Elkészült a Firefox 1.0
2004. november 10. 10:12, szerda
A Mozilla Alapítvány büszkén jelentette be, hogy 19 hónapos fejlesztés után elkészült a Firefox böngésző végleges, 1.0-s verziója, ami szabadon letölthető az alapítvány weboldaláról.

Hirdetés

Az alapítvány nagy reményeket fűz a böngésző sikeréhez, hiszen az előzetes változatokat több mint 8 millió alkalommal töltötték le az új böngésző után vágyó felhasználók. "A Firefox az egyik legnépszerűbb böngészővé válhat a közeljövőben. Alternatív böngészőként bizonyára nem lesz könnyű dolga, de napjainkban egyre több felhasználó ismeri fel, hogy az operációs rendszerrel együtt vásárolt böngésző csak a kiinduló pontot jelenti" - válaszolt az újságírók érdeklődésére Mitchell Baker, a Mozilla Alapítvány elnöke.

Elmondása szerint a végleges változat nem különbözik nagymértékben az utoljára kiadott előzetestől, de némileg sikerült növelni a böngésző teljesítményét, és kijavítottak számos zavaró hibát is. Ezzel egy időben a böngésző kezdőoldala is megváltozott, hogy az új felhasználók is könnyebben tájékozódhassanak.


A legtöbb szakember egyetért abban, hogy az új szoftver rendkívül sikeresnek bizonyulhat, jóllehet a böngészők terén azóta nem készült valamire való felmérés, mióta az Internet Explorert egyértelmű győztesnek nyilvánították ki. A legfrissebb statisztikák szerint azonban az alternatív böngészők - köztük a Firefox - némileg teret nyertek a Microsoft böngészőjével szemben, és ez a trend a közeljövőben is folytatódni fog. Igaz, az IE továbbra is a piac 90 százalékát uralja, míg az alternatív alkalmazások kénytelenek osztozni a fennmaradó 10 százalékon.

A Firefox készítői 2005 végére 10 százalékos részesedést szeretnének elérni, ami a szakemberek szerint könnyen megvalósulhat, amennyiben a Microsoft nem lesz képes úrrá lenni a jelenlegi helyzeten és rövid időn belül nem sikerül eloszlatnia az Internet Explorer biztonságával kapcsolatos aggodalmakat.

A magyar nyelvű Firefox 1.0 letöltése
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. nov. 16. 04:24 | válasz | #94
Bocs a dupláért, de a maxthon megint megfagyott...
2004. nov. 16. 04:11 | válasz | #93
Ja igen, a Maxthonban van az EnableRightClick nevű plugin. Egy oldalon ahol tiltva van a jobbgomb, ha rákattintok akkor csak a frame egyik felén(felső) engedélyezi, a másikon nem hiába jelölöm ki azt. Erre tud valaki megoldást?
2004. nov. 16. 04:09 | válasz | #92
Ja igen, a Maxthonban van az EnableRightClick nevű plugin. Egy oldalon ahol tiltva van a jobbgomb, ha rákattintok akkor csak a frame egyik felén(felső) engedélyezi, a másikon nem hiába jelölöm ki azt. Erre tud valaki megoldást?
2004. nov. 16. 04:06 | válasz | #91
Én is több mint fél éve használom(mondjuk nem naponta), de ha 2-3 órát használom mindig előjön ->fagyás 1-2 percre majd megy tovább. Lehet hogy mivel isdn-em van ezért nem tud egyszerre több lappal megbírkózni(3-4).

Ma amúgy a Maxthon is kifagyott teljesen, de szerencsére megjegyezte az oldalakat amit épp néztem.

Amúgy pont emiatt van több böngésző fent: AvantBrowser, Maxthon, Opera, és megjelenése óta a Firefox 1.0 is.
PetruZ  
2004. nov. 13. 12:26 | válasz | #90
"Sajnos a Maxthon attól kezdve hogy ie-re épül hiába jó funkcióiban, számomra nem elég, lévén ie parserje alapból szar, és bugos, css2 támogatása pedig gyakorlatilag nulla, bizonyos dolgokat pedig egyedien értelmez, ami megintcsak megvetendő számomra."

Példákat, ha kérhetnék.
Mice  
2004. nov. 13. 07:01 | válasz | #89
az a gondom, hogy firebirdben is megvolt, de itt csak akkor van meg ha nem rakom fel a tabbrowser extensiont

ekkor viszont nagyon sok dologról kell lemondani

ha meg felrakom az ext-t akkor megszűnik az igény alapú háttérben vagy fókusszal előhozott tabozás

az hogy ez már a harmadik generációjánál van így a foxnak nagyan idegesítő mert már most is szinte múzeumi darab lesz a bördöm és az ezeket mind tartalmazta:(
Mice  
2004. nov. 13. 06:58 | válasz | #88
open this group of tab

bookmark this group of tab
Yv@n  
2004. nov. 12. 14:51 | válasz | #87
Sajnos a Maxthon attól kezdve hogy ie-re épül hiába jó funkcióiban, számomra nem elég, lévén ie parserje alapból szar, és bugos, css2 támogatása pedig gyakorlatilag nulla, bizonyos dolgokat pedig egyedien értelmez, ami megintcsak megvetendő számomra... 2004-ben egy böngészőtől ez kevés, és itt most nem izgatnak pluginek meg extansionok, mert az mint látjuk mindkettőhöz van dögivel, ha eleve az alap böngésző motor szar.

