Elkészültek az ATI R520 első mintái
2004. november 4. 12:12, csütörtök
Az ATI Technologies legújabb fejlesztésű R520 grafikus processzorai elérkeztek az úgynevezett "taped out" fázisba. A cég tehát a legjobb úton halad afelé, hogy 2005 első félévében valóban piacra dobja a legújabb grafikus-kártya generációt.

Hirdetés

Az értesüléseket már több forrás is megerősítette. Az új chipeket a jelentések szerint már 90 nm-es technológiával gyártják, valószínűleg a TSMC gyárában. Az úgynevezett "taped out" állapot annyit jelent, hogy a chip fejlesztése befejeződött, és a kész terveket megkapta az ATI chipgyártó partnere, mintagyártás céljából.

Egyelőre ugyan nem sokat tudunk az R520-as VPU-ról, amelyet eddig csak R500 néven emlegettek a pletykák. Ami biztos, hogy a processzor minimum a Shader Model 3.0-t támogatni fogja, tehát mind a Pixel Shader 3.0, mind a Vertex Shader 3.0 jelen lesz az összes extrájával együtt. Az igéretek szerint az új architektúra még az nVIDIA NV4x architektúrájához képest is teljesen új lesz. A kiszivárgott információk szerint az ATI kidolgozott egy hatékony flow-control (folyamatvezérlési) megoldást, ami kulcsfontosságú a Pixel Shader 3.0 megfelelő teljesítményéhez. Ez a megoldás állítólag már nem jelent majd sebességbeli kompromisszumokat, úgy mint az nVIDIA jelenlegi, első generációs SM 3.0 architektúrája esetében.

Egyes források szerint az eddig R500 néven ismert processzor fog a Microsoft XBOX2 megjelenítéséért felelni. A jelenlegi információk szerint az R500 shader magja 48 Aritmetikai és Logikai Egységet (ALU) tartalmaz, amelyek 64 szimultán szálon tudnak dolgozni egyszerre, méghozzá 64 tagú vertex, vagy pixel csoporton. Az ALU egységeket az architektúra automatikusan és dinamikusan rendeli hozzá vagy a pixel, vagy a vertex feldolgozáshoz, attól függően, hogy éppen hol van szükség nagyobb teljesítményre. Minden ALU egység órajelenként egy vektor és egy skaláris műveletet tud végrehajtani, ami 96 shader műveletet jelent órajelenként. A textúrafeldolgozás ráadásul az ALU műveletekkel párhuzamosan tud működni, így a GPU 48 milliárd shader műveletet hajt végre másodpercenként, tehát 500 MHz körüli magfrekvenciát feltételeznek.

ATI közeli források korábban megerősítették, hogy a cég már dolgozik a GDDR4 technológián, ami a GDDR3 memóriákra épül, csak éppen magasabb órajeleket tesz lehetővé. A GDDR4-nél az a célkitűzés, hogy 2004 végéig szabványosítsák és elérjék az 1,4 GHz-es (2,8 GHz effektív) órajelet. A GDDR3 memóriák felső küszöbe valahol 1 GHz (2 GHz effektív) órajel körül van, amit a Samsung szerint már év végére be is vezetnek a piacra.

