Jól szerepeltek a szavazógépek az amerikai elnökválasztáson
2004. november 3. 13:55, szerda
Az amerikai elnökválasztás ideje alatt több mint 1100 bejelentés érkezett az elektronikus szavazógépekkel kapcsolatban, de igazán súlyos probléma egyik államban sem merült fel a szavazás során.

Hirdetés

Floridában több tucat választópolgár - nagy részük demokrata - jelentette, hogy a terminál a szavazat ellenőrzésénél John Kerry helyett már George Bush nevét mutatta, így nem tudtak jelöltjükre szavazni. Cindy Cohn, az Electronic Frontier Foundation megerősítette, hogy összesen 32 bejelentésben számoltak be arról, hogy a Kerry kiválasztása után a visszaigazoló képernyő már Bush nevét mutatta. Ralph Neas, a választásokat figyelemmel kísérő önkéntes szervezet egyik alapítója szerint az újabb problémák "aggodalomra adnak okot, de olykor egész mókásak".


A bejelentések azonban valódi technikai problémákra is rávilágítottak - problémákra, amelyekre a szakértők már jóval a terminálok üzembe helyezése előtt felhívták a figyelmet. A terminálok érintőképernyője ugyanis több helyen megbízhatatlannak bizonyult, vagy egyáltalán nem reagált az érintésre, és ezen a felület megtisztítása sem segített.


Alfie Charles, a szavazógépeket gyártó cég szóvivője elmondta, hogy a terminálokat időről időre újra kell kalibrálni, hogy az érintőképernyő visszanyerje érzékenységét - erre viszont jó előre felkészítették a választási bizottság tagjait. Véleménye szerint a jelöltek felcserélése azonban kizárólag a választópolgárok hibájából történhetett meg, akik valószínűleg rossz helyen érintették meg a felületet. "A szavazás gyorsan történik, és a terminál jelzi az esetleges hibákat. A szavazógép pontosan azt teszi, amit tennie kell - megmutatja a választópolgárnak, hogy melyik jelöltre fogja leadni szavazatát" - jelentette ki Charles. "Az elektronikus szavazás éppen ezért megbízhatóbb, mint a hagyományos, papír alapú módszer, hiszen itt lehetőségünk van az utolsó előtti pillanatban leellenőrizni szavazatunkat."
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Mice  
2004. nov. 06. 00:39 | válasz | #16
azért a nyugati államokban többet vártam ennél...
az hogy milyen az iq szintjük arról nem itélkezem, de m.esetre most 4 évre jól elintézték magukat. legalábbis ideális esetben csak ennyi időre. szerintem egy "kicsit" tovább fog tartani a dolog hatása...
NEXUS6  
2004. nov. 05. 10:14 | galéria | válasz | #15
"térképnek általában a jobb és bal széle volt kerrys tehát inkább a nagyvárosok

a kisebb helyeken mind fogékonyak voltak bush kampányára :S"

Úgy érted a hozzá hasonló "őstermelők"?


Ez a jó kis választás is megmutatta azt a problémát amit én a demokrácia első számú ellentmondásának nevezek.

Ahhoz, hogy egy választópolgár el tudja dönteni, reálisan meg tudja ítélni hogy a jelelöltek közül melyik az okosabb/rátermettebb mindegyik jelöltnél okosabbnak és rátermettebbnek kellene lennie.
Olyan esetekben amikor ez nem teljesül a hozzá képességekben közelebb állót fogja választani, mert azt még megérti.

Látva a választás eredményét, ami felért egy országos IQ teszttel elég lesújtó véleményem van az amik átlag IQ szintjéről. Valahol azt olvastam az elnöküké sem éri el a százat.
Mice  
2004. nov. 04. 02:04 | válasz | #14
jó az amerika az kerry lányai ha minden igaz, de hát ilyenkor úgyis azt hiszik körülöttük forog a világ

m.esetre azért érdekes, hogy washingtonban 9:)
newyorkban meg vagy 40%ot kapott bush

térképnek általában a jobb és bal széle volt kerrys tehát inkább a nagyvárosok

a kisebb helyeken mind fogékonyak voltak bush kampányára :S
Mice  
2004. nov. 04. 02:01 | válasz | #13
csak megnyerte
hiába ez amerika :)

