Online kalózkodás elleni FBI központ Budapesten?
2004. október 13. 21:33, szerda
Új akcióprogramot dolgozott ki a film-, zenei és játékkalózok ellen John Ashcroft amerikai igazságügyminiszter. Az emberi jogi szervezetek és más kritikusok szerint az amerikai hatóságok valóságos hajtóvadászatot akarnak indítani az illegális másolók ellen.

Hirdetés

A csomag fő megállapításai közé tartozik, hogy az eddiginél több FBI-ügynök bevetésére van szükség ezen a területen; nagyobb szabadságot kell kapniuk a hatóságoknak és az eddiginél több pénzt kell költeni az online kalózok elleni harcra. Ashcroft és a társai javaslatai között szerepel, hogy amennyiben fennáll a gyanúja annak, hogy egy magánszemély vagy cég zenei, játék- vagy filmkalózkodással foglalkozik és megsérti a szellemi tulajdon védelmére vonatkozó törvényt, akkor az illető személyt vagy vállalatot például le lehessen hallgatni.


John Ashcroft amerikai igazságügyminiszter

Új pont is kerül is amerikai büntető törvénykönyvbe, mégpedig a jövőben büntethetővé válna az illegálisan másolt termékek importja. Ashcroft és az őt segítő tanácsadók szerint szükség van arra is, hogy egyes FBI-ügynököket Hongkongban és Budapesten(!)állomásoztassanak, hogy így eredményesebben működhessenek együtt a helyi és az adott regionális hatóságokkal, valamint, hogy segítsenek kiképezni a helyi rendőri erők tagjait.

A tervezet szerint a jövőben büntetnék az úgynevezett "passzív fájlcserélést" is, valamint azok a cégek sem kerülhetnék el a sorsukat, amelyek a szerzői jogsértéseket lehetővé tevő funkciókkal ellátott termékeket fejlesztenek vagy árusítanak.

A csomagot egyaránt nagy ovációval fogadta mind a zenei, mind pedig a filmipar. A RIAA, vagyis az Amerikai Zenei Ipari Szövetség közleményében kijelentette, hogy a beharangozott válaszlépések "zene a kiadók, az előadók és az együttesek füleinek". Az MPAA, vagyis az Amerikai Mozgókép Szövetség is sietett köszönetét kifejezni az amerikai igazságügyi minisztériumnak, hogy: "megvédi az amerikai gazdaságot a káros IP-kalózok tevékenységétől".

A tervezett intézkedések ellen emelte fel a szavát ugyanakkor Phil Corwin, a KazaA-t üzemeltető Sharmman Networks mellett lobbizó aktivista. Szerinte az amit John Ashcroft és a társai javasolnak nem más, mint a "tömegek kriminalizálása". Úgy véli, a Kongresszusnak jól meg kell majd fontolnia, hogy elfogadja-e ezeket a javaslatokat, mert ha igen, akkor a jövőben az Egyesült Államokban gyakorlatilag bűnözővé minősíthetik az ország bármelyik állampolgárát. Előfordulhat az is, hogy az egyszerű szabálysértéseket is majd úgy kezelik a hatóságok, mint a szervezett bűnözők egyik akcióját, a szabálysértések elkövetőit pedig mint a profi bűnözőket.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Yurij  
2004. okt. 15. 15:30 | válasz | #78
Ugylátszik kezd megcsapani a tengely bukszálya(New York-Tel-Aviv)
NEXUS6  
2004. okt. 15. 14:56 | galéria | válasz | #77
Na asszem kezd valami értelmes felé elmenni a duma.
Naszóval! A minőségromlás meg tökéletes digitális másolat problematikájára egy könyvben egy nagyon is találó véleményt láttam.

Miért is gondoljuk, hogy a szoftver termék és nem szolgáltatás?
Ha a kiadók is szolgáltatásként gondolnának rá akkor a garanciával kapcsolatban is sokkal józanabb követelményeket kellene teljesiteniük.
A szoftver maga funkciót lát el, ez az elsődleges jellemzője és nem az hogy milyen adathordozón kerül kiadásra. A net ráadásul erősiti ezt a szolgáltatás jelleget, egy netről letöltött szoftvernek ha nem irják cd-re pl nincs is a felhasználónál állandó adathordozója!

