Már 150 millió eladott dalnál tart az iTunes
2004. október 15. 21:14, péntek
Az Apple bejelentette, hogy fontos mérföldkőhöz érkezett nem csak a vállalat, de az egész zeneletöltési piac is, hiszen egy felhasználó letöltötte az iTunes online zeneboltból a számítógépére a 150 milliomodik zeneszámot.

Hirdetés

Az elmúlt hónapok bebizonyították: sikertörténetté vált az Apple online zeneletöltő szolgáltatása. Az ominózus zeneszám Lauryn Hill Ex-factor című dala, amelyet a Colorado amerikai szövetségi államban, Ignacio városában élő Beth Santisteven vásárolt meg. Érthető, hogy elégedetten nyilatkozott a sajtó képviselőinek Eddy Cue, az Apple alkalmazások részlegért felelős alelnöke. Kiemelte, hogy a 150 millió eddig eladott zeneszám is azt bizonyítja, hogy igenis van jövője az online zeneletöltési piacnak. Mint mondta: ez az esemény nem csak a vállalat, de az egész piac számára is mérföldkövet jelent.

Az Apple-nek mellesleg pont kapóra is jött ez a siker, hiszen a cég nemrégiben jelentette be, hogy további hat iTunes online zeneboltot akar nyitni a világ különböző országaiban, de főleg Európában. "Ez csak megerősíti az elhatározásunkat, hogy jó úton járunk és hogy hamarosan még több felhasználó számára tegyük elérhetővé kínálatunkat" - tette hozzá a boldog alelnök.

Szakértők szerint az Apple iTunes szolgáltatása óriási iramban fejlődik. Az első online zeneboltok megnyitása óta eltelt gyakorlatilag egy év alatt a cégnek sikerült ugyanis elérnie, hogy ma már hetente négymillió zeneszámot és zenei albumot értékesítenek az iTunes-boltokban. Mint ismeretes, az iTunes-szolgáltatás jelenleg az Egyesült Államokban, Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában elérhető. Az alkalmazott licenszmodell szerint minden letöltött, vagyis megvásárolt zeneszámot legfeljebb öt számítógépre és tetszőleges számú iPod-készülékre lehet átjátszani. Egyetlen zeneszámot a felhasználók gyakorlatilag korlátlan esetben írhatnak ki CD-re, amennyiben pedig valaki egy letöltött egész albumot vagy egy saját maga által, különböző dalokból összeállított albumot akar kiírni CD-re, azt hétszer teheti meg.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. okt. 18. 19:05 | galéria | válasz | #2
Mi van? Ezt hogy tudják korlátozni??
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. okt. 16. 18:33 | válasz | #1
"vagy egy saját maga által, különböző dalokból összeállított albumot akar kiégetni CD-re, azt hétszer teheti meg"
Ludas Matyas pedig 3szor adja vissza... :)