Az nVIDIA és az ATI számára tipikusan 90-120 napra van ahhoz szükség, hogy a "tape out" után megkezdődjön a processzorok tömeggyártása és piaci bevezetése. Eddig - ha az első 0,13 mikronos processzor nem működött megfelelően - 14 további hétbe került a hiba kijavítása. Most azonban a 90 nm-es gyártás ezen is segített, tehát - adott esetben - a hibajavítási procedúra már kevesebb időt venne igénybe. Például az ATI RADEON X800 család R420-as kódnevű processzorai még 2003 decemberében érték el a "taped out" fázist, és azután 2004 májusában tudták piacra dobni a kész termékeket.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2004. nov. 05. 14:58 | válasz | #31
Mellesleg nem tudom milyen súlyos lassulásról írsz, ők ezt írták: A teljesítményveszteség minimális volt, kb. 4-5 %, ami nagyon jónak számít.
dez  
2004. nov. 05. 14:43 | válasz | #30
Na ja, de ez nem az SM3 miatt, és azon belül a flow-control miatt lett lassabb, hanem az olyan új speciális effektek miatt, mint pl. a HDR rendering, amik jóval hosszabb shader programokat igényelnek. SM3 használatakor is lehet rövidebb programokat írni. (Sőt, épp az az egyik fontos újítása, hogy - adott esetben - meg lehet ezt tenni.)
arty  
2004. nov. 05. 11:20 | galéria | válasz | #29
meg kell nézni pl a far cry az első sm3 game... az uj effektek jol lelohasztják a sebességet ha bekapcsolod ... asszem hardwareoc.hu n irtak rola, van teszt is, képk, stb. Szoval szép, szép, de lassit. Olyan mint anno matroxon a bump mapping.
b2nary  
2004. nov. 05. 09:28 | válasz | #27
Kivancsi leszek, mikor jelennek meg az elso cikkek amelyek a sebessegek talalgatassaval fognak remitgetni minket...
2004. nov. 05. 07:49 | válasz | #26
Csak a digitális Tv műsor fogására kell alkalmasnak lennie. Mondjuk ritka az olyan ami hagyományos felbontással és digitális dekóderrel rendelkelkezik.
Egy hdtv-ért is ki kell 250e-et adni, ma még.
dez  
2004. nov. 05. 00:28 | válasz | #25
-t
dez  
2004. nov. 05. 00:28 | válasz | #24
Elkerülte a figyelmeden, hogy az USÁ-ban és Japánban már most sem, és nemsokára az EU-ban sem lehet majd kapni HDTV-re alkalmatlan TV-készüléket. (Mondjuk nem tudom, ez csak a HDTV formátum ismeretére vonatkozik-e, vagy ténylegesen tudnia kell ezt a felbontást.)

De a másik dolog, hogy konzoloknál "megengedhetetlen" az akadás, nem tanácsos 25/30, jóbb esetben 50/60fps alá süllyedni a megjelenítésnek. (Mondjuk nem tudom, hogy X-Box-nál - ami végülis egy spéci PC - mennyire tartják ezt be.)
Akuma  
2004. nov. 04. 22:10 | galéria | válasz | #23
én nem vaok feléháborodva, ebből látszik, hogy nem ismertek engem... én csak véleményt szoktam mondani...
mellesleg lesz vagy 150ezer az xbox 2 ezzel az r5**-al + eza HDTV (nem hallottam még róla, megint okosabb lettem), hogy legyen is valami értelme, ami biztos nem egy 50ezer forintos tétel... kb a duplájára saccolom, ha nem több... szóval ezért a konzolért adtál 250ezret és akkor keveset számoltam. chippelés, lemezek hozzá, erről már ne is beszéljünk, ez úgy is természetes a konzolosoknál...

szivar  
2004. nov. 04. 20:45 | válasz | #22
Stimm.
dez  
2004. nov. 04. 16:37 | válasz | #21
Hogy pontosak legyünk, a TV elvileg 720x576-os (de sok anyag 768x576-os), a HDTV meg 16:9 arányú, így ezek a felbontások játszanak: 1280x720 és 1920x1080. Bővebben: http://www.hdtvforum.org/en/hdtv_facts/basics.html
Yv@n  
2004. nov. 04. 16:27 | válasz | #20
Lásd #16-os hozzászólás.
2004. nov. 04. 16:24 | válasz | #19
ÉS mekkora felbontást tud az a szabvány ?
Yv@n  
2004. nov. 04. 16:21 | válasz | #18
HDTV szabvány... kicsit többet tud az, mint a nálunk nappaliban lévő tv-k, és nem árt nem elfelejteni, hogy minde amcsiknál mind japánoknál, elvileg már most sem lehet forgalomba hozni nem HDTV képes TV készüléket.
2004. nov. 04. 16:20 | válasz | #17
Nem ertem min vagy fennakadva. Lehet csinalni olyan brute grafikat, ami 640*480ban is 30 fps-el megy R500-n.. Erosebb hw kell, bovebb lehetosegek, reszletesebb gfx. Megint valami gf3-t raknal a box-ba, vagy mi? :) Az xbox2- n ugyanis nem xbox1 -es jatekokkal fognak jatszani.
2004. nov. 04. 16:19 | galéria | válasz | #16
a tv felbontás 800*600, de az új modernebb tv-k bírják a HD-TV 1280*1024-es felbontását is.
Akuma  
2004. nov. 04. 15:55 | galéria | válasz | #15
"R500 néven ismert processzor fog a Microsoft XBOX2 megjelenítéséért felelni"
ezt komolyan gondolják?? egy tv asszem 640*480 felbontást tud... mi haszna lesz ebből a vásárlónak?? mivel jobb, ha 100 fps helyett 400 fps-el fog menni a játék??
egyetlen egyre jó, mégpedighogy minnél több pénzt kihúzzanak már megint a vásárlóból...