Azzal hogy a szoftvert terméknek (ráadásul egy speciális terméknek) minősitik, a vele kapcsolatos bűnesetek azonnal a bűncselekmény kategóriájába kerülnek ami kisarkitja az ellentéteket. A kiadók ugye csak nem fognak bűnözőkkel tárgyalni, nem igaz?

Egy szolgáltatással kapcsolatos jogusulatlan tevékenység viszont általában inkább esik a szabálysértés kategóriájába.

Ha engem kérdeznek, nem szivesen vállalom fel hogy a jogrendet bűncselekmény szintjén sértem meg, vagy szimpatizálok az ilyen tevékenységgel.
Viszont ha a dolog (bizonyos értékhatárig) csak szabálysértésnek minősülne akkor az emberek is könnyebben lennének hajlandók egyezkedni a kiadókkal.

Mindenkit kapott már el ellenőr, az ember többé kevésbé jogosnak itéli a büntetést is, amit aztán ki is fizet(vagy nem). De hogy nézne ki az hogy egy bliccelésért 2 év börtönt kapnál ami a priuszodba is bekerülne szóval attól kezdve ugrottak a zsirosabb állások, mehetnél pizzafutárnak, bár ki is voltál elötte!

Sajna ezért sem fognak túl szivesen az emberek nyiltan akár passziv akár aktiv rezisztenciát vállalni.

A warezolás viszont rejtett aktiv rezisztenciának tekinthető, ha a kiadók nem értenek belőle szerintem az az ő bajuk!
Sityi  
2004. okt. 15. 09:15 | válasz | #76
"Az ötlet jó Sityi, csak éppen a politikusokat te választottad, és így elvileg ők a te érdekeidet képviselik..."
Nekem mi közöm az amerikai politikusokhoz? Nem bántani akarlak, tudom én, mit akartál írni...

Amúgy ha jól emlékszem történelmi tanulmányaimból a passzív ellenállás már oldott meg ehhez hasonló konfliktusokat, elég Ghandira vagy mondjuk Deák Ferencre gondolnunk. Ha valami hasonlót előadna az informatikai társadalom, akkor azzal nem lehetne célt érni? A kérdés költői, mert persze ahhoz világmérteű szervezkedésre volna szükség, ennyi ember koordinálni meg persze lehetetlen. Azt is tudom, hogy a tárgyalás szintén reménytelen, mert ugye a kiadók meg a politikusok csak a szájukba adott szöveget képesek mondogatni, az agyi tevékenységük mindössze a lét(- és esetleg a faj)fenntartó fukciókra korlátozódik. De mégis - és álljon itt dokumentálva, hogy tényleg megpróbáltuk - kedves politikusok, kedves kiadók: nem lehetne ezt megbeszélni barátian, egy pofa sör mellett, félretéve minden előítéletet, rágalmat, beidegződött rosszindulatot és gyanakvást? Fizetek egy kört mindenkinek!

Valahol azért értem én a logikáját ennek a törvénynek: a digitális technológiával az eredeti mű pontos mása hozható létre, ezért vannak úgy kiakadva ezen. A fénymásolók nagy többsége ugyebár fekete-fehér és nem profi darab, így kvázi "minőségromlással" lehet könyveket másolni. Mind a magnókazetta, mind a VHS esetében is van minőségromlás átlagkészülékek által történő másolás esetén. De még a leggagyibb "madeindobdel" CD-íróval is reprodukálni lehet egy bitre azonos másolatot a cuccról, nincs minőségromlás. Szerintem ez piszkálja a csőrüket.
lamase  
2004. okt. 14. 21:44 | galéria | válasz | #75
najovanmarmekkoraszarezhéj FBI miez hé amerika nemlehetne vmi magyarosabb ha? najovan szep ez az idegenmajmolas jovanmar na aszok


