Kiosztották a svájci informatikai citromdíjakat
2004. október 18. 22:35, hétfő
A Big Brother-elismerést évről-évre azok a svájci intézmények és hatóságok kapják, amelyek leginkább beleütik az orrukat az állampolgárok dolgába, illetve amelyek a legelítélhetőbb módon használják ki az informatika és a telekommunikáció világa nyújtotta lehetőségeket.

Hirdetés

A 2004. évi díjkiosztóra a hétvégén került sor, a Big Brother Awardot az alpesi országban immár az ötödik alkalommal adták át. A kitüntetés maga elég súlyos, no nem mintha aranyból lenne, sokkal inkább betonból készül. A betonkupákat ahogy eddig, idén is három kategóriában lehetett elhódítani. A három kategória a következő: Állami hivatalok és cégek, Üzleti élet és a Munkahelyek.

Az állami hivatalok és cégek közül díjat nyert a Svájci Betegpénztár Szövetség, a Santésuisse, amely azért részesült ebben az elismerésben, mert számtalanszor kiadta a legkülönbözőbb szervezeteknek és vállalatoknak tagjainak elektronikusan tárolt személyes adatait. Szintén ebben a kategóriában nyert, amúgy megosztva az első helyet az előbbi egészségügyi szervezettel a svájci légierő egyik egységének a parancsnoka, akit azért tüntettek ki, mert elektronikus úton - egy ADS 95 Ranger típusú felderítő robotrepülőgép segítségével - folyamatosan megfigyelt polgári gépkocsikat és polgári személyeket.

A Munkahelyek kategóriában először kapott díjat egy munkahelyi megfigyeléseket rendszeresen végző hivatal. A szóban forgó testület pedig nem más, mint a zürichi rendőrség. A hatóság nem kevesebbet tett a díj elhódításáért, mint hogy 2003 nyarán titokban és törvénytelenül megfigyelte több munkatársa e-mail forgalmát.

Az idei ünnepségen kiosztottak egy életműdíjat is, amelyet egy már nyugdíjba vonult parlamenti képviselő kapott, aki a mandátuma alatt a menekültügyi, a rendőrségi és a katonai törvények szigorításáért szállt síkra.

Az úgynevezett Pozitív-díjat, vagy más néven a Winkelried-kitüntetést egy berni ügyvédnek ítélték oda, aki nyilvánosságra hozta a svájci rendőrség túlkapásait és megfigyelési akcióit.
Nemcsak Svájcban, de a világ több országában, köztük novemberben hazánkban is odaítélnek hasonló, nem éppen elismerést jelentő díjakat. Ausztriában pedig az idei Big Brother Awardra jelöltek névsorát október 19-én, kedden hozzák nyilvánosságra, az eredményhirdetésre pedig várhatóan október végén - november elején kerül sor.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. okt. 19. 17:59 | válasz | #4
Ja, csak bemutatják a gépbolt legelítélhetőbb termékeit?
2004. okt. 19. 17:58 | válasz | #3
Ez a coolermaster is citrom díjat kapott?!
2004. okt. 19. 12:46 | válasz | #2
Azért szeretett drága jó apech-ünk ténykedése sem volt piskóta, mikoris a teljes adófizetőnyílvántartásukat kimásolták a bolsevikeknek (ti: msz(m)p).

Üdv Jötün
Lacc  
2004. okt. 18. 22:50 | galéria | válasz | #1
Jó tudni hogy ilyen is van.