Microsoft rendszerre vált a MOL Rt.
2004. október 13. 13:50, szerda
A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Rt. ez év nyarán írta ki a Microsoft alapú infrastruktúra migrációjának megvalósítására vonatkozó pályázatát.

Hirdetés

A migráció a tervek szerint érinteni fogja a MOL teljes informatikai hálózatát, elősegíti a szerverek és az adatközpontok tudatos konszolidációját, illetve megteremti a hatékony, korszerű működés lehetőségét, egységes Microsoft-technológiára építve. A MOL részéről az implementációs projekt kiírása során alapvető elvárásként fogalmazódott meg a Windows 2003-as szerver termékek bevezetése, illetve a szerverek és munkaállomások menedzsmentjének Microsoft alapon történő megvalósítása. A célok közt kiemelt helyen szerepelt az IT szolgáltatások hatékonyságának növelése, illetve a Microsoft alapú hálózat felkészítése a MOL kelet-európai regionális feladatainak támogatására.

A pályázat előkészítése és a pályáztatás során a cég nagy hangsúlyt fektetett a minőségi szolgáltatások megvalósítására, így a migrációs tervezést a Microsoft Consulting Services szakemberei végezték el. Az implementációs tervezésre és a megvalósításra vonatkozó meghívásos pályázatot a legjobb szakmai színvonal/ár arányú ajánlatával a SZÁMALK Informatika Rt. nyerte meg. A projekt jelen pillanatban az implementációs tervezésnél tart, a rendszer teljes átállítása és éles üzembe helyezése a jövő év tavaszára várható.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Axon  
2004. okt. 14. 16:36 | galéria | válasz | #3
Vajon kiknek a zsebét kellett kitömnie a mikroszoftnak, hogy rávegye a MOLT erre az ostobaságra.
A MOL-nál biztos Kovács Kálmán inf. miniszter informatikai felkészültségének megfelelő színtű szakemberek "dolgoznak".
2004. okt. 14. 15:48 | galéria | válasz | #2
akkor ezért emelték a benzin árakat :D
2004. okt. 14. 10:18 | válasz | #1
Hehe lesz mit hackelni