2004. okt. 14. 21:30 | válasz | #74
Amúgy meg tényleg szomorú, hogy az adófizetők pénzéből üldözik az adófizetőket...kisországunkban még az ÁFA is sújt.. mostmár itt az EFBIÁJ is..katasztrófa
2004. okt. 14. 21:26 | válasz | #73
erről a Miniszter úrról csak úgy süt a rosszindulat...a cápának kedvesebb a tekintete...
2004. okt. 14. 19:53 | galéria | válasz | #72
Nem azt mondtam, hogy pusztuljon el az amerikai kontinens, hanem hogy mondjon csődöt a politikájuk, és jöjjenek rá végre, h ezt nem csinálhatják a végtelenségig.
dale3  
2004. okt. 14. 19:27 | válasz | #71
Tud valaki működő serialt a win 2003 serverhez ? A RIAA-MPAA-ELSPA-BSA nem működik! :)
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. okt. 14. 18:23 | válasz | #70
Akkor a kiadokat mar lehet is lesittelni, a zenei cd-k nagymertekben elosegitik a warezt, hiszen anelkul nem lenne mit lemasolni. Irany a csillag, Asscroft!
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. okt. 14. 18:18 | válasz | #69
Ezekkel nem lehet beszelni. Ezek azok akik tegnap meg uzsoraskent tevekenykedtek, ma meg a kiadomaffiat mukodtetik. Az osszes kiado 1 bunozo banda, lopjak az adofizetok penzet, adot ugye nem fizetnek, tuti minimalberrel vannak bejelentve, meg kenyszervallalkozoi szerzodessel. Ezek mindent csak lopnak. Tolvajtol lopni meg ugye nem bun...
Mike  
2004. okt. 14. 17:49 | galéria | válasz | #68
aztán az mire lenne jó, okosak, néha kicsit gondolkodjál már, nem csak elvakultság van a villágon
2004. okt. 14. 16:46 | válasz | #67
barmilyen anyagba
2004. okt. 14. 16:46 | válasz | #66
Ja, az ofisszal is leirhatok valami jogvedett verset. Meg a pacmanben a legjobbak listajaba is beleidezhetek egyet. Sot: barmilyen iroszerrel leirhatom barmilyen papirra, amit meg le is fenymasolhatok! Sot! Barmilyen szerszammal barmilyen anyaggal beleveshetem a windows forraskodjat... Hmm : ]
2004. okt. 14. 16:34 | válasz | #65
"...valamint azok a cégek sem kerülhetnék el a sorsukat, amelyek a szerzői jogsértéseket lehetővé tevő funkciókkal ellátott termékeket fejlesztenek vagy árusítanak."
Igen, én is hallottam erről a progiról, és tök egyszerű vele másolni: vlmi drag & drop technikával, vagy hogy hívják. Na mind1, remélem lecsukják a fejlesztőit egy életre. Mi is a progi neve? Jah egen, Windows...
NEXUS6  
2004. okt. 14. 16:29 | galéria | válasz | #64
Én azt nem értem, ha előfizetek az UPC-re akkor akár a hobóból is azt veszek fel amit akarok, a kaziimat ráadásul megmutathatom a barátoknak családnak.

A net szintén egy szolgáltatás, akkor miért is nem rögzíthetem a fent levő anyagokat?

Az a gond, hogy a rija meg az egyéb pénzeszsákok nem hajlandók egyezkedni a warezosokkal, az egész zsét akarják! Miközben gyak semmi hasonló színvonalú szolgáltatást nem képesek nyújtani.
Inkább a bírósággal meg a kormánnyal próbálják kicsinálni a konkurenciát.
Csak azt nem veszik észre, hogy ezzel a mentalitással itt nem csak a cégekkel személyekkel állnak szemben, hanem az egész nettel mint technológiával!!!

Vagy a net (mostani formájában) vagy ők, de az egyik pusztulni fog.
2004. okt. 14. 16:15 | válasz | #63
Olyan masolast kell kitalalni ami nem olyan ami most van. Pl. alapbol egy enyhe mixer csinalna a mixer progi, teszem azt az elejere meg a vegere berak fel masodperc basszust... Az mar az en sajat mixem... Vagy azt sem szabad masolni? : ]
2004. okt. 14. 16:00 | válasz | #62
FBI = Federal Bureau of Investigation, nem? Mi is annak a föderális államnak vagyunk a része, vagy mi a bot?! Mi közük van nekik Magyarországhoz? Valaki homályosítson már föl!
Egyebkent ki az akinek nincs masolt egy cucca sem (video, zene)?
NEXUS6  
2004. okt. 14. 15:40 | galéria | válasz | #61
Bakkerom!!! nincs off meg nincs terrorizálás, akkor most hogy van ez?
NEXUS6  
2004. okt. 14. 15:39 | galéria | válasz | #60
OFF
Tiszta sor amit írsz.
De azt hogy mi történt, milyen állapotok voltak, mennyire voltak menthetők a becsapódási szintek fölött levők azt télleg csak az a néhány száz rendőr meg tűzoltó tudná megmondani akik az összeomlás elött még bent voltak.
Csak, hogy ők bent is maradtak, mert senki nem számított az összeomlásra. Még egyszer mondom, ha az amik nem számítottak rá akkor valószínűleg O.B.L. sem!
Azon meg hogy ha nem következik be az összeomlás, hogyan és mennyi idő alatt lehetett volna kimenteni a népeket a felsőbb szintekről jól ellehet vitatkozni.
A két gépen minden esetre nem volt 200 ember!