Nem tudom az MS miért nem képes kiadni valami lényegi újjítást is, esetleg az évek óta életben lévő w3c ajánlsok figyelembevételével.
PetruZ  
2004. nov. 12. 14:31 | válasz | #86
Háttér tabload van a Maxthon-ban, és nem veszi el a fókuszt (gyakorlatilag az Open in new window... funkcióra van rátéve, így működik).
De duplikálásból tényleg csak egyféle van: az aktuális tabot lehet csak duplikálni és nincs rá gyorsmenü, csak a főmenüből működik. De írj a fejlesztőknek és biztosan megcsinálják, nem lehet nagy kunszt. És akkor újra megtérhetnél te is az IE-alapú böngészők nyájába. ;)
mikike  
2004. nov. 12. 07:33 | galéria | válasz | #85
pl. kedvencek egy részének a csoportja egyszerre megnyitva
Mice  
2004. nov. 12. 01:13 | válasz | #84
kösze a betükért és kár hogy hálátlannak kell lennem de ez így kevés :)
Most a background-ban tabloadolás miatt nem tértem még mindig át az 1.0-ra mert így köbö olyan idegesítő mint amikor ie-ben a google találatait böngészem egy frissen telepített xp-n és a megnyitás új ablakban mindig fókuszelsőbbséget élvez

most sajna ugyanez van 1.0ban is

elég idegesítő de mivel mint probléma létezik csak ezért használom még mindig a bördöt, egy duplicatenélküliséget viszont sok csnedet kívánó örömére nem élnék túl
PetruZ  
2004. nov. 12. 00:19 | válasz | #83
"a jórészttel csak az a gondom, hogy nekem mind! kell :)"

-üres tabot

van

-duplikált tabot háttérben
-duplikált tabot aktív fókusszal
-új ablakba duplikálást

tab duplikálás (még) nincs teljeskörűen (csak a File menün keresztül van aktív tab megnyitása új tab-on)

-close the other tabs-ot

ez van

-és undo close-t tudsz elérni

ez is van, history-val is
2004. nov. 11. 21:16 | válasz | #82
Igen de az az eszköztárban, nekem meg nem tetzszik ott.
2004. nov. 11. 19:29 | válasz | #81
A beállításoknál valamivel több lehetőség van az IE-nél és a kis ikonok is szebbek, színesebbek; talán egyesek ezért szeretik az iE.t.
2004. nov. 11. 19:26 | válasz | #80
Nem! Nem popupfogó.
Egyszerűen míg le nem tölti az összes képet, hiába kattintok egy linkre. viszont ha letöltötte, már müködik a felugrós dolog. Több install, xp telepítés után is több verzió ezt csinálja. Szerintem tipus hiba...
2004. nov. 11. 19:18 | válasz | #79
Én még nem tapasztaltam ilyet, pedig kb. fél éve naponta nyomom.
Mice  
2004. nov. 11. 16:14 | válasz | #78
miknek a csoportjai?
Mice  
2004. nov. 11. 16:14 | válasz | #77
ha az igény alapú kérdésemre írtad ez az opció el is tűnik azonnal a tabbrowser extension felrakásakor nélküle viszont egy csomó tab-os dolog nincs fent :(
Mice  
2004. nov. 11. 16:09 | válasz | #76
mi??

én az extensiont a save all when exitre írtam

nekem nem hiányzott az open in new tab

miért írtad?
mikike  
2004. nov. 11. 13:05 | galéria | válasz | #75
ami a firefoxból hiányzott az a csoportok
mikike  
2004. nov. 11. 13:04 | galéria | válasz | #74
én is erre szavazok
aliens  
2004. nov. 11. 12:59 | válasz | #73
MAXTHON (MyIE2) + IE még mindig a király !
lck  
2004. nov. 11. 12:13 | válasz | #72
Nekem Adblockés Flashgot is gond nélkül megy magyar alatt.
Razgon  
2004. nov. 11. 10:27 | válasz | #71
Szerintem jó lett az 1.0

Én eddig a 0.9.3-at használtam, azzal sem volt semmi gond.

Az Adblock, és a FlashGot angol verzió alatt biztosan csont nélkül megy.

A magyar verzióban lehet gond a Flashgot-al.

