A Novell a két cég között évek óta húzódó per lezárása érdekében végül elfogadta a redmondi cég ajánlatát, és 536 millió dollár ellenében végleg lezártnak tekinti az ügyet.
Hirdetés
A per annak idején a NetWare operációs rendszer, illetve a WordPerfect nevű szövegszerkesztő program körüli viták miatt indult, és az évek során a két óriáscég álláspontja nem közeledett egymáshoz. A WordPerfect 1994 júniusa és 1996 márciusa között a Novell tulajdonában volt, és a cég az 1990-es évek közepén elszenvedett - de közelebbről meg nem nevezett - károk miatt nyújtotta be keresetét a Utah állambeli szövetségi bíróságon. A cég az összeg kifizetése fejében vállalta, hogy eláll a trösztellenes perben benyújtott keresetétől, és hogy nem vesz részt az Európai Bizottság által indított perben, amely hasonló vádak miatt indult.
A Microsoft időközben frissítette az első pénzügyi negyedévet összefoglaló kimutatását, amely szerint az első három hónapban a vállalat 2,53 milliárd dolláros bevételre tett szert. A redmondi cég szóvivője ezzel egy időben bejelentette, hogy sikerült megállapodniuk a Computer and Communications Industry Association (CCIA) nevű kereskedelmi csoporttal, amely főleg a konkurens cégek támogatását élvezi. A közös nyilatkozat szerint "a megállapodás véget vet a két fél között zajló vitáknak, amelyek olykor évekig elhúzódtak, és az érintett vállalatok a jövőben együttműködnek az új technológiák kifejlesztésében és tesztelésében."
A megegyezés értelmében a Microsoft köteles átvállalni a CCIA jogi költségeit, és maga is belép a szervezetbe, "jelentős anyagi támogatásban" részesítve azt. A CCIA a Novellhez hasonlóan vállalta, hogy nem folytatja a Microsoft ellen indított trösztellenes pert, és kimarad az Európai Bizottság által kezdeményezett jogi eljárásból.
Tesztelo.hu -- Hardver, digit.fényképezőgép, MP3-lejátszó, mobiltelefon, autó és sok minden más...
Csengőhang, oplogó, képüzenet, háttérkép, hangos üdvözlet, videó, JAVA játék.
Írható CD és DVD
Valahol van bene valami, de azért baromság.Ne csak fenékig dollár legyen az ő életük. Még a végén milliomos narkós utálom az apámat stílusú gyerekei lesznek.
Miert erzem ugy hogy nagyon felnek M$-eknel az EU-tol es az EU-s elorevetitheto es "remelem" hatarozattoktol! ("..az nem fel akinek nincs feltenivaloja, vagy jogalapja..")