Két órával a becsapódások elött viszont sokan kaptak figyelmeztetéseket, úgy hogy ennek is tudható be az hogy nagyságrenddel kevesebb volt végül is az áldozatok száma az első számításokhoz képest.
Az izraeli cégek pl addigra mindenkit kivittek az épületből, szal nekik írd és mond egyetlen túrista áldozatuk volt, pedig általában több ezer zsidó alkalmazott és túrista tartózkodott az épületekben.
Asszem ők már tudnak valamit arról, hogy mit jelent a terrorizmus.
Laci73  
2004. okt. 14. 15:27 | galéria | válasz | #59
Ha sok a cowboy, Te legyél indián.
2004. okt. 14. 14:51 | válasz | #58
Engem is fenyegetett meg pár abortuszmaradék - elnézést a kifejezésért, de szóval tényleg - feljelentéssel az index.hu-n, ha kinyitottam a számat, igaz a önrongáló dohányosok topicja volt.
Nagyon vicces, amikor - ismeretlenben - szoftverrendőrséggel fenyegetnek, egy ip címmel, nem mintha félnivalóm lenne.

Nagyon ritkán, a legrosszabb percemben gondoltam arra, hogy egy hülye osztálytársamat...esetleg.
Szóval akkor mára valós fenyegetettség lett ez is.



más írta, hogy persze, majd elfordúlnak az emberek a digitális cuccoktól a szabályok hatására.
Hát szerintem nem, a rohadt átlag ember, (aki még érettségi évében is óvódás, de...) aki semmilyen kényelmet nem hajlandó feladni semmilyen elvért, attrocitás esetén csendben arrébb húzódik, esetleg ha világmegváltó vagy, megver, beköp, kiközösít. Most már évtizedes tapasztalatból mondom ezt.
Neem, az emberek többsége behódól, elhiszi simán azt, amit kap, igénytelen => képtelen utána nézni a háttérnek, tesz rá, fülön dob véletlenül egy zsemlével, hogy fél óra után is fáj a fél fejed,,, egyébként is diktatúra, de legalább kisebb önkény szaga van az egésznek.

Én úgy tudom, pl a kommunizmusban soha nem volt ilyesmi, hogy..vagy mégis, hogy termékek fogyasztása miatt hadjáratot indítanak. Ott cenzúra volt, itt nem csak az, nem politikai elvek müködnek főleg, hanem egy tisztább(?!!?) dolog: csak a pénz. Die Macht.
2004. okt. 14. 14:49 | galéria | válasz | #57
"Az pedig, hogy Budapesten FBI központ lehet, az én szememben 1xű hazaárulás."
Egyetértek!
2004. okt. 14. 14:46 | galéria | válasz | #56
Az USA előbb-utóbb össze fog omlani, így vagy úgy, ezzel a fantasztikus politikájával. Reméljük minnél hamarabb.
htmm  
2004. okt. 14. 14:43 | válasz | #55
Fel kene jelenteni ezt a szeremcsetlen John Ashcroft -t, hogy van egy masolt britniszpirsz cdje. Megneznem az arcat a hiradoban
2004. okt. 14. 14:13 | válasz | #54
Most olvastam végig a cikket.
Ez komoly most már nagyon!!
Addig is élvezem az életet.
Várunk mindenkit az Amerikai topicokba! [index]

2004. okt. 14. 14:09 | válasz | #53
USA szabad ország, elvégre megfelelő teret adnak a cégeknek, vállalatoknak ().
Azt hittem a mai egyre fokozodó nemzetközi helyzetben () másra kellenek az Ügynökök.
De majd jön Scully és Mulder...majd megoldják.

