lassíthatja a szondát, hanem a GRAVITÁCIÓJA révén is. A Nap körüli izotróp tömegeloszlás mellett belülről nem érzékelhető ez a hatás, csak ha már távolabb jutunk.
Szelep  
2004. nov. 24. 19:32 | válasz | #34

Gyorsul, csak negatívan, de igazad van, egyértelműbben/egyszerűbben fogalmazhattam volna úgy, hogy lassul.
Szerintem, ha egy vagy több helytálló elmélet is van erre a jelenségre, akkor túlzás "érthetetlen" jelzővel illetni!
Cat  
2004. nov. 24. 12:17 | galéria | válasz | #33
nem gyorsul, hanem lassul
jó cikk, de te végigolvastad? mert ezt irja a legvégén: "A kérdés továbbra is nyitott..."
Szelep  
2004. nov. 24. 11:14 | válasz | #32
Nem tudom mi ebben az érthetetlen?!????
http://setigyongyos.fw.hu/
Itt a 2004.09.26.-es "hír": A Pioneer 10/11 rejtélyes gyorsulásáról című írásban le van vezetve a legvalószínűbb elmélet.
Cat  
2004. nov. 24. 08:01 | galéria | válasz | #31
azért, mert az se biztos hogy 2006ban elindul, és ha elindul is, 2016 előtt semmit nem tudunk - számold ki akkor hány éves leszel
2004. nov. 24. 07:10 | válasz | #30
No és a 2006. januárjában induló Plútó szonda ugyan már miért ne lenne alkalmas a jelenség tanulmányozására? Simán jó.
Hmuda  
2004. nov. 23. 21:15 | galéria | válasz | #29
Hát ha már akkora dolgoba ütközik mint amga a szonda akkor nem valószinű, hogy csak úgy megállna, sokkal inkább helyből tönkremenne és irtó látványos pályamódosulás lépne fel. De itt csak lassul, amit inkább egy kis porfelhő vagy pár mikrometeor okozhatna, márpedig tudtom szerint az anyagfelhőket tudják érzékelni a rádioteleszkopok.
2004. nov. 23. 19:09 | válasz | #28
nem hajtja ezeket már semmi. Mennek a lendülettől. A nukleáris cellák az elektromos ellátás miatt vannak a cuccban. Majd az szopja meg aki rátalál ezekre. Igen komoly sugárfertőzést kap szegény pára :/
2004. nov. 23. 14:01 | galéria | válasz | #27
Sztem inkább ez lesz a reakció:
-"Látják, az őskorban még ilyen szerkezeteket építettek elődeink..." :)
2004. nov. 23. 11:15 | válasz | #26
Hmm 2 millió év? Ha addigra még élni fog az emberiség akkor hamarabb fogjuk űrhajóval elérni az Aldebrant mint a szonda:)
2004. nov. 23. 11:11 | galéria | válasz | #25
...
2004. nov. 23. 11:09 | galéria | válasz | #24
Amikor először olvastam, lazán Alderaant olvastam.

:)
2004. nov. 23. 08:28 | galéria | válasz | #23
Vagy amikor nyaralásra visszük a gyerekeinket a zöld Endor bolygóra :))))
[A Jedi visszatér]

-------------------------
"Jó munkásember" vagyok...
2004. nov. 23. 07:14 | válasz | #22
...Mondjuk úgy kétmillió év mulva, az Aldebaran közelében ? .....;-)
Runo  
2004. nov. 23. 06:53 | válasz | #21
Gondoljátok el, - de most komolyan - , milyen érdekes lesz a jövő nemzedéke számára, amikor elérünk arra a szintre, hogy valóban gyors űrhajókat építünk, és utolérjük ezeket a szondákat
dez  
2004. nov. 23. 01:18 | válasz | #20
Mármint kimondottan ezzel a témával kapcsolatban. Egyszerűen ez volt a tudományos álláspontjuk a kérdésben.
dez  
2004. nov. 23. 01:17 | válasz | #19
Nemrég még az volt több nem-NASA-s fizikus véleménye, hogy a NASA-s tudósok egyszerűen hülyék. :)
2004. nov. 23. 00:48 | galéria | válasz | #18
Az kizárt. A NASA-nál mindent tudnak előre.
2004. nov. 23. 00:47 | galéria | válasz | #17
Miért? Szted mondjuk egy akkora tárgy nem állíthatja meg amekkora maga a szonda? :)
...és a szondát sem látja már semmilyen teleszkóp sztem.
2004. nov. 22. 23:44 | válasz | #16
Nem lehet, hogy a rádióhullámok terjedéséről hiányosak az ismereteink ?
2004. nov. 22. 23:17 | válasz | #15
Nem lehet hogy olyan helyre került ahol lassítja valami olyasmi mint itt a földön a légellenállás?
Tom hogy nem túl valószínű de hátha.
Xantia  
2004. nov. 22. 23:00 | válasz | #14
A szonda elérkezett a Matrix határához, nem sokára a másik oldalt fog megjelenni. De a Matrix fejlesztője sem akarja, hogy kiderüljön a léte, ezért lassítja a szondát, hogy szoftveresen megoldja a Matrix nyújtását.

