A Hitachi még idén piacra dobja a Serial ATA II merevlemezeket
2004. október 29. 13:06, péntek
Egyes források szerint a Hitachi Global Storage Technologies a konkurens vállalatokat megelőzve, még az idei év vége előtt szeretné piacra dobni az első Serial ATA II szabványú merevlemezeket.

Hirdetés

A Serial ATA II nagyobb sávszélességet és számos új lehetőséget nyújt a merevlemezek programozásának terén, és a meghajtókat működés közben is bármikor leválaszthatjuk, illetve csatlakoztathatjuk számítógépünkhöz. A Hitachi Global Storage Technologies szóvivője nem kívánta megerősíteni az új merevelemezek idei megjelenéséről szóló híreket, és kijelentette, hogy a vállalat egyik alapelve, hogy nem nyilatkoznak a be nem jelentett termékekről.

Az viszont már biztos, hogy a Serial ATA II - avagy Serial ATA-300 - szabványt támogató első lapkakészletek november második felében kerülnek forgalomba, mégpedig az Nvidia jóvoltából. A vállalat ugyanis bejelentette, hogy az új nForce 4 alaplapok már támogatni fogják a Serial ATA II szabványt, és az Intelhez hasonlóan a 3 Gb/s sebességet ígérnek az új szabvány révén. A cég egyik korábbi közleménye szerint szorosan együttműködnek a Hitachi, a Maxtor, a Samsung, és a Seagate merevlemezgyártókkal, és ezen vállalatok igyekeznek a megjelenés időpontjára saját megoldással előállni. A szükséges vezérlőchipeken már több gyártó - a HighPoint, az LSI Logic és a Silicon Image - is dolgozik.

Az év elején számos cég - többek között a Maxtor és a Samsung Electronics - olyan merevlemezek kifejlesztését kezdeményezte, amelyek már tartalmazzák az új szabvány egyes elemeit, de a "teljes értékű" Serial ATA II meghajtók csak az elkövetkezendő hónapok során kerülnek a boltok polcaira. A Hitachi nem árult el részleteket az új merevlemezekről, így pontos specifikáció sem áll rendelkezésünkre.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2004. nov. 02. 12:50 | válasz | #21
dez  
2004. nov. 02. 12:49 | válasz | #20
mármint a hosszabb élettartam az SCSI-re vonatkozik
dez  
2004. nov. 02. 12:47 | válasz | #19
Az "ATA" nem csak PATA (Parallel ATA) lehet, hanem SATA is. És nem csak az adatátviteli/-kezelési szabvány (protokoll, stb.) számít, hanem a mechanika is. Az elsőben sem teljesen, a másodikban még annyira sem hozta be a SATA a SCSI-t (általában fele fordulat, jóval nagyobb elérési idők, hosszabb élettartam garival, stb.), de otthonra már tényleg elég jónak tűnik a SATA is.
MaDFoX  
2004. nov. 01. 23:20 | válasz | #18
Ha szar a SATA akkor a SCSI miert all at soros mukodesre (az uj SCSI szabvanyleirasban)? Ami draga nem feltetlenul jobb, csunyan behozta a hatranyait az ATA a SCSI-val szemben gyakorlatilag minden fronton... Ahol eleg (marpedig altalaban otthon igen) ott megkockaztatomm ar/teljesitmeny-ben jobb a SATA, akit ez nem erint hasznaljon SCSI-t vagy ATA-t...
2004. nov. 01. 14:55 | válasz | #17
Akkor is Sata-t veszek!
dez  
2004. okt. 31. 20:43 | válasz | #16
Most láttam egy tesztet ezzel a 10K-s ATÁ-val, és az még nem folyadékcsapágyas, és jó hangos. :(
dez  
2004. okt. 31. 12:23 | válasz | #15
Vagyis korábban voltak általában hangosak; gondolom, most már ott is folyadékcsapágy van.
dez  
2004. okt. 31. 12:17 | válasz | #14
Már van is 10K-s SATA. :) Ezekkel a folyadékcsapágyakkal már nem ördöngősség, és nem is lesz olyan hangos, mint általában a SCSI-k.
DW  
2004. okt. 30. 19:59 | válasz | #13
Jaja, ezt nem is vitattam:)
Ha gy haladunk, akkor visszajön a Quantum BigFoot korszak:D Csak most már BigMac lesz a neve:D
Ata-nál is lehetne mondjuk olyan 10-15K-ra gyorsítani a fordulatot:D Az megoldaná egy ideig a problémát:D Nem kell ide ahhoz Sata2...
dez  
2004. okt. 30. 19:48 | válasz | #12
A SCSI vinyók mechanikailag eleve, tehát máris jobbak: jóval nagyobb fordulaton forognak, és kisebbek a korongok - így a fejeknek rövidebb utat kell megtenniük. Így persze több korong kell ugyanakkora kapacitáshoz, ami drágább. ATA vinyóknál épp arra törekszenek, hogy minnél kevesebb korong legyen.
DW  
2004. okt. 30. 18:26 | válasz | #11
A mechanikával kéne már művelni vmit, mert az a szűk keresztmetszete a dolognak.
dez  
2004. okt. 30. 00:44 | válasz | #10
Vajon kompatibilis lesz a "régivel", mint az usb2 az usb1-gyel?
arty  
2004. okt. 29. 23:17 | galéria | válasz | #9
3 gbit?

na, lassan a tizedét kis is használják a meghajtok, ideje lenne gondolkozni a sata3mon!
2004. okt. 29. 20:19 | galéria | válasz | #8
jo ez a sata .. foleg az a nagy elorelepes , hogy nem kell kabeldzsumbuj :)
2004. okt. 29. 18:52 | válasz | #7
A SATA megbízhatóságával, stabilitásával semmi baj nincs. Csak valamivel lassabb, de az NCQ elterjedésével már mérhető seb. különbség sem lesz.
Zoley  
2004. okt. 29. 15:32 | válasz | #6
Viszont sokkal jobban terhelheto (imo megbizhatobb, stabilabb is) es kevesbe procifuggo mint az egyeb ata vegu dolgok :) (ez viszont tapasztalat)
2004. okt. 29. 14:39 | galéria | válasz | #5
SCSI sokkal drágább mint a SATA
2004. okt. 29. 14:03 | galéria | válasz | #4
Aki gyors rendszert akar, az SCSI-t vesz.
Gyorsabb, stabilabb. többet rá lehet kötni, és ott már igen régta van olyan, hogy menet közben letéped a vinyót.
2004. okt. 29. 14:00 | galéria | válasz | #3
Ennek is az az értelme...!

-----------------------------------------
.:i2k:. = IMYke2000 - @ - 2004® - Első számú honlap
.:i2k:. = IMYke2000 - @ - 2004® - Második számú honlap
-----------------------------------------
2004. okt. 29. 13:59 | galéria | válasz | #2
az hogy még több lóvét akaszanak le rólunk.
2004. okt. 29. 13:30 | galéria | válasz | #1
Akkor a Sata 1nek mi volt az értelme?