Az Európai Bíróság előtt a görög játéktilalom ügye
2004. november 4. 00:51, csütörtök
Egy 2002 júliusában a görög parlament által egyhangúlag elfogadott, sok vitát kiváltó törvény miatt az Európai Bíróság előtt kell felelnie Görögországnak.
Hirdetés
A jogszabály azért váltott ki sok vitát, mert kimondja: bármilyen elektronikus játék importálása az országba és árusítása szigorúan tilos. A törvény nem tesz különbséget játék és játék között, éppen ezért a hatálya alá esnek az illegális szerencsejátékok éppúgy, mint a számítógépes, konzol- vagy mobiltelefonos játékok, illetve ezek nyilvános árusítása, üzemeltetése és használata (például egy bárbeli flipperé). Mivel a jogszabály gyakorlatilag teljesen ellehetetlenítette egy komplett iparág jelenét és jövőjét és munkahelyek ezreit fenyegette megszűnéssel, nem lehet csodálkozni azon, hogy a játékfejlesztők és a szórakoztató-elektronikai iparban érdekelt vállalatok a törvény elfogadása után szinte azonnal összefogtak az érdekeik védelmében, élükön az osztrák Funworld AG nevű céggel.
Az összefogásnak meg is lett az eredménye, mivel a két iparág képviselői a belső piacok védelmét kérő közös beadvánnyal fordultak az Európai Bizottsághoz (EB), ezzel párhuzamosan pedig az osztrák vállalat panaszt nyújtott be az osztrák gazdasági kamara európai uniós irodájához is. Utóbbit a kamara végül az Európai Bizottság belső piacokért felelős biztosához továbbította.
Josef Ohlinger, a Funworld AG elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy 2002 júliusa óta állandó, szinte napi kapcsolatban voltak az illetékes európai uniós hatóságokkal. A fáradozásuk meghozta a gyümölcsét, hiszen az EB végül nemrégiben úgy döntött, hogy Görögországnak a törvény miatt felelnie kell az Európai Bíróság előtt. A testület indoklása szerint a 2002. július 29-én meghozott görög jogszabály nincsen összhangban az Európai Unió "az áruk és szolgáltatások szabad mozgását biztosító" irányelvével. Az Európai Bizottság úgy véli, hogy a szóban forgó görög törvény teljesen elfogadhatatlan, mivel nem csak az illegális szerencsejátékokat tiltotta be, de a teljesen más típusú játékok forgalmazását, használatát is.
Biztos a Görög maffia találta ki, hogy majd a csempészárút jó drágán tudja majd eladni..Feltűnnek az utcákon a nagykabátos férfiak, bélés helyett játék CD-kkel...
A bölcsek nem tudósok - a tudósok nem bölcsek
Lao-Ce
Azért itt is hozhatnának olyan törvényt, hogy " bármilyen elektronikus játék importálása az országba és árusítása szigorúan tilos", mert ez alapján letölteni és ingyen másolgatni szabad. Szép kalózvilág! :-) Aztán kiterjeszthetnék úgy általánosan a szoftverekre is, elég csak annyit beleírni, hogy "elektronikus játék játszásának lehetőségét biztosító vagy készítésére felhasználható szoftvert is tilos".
Dehogynem helyeztek. Ha jol emlekszem, nem elt tovabb a torveny egy-ket hetnel. De ez majdnem mindegy, hiszen a lenyeg az, hogy egyaltalan el se lehetne fogadni egy ilyen torvenyt. Az EBnek minden joga meg van hozza hogy elmarasztalja ezert az orszagot.
nyesztek júrócup + karikás gamez + euú. DE nem, römizni na azt nem fogsz pityukám és ha mégeccer meglátom nálad a gémbojos extrabrutál tetrist lecsukatlak he...
"Ne vitatkozz hülyékkel, mert lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal!"