Egyre kevesebb női informatikus van
2004. október 15. 01:21, péntek
Egy amerikai tanulmány szerint az elmúlt húsz év alatt visszaesett a nők aránya a számítástechnikai területeken dolgozók között, jóllehet egyes szakmákban enyhe növekedés tapasztalható.

Hirdetés

Az összehasonlító adatok felhívják a figyelmet arra, hogy 1983-ban az informatikával kapcsolatos elemzői, kutatói, programozói és tanári állások 30 százalékát nők töltötték be, míg 2002-ben ez az arány már csak 27,2 százalék volt. A csökkenést ugyanakkor némileg kárpótolta a természettudományok, valamint a mérnöki állások esetében megfigyelhető enyhe növekedés - tehát nem egyszerűen csökkenésről, hanem egyfajta súlypont-áthelyeződésről van szó.

Ezt a megfigyelést támasztja alá, hogy 1983-ban az Egyesült Államokban található munkahelyek 44 százalékát töltötték be nők, míg ez az arány húsz év alatt 47 százalékra emelkedett. A tudományos, a technológiai, valamint a mérnöki munkahelyek tekintetében a nők aránya egyes adatok szerint 16 százalékról 19 százalékra emelkedett, míg mások szerint 23 százalékról 26 százalékra - a különbség a szóban forgó munkahelyek eltérő értelmezésével és osztályozásával magyarázható. A női alkalmazottak arányának növekedése ennél is szembetűnőbb a természettudományok - különösen az orvostudomány - terén, ahol napjainkban a munkahelyek felét nők töltik be.

Az informatikában ugyanakkor ezzel ellentétes folyamat zajlott le. Amennyiben szigorúan az informatikával kapcsolatos munkahelyekre koncentrálunk (beleértve a kutatói, a fejlesztői, illetve a programozói állásokat) a csökkenés mindössze 1 százaléknyi, de egyes elemzők szerint már ez is aggodalomra ad okot - jóllehet a 29,9 százalékos arány jóval meghaladja a mérnöki állások esetében érvényes 14 százalékot.

Ez a folyamat azonban nem csak a női alkalmazottakra érvényes, hiszen a közelmúltban számos felmérés hívta fel a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államokban csökkent a kutatói állások, valamint a doktoranduszok száma. Ezen felmérések rávilágítanak arra, hogy a kutatások és fejlesztések terén egyértelmű visszaesés következett be, és a helyzet orvoslása érdekében határozott fellépést várnak a kormányzattól.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Cat  
2004. okt. 19. 23:31 | galéria | válasz | #8
viszont a számítástechnikához férfiak körében jellemző ismeretek szükségesek (gépszereléstől kezdve a programozáson át a monitorok cipeléséig - és hidd el, mindegyik előfordul)
nyanya  
2004. okt. 19. 20:31 | válasz | #7
Drága férfisovin lenedő vagy éppen már aktív IT-sek!
Próbáljátok a témát átgondolni a tanulási képességek, a kombináló képességek, és nem utolsó sorban a kitartás szempontjából. Továbbá azon is el lehet tűnődni, hogy lassacsakán IT egyre inkább megfelel a távmunka követelményeinek. Továbbá, hogy egyes nőnemű lények jólva többet teljesítenek mint azok a férfiak akik oly büszkék magukra. Mivel az IT nem követel semmiféle kiugró fizikai jellemzőt, tudomásul lehet venni, hogy nem egyértelműen férfi szakma.
2004. okt. 18. 00:09 | galéria | válasz | #6
Tudni mert azokon a helyeken alíg van lány! Van egy suli, abban a városban ahol én is tanulok, szóval ott a második éffolyam lány tagjait megszámolhatnám a két kezemen!!!
2004. okt. 18. 00:07 | galéria | válasz | #5
Ha én lennék a világura, akkor minden suliban ahol van számtech tagozat nyitnék mellé még egy varrónőit is.
2004. okt. 15. 16:18 | válasz | #4
Mindenki foglalkozzon, azzal, amihez ért.
Ami nem megy, azt ne erőltessük...
Razgon  
2004. okt. 15. 09:58 | válasz | #3
Hasonló fordult meg az én fejemben is, csak csúnyább volt a kifejezés...
AL7  
2004. okt. 15. 07:46 | válasz | #2
Nekem meg ez a vicc:
- Honnan lehet tudni, hogy szőke nő használta utoljára a számítógépet?
- Rúzsfoltok vannak a joystick-on...

2004. okt. 15. 01:51 | galéria | válasz | #1
Mikor meglattam a cikk cimet eloszor erre gondoltam: Ki a fraszt erdekel ? :D