Napjainkban is nagy veszély a történelemhamisítás
2004. október 21. 01:31, csütörtök
A Gartner piackutató cég szerint világszerte egyre többször alkalmazzák a digitális (történelem)hamisítás módszerét. A történelemhamisítás nem újkeletű dolog, hiszen elég csak az egykori orosz bolsevistákra gondolni, akik mesterei voltak ennek a tevékenységnek.

Hirdetés

Köztudott, hogy annak a pártfunkcionáriusnak vagy politikusnak, akik kegyvesztetté vált még a fotókról is kiretusálták az arcképét. Jó példa erre egy 1920-ból származó fotó és Leo Trockij esete, aki miután kegyvesztett lett Sztálinnál és meggyilkoltatták, a diktátor parancsára hirtelen eltűnt az arcképe a fotóról.


A kommunista rendszerekben rendszeresen változtak a szereplők

Napjainkban a digitális technikák segítségével már szinte bármilyen fotó, film és dokumentum bármelyik részlete az eredeti felvételről vagy szövegkörnyezetből kiretusálható, ráadásul úgy, hogy a hamisítás gyakorlatilag fel sem tűnik senkinek. A Gartner piackutató cég ezt a fajta, a digitális technikák segítségével végrehajtott tökéletes (történelem)hamisítást "hamisított valóságnak" nevezi. A piackutató vállalat az elmúlt években egyre gyakoribbá váló hamisítások miatt a mellett szállt síkra, hogy szigorítsák az ilyen esetekre vonatkozó törvényeket és módosítsák, illetve szigorítsák a fotók, a filmek és a szöveges anyagok azonosítására alkalmazott eljárásokat.

A Gartner néhány példát is említett a hamisításokra. Így például nemrégiben nyilvánosságra került egy kép, amelyen John Kerry demokrata elnökjelölt Jane Fondával közösen látható egy, a vietnámi háború ellenes tüntetésen. A botrány természetesen óriási volt, ám az igazi bomba akkor robbant, amikor kiderült: a kép digitálisan meg lett hamisítva.

Egy másik esetben egy elég morbid viccet engedett meg magának egy bizonyos Ben Vanderford nevű férfi: elküldött egy videót az iszlám terroristák egyik ismert internetes oldalára. A felvételen ő maga volt látható, amint éppen lefejezték. A weboldal természetesen azonnal értesített több hírügynökséget. Sőt, néhány órával a videónak az internetes oldalra való felkerülése után már nagy televízióadók is beszámoltak az "újabb borzalmas terrortettről", mondván újabb lefejezés történt Irakban. Végül kiderült a gonosz turpisság. Vanderford mindenesetre nem ússza meg az ügyet, hiszen ellene már nyomozást folytat az FBI. Igaz az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda azt nem közölte, hogy mivel vádolják a férfit.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. okt. 23. 19:37 | válasz | #54
"Leo Trockij" - Igen, Lev Trockij. Itt az SG-n Zsukovból is Zhukov lett... A cikkben szereplő kép egy gyenge kis törlés, van egy könyv: Krausz Tamás - Sztálin na annak a végén van egy szép kis gyűjtemény Acél Jóska retusálásaiból.

Románok: 89-ben meg akartak minket támadni, de manapság nincs erre esély. Szükségük sincs rá. Elővették a fagyitaktikát, jól benyaltak az USA-nak, a magyar külpolitikát meg ott alázzák le ahol akarják. Ha meg megtámadnának minket, a magyar hadsereg egy hatalmas víztisztítási humanitárius hadműveletben visszavonulna. Nem oszt, nem szoroz, hogy mit csinál. A légierőt és a 100 T72-esenket a hajunkra kenhetjük.

Mellesleg bevonulhattunk volna a délvidékre 99-ben, amikor a jugók már totál összetörtek, és most szerbverés a téma az újságokban. De nem, mi még akkor se fejlesztettük a hds-t, amikor háború volt a szomszédban (a horvátok oldalán belépve nyertünk volna 95-ben).
2004. okt. 23. 16:46 | galéria | válasz | #53
háhá ismét 1 magyar összeesküvéselméletgyáros? :D
sped  
2004. okt. 23. 15:44 | válasz | #52
A NATO egyik alapszabálya hogy a tagállamoknak képeseknek kell lenniük az önvédelemre (egy bizonyos mértékig). Magyarország ezt a feltételt nem teljesíti és még sok minden más felajánlást sem, amit MI ajánlottunk fel a NATO-nak.