A Flashgot tud mindent menteni az oldalon (Jobb gomb->Flashgot All)

A Mouse Gestures is jól megy 1.0-alatt, ajánlom mindenkinek.
2004. nov. 11. 09:56 | válasz | #70
tools/options/advanced/tabbed browsing/select new tabs opened from links
Mice  
2004. nov. 11. 03:14 | válasz | #69
btw ha valaki ezzel az 1.0-ás verzióval úgy látja h igény szerint tud egy linket

background tabba
illetve active tabba nyitni a jobbegeres menüvel az léci írja le, hogy melyik extensiönök vannak fent nála és azok hanyas verziók (csak a tabosok vagy single window-hoz hasonlók érdekelnek)

mert most úgy nézem, hogy az egyik esetben talán volt igény alapú tabnyitásom
csak duplicate in new windowm nem majd, most hogy megint csináltam egy resetuppot most már van new window-m de az open in new tab active focussal megy ami irtó idegesítő
Mice  
2004. nov. 11. 03:10 | válasz | #68
akinek ajánlottam a tabbroser preferences-t link:
http://piro.sakura.ne.jp/

az innen leszedhető verzió az 1.0ával tuti kompatibilis crashmentes (teszteltem)

a mozi ext-s oldalán nem található egyenlőre de szerintem most még egy darabig nem is fognak oda újakat felvenni mert amint látom még mindig roskadoznak a megrögzött update-elők vagy a sok új extensionöket próbálgatók súlya alatt

Mice  
2004. nov. 11. 02:26 | válasz | #67
most nekem kéne help arról, hogy hol lehet 1.0-ban tiltani ezt az sp2-ből átvett baromságot, hogy engem ő mindig protectelni akarjon?

én inkább nem csak egy allow hanem egy disable listát is csinálnék és beállítatnám vele, hogy allow vagy deny legyen a default

miért kell minden jó dologból egy okoskodó barmot csinálni :(
Mice  
2004. nov. 11. 01:52 | válasz | #66
62-es hozzászólás fél órával elébb írtam, hogy teszek vele egy próbát

eddig egy opera\ie\gekko\ hírben nem jelent meg a neve ez az első ilyen hír :)

vagy legalábbis én eddig csak ebben láttam:)

a jórészttel csak az a gondom, hogy nekem mind! kell:) többek között ezért nem cseréltem még le mind a mai napig az alfám. annyira kényelmessé teszik hogy nyüglődés akár csak egyikük hiánya hiszen majdnem minden nap használom mindet

szóval ha tényleg csak jórész tudja akkor már csak tényleg a gyors frissítés/fejlesztésben bízok amit itt eddig hallottam mint érveket mellette

btw az 1.0 is crashhel a 2 tabos extensionnel remélem azért csinálnak végre frissítést hozzájuk :(((
PetruZ  
2004. nov. 11. 01:35 | válasz | #65
"az összes fül csoportos bookmarkba mentése/megnyitása pedig már végképp hiánycikk az ietől
engem legalábbis az alfa ezzel fogott meg és ezt azóta sem látom sem az újabb foxokban, sem az alternatív böngikben"


Pedig a Maxthon-ban ez már k* régen benne van (Groups menü), gyakorlatilag Favorites-szerűen lehet mentegetni, töltögetni az oldalakat, külön kis organizer-e is van, stb. Valamint a felsorolt tab-os extráidat is jórészt tudja. :)
Mice  
2004. nov. 11. 01:33 | válasz | #64
ja sg.hu tudom szőrszállhasogatás de gondoltam nem megyek a honlapomra és onnan a mozilla.org-ra mert ti mindig segítőkészen lökitek a linket a cikkek alá

annyit lehetne kérni, hogy ha a .hu-s oldalaknál ott a .hu akkor a mozillánál is a mozilla.org

léci:) csak mert a magyar link az nálam mindig tabu:)
Mice  
2004. nov. 11. 01:30 | válasz | #63
ezt már nem az első mozillás hírhez írod be mint hibát, de eddig vagy én voltam vak vagy nem tom, de egyszer sem írtad le hanyas mozi verzió és hogy melyik sitenál csinálja

ameddig nem leszel specifikusabb addig szerintem a firefox 9.0-ás verziónál is az about configot fogják javasolni neked vagy már esetleg rád sem fognak bagózni :(
Mice  
2004. nov. 11. 01:27 | válasz | #62
egy próbát azért teszek én is mint fanatikus :)
bár szerintem az a tény hogy ie-re épül máris kinövi magát az 1%-ból :D
Mice  
2004. nov. 11. 01:26 | válasz | #61
"btw, van olyan ext aminek az a neve, h duplicate tab (meg van close on doubleklikk)"

ez az amit sajna szétpakoltak 50 pici extensionba

alfa alatt én kettőt szoktam csak felrakni ebben a témában

először egy TabBrowserPrefrences-t
majd egy TabbrowserExtension-t

gond az hogy igazából hiba nélkül az 1.0pr előtt láttam csak az újabb foxokkal hol működik hol nem
nehéz eltalálni a jó verziót. az 1.0pr-es cikk megjelenésének a napján tudom h volt egy verziója a 2 extensiönnek ami nem bugolt, csak akkor vagy az open in active tab v a duplicate in new tab hiányzott

ha ezek nem hiánycikkek neked akkor amondó vagyok, hogy adj neki egy próbát és telepeld fel mind2őt de csak egymás után

ebben van ugyanis az tab\options menünél egy olyan, hogy save session és save all + hogy restore upon start

egymás után telepeld őket és minden esetben böngirestart és azt hogy crashel e úgy tudod megnézni, hogy nyitsz vagy 3 eltérő tartalmú tabot és a legülső win-es Xel zárod le a böngit

valami változott a foxok beállításainak a szintaktikájában és ilyenkor a history mentésen szokott kiakadni ha crashel
előhoz egy ablakot amire vagy 5-15öt kell kattintanod aztán eltűnik.

