A szakma nem bocsát meg a Sasser készítőjének
2004. november 6. 17:09, szombat
A H+BEDV Datentechnik GmbH nevű vállalat hivatalosan átmenetileg felfüggesztette az együttműködését egyik partnerével, a SecurePoint céggel. A döntés hátterében az áll, hogy a SecurePoint felvette munkatársának a Sasser és a Netsky féregvírus íróját, Sven J.-t.

Hirdetés

Sem új cégénél, sem pedig a számítógépes biztonságtechnikai szakmában nem fogadták túlzottan szívélyesen Sven J.-t. A SecurePoint azt szeretné elérni, hogy a fiatalember, aki ellen egyébként a verdeni ügyészség már vádat emelt számítástechnikai szabotázs bűncselekmény alapos gyanúja miatt, - a rablóból lesz a legjobb pandúr mondást alapul véve, segítsen kifejleszteni a vállalat új számítógépes biztonságtechnikai szoftvereit.

A fiatalember nem az első olyan víruskészítő, aki illegális karrierje után egy számítógépes biztonságtechnikai cégnél helyezkedik el. Tjark Auerbachnak, a H+BEDV ügyvezető igazgatójának ennek ellenére nem tetszik ez a lépés és ez a hozzállás egyáltalán nem szimpatikus. A szakember szerint a felhasználók érdekének sokkal, de sokkal fontosabbnak kellene lenni annál, mint hogy második esélyt adjanak egy számítógépes bűnözőnek. Amennyiben azonban a SecurePoint így cselekszik, lelke rajta, viszont a H+BEDV ezek után felülvizsgálja a céggel való kapcsolatát, illetve a jövőbeni együttműködés lehetőségét.

Auerbach véleménye világos: "Nem akarom, hogy egy vírusíró valaha is közelebbi kapcsolatba kerüljön a szoftvereink fejlesztésével és hogy betekintést nyerjen a vírusirtóban használt technológiánkba." A szakember hozzátette, hogy számára teljesen logikátlan, hogy miért cselekszik így a partnercégük, hiszen Sven J.-n kívül találhattak volna bőven jó programozókat.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. nov. 09. 22:15 | válasz | #30
A moderátor úrnak nem tetszik a "10 év kőbánya" szóösszetétel, mindig kitörölnek. Kérek minden kedves fórumozót, TI se használjátok!!!! Főleg itt!
2004. nov. 09. 18:50 | válasz | #29
Volt ja-ja. Az az érdekes, hogy ha egy frissen telepített Xp-vel feljössz a netre és netezel pár napot, akkor megint megszívod a sassert. na akkor most mégsem lett kiírtva a világhálóról?
Nekem is most sp2-van fent.
2004. nov. 09. 17:48 | válasz | #28
Megjelent csomó hír, hogyan kell védekezni, állítólag volt rá patch.
Szóval a vírusíró gátlástalanul kihasznál egy hibát - bár még mnidig nem merevlemezformatáló, proc kiégető parancsokkal volt felruházva, márha ezt ma lehet,hanem "csak" kellemetlenségett okozott - de emelett a felhasználó balfaszsága, ha semmit nem védekezik, nem tesz.
most itt van a sp2, alaposan szájbarágja, mit kell tenni biztonság terén.
2004. nov. 08. 23:07 | válasz | #27
Granulálok, azt hiszem, hozzászólásoddal sikerült a közénk tartozásodat determinálnod.
2004. nov. 08. 23:05 | válasz | #26
A srác továbbra is szembesülhetett azzal, hogy ö nem ide tartozik. Hogy a tesói kinn az uccán színak a gettóba' ö meg jó körülmények között él ,és nem lehet 'önmaga'. A "genetikailag román" elméletröl nem tudtok egyhamar meggyözni.
2004. nov. 08. 13:14 | válasz | #25
ti nagyon, nagyon primitív emberek vagytok.
h4x0r  
2004. nov. 08. 10:44 | galéria | válasz | #24
Nem kell rogton a szervi bajnal epilepsziara gondolni. Vannak enyhebb, nehezen kiszurheto dolgok, amik csak kesobb jonnek elo.
2004. nov. 08. 07:32 | válasz | #23
Veleszületett hajlamok pszichológiakönyvben megírt eset: egy nemzeti kissebbség gyermekét pszichológus házaspár nevelte fel, megadtak neki mindent, mégis 17 éves korában megszökött othonról és bűnöző lett, pedig odafigyeltek rá. Ez benne van a génjeiben. A nevelés esetleg tompÍtja a bűnözési hajlamot, de megszűntetni nem fogja.
10 év kőbánya után talán kaphat majd valami rendes állást is a kedves vírusíró kollega.
2004. nov. 08. 02:15 | válasz | #22
Ok, elmehet dolgozni a ceghez, de elotte ulje le a buntetest vagy ami jar es fizesse meg az okozott karokat. Szvsz nem ugy mukodik a vilag, hogy az elet barmilyen teruleten ami erdekel, csinalok egy balhet es utana csak allast ajanl valami nagyobb ceg. Ha tuzolto akarok lenni, felgyujtom az Orszaghazat?
De lehet, hogy az a srac, aki a parlamentnel robbantottcsak siman tuzszeresz akart lenni, ez volt a referenciamunka. Jah es tudtatok, hogy Kulcsar csak az APEHhez akarta felvetetni magat.
Minden kovetkezmenyekkel jar. Ezt fel kell fogni es el kell fogadni.