Magyarország hadereje jelenleg, ilyen formában semmire nem alkalmas. Amíg a civil lakosság semmibe nézi a katonai hivatást és a katonai fizetések, valamint a hadseregre fordított összeg ilyen alacsony, ez nem is fog megváltozni. Természetesen a kettő valahol összefügg.

Nekem nagyon úgy tűnik hogy itthon mindenkinaek marha nagy a szája, de ha a seregről van szó akkor inkább megvonnak mint hozzátesznek. Közületek pl. ki volt katona? (nem mintha a sorkatonai szolgálat valamit is ért volna, de mégis)

Véleményem szerint egy országot/államot a külpolitikában annyira vesznek komolyan, amilyen erős/felkészült a hadserege.

Ennyi. (Ja, no szmájli)
2004. okt. 23. 11:55 | galéria | válasz | #51
Ja! A románok benyaltak az oroszoknak is meg a franciáknak is. Mikor ki volt az ellenfelünk.
NEXUS6  
2004. okt. 23. 01:41 | galéria | válasz | #50
Utána meg minek;)
NEXUS6  
2004. okt. 23. 01:40 | galéria | válasz | #49
Meg aztán 45-ben is adtak rendesen ők a volt szövetségeseiknek, vagyis nekünk. Ha nem engedik az oroszoknak délről, hogy megkerüljék a Kárpátokat,akkor asszem a sógorok elött kerülünk az eu-ba, mert hogy szovjeték Berlin eleste elött nem léptek volna magyar területre.
2004. okt. 23. 01:20 | galéria | válasz | #48
pfff....ezt fórumon nem így szokás

Amúgy meg Nexus6-nak van szerintem igaza, mert elméletileg 2 szövetséges nép, hogy a francba kerülhet ilyen helyzetbe egymással szemben? Csak úgy, hogy a NATO már elvesztette a befolyását és a jelentőségét. Tehát attól, hogy Magyar o. és Románia is NATO tag az még édes keveset jelent.

Amúgy is évszázados viszály van köztünk, az más dolog, hogy mindíg mi voltunk a fejlettebbek mégis (egy kis ide-oda nyalással) mindíg átgázoltak rajtunk. Ezt egyépként most is megtehetnék, mint azt már írtam, seregük sokkal fejlettebb és nagyobb a miénknél. Egy paraszthajszál esélyünk sincs.
Aki nem hiszi játjon utánna...

Töri: "1919-es piknik"előtt azért, amikor még az országunk nem rongyolódott le annyira, a románok amint beléptek a háborúba megindultak Erdélynek. Kis idő alatt Monarchia és német csapatok úgy kifüstölték a kokérókat mint a szél! Ők csak akkor tudtak újra produkállni valamit, amikor már vége volt mindennek és a háború eldölt. Ezzel azt akartam mondani, hogy azért mi is b@sztunk már oda nekik. Emlékezzünk ezekre is.
NEXUS6  
2004. okt. 23. 00:37 | galéria | válasz | #47
Elnézést kérek, ha érzékeny lelkivilágodba gyalogoltam volna, de te sem eröltetted a szmájlikat a 36-os hozzászólásod végén!

Bár mondhatod ugye, hogy akinek nem inge ne vegye magára.

Amúgy szerintem a bunkóság, bunkóság mard akkor is ha ilyet ;) írunk utána.

Egyébként a törökök nagyjából azért nem erősködnek, mert szeretnének bekerülni az EU-ba. Az EU viszont ezért nem is utasíthatta/utasíthatja el nyíltan Törökországot, mert akkor esetleg az iszlám oldalra lökik és akkor viszont télleg lenne Török-Görög rangadó.
2004. okt. 22. 21:54 | válasz | #46
Kedves nagypofájú olvtársam. Nem tudom mivel érdemeltem ki (cseppet sem) megtisztelő figyelmedet, de attól tartok a jövőben nem tartok igényt rá.
Az hogy, nem ismered a szmájlikat, nem az én hibám.
De az, hogy személyeskedsz, ahelyett hogy megcáfolnál, túlmegy azon a határon, amit tolerálni tudok, főleg így elsőre.