dez  
2004. nov. 04. 15:16 | válasz | #14
dez  
2004. nov. 04. 15:15 | válasz | #13
Én is most hallok erről először... Persze sok "érdekeset" olvastunk már itt az SG-n az nVidiáról...
2004. nov. 04. 15:10 | galéria | válasz | #12
Nvidiának már köze sem lesz az egészhez mondjuk most sem sok van de ha ez kijön akkor nagyon alkot.
2004. nov. 04. 14:42 | galéria | válasz | #11
nem valószínű, az új alaplapokon már nem nagyon van agp slot
2004. nov. 04. 14:26 | galéria | válasz | #10
És elképzelhető lessz majd ezekből AGP-s verzió?
2004. nov. 04. 14:21 | válasz | #9
"A kiszivárgott információk szerint az ATI kidolgozott egy hatékony flow-control (folyamatvezérlési) megoldást, ami kulcsfontosságú a Pixel Shader 3.0 megfelelő teljesítményéhez. Ez a megoldás állítólag már nem jelent majd sebességbeli kompromisszumokat, úgy mint az nVIDIA jelenlegi, első generációs SM 3.0 architektúrája esetében. "
Errol tud valaki valamit? Mert speciel en most hallok errol eloszor....
2004. nov. 04. 14:10 | galéria | válasz | #8
Meg a nagy kérdés hogy a valóságban (legyártott pléldány) igazolja-e a hozzá fűzött reményeket(ami igencsak ígéretes).
Nem hinném hogy a tervek alapján 100%-ig meg tudnák jósolni a végeredményt.

dez  
2004. nov. 04. 14:01 | válasz | #7
Én is így tudom, kivéve, hogy nem szándékosan lassítottak le, hanem 130nm-en nem fértek bele a keretbe. Az R400 és R520 között talán az a (legnagyobb) különbség, hogy eredetileg kevesebb párhuzamos egységet terveztek bele, és lassabb memóriát szántak mellé.

Ütős lesz, az tuti. Jópofa, hogy ilyen komolyan egymásra licitálnak.

Amit picit hiányolok, hogy nem hallunk a már korábban beígért embedded memóriáról (pár mega szupergyors, nagyon nagy sávszélességű chipre integrált memória).
2004. nov. 04. 13:44 | galéria | válasz | #6
X800-at akartam venni, de inkább kivárom ezt :)
arty  
2004. nov. 04. 13:20 | galéria | válasz | #5
2 csapat dolgozik mind2 cégnél, igy mindegyiknek 1 éve van a fejlesztésre.

ugylátom az egyik csapat (r300->r5x0) kissé elmésebb :)
2004. nov. 04. 13:16 | válasz | #4
Mielott az R300-t kidobtak volna, egy fomuki mar az r400 -n orvendezett egy interjuban mar akkor, milyen jol haladnak vele.. Kesobb ugye a harmatos fx-ek miatt lelassithattak, az uj r400 projectet atkereszteltek r500-ra, es mostanaig csak az r300 alapokat tuningoltak -> r350 - > r420. Tehat igazi architektura-valtas, csak most jon majd, 3 ev utan.

Hat volt idejuk rengeteg gyurni ra, ezert szinte garantalt, hogy problemamentes lesz. A specifikacioi brutalisak. Siman lemossak vele a mostani csucs cuccokat.

Kerdes, hogy az nvidianak mennyi ideje volt a kovetkezo generaciojara figyelni, mert nekik azert gagyi alapok miatt eleg tisztes melo lehetett osszedobni az nv40-t.. Ha nem tartja a lepest, ebben a forduloban, akkor veheti a nep a csucs r500-t soha nem latott arakon.
2004. nov. 04. 12:28 | galéria | válasz | #3
jövőre 2 újjítást mondtak, + azért a 9800-as kártyák nem 1 évet voltak X-es kártyák még igazából el se kezdtek terjedni és már itt is az újabb
Cat  
2004. nov. 04. 12:20 | galéria | válasz | #2
korábban is egyévenként volt váltás, és félévenként frissités, ez most lelassult
mi ebben az átmeneti?
2004. nov. 04. 12:16 | galéria | válasz | #1
az X-es család ezek szerint csak átmenetire volt tényleg tervezve.....