ha crashelős már a legelső ilyen tesztnél hibázni fog nem fog rejtőzködni x ideig

btw ha nem jönne össze egyik sem és nem lenne régebbi extension verzió sem sehol, akkor még mindig működőképes az a kerülőverzió, hogy bookmark all tabs in group és böngistartkor meg csak egy bookmarkra kell rámenned és open in tabs

ennek csak az a hátránya, hogy időnként a kedvenceket gyomlálni kell mert különben úgy elszaporodnak hogy scrollozhatsz ezerrel:)
Mice  
2004. nov. 11. 00:53 | válasz | #60
a dolog valahol ott van elbújva ami nagyszerű is meg nem is a dologban hogy irtó kicsi cache-el(alig 50 mega nálam) dolgozik és ennek ellenére gyors az oldalak betöltése.

valahogyan periodikusan űriti őket de hogy dátum vagy oldallátogatottsági gyakoriság alapján azt nem tudom.(mivel nem mindig menti le cachbe az oldalt ezért gyanítom inkább az utóbbi)

m.esetre szerintem emiatt űrül ki neked mindig és nem lesznek oldalaid

szerintem 2 dolgot nézz meg

1. csekkold a foxból csinált mozillát, vagy a fox motorú netscape-et. mivel mind2 netscape-es menühagyományokat folytat és a régi 4.5-ös (:)) netscape-ekben még tuti megvolt egy ilyen menüparancs, hogy offline böngészés

ezért talán ezek a verziók jobban megoldják az offline kérdést

vagy
2. ha van helyed növeld meg a cache-nek ajánlható méretet vagy keress a menükben purge cache (x-days) és talán van olyan opció, hogy mennyi időnként űritsen

ez utóbbi dolog meglétében nem vagyok bzitos de mivel a fogalom él a fejemben ezért fix, hogy láttam valahol. mivel az operáékat nem nyúzom nagyon és ie is csak magyarul van meg ezért gyanús hogy geckkóban láttam:)
Mice  
2004. nov. 11. 00:45 | válasz | #59
downloads menü az optionsban

csak akkor csinálja ha ott a három lehetőség egyike a defaultról el van mozdítva

időnként masszívan töltök le és egyszer ide belematattam és akkor nekem is voltak ilyen ("pitstoppok")

amondó vagyok hogy járd végig mind a három v. legalábbis kettő biztos van a downloadkezelésre

úgy emléxem azt kellett neki mondani, hogy ne használja a download managert

de mivel most csak bird van nálam nem tudom tesztelni ezt meg nem akarom elállítani
Mice  
2004. nov. 11. 00:42 | válasz | #58
léci ha megtalálod szóljál :D
rég randiztam hackercsajjal és azt mondják tényleg vannak lányok is köztük:)
Mice  
2004. nov. 11. 00:40 | válasz | #57
aki meg ezek után nem akar normális war-t(discuss¬ flame) azt ezúton kérem meg, hogy ne olvasson több a böngészőkről szóló hírt és menjen linxezni a karaktermezőkre! köszönöm.
Mice  
2004. nov. 11. 00:37 | válasz | #56
"Az meg, hogy nekem fórumozásra használhatatlan nyilván nem általános jelenség (mert ekkora hibával nem adták volna ki) viszont nálam és még feltehetőleg jópár felhasználónál jelentkezik."

eme mondat pontossága irtóra tetszik
ha majd esetleg általános duma nélkül megfogalmazod a problémád és esetleg egy általad war-nak nevezett eszmecserében vagy megoldódik vagy holtpontra jut egy szitu megoldása

vagy neadj isten billi bácsi belepumpál pár millát egy új ie fejlesztő gárdába és olyan lehengerlőt csinálnak hogy nem lenne jobb 50%nál kényelmességben a róka akkor esetleg hajlok rá én is hogy ne legyen sehol war és befogom a számat mert egy jó böngészőt kapok és nem kell senkit semmiről meggyőznöm (nor néznem azt amint ők azt mondják ez hűdejó böngi közben meg...)

