Bemutatták a Windows XP Media Center Edition 2005-öt
2004. október 13. 00:09, szerda
A Microsoft ma mutatta be hivatalosan Los Angelesben a legújabb operációs rendszer-változatát, melyből a tervek szerint 2007-ig közel 17 millió darabot értékesítenek majd.

Hirdetés

A célkitűzés korántsem irreális, mivel az amerikai vállalat a Windows XP "felturbózott multimédiás verziójának" is nevezett operációs rendszer első verziójából eddig egy millió példányt adott el világszerte. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy hivatalosan a Windows XP Media Center Edition nevű operációs rendszereket csak és kizárólag számítógépekkel együtt lehet eladni, a szoftvereket tehát a kereskedők külön nem értékesíthetik.


Eddig a nagy számítógépgyártók közül a Hewlett-Packard, a Dell és a Gateway jelezte, hogy piacra fog dobni az új operációs rendszerrel ellátott PC-ket. A Hewlett-Packard négy számítógépet és két DVD-lejátszóra hasonlító, Hi-Fi-kbe is beépíthető készüléket jelentett be. Mindegyik termék, az új operációs rendszerhez hasonlóan idén karácsonykor kerül a boltokba.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Windows XP Media Center Edition 2005 - amelynek a kódneve Symphony - támogatja akár két tv-tunerkártya egyidejűleg történő használatát, a segítségével DVD-ket is lehet írni és foghatók a HDTV-, kábeltelevíziós, valamint a műholdas adások is. A Microsoft ezenkívül jelentős mértékben átdolgozta a kezelői felületet is. Az egyik legfőbb újdonság a Windows Media Extender nevű funkció, amellyel egyszerre akár öt televíziót is kezelhetünk és irányíthatunk - vezeték nélküli technológiák segítségével. Ráadásul a tv-készülékeken megjeleníthetők az MSN üzenetek is, sőt a televíziókat előre is programozhatjuk.

A redmondi cég egyébként jelentősen enyhített a hardverkövetelményeken és újdonság az is, hogy már az úgynevezett noname vállalatok is piacra dobhatják a Windows XP Media Center Edition 2005-ös verzióval ellátott számítógépeiket. A korábbi Windows XP Media Center Edition 2004 operációs rendszerek tulajdonosai számára lehetőség van frissítésre, ám csak a számítógép gyártóján keresztül.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Microsoft nem titkolja, hogy az új operációs rendszerrel a felhasználók érdeklődését igyekszik fenntartani a Windows XP operációs rendszer utódjául szánt Longhorn megérkezéséig. A szoftveróriás az új operációs rendszeren kívül ma mutatja be a Windows Media Player 10 Mobile médialejátszó szoftvert is, amelyet elsősorban Windows Smartphone-okon és Windows PDA-kon való használatra terveztek. A lejátszó szerves részét képezi a Janus nevű digitális másolásvédelem is.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2004. okt. 15. 20:50 | válasz | #46
Nem hiszem. Én legalábbis egy viszonylag gyors gépet is lassúnak, pontosabban nehezen reagálónak érzek Win alatt. Egyes oprendszerek emulációban is kezesebbek..
arty  
2004. okt. 15. 18:24 | galéria | válasz | #45
persze, megy a DScalerrel is.
Laci  
2004. okt. 15. 09:20 | galéria | válasz | #44
"...mert a sok csorónak nem tellik normális gápet venni!"

Azt hiszem valaki megfogta itt a lényeget! Bizony bizony azért terjedt el ez az "olcsó" és idejétmúlt architektúra is (amire ez az m$ féle szédítés is épül: x86-pécé) mert sajnos nekünk "fejlődő" és "szegény" ország(ok)ban élőknek ez jut a fizetésből és az államháztartásból adódóan is. Ami jó lett volna az túl drága nekünk is, mi nem vagyunk olyan ország ahol mindenkinek telik Machintoshra vagy high-end szórakoztatóközpontra ezért ilyen helyen különösen eladhatónak tűnik az m$-nek ez a semmi újítást, hanem inkább további butításokat hozó sivár pécé alapú csalogatása. Én már ezekután sohasem venném meg, mert tudom hogy kb. mire számíthatnék viszonylag sok pénzért:

Szóval én nem irigylem ezt a cuccot:) csak éppen nem dobnék ki már semmi pénzt ilyen x86+m$ alapú multimédiásnak hazudott kacatokra, mert több éves tapasztalatom valahogy ezt súgja nekem.

2004. okt. 15. 07:12 | válasz | #43
Szerény véleményem hogy itt is azért megy a fikázás, mert a sok csorónak nem tellik normális gápet venni! Örülnek neki hogy hesszelgetni tudják a fórumot!
bandia  
2004. okt. 14. 14:30 | válasz | #42
Jó lesz ez a sok hülye amerikainak:) Nembaj szivjanak csak vele hehe:)
2004. okt. 14. 07:15 | válasz | #41
Hát bocsi de SP2-es ami után van a 22 hiba, minden XP ugyan az, a biztonsági hibák is, így ebbe 222 akkor a többibe is. erről ennyit...
2004. okt. 14. 05:32 | válasz | #40
Újabb 22 biztonsági résre figyelmeztet a Microsoft
2004. október 13. 12:50, Szerda - Gyurkity Péter