2004. nov. 07. 22:01 | galéria | válasz | #21
különben lehetne a csávó _mártír_ is .. végülis a jóhíre/élete/bűntetlen-előélete ÁRÁN felhívta a figyelmet egy peccsre .. de a módszerei miatt inkább csak törjük kerékbe .. a villamosszék sokat fogyaszt, az ólom kell irakba (ha már valaki említette ) .. szal
2004. nov. 07. 18:20 | válasz | #20
Na azért a sasser vírus rengeteg gépet hazavágott.Nem csak a multikét.Sőt! Szerintem a "civil lakosság" igencsak anyázott, mikor a gépük folyton újraindult.(többek közt én is) Szerintem igenis ki lehetne rá találni valami reális büntetést.
sweech  
2004. nov. 07. 17:32 | galéria | válasz | #19
de utálom azt a sok görényt aki vírusokat ír bagge!!!
szíjanak le!

2004. nov. 07. 17:19 | válasz | #18
Hát én ezt még mindig nehezen tudom felfogni....hmm vki nulla pénzért megnyomott pár gombot és ez nem tetszik a multimillárd dolláros megacégeknek, úgyhogy le kéne sittelni?Mégis mennyi időre?Milyen valós bűncselekménnyel egyenló egy vírus írása? hmmm? A rossebb egye meg a multikat, nemtom ki kérte őket, hogy fektessék a pénzüket az internetbe....ja,hogy ez nekünk jó? Hát tényleg rohadt jó. Gondoljatok már bele,hogy mennyire frankó dolog volt öt éve a net
2004. nov. 07. 16:18 | válasz | #17
Ok, de szerintem ezek ritka kivételek. Az ilyenek szerintem kiszürödnek valami szociális szürön, és nem nagyon találod meg öket falakon kívül.
h4x0r  
2004. nov. 07. 15:55 | galéria | válasz | #16
Itt van egy kis bibi: a legtobb esetben az agresszio v. a bunozesre valo hajlam szervi elvaltozas eredmenye is lehet, vagy legalabb noveli a bunozesre valo hajlamot. Igy vannak, akik "gonosz"nak szuletnek.

Egy normalis emberben "agyi blokad" van, ami csokkenti az erkolcsi kihagasok (hazudozastol tomeggyilkolasig minden ide tartozik,m persze mas sullyal) eselyet.

Huuu, de off volt, de remelem nem baj :-)
2004. nov. 07. 15:54 | válasz | #15
Egyébkénv ráharaptam a provokációra, és most én jövök. IGEN, adjunk neki MUNKÁT a biztonsági cégnél, MIUTÁN leülte a büntetését. Ezt jelenti a társadalmi rehabilitáció.
2004. nov. 07. 15:37 | válasz | #14
Az egy egész más tészta. Hackerek kihívásból írják a vírusokat, és hogy felhívják magukra, vagy valamire a figyelmet, mert nem figyelnek rájuk eéggé oda azok, akiktöl ök elvárják. Azok mind "gyerekek", akik neveléssel megváltoztathatóak. A rabló, gyilkos figurákat azokat a környezetük belekényszerítete ebbe a szerepbe, kialakította bennük ezt a végleges képet a világról.