szerintem igenis dimenzionáljunk túl mindent mert amíg van egy fórumunk (remélem holnap nem szűnik meg az sg:D) és vannak elégedetlen felhasználóink akik egy része hajlik arra hogy a másikkal megossza azt amit már kiszenvedett (method), akkor addig minden böngihírnél ha mással nem is de legalább egy userrel (akinek egy ilyen fórumon válaszolják meg a baját)gazdagabb lesz a világ és az illető produktívabban hozzájárul ehhez a sárgolyónak is nevezett valamin működő humánkupachoz

az hogy ilyenkor az opera vagy a mozi vagy az avant felsorolt képességei miatt eggyel többre vagy kevesebbre változik a statisztika a használatról az szerintem olyan mindegy

szerintem inkább sírjunk és fájjon egyesek füle minthogy az az állapot legyen ami pár évvel ezelőtt volt, hogy volt ugyan egy böngi - ami valljuk be mai szemmel siralmas mit tudott- de mivel senki nem sírhatott mindenre azt kellett mondani, hogy rózsaszín és tetszik
Mice  
2004. nov. 11. 00:23 | válasz | #55
van hozzá egy rakat skin
van new tab és egy jól beállított extension

(most hogy fórumozás közben parallel mászkálok a mozillás mailek között azt írják van olyan tabextension ami nem bugol az új fox alatt)

"nem lehet fület duplázni"
ősidők óta tudja és lentebb már írtam milyen formákban

a sima szöveges gotourl-re meg két megoldás is van
be lehet pakolni jobbegérgombos menübe is hogy fülre nyissa ill. duplakattintásra is lehet definiálni (nálam ez utóbbi van mert kímélem az egeret)

szóval én azt az egy súlycsoportot nem mondanám :)
lehet tényleg fanatikus vagyok:)
2004. nov. 11. 00:21 | válasz | #54
"Az meg, hogy nekem fórumozásra használhatatlan nyilván nem általános jelenség (mert ekkora hibával nem adták volna ki)"

Őőőő, huhhh

Én már régóta Firefox-ot használok, és nagyon meg vagyok vele elégedve. Ismerőseimnek ha újra kell telepíteni gépét az IE-t alapból tiltom, hogy még véletlenül se indíthassák el, és Firefox-ot rakok nekik rá. Érdekes módon nem panaszkodnak...
Mice  
2004. nov. 11. 00:18 | válasz | #53
nekem is telepelve szokott lenni de :D nem szoktam használni (nekem jó a bedobó kosár) bár nem teszteltem mélyrehatóan de most így 0:17kor nekem úgy tűnik, hogy nem azt állítja a kolléga, hogy nincs flashget support hanem h nincs olyan menüpont a flashgot ext-ben, hogy download all with fla

lehet hogy van de nekem úgy jött le hogy itt ezért sírnak

ha van cáfoljatok meg nyugodtan:)
Mice  
2004. nov. 11. 00:12 | válasz | #52
"míg egy lap összes képét nem töltötte le, az új ablakos parancsok nem hajtodnak végre, se javascriptes se más dolgok, pl párbeszédpanel, bejelentkező ablak fórumoknál. Néha ez is számít.
Egyébként szeretem." egy a kérdés
ha el akarsz menni active fókusszal az új lapra fontosak azok a képek mindeképp?

mert hehe warez oldalaknál már fogtam ki ilyet de ilyenkor minden lelkifurdalás nélkül rákattintok a megszakítra és szevasz

azt nem tudom hogy az ie-s esc gomb itt megy e
Mice  
2004. nov. 11. 00:09 | válasz | #51
mondd amúgy én fanatikusnak számítok?
Mice  
2004. nov. 11. 00:04 | válasz | #50
"-egy oldalon belül több oldalt is meg lehet nyitni (tab-ok)"

mondjuk amit ilyen röviden átugortál az így ebben a formában ahogy megfogalmaztad más böngiben is van

a tabkezelésben szerintem a mozinál az a jó, hogy te választod ki, hogy

-üres tabot
-duplikált tabot háttérben
-duplikált tabot aktív fókusszal
-új ablakba duplikálást
-close the other tabs-ot
-és undo close-t tudsz elérni

az összes fül csoportos bookmarkba mentése/megnyitása pedig már végképp hiánycikk az ietől

engem legalábbis az alfa ezzel fogott meg és ezt azóta sem látom sem az újabb foxokban, sem az alternatív böngikben

mindegyikben ezekből csak egy kis kivonatot találni meg az összeset egyikben sem

én pl. örülök, hogy megint kijött egy gyorsabb/stabilabb verziója a bönginek de miért kell a kényelmet ezért feláldozni? :(

miért kell a teljesítményért egy butább felülettel dolgozni?
az hogy a tabmegnyitásokat 50 különböző extensionbe dobálták szét össze vissza mindenféle fejlesztőhöz az szerintem hatalmas visszalépés

nem értem ha az a srác egyedül összerakta anno azt az extensiont ez a sok válalkozó szellemű egyén miért nem segít neki?
Mice  
2004. nov. 10. 23:57 | válasz | #49
bár nem néztem még a stabilt, de te a jobbmenüsre vagy a zöld ikonra mondod, hogy van?
Mice  
2004. nov. 10. 23:56 | válasz | #48
mivel látom ezt nem írták

az a bizonyos fókuszelvétel a tabbrowser extension hibája

sajnos 0.7 alfában is tapasztaltam de érdekes h csak az utóbbi időben.
minek után én is eléggé sokat (és néhány aranyos fórumozó szerinte feleslegesen:)) itt lopom a napot tapasztaltam.