Faki  
2004. okt. 14. 12:43 | galéria | válasz | #51
Ez olyan hülyeség hogy néhányan jöttök azzal hogy "mi magyarok ilyen seggnyalók vagyunk". A f*szt! Nem én és nem te, vagy ő nyal az amcsiknak, hanem ott fent akinek a kezében az a nagyrabecsült kormány.
NEXUS6  
2004. okt. 14. 12:16 | galéria | válasz | #50
"Poént félretéve, le kéne egyszer barátian ülni egy kicsit elbeszélgetni a RIAA-MPAA-ELSPA-BSA-akármik, a politikusok és az egyszeri számítógépészek képviselőinek egymással. Elmagyarázni a politikus-kiadó-hiénáknak, hogy a való életben (és nem villában) hogy is történnek a dologok, pl. ha egy kölök warez Photoshopot használ, akkor az miért lehet jó az Adobe-nak; vagy sz 50USD/új játék miért nem igazán reális ár. Persze ez úgysem fog megvalósulni, mert ezeknek nem érdekük..."

Az ötlet jó Sityi, csak éppen a politikusokat te választottad, és így elvileg ők a te érdekeidet képviselik, a kiadók meg szintén, mert ők meg a te pénzedből élnek, így ők meg azt mondják ők a jóravaló becsületes vásárló érdekeit is védik.

Az más kérdés, hogy egyik sem igaz!
2004. okt. 14. 12:02 | válasz | #48
Hja.
Tényleg jó lenne, ha elgondolkoznának a kiadók. Szerintem még egyetlen kiadó se ment tönkre az illegális másolatok miatt. Rájöhetnének már, hogy a keleti országokban (ide tartozunk mi is), de akár még nyugaton is az embereknek nagyon sokszor nincs más lehetősége, vagy illegálisan szerez/néz/hallgat meg egy játékot, programot/filmet/zenét vagy sehogy. Azér az elég nevetséges, hogy ma, az egyenlőség korában 500e Ft-ért árulnak mondjuk 3d modellező progikat. Következtetés--> csak a gazdagok lehetnek CG művészek??..szép. Asszem rengeteget vesztene a világ, ha egyes, ma már befutott (buta szó jön) digitális művészek (akár zenészek, grafikusok) anno nem jutottak volna hozzá az adott programhoz.
Sephi  
2004. okt. 14. 11:15 | galéria | válasz | #47
Hat ha ez igaz akkor a elso szamu celpont a privat FTP-ek lesznek es nem a DC++. Attol meg igazan tartani kell hogy miket irunk mostantol a forumokban mert ez lesz nekik az elso szamu nyom.
Mike  
2004. okt. 14. 11:09 | galéria | válasz | #45
hát nem tom. inkább a politikusaik. szerencsére az amcsik ezeket általában pofánverik, nem olyan birkák mint mi, magyarok
Mike  
2004. okt. 14. 11:03 | galéria | válasz | #44
Kinába miért nem mennek?
Mike  
2004. okt. 14. 11:02 | galéria | válasz | #43
Lassan az USA olyan lesz mint SZU

remélem megbukik Bush
Mike  
2004. okt. 14. 11:01 | galéria | válasz | #42
szerencsére ez csak javaslat
Mike  
2004. okt. 14. 10:59 | galéria | válasz | #41
fasza

