Robotzsokék indulnak a katari teveversenyeken
2004. október 20. 12:07, szerda
Az informatika és a robotok veszik át jövőre Katarban a főszerepet a hagyományos teveversenyeken, és a zsokéknak menniük kell. Persze a teveversenyek nem szűnnek meg, csak átalakulnak.

Hirdetés

A verseny fő szervezője egy svájci vállalatot bízott meg azzal, hogy készítsen el határidőre nem kevesebb, mint száz, egyenként 5 500 dollárba kerülő robot-tevezsokét. A cég a munkáért összesen 1,37 millió dollárt kap. Minderről a sajtó képviselőinek Hamad Bin Dschassem Bin Faisal el Thani sejk, a katari teveversenyek szervezőbizottságának elnöke beszélt. Hamad sejk tájékoztatása szerint a robotokat - miután megvásárolták őket - a bizottság bérbe fogja adni. Az árakról a katari kormány később fog dönteni.

A robotokat már eddig is számtalan területen alkalmazta az emberiség, ám zsokéként speciel még nem gondolt rájuk senki, egészen mostanáig. Persze amennyiben beválnak az új szerepkörükben könnyen változat a helyzet, ám minden bizonnyal robotokkal ezek után is inkább az autógyártásban vagy az űrkutatásban lehet majd találkozni gyakrabban.


Egy fura problémát azonban még meg kell majd oldani az arab miniállamban, nevezetesen, hogy a teveversenyek győztese 190 000 dolláros pénzjutalmat szokott kapni és ennek az összegnek a tíz százalékát utalják át a zsokéknak. A robotok azonban ugyebár semmit sem tudnak kezdeni a pénzzel. Még az sem ismert, hogy a robot-tevezsokékat kísérleti jelleggel próbálják-e ki vagy ezentúl minden évben ők fogják megülni a négylábú állatokat.

Az ügyben természetesen felszólaltak az emberi jogi szervezetek is, akik szerint a katari teveversenyek érdekes színfoltjai a világ sportjainak. Ugyanakkor a változás a jelenlegi áldatlan állapotok eltörlésében is segíthet, ugyanis napjainkban Katarban a tevezsokék általában fiatalon az országba hurcolt, majd kiképzett bangladesi, Sri Lanka-i és pakisztáni gyerekek. Hamad sejk ugyan cáfolta ezeket az információkat, ám a nemzetközi emberi jogi szervezetek adatai szerint jelenleg Katarban mintegy száz, zsokéként alkalmazott vagy zsokékiképzésben résztvevő 9 és 20 év közötti gyermek, fiatalkorú és fiatal felnőtt van.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. okt. 23. 00:02 | válasz | #11
Lehet, hogy most még gyerekcipőben jár, de nem lesz ez mindig így. Lesz itt áttörés hidd el nekem. Bár végül is az a jó, hogy az emberek nem hiszik el, másképpen nem engednék, hogy ilyen megtörténjen...

Na kérdés, hogy milyen lesz a társadalom, ha mindent el lehet majd gépekkel végeztetni? Biztos törvényileg be lesz tiltva egy csomó helyen a gépek használata...

De hosszú távon akkor is komoly hatása lesz, mert lesznek olyan helyek, ahol engedélyezik (pl. a Mars-on :) a robot-társadalmat. Aztán mivel rövid úton megelőzik ezen társadalmak a korlátozottakat, le fogják rohanni az elmaradottabb, kevésbé gépesített országokat. Talán a megoldás ez ellen, hogy a hadseregben biztos nem lesznek törvényi szigorítások, a hadseregnek szüksége lesz MI-ra. Mind kutatók, mind katonák, mind vezetés részéről (pl. skynet)

Ez azért elkerülhetetlen, mert amelyik állam ezt elkerüli, az behozhatatlan hátrányba kerül, és le lesz rohanva az erőssebb által. Remélhetőleg a valóságban a SkyNet jobban sül majd el! Vagy így járunk:
dez  
2004. okt. 22. 02:18 | válasz | #10
Szerintem odébb van ez még... Igazából eléggé gyerekcipőben jár még ez a dolog. A naív álmodozási korszakában (még mindíg).

Szerintem jelen esetben valami egyszerűbb dologról van szó. A mozgás és terepszemle nagy részét a teve csinálja, csak rángatni kell a kantárt jobbra-balra (lehet, hogy ez távirányítású, vagy egy egyszerűbb útkövetés van benne), és megfelelő ütemben "ugrálni". Ja meg csakpodni az állat farát.
2004. okt. 21. 15:04 | válasz | #9
Ja, és ez igaz az újságíró, web-grafikus, marketinges, rendszergazda, fórum moderátorra is
2004. okt. 21. 15:02 | válasz | #8
Na megindul lassan a folyamat... Pár évtized, és mindenhonnan kiszorulnak az emberek. Hogy ennek most örüljek-e vagy sem azt nem tudom... (lévén én is ember vagyok)

Az MI-al a programozók, grafikosok, művészek, politikusok, tőzsdei kereskedők, ingatlan ügynökök, katonák, ürhajósok, ácsok, stb. is pótolhatóak lesznek... A fiatalok ezt még lehet, hogy megérik.
Lacc  
2004. okt. 21. 07:34 | galéria | válasz | #7
Lehet hogy ezek már a robotok a képen :P
Lacc  
2004. okt. 21. 07:34 | galéria | válasz | #6
csókolom és ez miért jó nekünk?
antijedi   "Rest in Peace antijedi" 
2004. okt. 20. 16:42 | válasz | #5
verseny-verseny, sg logika rulz :PPP
antijedi   "Rest in Peace antijedi" 
2004. okt. 20. 16:41 | válasz | #4
az ilyenek általában nem csak a gyerekekre veszélyesek..., ezt nem ugy kell elképzelni mint egy szimpla lóversenyt :P
Cat  
2004. okt. 20. 16:25 | galéria | válasz | #3
nyilván még nincs kész
rolika  
2004. okt. 20. 14:02 | galéria | válasz | #2
mánemazé, de egy kép nem ártott volna egy ilyen robotról...

amúgy a hackerverseny miért is kapcsolódó cikk :)))
Mike  
2004. okt. 20. 12:38 | galéria | válasz | #1
és elég veszélyesek is a gyerekere nézve ezek a versenyek

tehát jó, hogy rabszolgák helyett robotok lesznek a zsokék