a bibi úgy kb. 1,5 hónapos ugyanis valamikor a nyár után jött ki egy olyan verziója a tabbrowser-es extensionnek ami ha felül váltassz a tabok között nem csak az űrlapmezőket hanem néha a vágólapos dolgokat meg az egérkijelöléseket is behülyíti (címsorra jobbgomb mindet kijelöl+másol=az oldalon levő szöveg jelölődik ki)

mivel nekem autofókuszos a tabok közötti váltás (1msec-es rámutatás) ezért amire én tudok gondolni mint ok az az lehet hogy a kurzor pozíció valamelyik másik tabban marad amikor felül vált az ember a fülek között. az autófókusz tiltásával még nem néztem mert már nagyon hozzászoktam hogy kiméljem az izületeket, de amit egyenlőre javasolni tudok, hogy nézz régebbi verziót az extensionből (ennek egyedüli hátulütője lehet, hogy nem tudom az új foxxal mennyire kompatibilis) én még majd csak holnap tesztelem

m.esetre nem fox hanem extension hiba
egy japán csákó szerkeszti ha minden igaz

az észrevételeimre eddig csak egyszer reagált igaz akkor legalább tényleg kijavította a hibát és amiatt szólt hogy az új bugmentes
antijedi   "Rest in Peace antijedi" 
2004. nov. 10. 23:18 | válasz | #47
de van new tab de mind1... :P
2004. nov. 10. 23:11 | válasz | #46
ie<<<<<crazy<slim<avant<maxthon<<<ff(moz)
opera?
2004. nov. 10. 22:55 | válasz | #45
Oké, sorry a középső gombos dolog az Options/Tab/New tab -nál állítható be...
2004. nov. 10. 22:49 | válasz | #44
A Maxthon tényleg jó, például most is ez alól írok.
Viszont a mouse gesture-nél nem tudom beállítani, hogy a középső gombra kattintva a linkeket új ablakban nyissa meg. Ezenkívül előre-hátra lépésnél újra betölti az oldalt és ezért lasabb mint pl az Opera.
Amúgy tényleg nagyon sűrűn frissítik és rengeteg funkciója van.
2004. nov. 10. 22:46 | galéria | válasz | #43
Akkor is elszál!
Próbáltam!
Kefete  
2004. nov. 10. 22:06 | válasz | #42
Ez tényleg nagyon jó progi, én is ezt használom jó pár hónapja.

Linuxba persze Firefoxot használok itthon is, meg suliba is, de Windózra jobb a Maxthon.
2004. nov. 10. 22:03 | válasz | #41
AvantBrowsert is használok, de nálam ha egyszerre több lapot megnyitok és elkezdi tölteni őket, akkor néha(túl gyakran...) megfagy, de nem végleg. Feladatkezelőben Nem válaszol-t produkál, és kb. 1 vagy 2 perc után visszajön, és minden újra oké.
fako  
2004. nov. 10. 21:28 | válasz | #40
A dokumentum nem tartalmaz adatokat! hibara van valami beallitas az about:config-ban.


PetruZ  
2004. nov. 10. 21:28 | válasz | #39
Akik nem tudnak elszakadni az IE-től, de élvezni kívánják az FF/Opera/Mozilla előnyeinek 99%-át is, lehet, hogy csak nem ismerik a Maxthon-t - ami öreg hiba, merthogy szerintem ma jelenleg ez a legjobb ingyenes IE-re épülő (azaz nem önálló) alternatíva. Tab-ok, mouse gesture, skinezés, a legaprólékosabban és egyedi szűrőfeltételekkel konfigurálható popup/content blocker, átszabható felület, on-the-fly kapcsolható tartalomvezérlők (activex, scriptek, flash, hangok, ...), searchbar ezernyi opcióval (page highlight is) és külső keresőrendszerek közvetlen belinkelésével (egyszerre több motorral is lehet keresni), plug-in-ek százai csupa hasznos dologgal, meg még egy csomó egyéb feature...
Több, mint egy éve használom (akkor még MyIE néven futott), soha nem volt gondom vele. Ja, és a frissítése is példaértékű. Pl. amint megjelent a multitab-os biztonsági hiba a Secunia-n, pár nap múlva jött a frissítés, most pedig az iframe-es túlcsordulásos hibára jött két napon belül javítás. Ha frissítés van, rákérdez és magától letölt és telepít mindent, majd visszaállítja a megnyitott oldalakat, ahogy voltak, stb.