az FBI meradjon csak otthon, ott pattogjon

jelenleg még szuverén állam vagyunk, nem az USA egyik tartománya
2004. okt. 14. 10:09 | válasz | #39
Igen éljen a BSA meg az FBI meg a szenátor bácsi is!
(hozzám nem kell bekopogtatni) mert a végén igy járok
dez  
2004. okt. 14. 09:45 | válasz | #37
RangeR  
2004. okt. 14. 09:40 | válasz | #35
Egy szó is száz: az is egy nulla aki ilyen törvények kidolgozásával tölti az idejét és az is, aki ebből vesz házat. Mindnek kard legyen a jussa!
RangeR  
2004. okt. 14. 09:38 | válasz | #34
Azért az is hozzátartozik az ügyhöz, hogy ismerek olyan tagot, aki családi házat vett nemrég és a kizárólagos jövedelme a netről letöltött pixeles-hundub-os ocsmány filmek írásából folyt be, és két másikat, aki 4milliós autóval rohangál szintén ugyanilyen forrásnak köszönhetően, abból az eyik havi 160ezer részletre vesz most lakóparkban lakást. És ezek kics recskagép-nullák, csak azért csinálják ezt, mert más bűncselekményhez kevesek, azaz hamar szétcsapná valaki az arcukat, így ez marad. Ilyenkor, amikor nagymellénnyel jönnek ezek a gyerekek, akkor azért nem bánnám, ha hozzájuk is kopogtatnának, de nem felfüggesztettel, hanem letöltendővel. Ott lenne aztán sírás, de keményen!
RangeR  
2004. okt. 14. 09:30 | válasz | #33
Első Világháború kirobbantására ugyanez volt az indok, idegen hatalom rendvédelmi szervei nyomozhassanak és felelősségrevonhassanak másik országban (Szerbiában) tetteseket. Tudta mindenki, hogy nem fogadja el egyik normális állam sem ezt a feltételt. És ez elég arra, hogy meg lehessen támadni. Ugyanaz, csak pepitában és itt gyurcsányik meg meggyesik meg torgyánok az ilyet még kitűntetésnek is veszik, nemhogy elutasítanák...
2004. okt. 14. 09:11 | válasz | #32
"Mindenki tudja hogy kelet európában hatalmas cdgyárak vannak, ezekre akarnak lecsapni, nem a magánfelhasználókra."

Majd felébredsz Te is, ha csengetnek nálad a rendőrök házkutatási paranccsal!

6 hónap börtön 2 évre felfüggesztve, 130 000 forint pénzbírság és gépelkobzás, mert "jogosulaltlanul tárolt programokat a winchesterén".

Magyarország 2004.
Nem újságban olvastam sajnos.

Elég ha egy kedves ember feljelent a rendőrrségen. Nekik kötelességük utána járni és máris bűnelkövetővé váltál.
Még az sem kell, hogy rajt legyen a szoftver a gépeden, elég ha kiderül mondjuk a registryből, hogy rajt volt.

A felderített büncselekmények statisztikáját könnyen lehet javítani a magánemberek bűnözőkké minősítésével és a rendőrség is a kisebb ellenállás irányába megy.
Egy illegális CD gyárat jóval nehezebb megbuktatni, mint téged.
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. okt. 14. 08:46 | galéria | válasz | #31
itt

a hír. Mondjuk itt a másolót kapták el... de attól még magánember...
Razgon  
2004. okt. 14. 08:44 | válasz | #30
Idézem:
"valamint azok a cégek sem kerülhetnék el a sorsukat, amelyek a szerzői jogsértéseket lehetővé tevő funkciókkal ellátott termékeket fejlesztenek vagy árusítanak"

Gyakorlatilag ebbe bárki belefér. Akár egy tollakat gyártó cég is, hiszen a toll is alkalmas másolásra.

Minden gond nélkül romlásba taszítanának cégeket, pár kiadó miatt... Nem tudom, ez mennyiben védi a gazdaságukat.




Sityi  
2004. okt. 14. 08:42 | válasz | #29
Csodálom az amerikai fajt. Az evolúció hülyeségi csúcsa. Nem tudom, hogy ha egyszer az egész internet ettől harsog, hogy kicsit reálisabb áron kellene a cuccot árulni (nem csak nálunk, tőlünk nyugatabbra is komolyabb pénznek számít 50 dolcsi - csak nem annyira), akkor ezen vajon miért nem gondolkodnak el? Ja, igen, nincs mivel. Akkor viszont hogy találják ki ezeket a baromságokat?
Poént félretéve, le kéne egyszer barátian ülni egy kicsit elbeszélgetni a RIAA-MPAA-ELSPA-BSA-akármik, a politikusok és az egyszeri számítógépészek képviselőinek egymással. Elmagyarázni a politikus-kiadó-hiénáknak, hogy a való életben (és nem villában) hogy is történnek a dologok, pl. ha egy kölök warez Photoshopot használ, akkor az miért lehet jó az Adobe-nak; vagy sz 50USD/új játék miért nem igazán reális ár. Persze ez úgysem fog megvalósulni, mert ezeknek nem érdekük...