szevasztok nyertem. nem 4. 5! évig fog még a nyakatokon lenni a kedvesem:)



amerika örülkerry is örül

a plebs is örül :)
2004. nov. 03. 21:44 | válasz | #12
Állítólag azért választották csomóan Busht mert egy esetleges terrortámadás esetén benne jobban megbíznak az emberek mint a Kelly lépéseiben!
Gondolom Bush beindítana egy "szükségállapot" dolgot Brust Wilist-tel!
Hát ha nekik ez kell akkor hajrá!
Csak az EU-t meg velük minket Magyarokat hagyjanak ki a szarjukból amit csinálni fognak!
poX3ll  
2004. nov. 03. 20:22 | válasz | #11
Kerry rulez.
2004. nov. 03. 16:20 | válasz | #10
Vagy inkább:
Miért fog Bush nyerni :)
2004. nov. 03. 16:19 | válasz | #9
Szerinted miért Bush fog nyerni? ;)
Sadist  
2004. nov. 03. 15:51 | galéria | válasz | #8
"a terminál a szavazat ellenőrzésénél John Kerry helyett már George Bush nevét mutatta, így nem tudtak jelöltjükre szavazni."

"összesen 32 bejelentésben számoltak be arról, hogy a Kerry kiválasztása után a visszaigazoló képernyő már Bush nevét mutatta."
NEXUS6  
2004. nov. 03. 15:33 | galéria | válasz | #7
Amúgy minekután kiterjedt kutatásokat végeztem az amerikai emberek kollektív tudattalanját visszatükröző kultúrális produktumok között, magyarán minden nap megnéztem egy hálivúdi terméket, az a meggyőződés kezd bennem kialakulni, hogy az amerókai társadalom autodestruktivitási ösztöne a kollektív öngyilkosság stádiumába jutott.

Ha megnézitek szinte minden film ezt tükrözi vissza: Armageddon, a "kedvencem a dípimpekt, Holnapután, marsos filmek, sőt az egyszerű történetek is.
Az Ovizsaru idejében a rosz még roszz volt aztán megfordult a kocka, és ma már szinte nincs olyan film ahol ne lenne bűnözés és a főhős ne maga lenne a bűnöző.

Ez a kis eszmefuttatás pedig úgy kapcsolódik a cikk témájához, hogy számomra úgy tűnik, hogy ehhez a kollektív öngyilkossághoz szegény Bús bácsit szemelték ki, mint "füstölgő fegyvert".
Cat  
2004. nov. 03. 15:27 | galéria | válasz | #6
ez marhajó :)
NEXUS6  
2004. nov. 03. 15:19 | galéria | válasz | #5
Az álmom a következő:

Minekután minden demokratikus(?) nemzet áttér az elekromantikus szavazásra, az egyre szaporodó visszaélések miatt először visszaigazoló cetliket nyomtatnak, melyeket egy külön úrnába kell gyűjteni. (természetesen probléma esetén a távozás után reklamációt nem fogadnak el;)
Majd újjabb, főleg papírra alapuló biztosítékokat vezetnek be.
De aztán mivel a sok ellenőrző procedúra és papírmunka miatt a költség és idő vonzata ua lesz, mint a normál szavazásnak, vissza térünk az ikszek írogatására!!!!

Itt a mese vége;)))))
2004. nov. 03. 15:05 | válasz | #4
Origo:

Iowában Bush a szavazatok 50 százalékával vezet, Kerry 49 százalékot kapott, a feldolgozottság 99 százalékos. A szavazatszámláló gépek meghibásoádsa miatt azonban nem biztos, hogy még szerdán eredményt hirdethetnek az államban


Plusz 1100 bejelentés. Tényleg valóban sikeresen szerepeltek a gépek...sikeresen meghekkelték őket
Sadist  
2004. nov. 03. 14:59 | galéria | válasz | #3
Hmmmm
2004. nov. 03. 14:38 | galéria | válasz | #2
Nyert sajnos a Hülye Majom ismét...
rolika  
2004. nov. 03. 14:02 | galéria | válasz | #1
nem írok ide semmit
most láttam a fahrenheit-et, és elfogult lennék :)))