Nagyon kezes, nagyon gyors, nagyon szeretem :)
FTeR   "Rest in Peace FTeR" 
2004. nov. 10. 20:50 | válasz | #38
egyre jobban kibékülök a firefoxal, jelenleg csak 2 gondom van
1. valamelyik ext. miatt bugzik a jobbkat és néha nem jelenik meg
1/a. néha két ablakot nyit meg amiből az egyik nem mükszik ( megint csak akad vmi)
1/b. az IE-s menü még 1x sem működött, megnyitja az IE-t ami gyakorlatilag besz*r ( megintcsak vmi akad)
2. a visszára ( legyen gomb. vagy gérrel) az előző oldalt újra tölti és így a nézet a lap tetejére ugrik, pl sg olvasása közben is idegesítő tud lenni, ha a lap alján lévő utolsó előtti cikkre vissza karok menni, h mennyek a következére és lehet újra legörgetni ( ha nem ennyire egyértelmű helyen van, hanem még keresni is kell még idegesíatőbb)

aki tudja a megoldásokat kérem jelezze

de a legjobb dolog a developers ext., bármit el lehet tüntetni 1 lapról (meg sok mást is tud). fejlesztésen kívűl nagyon jól jön idegesítő mozgó reklámok eltüntetésére ;)
a mouse gesture (2 változat is van) viszont jobb mint az operában (az all-in-one-gesture ext. nem a másik ), jobban konfigurállható és a működése is jobb

btw, van olyan ext aminek az a neve, h duplicate tab (meg van close on doubleklikk)

2 dolog hiányzik az operából
1. beállítás, h 1 tab bezárása után melyikre mennyen és a tabok átrendezése
2. hogy nem egybe van a refresh és a stop button, hiszen 1xre sose sincs szükség rájuk

valaki mondta még régebben, h van olyan ext. ami megjegyzi az állapotot bezáráskor, plz a nevét, mert nem találom

feljesztői oldalról kérdem, ha css-ben azt mondom hogy body aljára tegyen 1 bordert akkor mé a tetejére teszi? (mozz alapú böngiktől eltérők jól jelenítik meg)
2004. nov. 10. 20:37 | galéria | válasz | #37
Állandóan még ez is:

A dokumentum nem tartalmaz adatokat!

-hiba, már az örületbe kerget!
GaVino  
2004. nov. 10. 20:13 | válasz | #36
Firefox párti vagyok, és megjegyezném ha valaki hiányol belőle valamit rengeteg hasznos és ötletes kiegészítő letölthető hozzá. Barkácsoló szelleműek előnyben. Nekem bejött maximálisan.
Faterx  
2004. nov. 10. 20:11 | galéria | válasz | #35
1. Popupot, javát ie-ben is lehet állíítgatni
2. Továbbá a kötelezően használandó tűzfalakban
De ha kiforrja magát az ff lehet hogy azt fogom használni, igaz akkor az is sebezhetőbb lesz a népszerűsége miatt.

echo  
2004. nov. 10. 20:08 | válasz | #34
Ja és még egy észrevétel, valahogy offline nem igazán működik a dolog. Megnyitom a cikkeket amiket el akarok olvasni lecsatlakozom. Ezek után még egy back se megy álltalában, nem hogy historyból megnyissam a lapokat ahol már jártam...
echo  
2004. nov. 10. 20:06 | válasz | #33
Jó nagyon a firefox, de egy dolog eléggé idegesítő: amikor képet mentek el 1-2 másodpercre megáll azaz ablak, nem tudok másik tabra váltani semmi. Más nem tapasztal ilyet? Arról nem is beszélek, hogy hiányzik kicsit az IE azon funkciója hogy a képen megjelenő az elmentés opcióval megspórol egy jobb clicket... De mindezekkel együtt sem térnék vissza az IE-hez...
2004. nov. 10. 19:54 | galéria | válasz | #32
gondolom az nem tetszik ,hogy ez biztonságosabb jóval mint az IE .. de biztos van olyan plugin ami lebutítja és telerakja sec.holeokkal , és akkor tényleg egál les az IE-vel ..
2004. nov. 10. 19:52 | galéria | válasz | #31
mi az hogy közel sem tud annyit mint az ie ? az értelem végső forrása nálad biztos a tapasztalat , de azért ezt éld át még 1x ... IE elbújhat a sarokba FF mellet..
2004. nov. 10. 19:51 | galéria | válasz | #30
fapados , de azokat a padokat könnyű feltölteni .. extensionokkal ... és akkor jóval többet tud ..
2004. nov. 10. 19:47 | válasz | #29
"- nem lehet a new tab gombot bepakolni az ablakok fülecskéihez"

Jobb gomb a menun es Customize...utana olyan gombot pakolsz oda amilyet akarsz...

"- nem lehet a new tab gombot bepakolni az ablakok fülecskéihez"

Skinek....


CSOCSO  
2004. nov. 10. 19:26 | galéria | válasz | #28
sokakkal egyetertek.. en is hsznaltam /hasznalom a firefoxot.. ezer evente..
nehany dologban jobb mint az IE.. de igy is feleannyit tud..szal kozelsem jobb mint az IE...inkabb az IE-t kene lelopniulk es tokeletesiteniuk:)
2004. nov. 10. 19:21 | válasz | #27
Számomra az egyetlen dolog ami tényleg jobban tetszik a Firefoxban mint az Explorerben az a tabok használata, ezt tényleg hasznos dolog, de kevés ahhoz, hogy ezért szemet húnyjak a bosszantó apróságok felett.
Az meg, hogy nekem fórumozásra használhatatlan nyilván nem általános jelenség (mert ekkora hibával nem adták volna ki) viszont nálam és még feltehetőleg jópár felhasználónál jelentkezik.
Sokszor már azon kapom magam, hogy az IE-t indítom és semmi motivációt nem érzek, hogy kikapcsoljam és elindítsam helyette a Firefoxot ugyanis számomra a tabok kivételével semmi olyat nem nyújt amiért szükségesnek érezném, hogy azt használjam, az meg, hogy jobban néz ki az egy baromság, csak elfogultságból lehet ilyet állítani.
Régebben a Mozillát is használtam egy ideig (a FF sokkal kezesebb szerintem) és amikor a vindózom kezdett behányni akkor a Mozilla az elsők között adta be a kulcsot, úgyhogy választásom sem volt, hogy onnantól melyiket használjam.