Razgon  
2004. okt. 14. 08:38 | válasz | #28
Erre a központra nagy szükség van.... Azé' nem semmi, egy csomó pénzt költenek az adófizetők pénzéből az adófizetők üldözésére... Ez eleve agyrém.

Nem értem, hogy miért nem gondolnek abba bele, hogy ha ezt a szintű üldözést véghez is viszik, akkor az emberek jó része el fog fordulni a digitális eszközöktől, és a digitális világtól. Ez pedig sok cég összeomlását okozhatja. Nem tudom, hogy ez miért jó egy államnak. Azt értem, hogy így bárkit le lehet kapcsolni, de eddig is le lehetett, ha akarták...

Ezt a jelenséget nevezhetjük nyugodtan szerzői jogi fasizmusnak is. Aki nem tetszik, koncentrációs táborba kerül. A ma születő gyerekeknek 20 év múlva a kiadó egy büntetés-végrehajtással foglalkozó céget fog csak jelenteni.

Lehet, hogy ezek a jogvédő cégek már építik is a saját börtöneiket a másolók tömegeinek.

Lehet hogy jobban járok, ha bérgyilkos lesz belőlem, lassan a kutyát se érdekli.

Az pedig, hogy Budapesten FBI központ lehet, az én szememben 1xű hazaárulás.
Gugger  
2004. okt. 14. 08:11 | válasz | #27
Tudjátok, ha itthon is legalább eu.-s fizetések lennének, akkor nem sok melója lenne a BSA nak és a tisztelt amcsi FBI-os bácsiknak. Nagyon sokan megvennék a szoftvereket, zenei CD-ket és filmeket is. A bácsik létrehoztak egy világ méretű hálózatot szinte korlátok nélkül (mert ugye ha lettek volna vagy lennének korlátok akkor soha nem terjedt volna el) és most csodálkoznak, hogy már nem tudják ellenőrzésük alatt tartani. Hát ez van kedves John Ashcroft, remélem a te fiad is lebukik egyszer amikor a haverjaival totál betépve a házad kertjéből lövöldöznek a Te pisztolyoddal a szomszédokra ! :D
2004. okt. 14. 05:23 | válasz | #26
nem, csak ok lopnak, a keszito megdolgozott erte (kiveve hipp-hopp, bantuniga zene)
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. okt. 14. 02:55 | válasz | #25
Nem a programozok, hanem a geci kiadok. Azok lopjak el a legtobbet a keszitotol.
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. okt. 14. 02:53 | válasz | #24
Persze, persze... A szovegbol kiderul hogy a maganemberekre utaznak. Mar ha eddig nem tunt volna fel valakinek. Hiaba nyomjak az altato rizsat hogy ok ugyan nem, kozben megis azt csinaljak. Persze be lehet dugni a fejed a homokba, a struccok is azt csinaljak.
NEXUS6  
2004. okt. 14. 00:22 | galéria | válasz | #21
Aha, meg ahogy móriczka azt elképzeli.

Mo.n és általában k-európában majd akkor fognak nagyhatékonysággal fellépni az FBI által hátulról jól betámogatott speciális rendőri szervek, ha az átlag rendőrnek majd nem lesz tétel a sztárvársz oridzsi trilógi szépsöl edísön dévédéjének megvásárlása.

Mert sajna egyelőre még az, így viszont nem valószínű, hogy az egyszeri Kovács II János őrmi majd a haverját viszi be az áristomba, hogy csücsöljön 1-2 évet a drogdílerek, pedofilok, ja meg Z. cini mellett, aki ugye tudvalevőleg pedig szintúgy "nem élhet bezárva" akár csak tsászár elődke.
MagyaR  
2004. okt. 13. 23:50 | galéria | válasz | #20
egyes FBI-ügynököket Hongkongban és Budapesten(!)állomásoztassanak, hogy így eredményesebben működhessenek együtt a helyi és az adott regionális hatóságokkal, valamint, hogy [segítsenek kiképezni a helyi rendőri erők tagjait.]

Ehh. Ha ez ügyben még külön kiképzést is nyújtanak a rendőrbácsiknak, akkor már tényleg bekaphat..!!!

2004. okt. 13. 22:55 | válasz | #19
"jól meg kell majd fontolnia, hogy elfogadja-e ezeket a javaslatokat, mert ha igen, akkor a jövőben az Egyesült Államokban gyakorlatilag bűnözővé minősíthetik az ország bármelyik állampolgárát"

Így igaz!!!