Az említett NATO tagok persze azért nem támadták meg egymást épp ezért nem lehet tudni, hogy a NATO maga hogy reagálna rá. De én azért sejtem.
Néhány kretén, feltéve ha "jó" helyre és időben születik, ki tud robbantani bárhol egy etnikai konfliktust. De a török-görög háború ettől még messze van.
De tudod mit: legyen neked igazad.

Azt mindenesetre lehet látni, hogy milyen konfliktusokhoz vezetne egy független Erdély.

A továbbiakban nem óhajtok veled vitába szálni semmilyen témában. Nem a kompetenciádat kérdőjelezem meg (adott körülmények között meg is köszönném a linket), csak nem bírom az öcsizést.
2004. okt. 22. 21:02 | válasz | #45
1. Rossz jelenség.

2. Mekkora hülye fasz az a férfi, aki beleröhögve dicsekedett a kameráknak, de lehet, hogy pár vérmes izraeli, arabellenesnek ez a videó újabb tűz volt, és számított a háború oldalán.

NEXUS6  
2004. okt. 22. 15:50 | galéria | válasz | #44
Na naggyából elolvastam!

Ebben mi az újdonság? A felső körök mindíg is megdumálták a nagy üzleteket, régebben grófok, királyok, bárók, manapság meg az üzletemberek. De az nem jelenti azt hogy valami nagy világmegváltó tervük van. Persze van akinek van, mások meg csak a pillnatnyi profitra hajtanak. De ebben semmi újdonság nincs.

Miért is kell mindent ezeknek a titkos társaságoknak tulajdonítani, amikor a cikkben is arról van szó, hogy a kormányok azért még legalább olyan fontos tényezők mint ezek az üzletemberek.

Az biztos hogy a képviseleti demokráciára alapuló állam egyre kevésbé tud megbírkózni a kihívásokkal, de ez nem azt jelenti hogy minden úgy történik, ahogy azt a pénzvilág, meg a titkos társaságok elképzelik. Sőt, szerintem meg pont nem úgy történik.
2004. okt. 22. 15:28 | galéria | válasz | #43
Hello Laci!

Elfogom olvasni!
Laci73  
2004. okt. 22. 15:02 | galéria | válasz | #42
Szia Nexus6!

Az alább megadott linken lévő cikket kérlek olvasd el. Én nem hiszek a véletlenekben. Pl. a Bildberger-csoport találkozóiról még a visszafogott hangvételű "józan" médiák (pl. nálunk a HVG) is rejtélyesen találgatnak.
Laci73  
2004. okt. 22. 14:57 | galéria | válasz | #41
Hello Raszkolnyikov!

Szó sincs a zsidóság uralmáról - a zsidóságot álcaként húzza maga elé a valódi háttérhatalom. A világ igazi urai a laza szövetségbe tömörült, közös stratégia szerint ügyködő hatalmi szervek (Világbank, Trilaterális Bizottság, FED, a brit Királyi Külügyi Intézet, ennek amerikai mása, A BILDBERGER CSOPORT (így nagybetűvel!) és az ezek háta mögött álló emberek (a brit uralkodócsalád, a kábítószertermelést és elosztást felügyelő indiai brahmin családok, a pénzügyi elit a világ minden részéről, az amerikát uraló Rockefeller dinasztia, és legfőképpen a pénzügyi zseni Amstel Rotschild leszármazottai: a Rotschildok. Mégegyszer megjegyzem: ez utóbbi ellenére sem köthető a zsidósághoz ez a szervezet, márcsak a magam példáján is kiindulva.

Irodalom: http://karrier.fw.hu/novus.htm
NEXUS6  
2004. okt. 22. 14:05 | galéria | válasz | #40
Mi van?!?!

Édes kicsifiú itt egy cím, okosodjál!
ciprusi konfliktus
2004. okt. 22. 13:54 | válasz | #39
Ciprus, ciprus ... megvan.
Önálló állam, uniós tag. Polgárháborús helyzet van ott.
Ciprus Nato tag ?
Törökország megtámadta Görögországot ? Vagy fordítva ?
NEXUS6  
2004. okt. 22. 11:40 | galéria | válasz | #38
Nőjjé fel te!

Mond neked az valamit hogy Ciprus? Meg magyar békefenttarók ciprusi missziója? Meg török/görög "jóbarátság"?