Véleményem szerint egy átlagos felhasználó számára aki nem akar folyton valami nagyot varázsolni a böngészőjével a Firefox és a IE egyaránt megfelelő, ha valakit nem érintenek az engem idegesítő dolgok annak is csak egy hajszállal jobb a Firefox.

Szerintem nem kellene az Exporer vs Firefox (vagy Mozilla, Opera stb.) dolgot annyira túldimenzionálni.

2004. nov. 10. 18:41 | válasz | #26
Véleményem a Firefoxról (1.0 pr):
Operát használok, így most nem az IE-hez fogom hasonlítgatni, bár inkább azzal van egy súlycsoportben. Az oldalak megjelenítése korrekt. Nem teszteltem sok weblapon, de minden helyesen jelent meg benne, még a válasz gomb is itt az SG-n
(O/A 7.5-ben is műxik, csak a dátum és a hozzászólás száma is besárgul) Az nem tetszik, hogy:
- explorer kinézet
- nincs Wand
- nem lehet felküldeni a progress bart /ami ott alul kiírja, hogy mit csinál/ a cím mező helyére. Meg egyébként se túl beszédes valami.
- nem lehet a new tab gombot bepakolni az ablakok fülecskéihez
- nem lehet fület duplázni
- nincs GO TO URL funkció a sima kijelölt szövegnél

Meg úgy összességében fapadosnak érzem az operához képest, de mint írtam nem egy súlycsoport.
2004. nov. 10. 18:25 | válasz | #25
Avant Browser a megoldás: Egyesíti a Firefox és az IE előnyeit.
Sadist  
2004. nov. 10. 18:14 | galéria | válasz | #24
Tényleg a popup blockerét ki is felejtettem. IE-n már untam azt az állandóan előbukkanó kis lócitromot (citromail).
2004. nov. 10. 17:50 | galéria | válasz | #23
ctrl-f hatására ELŐVILLAN mint ha CSODA történt volna... és nem foglal helyet , amikor nem kell :)
2004. nov. 10. 17:48 | galéria | válasz | #22
DE VAN ! én használom is .. FlashGot az extension/kiterjesztés ..gyk plugin neve ..
mrzool  
2004. nov. 10. 17:46 | válasz | #21
antijedi   "Rest in Peace antijedi" 
2004. nov. 10. 17:43 | válasz | #20
a jobb felső sarkos gyorskerső télleg kriály vót de 1.0pr-ben már nem lehet az odlalon belül keresni vele az a gáz...
van ugyan egy also bar ami helyetesiti még jobban is és be is jönne ha lehetne rögziteni oda , de nekem mgé nem sikerült, igaz nem is sokat szöszöltem vele :)
valakinek erre nicns valami 5lete?
antijedi   "Rest in Peace antijedi" 
2004. nov. 10. 17:42 | válasz | #19
normális honlapkat kell nzéegetni és nincs iylen gond..., én speciel pl még nem találtam oylan honlapot ami nem ment volna... 8kivéve ugy sg forum csoda szövegeffectjei, de én ezért pl direkt hálás vagyok :P)
antijedi   "Rest in Peace antijedi" 
2004. nov. 10. 17:41 | válasz | #18
de van...
2004. nov. 10. 17:33 | válasz | #17
Azokat az oldalakat, amiket gyakran látogatsz és megbízhatóak, add hozzá a popup-védelem mellőzéséhez. Azért nem nyílik meg semmi, mert a popupblokker lefogja.

Ami még tetszik FF-ban: egér-emotiönök, View Source highlightolt, stb.
2004. nov. 10. 17:31 | válasz | #16
Több mint egy éve használok Firebird/foxot, de nem igen találkoztam az általad említett hibákkal. Tényleg van pár oldal, amelyet nem jelenít meg helyesen, csakhogy ez az oldal készítőinek a hibája. A Firefox tökéletesen megfelel a szabványoknak, és a fos IE tér el azoktól.
Az oldalak 99%-a így is működik. Az az 1% nekem nem éri meg, hogy homepage-átállító trójaikat, kereső-meg adbarokat, vírusokat és wormokat szopjak be.
A Firefox minden szempontból > mint az IE.
avman  
2004. nov. 10. 17:24 | válasz | #15
viszont továbbra sincs minden letöltése flashgettel...