Vegyük azt, hogy ha a móri bankrablónak lett volna rendes állása, egzisztenciája, olyan barátai gyermekkora óta, akikkel értelmesen tud beszélgetni, megtette volna-e ezt a lépést. Nehogy ám azt higgye mindenki, hogy valaki csak úgy gonosz lesz, meg csak azért él, hogy bankot raboljon. Most mindenki utolsó elmebetegnek fog tartani de az egész mondakört le lehetne zárni, ha mindenkire gyermekkorban odafigyelnének. Mondd meg, olyan értelmiségiek gyermekei közül, akik odafigyeltek a gyerekükre, hány rablógyilkos?
Tehát nagyon helyes, hogy az az ember segíteni fogja a társadalmat azzal, hogy küzd a további hackerek ellen, és ez igenis elöre fogja lendíteni a fejlödést. Az életellenes büncselekményeket ne vegyük egy kalap alá vele, az nem visz elöre semmit.
2004. nov. 07. 15:21 | galéria | válasz | #13

az olyan faszfejeket egyből irakba kéne küldeni
2004. nov. 07. 09:43 | galéria | válasz | #12
Persze, ezen az alapon a móri bankrablóknak meg ajánljunk állást egy biztonsági cégnél, mi?
2004. nov. 07. 09:25 | válasz | #11
Majd lehet menni az állásinterjúkra:
-Jó reggelt!
-Üdvözlöm.
-Hány trójait írt már ?
-Ööö.
-Viszontáltásra.
2004. nov. 07. 08:59 | válasz | #10
A moderátorunk kissé begorombult úgy látom, vagy valami haverja a sasser írójának...Az igazi jókíváságokat szépen letörölte...
2004. nov. 07. 03:06 | galéria | válasz | #9
Na, asszem nekiállok vmi jó kis férget írni...
2004. nov. 06. 22:30 | válasz | #8
Ez is egyfajta tehetségkutatás...
mir  
2004. nov. 06. 22:01 | válasz | #7
szvsz nagyon helyes, ne az lebegjen a megfelflő tudással rendelkező ifjak szeme előtt, hogy írok 1 vírust, "elkapnak", majd nem tudnak rámbizonyítani semmit, ki**sztam a világgal jól, sok kárt okoztam, és mindezek után kaptam egy király állást, és mindenki örül majd nekem, hogy mennyire megjavultam.
Gabest  
2004. nov. 06. 20:42 | válasz | #6
Szerintem különbséget kellene tenni artisták és szakemberek között. Az előbbi húha, de egyáltalán nem biztos hogy jó munkaerő.
2004. nov. 06. 19:54 | válasz | #5
A virusírók csak kihasználnak vmit. Az igaz, szemét módon.
A szakma meg - kis kivételtől eltekintve - bekaphatja.

2004. nov. 06. 19:13 | válasz | #4
így van, nem kell párnák között érlelni a Bahamákon, de ne is löjük a Dunába az ilyen arcokat. Amit meg kell fontolni az az, hogy hol hasznosabb a társadalomnak, ha kap méltó munkát, amivel adott esetben más hekkkkerek ellen küzd, meg versengés, meg kihívás, meg ilyenek, vagy pedig sorvadjon a börtönben ahol azon törheti a fejét, hogy az Outlook legyen a következö, vagy az Explorer.
2004. nov. 06. 18:53 | galéria | válasz | #3
Sőt, egyből ültessük villamos székbe.. nevetséges ez a hozzáállás. Aki meg sokmiliárdot sikkaszt saját zsebére ( a féreg írója gondolom nem sokat profitált belőle .. ) azokat meg házi őrizetben tartják..
2004. nov. 06. 18:16 | válasz | #2
Szerintem a menedzsment nem sokat moralizált, amikor leszerzödtették a figurát. Egyszerüen belegondoltak, hogy a srác vajon mennyire isnmerheti a biztonsági réseket, és mennyire ismerheti egy másik programozó, aki még sosem próbálta kreatívan leromboni a világhálót.
Egyébként meg az mekkora vakítás, hogy "ne ismerje meg a víruskeresö technológiát". Mintha nem volna vele pontosan tisztában. Egyszerüen el akarják lehetetleníteni a másik céget a nyilatkozattal a vásárlóközönség szemében.
arty  
2004. nov. 06. 17:33 | galéria | válasz | #1
a kulcsmondat az utolso !!!

hiszen ezekszerint aki virust ir, az jobb programozo a többinél ??? a morális oldalról már szót se ejtsünk ...

halálbüntetést a féregíró férgekre! :))