És még abban is segítek, mind két ország NATO tag, bizony!
Hát erről enyit.
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. okt. 21. 21:08 | galéria | válasz | #37
A románoknak több eszük van. Éppen most láttam az EuroNews csatornán a travel reklámklipjüket. Ráadásul Vajdahunyad várát is berakták, bár semmi közük hozzá. (Idegen tollak, etc . . . )Mégis: ólom helyett inkább vmi hasonlóval kellene próbálkozni. Eladni magunkat jól, van mire büszkének lennünk. Egyszer majd csak a román is inkább magyar szeretne lenni . . . De itthon még mindig a marakodás megy.
2004. okt. 21. 20:59 | válasz | #36
Talán a sok idióta közül valaki el tudná magyarázni, hogy az egyik nato ország hogyan támadja meg a másikat. Nőljetek fel.
2004. okt. 21. 20:50 | válasz | #35
ja igen, a reklámbevágások alapján az emberi arcok igencsak jóra sikeredtek. mi lesz nehány év múlva?
2004. okt. 21. 20:46 | válasz | #34
a Discovery-n lesz faxa dokumentumfilm, amelyikben számitógépes grafikával olyan történelmi eseményeket elevenitenek fel, amikröl valójában filmfelvétel nem létezik:
Föszerepben: Adolf és a haverok
Meg: Joszip
ésmég: Winston
nomeg a jóöreg Franklindelano

jólesz, már várom :DDD
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. okt. 21. 20:36 | válasz | #33
Viktorescunal nem nehez jobbnak lenni.
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. okt. 21. 20:35 | válasz | #32
"Leo Trockij"
Leo az a jegkrem...
OliApa   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. okt. 21. 20:20 | galéria | válasz | #31
"Nekem személy szerint a Gyurcsaány nagyon szimpi . . . "

Gratula. Egyébként Gyurcsány(i).

Kulcsár kőművesinas-bankár után szabadon . . .
2004. okt. 21. 19:06 | válasz | #30
Szerintem nem kellene feszegetni ezt a román kérdést, van elég baja Magyarországnaka székelyek úgyis kiharcolják maguknak az autonómiát aztán majd meglátjuk..
A képekkel való trükközést pedig jelölni kellene a
képen valami feltűnő jellel, ha valaki nem teszi, akkor valamilyen hamisítást követ el és kapjon szigorított ejnye-bejnyét
2004. okt. 21. 18:29 | galéria | válasz | #29
Tényleg elég szarul állunk! Egy zászló alj páncélos. Elhízott zsoldosok. 5-6 MIG29 (a többi csak donor). El avult lég elhárító rakéták(főleg Mistral-ok). És egy ütőképes tipúsú tankunk a T-72-ből is csak 300DB van. A Románoknak ezzel szemben aránytalanul nagyobb a seregük és fejlettebb is. Itt tényleg aránytalanul nagyobb fejletségről kell beszéllni. Úgy mennének át rajtunk, mint kés a vajon!
grobs  
2004. okt. 21. 17:45 | válasz | #28
Ha jol emlekszem '90 -ben meg ~140 ezer fobol allt a honvedseg, ma ~27 ezerbol. Az eszkozok amortizacioja is hasonlo volt.
2004. okt. 21. 17:44 | válasz | #27
NEXUS6 most adtál egy jó kis muníciót az összeesküvés-elmészek ellen, thx :) Bár az is igaz, hogy a káoszban ők nem találnak semmi érdekeset, még csak riasztót sem... valamiért szörnyűbbnek érzik, ha tudatos akarat manipulálja őket, mint ha a vakvéletlen.
NEXUS6  
2004. okt. 21. 16:35 | galéria | válasz | #26
90-ben még lett is volna mivel!
NEXUS6  
2004. okt. 21. 16:34 | galéria | válasz | #25
"Ugye nem hisztek nekem? :)"

Ezt eltaláltad!;)

Én elég pesszimista hangvételű emberke vagyok ilyen téren, és tudok egy annál is sokkal szörnyűbbet mondani, mint hogy valami önjelölt bigbraderek már évszázadok óta figyelnek minket.

Képzeld el, hogy az egész kaotikus xx. xxi-szd mögött nincs semmi tudatos szervezés, és a viszonyok a politika a titkosszolgálatok stb ha azt nem is tudják elérni hogy valamelyikük ilyenné váljon, de azt igen, hogy bárki mást megakadályozzanak ebben!

Ua mint az ufó kérdés, a MIB-es fiúk titkos műveleteinél csak egy dolog a roszabb, ha a kormányok télleg igazat mondanak és nincs semmi használható stratégiájuk de még információjuk sem az egészről!!!