Csaba  
2004. okt. 13. 22:52 | galéria | válasz | #17
Inkább azt a rengeteg pénzt a terroristák üldözéséhez (mert ők az igazi bűnözők) és a halálos betegségek gyógyításának kutatására adnák, nem ilyen nagy marhaságokra. Az illegális letöltések max. azt eredményezik, hogy egy programozó csapat tagjai nem tudják megvenni a 20. Ferrarijukat, be kell érjék 10-zel. (Mindjárt sírok, úgy sajnálom őket...)
Mellesleg azért kíváncsi lennék, hány fbi-os emberke otthoni gépén van illegális szoftver.:-))
Nyiri  
2004. okt. 13. 22:38 | galéria | válasz | #16
2004. okt. 13. 22:30 | válasz | #13
Ashcroft bácsi Bush bácsival együtt hamarossan papá megy (közeledik November 2.) addig is egésszen nyugodtan csinálhatja az egéssz világgal azt a munkát, amelyet a szép kis bájos csajok szoktak a felnőttkorú filmekben álltalában térden... valószinüleg ezt a baromságot is a 9/11 utáni beteg terroristaháborújuk szerves részeként kezelik http://home.earthlink.net/~houval/gopconstrm.mov na de az amerikai nép nem fogja ezt megengedni nekik.
2004. okt. 13. 22:27 | galéria | válasz | #10
a pofájára nézve, kb valami maffia film jut eszembe , ahol ő a don...
Zoley  
2004. okt. 13. 22:27 | válasz | #9
100%
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. okt. 13. 22:12 | galéria | válasz | #8
John Ashcroft amerikai igazságügyminiszter pofájára nézve tuti csúszott néhány millió dolcsi kenőpénz..
és sajnos 95%-ban igazam van....
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. okt. 13. 22:09 | galéria | válasz | #7
tudod, azé érdekes, hogy pont nálunk. Az EU szerint Mo-on az egyik legnagyobb arányú a korrupcio.
Vajon az ilyen dolgok hogyan is intéződnek el? Valami zsíros réteg megkörnyékezi a SZENÁTORT, hogy vállalja fel a szegény csóró filmesek és zenészek ügyét, mert éhenhalnak a sok Netes letöltés miatt..

Kedves rendőreinknek sem kell 2x mondani, hogy előléptetik őket, ha találnak illegális programot Kis Pistike gépén, Bivalybasznádon,a Seholsincs ucca 10-be..

könnyebb elkapni, mint a veszprémi postás gyilkost, akire már 5 milcsi a fejoénz és mégis semmi.... de nem ragozom, ismered a véleményem.
2004. okt. 13. 22:04 | válasz | #6
nah faszkivannmá'... eddig csak a szomszéd hülye mániája volt hogy bekopogott a filmek, gémek miatt, mostmár Smith ügynököktől meg SWAT kommandósoktól is tartanom kell..
Cat  
2004. okt. 13. 22:03 | galéria | válasz | #5
szvsz lényegtelen hogy európán belül hol lesznek a központok, nyilván nem (csak) itt fognak nyomozni. Viszont innen figyelhetők az ukrán és a román szállítmányok, no meg az egész Balkán. Mindenki tudja hogy kelet európában hatalmas cdgyárak vannak, ezekre akarnak lecsapni, nem a magánfelhasználókra.
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. okt. 13. 21:51 | galéria | válasz | #4
"Úgy véli, a Kongresszusnak jól meg kell majd fontolnia, hogy elfogadja-e ezeket a javaslatokat, mert ha igen, akkor a jövőben az Egyesült Államokban gyakorlatilag bűnözővé minősíthetik az ország bármelyik állampolgárát. "

a magyar parlement ue. csinálta. Bűnöző volt mindenki, aki nem legális szofvert használt. Most annyiban változott a dolog, hogy a film és zene letöltés és használat (elvileg) legális.

a szoftver nem...
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. okt. 13. 21:39 | galéria | válasz | #3
a Microfos és USA seggnyalói a magyarok, ÉJJEN...
Nyiri  
2004. okt. 13. 21:34 | galéria | válasz | #1
Jajdejó