Internetkapcsolat a taxikban is
2004. november 17. 01:11, szerda
A szerencsés város ahol az új taxikat szolgálatba állították, Melbourne. Az itteniek - érthető módon - örömmel vegyes kíváncsisággal fogadták az új járművek forgalomba állítását.

Hirdetés

2000-ben még Palmokkal felszerelt Yahoo! taxikkal próbálták megvalósítani a telekommunikációs rendszerrel felszerelt taxit. Azóta a program feledésbe merült, de Ausztráliában mégiscsak megalkották a nem mindennapi járműveket. Aki igénybe veszi egy ilyen új taxi szolgáltatásait, az az útja során szörfölhet a világhálón, de a helyi információkhoz is hozzájuthat. A különböző adatokhoz való online hozzáférés egy érintőképernyő segítségével lehetséges.

A különleges kijelzőket a TouchTaxi taxitársaság az első ülések hát- és fejtámlájába építette be. A különálló "In Taxi-Information System" nevű rendszerből az utasok a különböző helyi információkhoz juthatnak hozzá, mint például egy szórakozóhely címéhez és telefonszámához.

Ugyanakkor a taxitársaság tájékoztatása szerint csodát semmi esetre sem szabad várni az új taxitól. Mivel az internetezéshez a taxik a WiFi- és a mobiltelefonokból már ismert General Packet Radio Service, vagy közismertebb nevén a GPRS-technológiát használják, a mozgó járműből problémás lehet a gyors internetkapcsolat felépítése. A vezetéknélküli internet hatótávolsága jelenleg elég kicsi, hotspottól hotspotig tart, utóbbinak pedig a sávszélessége hagy maga után kivánnivalókat.

A rendszer eltárolja a fontosabb internetes oldalak adatait és linkjeit, amelyeket minden percben frissít a GPRS segítségével, így az utasok mindig az aktuális eseményekről kapnak tájékoztatást. A TouchTaxi egyébként nem titkolja, hogy az általa készített rendszerrel úgynevezett "gerilla-reklámokat akar eladni".

Mint azt Ruwan Weerasooriya, a vállalat elnök-vezérigazgatója elmondta: a cégük a beépített GPS globális helyzetmeghatározó rendszer vevőegységének köszönhetően pontosan tudja, hogy éppen hol vannak a taxijai és így mindig az adott környék hangulatának megfelelő reklámokat tud bejátszani az utasoknak a kijelzőkön. Így például, ha az utas a repülőtérre viteti magát és a Virgin légitársaság egyik járatával fog menni, akkor a reklámban feltehetik neki a kérdést, hogy a Quantas repülőgépén nem lenne-e kényelmesebb a repülőútja?
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2004. nov. 23. 01:17 | válasz | #6
Meg Kuvait, meg még néhány hasonló.. sőt Svájcban, Luxemburgban, Monacoban is egész jó juttatások vannak.. (meg ajtózárás se kell) a Vatikán is hasonló csak ott ugye nem születnek emberek :) (v naon kevés).
De ezek 1ike sem jó hely egy magyar emberenek!
2004. nov. 17. 18:29 | válasz | #5
Van olyan ország is, ahol ha nem halsz éhen 16 éves korodig, akkor jó esélyed van, hogy 10 éven belül meghalsz valami csúnya betegségben. NIncs víz, nincs villany, nincs étel, nincs gyógyszer.

Szal végletekben más is tud beszélni. (Amúgy amit te említesz, az asszem Szaúd-arábia, ahol mindezen juttatások és anyagi bőség ellenére sem élniék...)
Xboxman   "Rest in Peace Xboxman" 
2004. nov. 17. 13:25 | galéria | válasz | #4
szállj le a földre...
2004. nov. 17. 10:33 | válasz | #3
Na de ott nem ilyen a gazdasági helyzet, nem fogják ellopni.
Van olyan ország ahol az ajtókat zárni se kell, és nem kell dolgozni azért, hogy milliomos legyél.
Nem ugrik be melyik a leggazdagabb, de ott a turizmus olyan szintet öltött, hogy milliókat kapsz az államtól ha eléred a 16 éves kort, lakásról és autóról nem is beszélek stb..
Cobra.  
2004. nov. 17. 08:24 | válasz | #2
Szerinted hány percig lenne a helyén a járműben?
Mice  
2004. nov. 17. 05:20 | válasz | #1
a bkv-n is jó lenne egy ilyen:)