Vajon nem magyarázható a világon minden politikai döntés csak és kizárólag az érintettek kicsinyes és egyéni érdekeivel?
comet  
2004. okt. 21. 16:32 | válasz | #24
90-ben a románok nagyon be voltak ám szarva hogy visszafoglaljuk erdélyt...komoly(!).
DW  
2004. okt. 21. 16:26 | válasz | #23

Hát ez nagyon komoly volt
DW  
2004. okt. 21. 16:25 | válasz | #22
"Napjainkban a digitális technikák segítségével már szinte bármilyen fotó, film és dokumentum bármelyik részlete az eredeti felvételről vagy szövegkörnyezetből kiretusálható, ráadásul úgy, hogy a hamisítás gyakorlatilag fel sem tűnik senkinek."

Ma már a sulikban is ezt tanítják. Lassan az utolsó román vendégmunkás is photoshop mesteri címet kap.
NEXUS6  
2004. okt. 21. 16:24 | galéria | válasz | #21
"romániába tankkal kéne bemenni .. emelni a román lakosság ólomtartalmát ... "

Sajnos, a politika elég rendesen leamortizálta a fegyveres erőket. Szal mielött ilyeneket írsz nem árt a dolgoknak utána nézni, mer' a végén román barátaink még komolyan veszik az ilyen "fenyegetés" és megismétlik a 19-es budapesti pikniküket. Úgy is divat mostanában a megelőző csapás.
DW  
2004. okt. 21. 16:23 | válasz | #20
Én utálom a politikát, utálom az összes kormánypártot, mert semmi hasznuk. viszont a Gyurcsány messze nem beszél olyan jól, mint a Viktor. Ezt most nem az Orbán bá' védelmében mondom. A "Meggyes" bánál tuti jobban löki a sódert:D
2004. okt. 21. 16:06 | galéria | válasz | #19
Tudsz forrást mutatni a neten? Egysek meg azt mondjá, hogy a világot a zsidók akarják irányítani, de biztos nincs igazuk azoknak a csúnya, rossz embereknek... Ez a történelem hamisítás sem rájuk vall....
Laci73  
2004. okt. 21. 15:28 | galéria | válasz | #18
Ugye nem hisztek nekem? :)
Laci73  
2004. okt. 21. 15:23 | galéria | válasz | #17
A történelmet a XVIII.-ik század vége (egész pontosan a nagy francia forradalom óta) egyfolytában irányítja és ködösíti a világot a háttérből uraló - előbb brit, majd amerikai székhelyű - Novo Ordo Seclorum (Új Világrend) szervezete. Fő céljuk a világ egységes, központi kormányzás alá helyezése. Ennek elvetélt próbája volt a kommunizmus éppúgy mint a fasizmus, újabban a gazdasági alapon szervezett globalizmus az üdvöskéjük.
2004. okt. 21. 14:59 | válasz | #16
Amúgy ezt a retusálást szerintem is NAGYON meg kellene büntetni...
2004. okt. 21. 14:57 | válasz | #15
"Nekem személy szerint a Gyurcsaány nagyon szimpi, talán még a mi Viktorunknál is jobban tud beszélni, de azon amit te is írtál és amit én is pont így magamon érzek sajna nem fog tudni változtatni."

"gratulálok!" az így is nagyon sz*r, minden értelmes ember által elkerült, extra alacsony forgalmú magyar tőzsdét most 25%-al megadóztatja a köcsög Gyurcsányi!

A "kedves" politikusok előszőr megszüntetik a 20%-os tőzsde adót. Miért? Hát hogy utána megemelhessék... Köcsögök.

