Spanyolországban van Európa leggyorsabb számítógépe
2004. november 6. 17:17, szombat
A számítógépre jellemző, hogy másodpercenként 20,5 billió művelet elvégzésére képes, vagyis a számítási teljesítménye 20,5 teraflops, és így a világ leggyorsabb számítógépei között tartják nyilván. Az óriási készüléket az IBM mutatta be Madridban.

Hirdetés

A szuperszámítógép neve MareNostrum lett. A masinában jelenleg 3564 processzor dolgozik, ám ezek száma még nőni fog, hiszen a végleges formájában a számítógép több, mint 4564 processzort tartalmaz majd. A szuperszámítógép összesen 160 négyzetméternyi helyet foglal el és Linux operációs rendszer fut rajta. A nem mindennapi monstrum a Barcelonai Műszaki Egyetem tulajdona lesz és a jövő év tavaszától a szakemberek többek között az éghajlatváltozásokat kutatják majd a segítségével, valamint új gyógyszerek kifejlesztésében is hasznát fogják venni.

A MareNostrum teljesítményével bekerül a világ 500 leggyorsabb számítógépe közé és minden bizonnyal a lista első felében kap majd helyet. A rangsor frissitett változata a jövő héten fog megjelenni. A világ 500 leggyorsabb számítógépét tartalmazó listát évente kétszer szokták kiadni. Immár második éve a japán NEC cég Earth Simulator nevű szuperszámítógépe vezeti a nem mindennapi mezőnyt. Eddig ez a készülék volt a világ leggyorsabb számítógépe, a 35,86 teraflops számítási teljesítményű gép a Yokohamai Földtudományi Intézetben található.


Az amerikai NASA nemrégiben mutatta be a kaliforniai Ames Kutatóközpontban helyet kapó, 42,7 teraflops teljesítményre képes Columbia nevű számítógépklaszterét. Jelenleg tehát ez a világ leggyorsabb szuperszámítógépe. A NASA azonban sokáig valószínűleg nem fog tudni örülni az első helynek, hiszen a tervek szerint az IBM BlueGene/L nevű szuperszámítógépének számítási teljesítménye akár a több, mint 70 teraflopsot is elérheti.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Mice  
2004. nov. 10. 01:43 | válasz | #21
szerintem pislogna kettőt a taskmenedzser az észlelt processzorszámával és vígan dalolászna:D

nyomok a hóban...:D
Tetsuo  
2004. nov. 10. 01:05 | válasz | #20
Az tuti.
fapapi  
2004. nov. 08. 09:03 | válasz | #19
Windows Server 2003 Supercomputer Edition...

HEHEHEHEHEHEEEEE

Szerintem akor sem raknanak ra ilyen rendszert ha a windoz fizetne rete
fapapi  
2004. nov. 08. 09:01 | válasz | #18
Linux operációs rendszer fut rajta

Vajon miert ?

Vinnem nagyon birna lekezelni
2004. nov. 07. 20:58 | galéria | válasz | #17
asszem szorítanék neki 160 négyzetmétert , ha valaki állja a villanyszámlámat ..
2004. nov. 07. 14:04 | galéria | válasz | #16
Köszi. :)
Ilyen nekem is kell itthonra csak kisebb változatban. Mondjuk laptop méretben oké.
Benoke  
2004. nov. 07. 13:52 | válasz | #15
A hamarosan nem azt jelenti hogy létezik, tehát jelenleg nincs. Magyarul ami még nincs azt nem lehet használni. Tehát ezért nem volt kérdés, mert jelen pillantban nincs/nulla/Zéró a Windows jelen léte ebben a szegmensben. Később lehet megváltozik, de jelenleg ez nem fontos.
dez  
2004. nov. 07. 13:13 | válasz | #14
Mesterséges, de élő neuronokból álló "aggyal" még esetleg kísérletezhetnek (itt is erről van szó), de állatok kioperált agyával nem! Az már valódi állatkínzás lenne.
2004. nov. 07. 09:42 | válasz | #13
Aha ez a link jól bejött.erre gondoltam
2004. nov. 07. 09:41 | válasz | #12
Az lesz a jó, amikor majd az ilyen számítógép termek valami lötyiben fognak úszni, és bizonyos állatok <a href="cikk.php?cid=34231">agyai</a> meg számolgatják a röppályákat.
Akkor kell majd kifejleszteni a Windows Server Zoo Edition-t.
2004. nov. 07. 09:28 | válasz | #11
Sajnálom, de hamarossan jön a Windows Server 2003 Supercomputer Edition... ami éppen az ilyen gépekre van megteremtve :)

Windows and Linux... a great way to improve both system!
Windows vs Linux... the nonsense speech of the stupid one's!

oroy_  
2004. nov. 07. 07:40 | galéria | válasz | #10
3 darabfoto
2004. nov. 07. 03:08 | galéria | válasz | #9
Egy képet azért szívesen megnéznék a belsejéről...
Mice  
2004. nov. 06. 19:29 | válasz | #8
nem pc gép
Mice  
2004. nov. 06. 19:28 | válasz | #7
na most lehet hogy hülye vagyok de a klaszter és egy szingli pc az nem eltérő dolog? ...?
mir  
2004. nov. 06. 19:24 | válasz | #6
"Az amerikai NASA nemrégiben mutatta be a kaliforniai Ames Kutatóközpontban helyet kapó, 42,7 Teraflops teljesítményre képes Columbia nevű számítógépklaszterét. Jelenleg tehát ez a világ leggyorsabb szuperszámítógépe. A NASA azonban sokáig valószínűleg nem fog tudni örülni az első helynek, hiszen a tervek szerint az IBM BlueGene/L nevű szuperszámítógépének a számítási teljesítménye akár a több, mint 70 Teraflops-t is elérheti majd."
Már üzemel a Blue Gene/L. LinPack is lefutott rajta. 70,72 TeraFlops.
sweech  
2004. nov. 06. 19:08 | galéria | válasz | #5
téves ez a hír!!!
az enyém a legjobb!

2004. nov. 06. 19:07 | válasz | #4
Addíg, amíg a magyar szavak jobban néznek ki írásban, azokat használom. Tehát a helyes kifejezés: Számítógép. Amúgy csak azért vagyok meggyözödve bármiröl is helyesírásban, mert a Word kijavítja az összes hülyeségemet
dez  
2004. nov. 06. 18:15 | válasz | #3
Végülis a "komputer" nem túl szabályos (a c-t k-ra cseréljük, de az u megmarad magában, mégis ju-nak mondjuk - bár emlékszem, mikor régen még a Deltában is "k-o-m-p-u-t-e-r"-nek mondták, elég hülyén hangzott).
2004. nov. 06. 18:05 | válasz | #2
Ja, gratulálok a kompjuterhez.
Fonetikus átírás rulez.
2004. nov. 06. 18:04 | válasz | #1
Fölösleges volt leírni, hogy Linux fut rajta, ha windows lenne telepítve, nem igazán tudnának kutatni vele semmit.