Szerintem meg kellene szórni minden irányba az eget szondákkal, kell bele atomerőmű és ion hajtómű, és úgy 1600 évig gyorsulhat utána. Néhány száz év múlva, úgyis közel fénysebességgel megy majd.
A Matrix programozó meg túlórázhat. Csak nehogy elszálljon a programja, mert akkor a másik oldalt visszajöve még eltalál minek a szonda :-(((
Xantia  
2004. nov. 22. 22:52 | válasz | #13
Egyértelmű, hogy az űrlények fékezik. Nehogymár átmenjen a szomszéd naprendszerbe, az birtokháborítás.
Hmuda  
2004. nov. 22. 22:47 | galéria | válasz | #12
Eh, csak egy szó sem esett és gondoltam megkérdezem, hogy lehetséges-e. Bocs hogy merészeltem élni a szabad kérdezési jogommal. :PPP
akyyy  
2004. nov. 22. 22:13 | galéria | válasz | #11
megnyomták a féket
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2004. nov. 22. 22:04 | válasz | #10
Jóvan nem lell lebaszni. Vamiét lassú oszt kész
2004. nov. 22. 21:48 | válasz | #9
Hmuda azért ennyire ne nézd már hülyének azokat, akik ezzel foglalkoznak...
ge3lan  
2004. nov. 22. 21:12 | válasz | #8
Azt lehet tudni elore hogyan fog valtozni a sebessege, gondolom ettol jelentosen elterot mertek.
Hmuda  
2004. nov. 22. 20:09 | galéria | válasz | #7
Miböl feltételezed hogy állandóan égetik az üzemanyagot, mikor elég egyszer felgyorsulni? Gondolom a maradék üzemanyagot pályakorrigálásokhoz tartalékolták.
2004. nov. 22. 19:50 | válasz | #6
Hello!

Nekem is ilyen kéne az OPEL-ba.
Holnap megtölteném az 30 évig O.K.
És azt sem bánnám ha egy kicsit lassulna. ;-)

rand
2004. nov. 22. 19:37 | válasz | #5
"Elképzelhető valamilyen előre nem tervezett hatás, amit maga a szonda hoz létre, például a hajtómű üzemanyagának szivárgása."
Ha ezt 72-ben lőték fel akkor ne bassza már meg az isten, hogy még mindig van benne üzemanyag!
Jól feltöltötték.

Hmuda  
2004. nov. 22. 19:28 | galéria | válasz | #4
Hja. Bár azt tuti észrevették volna a rádióteleszkópokkal, ha valami anyag került volna az útjába
Akuma  
2004. nov. 22. 19:27 | galéria | válasz | #3
vagy csak elkapott útközben egy kis törmeléket, ami megállásra kényszerítette :p
Akuma  
2004. nov. 22. 19:25 | galéria | válasz | #2
ebben csak az a poén, hogy nagyon sokáig nem lassúlt... tehát nem a nap gravitációja miatt van
arra gondolok, hogy mivel a sebességét a földre érkező hullámokból állapítják meg, hogy talán azért érzékeltek kisebb távolodási sebességét, mert egy kicsit letért a röppályájától valamely irányba, így a hullámok nem uganolyan mértékben érkeztek vissza a földre...
Hmuda  
2004. nov. 22. 19:10 | galéria | válasz | #1
Nem lehet, hogy mivel már nincs ami gyorsítsa, egyszerűen a Nap gravitációja lassítja őket? (csak laikus feltételezés)