Mielőtt valaki pártatlansággal vádolna: soha nem volt közöm a Magyar tőzsdéhez... A percenként pár ezer forintos határidős piacával elmehet a ...
2004. okt. 21. 13:03 | galéria | válasz | #14
romániába tankkal kéne bemenni .. emelni a román lakosság ólomtartalmát ... és ez elég hungaristának tűnik, de tényleg igaz az adok-kapok elv ... egy darabig szivatják a magyarokat külföldön ..aztán megelégelik és lesz móka , ebben biztos vagyok!
2004. okt. 21. 13:01 | galéria | válasz | #13
ezek a "megjegyzéek" kb. az origo fórumába illőek, de ez valós probléma, attól még hogy egyesek nem látják még létezik ..
2004. okt. 21. 12:30 | galéria | válasz | #12
Vagy amikor Romániába népszámlálás volt, és a magyar családokhoz nem mentek be a számlálobiztosok, igy emelve a román lakosság arányát pár szinmagyar településen.....
2004. okt. 21. 11:28 | galéria | válasz | #11
Nemigaz miért nem működik a visszavonás gomb a híreknél. A mondat végére egy ? és nem .
2004. okt. 21. 11:27 | galéria | válasz | #10
De ha Vanderford nem kért kártérítés vagy nem vádold senkit nem olyan (sajátos) "művészi alkotást" tesz közzé amilyet akar.
2004. okt. 21. 11:24 | galéria | válasz | #9
De nem ártana ha az állambácsi nem hagyná, főként nem szorgalmazná hogy más akinek már túl sok is van elvegyen tőled/előled valamit vagy egyszerűen ne kaphasd meg, inkább vesszen el a semmibe, illetve hogy annak agyjon az állam akinek kevésbé lenne rá szüksége és kevesebbre is megy vele mint aki jobban rászorul és többre is menne vele.
2004. okt. 21. 09:57 | válasz | #8
Attól, hogy valami rád nem igaz, az még önmagában nem jelenti azt, hogy a lakosság egészére sem lehet igaz, ugyanis te egymagadban nem reprezentálod a lakosságot.
Ha előre akarsz jutni akkor hiába is várod, hogy az állambácsi majd nagy kegyesen a hónod alá nyúl, azok az idők szerencsére már elmúltak.
Legfőképp rajtad áll, hogy mire viszed.
2004. okt. 21. 09:45 | válasz | #7
Hány éves vagy királyfi ?
Kádár alatt nagyon jól el lettél vóna.
NEXUS6  
2004. okt. 21. 09:00 | galéria | válasz | #6
Ebben a kib.szott tömegtársadalomban az a gond, hogy a vezetők/ a média megpróbáják elhitetni, hogy ők tartják a kezükben a dolgok irányítását ők fognak gondoskodni rólad /és ők fognak bűntetni is/. Mert nekik mindenki fontos és mert ők mindenki problémáját látják.
Ez egy faszság, amit a középkorban a szószékről szónokoló papbácsinak még elhittek az emberek, vagy az 50-es években a napi rendes politikai tájékoztató szemináriumon.

Sajnos az emberek nagyrésze még most is igy gondolkodik sőt elvárja ezt a politikai vezetőktől.

Nekem személy szerint a Gyurcsaány nagyon szimpi, talán még a mi Viktorunknál is jobban tud beszélni, de azon amit te is írtál és amit én is pont így magamon érzek sajna nem fog tudni változtatni.
RangeR  
2004. okt. 21. 08:39 | válasz | #5
Ez valami olyan, amikor meggyesi és gyurcsány bejelenti a tévében, a szemem közepébe mondva, hogy csökkentettük az adót és utána mondja a kommentár, hogy 7%-al nőtt a vásárlóerő, én meg bambulok, hogy éppen 4000Ft-tal lett kevesebb a fizetésem mint eddig, és a fizetés előtti héten 1db ezres van a tárcámban, előtte meg 5-6 ezer volt. És belemondja a tévébe, mert tudja, a másik barom nem tud odaállni mellé, hogy elmondhassa, mekkora hazugságot nyom!
NEXUS6  
2004. okt. 21. 08:02 | galéria | válasz | #4
És?

Mi ebben az újdonság? Kapcsold be a tv-t, ott minden mennyiségben kielégítik az ember ilyen irányú perverzióit! Pl ua képanyag különböző kommentárral. Sajnáljam a rongyosan a életért/megélhetésért fegyvert fogó 3. világbeli tizenévest, vag forrjon fel a vérem, ahogy azt látom hogy tevékenységével veszélyezteti jól megérdemelt nyugati életformánkat?

És akkor még a közvéleménykutató/statisztikai intézetek -melyek ugye a társ állapotáról adnak "korrekt" infót- eredményei közötti min 10%-os eltérésről nem is beszéltünk.
Lacc  
2004. okt. 21. 07:25 | galéria | válasz | #3
De ez ellen nem igazán tudnak mit tenni.
Lacc  
2004. okt. 21. 07:25 | galéria | válasz | #2
jah
artschi   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. okt. 21. 02:51 | galéria | válasz | #1
nem gyenge...