A Microsoft keddi közleménye újabb 22 biztonsági hibára hívja fel a felhasználók, valamint a rendszergazdák figyelmét, amelyek a vállalat számos szoftverének működését befolyásolják.



ebbe meg lesz 222 alapbol.
dez  
2004. okt. 13. 21:32 | válasz | #39
Ja, ha semmi más terhelőbb program nem fut mellette... Kivéve, ha real-time-ra állítod a prioritását, de akkor meg más akadozik erősen. A memória-kezelése is érdekes a Win-nek, bizonyos műveleteknél pillanatokra teljesen elveszi a procit szinte mindentől.
dez  
2004. okt. 13. 21:28 | válasz | #38
Tudod, sem itt, sem ott nem egyformák az emberek.. Ott sem a 0-ások írják a szoftvert.

Mellesleg gondolom nem hallottál a Graphisoft-ról, és a többi magyar cégről...
2004. okt. 13. 21:27 | válasz | #37
"botladozó ingatag, csúszós/instabil stb. video- és multimédiamegjelenítést"??? Mi csúszik/mi instabil? Nem kell mindenféle codecpackot felrakni, és nem lesz ilyen probléma...
2004. okt. 13. 21:18 | válasz | #36
Ha ők az IQ nuku emberek akkok miért mi magas intelligenciájú emberek használjuk és szidjuk az IQ nuku emberek termékeit, miért nem fordítva?
Ja, hogy nekünk IQ-királyoknak nincs semmink amiről az IQ nullások vitatkozni tudnának?
Ezek az IQ nullások annyira hülyék, hogy azt sem tudják hol van a térképen Magyarország az IQ-királyok országa!
De vajon szükséges lenne tudniuk?
Vajon vesztettek vele valamit???
2004. okt. 13. 20:48 | válasz | #35
A sima Media Ceter is nagyon bejött, igaz a 2004-es (SP2) upgrade sem javitott egyes hibájit, tulajdonképpen DVD-t se játszott... De audio meg videó az dizájnosan jó volt. Mindjárt lentvan a 2005, kiváncsian várom. Meg talán az Athlon64 alá is jó lesz az x64-es XP mellé.
dez  
2004. okt. 13. 18:19 | válasz | #34
Jópofa. Támogatja a DScaler-féle plugineket ("intelligens" zajszűrés, mozgás-követős deinterlace, stb.)? Akkor tuti lenne.
2004. okt. 13. 18:17 | válasz | #33
Haj, éljen amerika, IQ nuku embereknek is kell oprendszer...
arty  
2004. okt. 13. 18:05 | galéria | válasz | #32
(jah, hugomnak én is ezt (xpmc2004) tettem fel, mondván neki ez is jo lesz, de jelenleg showshiftert használ alatta :D )
arty  
2004. okt. 13. 18:04 | galéria | válasz | #31
Showshifter. (www.showshifter.com)

Hallott rola már valaki? :) Ez legalább megy a legtöbb tunerrel (nem ugy mint ez a szar, korlátolt ms barkács), ugyanugy tud mindent, nem kell alá sokszázezres dell gép, stb ....

Aki szerint ez (media edition xp2005) jo, azon az elmult években szemellenző lehetett, saját korlátolt elméjének rabja :D
dez  
2004. okt. 13. 17:48 | válasz | #30
Gondolom, ez a TV-program szervező program külön nem elérhető..
dez  
2004. okt. 13. 17:42 | válasz | #29
Hát ja. Plusz egy front-end (dizájnos GUI), amit az is tud nyomkodni, aki sosem használt PC-t. (Ha összeakad szegény XP, mert pl. túl sokat kapcsolta ki csak úgy a cuccot a kedves felhasználó, amire ugye az XP kényes, mert jönnek az interlinkek, registry-hibák, stb., esetleg valamelyik program bugos, stb., akkor meg bután néz.)
dez  
2004. okt. 13. 17:33 | válasz | #28
Próbáld, amíg lehet (MS el nem teszi láb alól a céget), ráérsz még használni az XP MCE 20xx-et később is...
patrik  
2004. okt. 13. 17:01 | válasz | #27
A MythTV a képek alapján tényleg jól néz ki. Azthiszem ki is próbálom :)
2004. okt. 13. 16:58 | válasz | #26
"támogatja akár két tv-tunerkártya egyidejűleg történő használatát" Az jó, mert nekem külön-külön sem támogatja egyik tunerkártyám használatát se
patrik  
2004. okt. 13. 16:55 | válasz | #25
A Windows Media Center Edition-nek nem ez az első verziója (azthiszem legalább 2 volt már). Tudomásom szerint ez olyan mint 1 sima XP, csak kivan egészítve egy pár programmal
dez  
2004. okt. 13. 16:35 | válasz | #24
??? Talán mert nem csak egy TV?
Laci  
2004. okt. 13. 15:51 | galéria | válasz | #23
"Ezen viszont borultam.
A mythTV meg m$ hardveren is lekorozte billit:))"

Nah én viszont nem szoktam az ilyesmin sem borulni. Egyszerűen nem érdekük a Billiéknek hogy olyan rendszert csináljanak ami hatékony is, abban nincs annyi anyagilag kiaknázható lehetőség. Sajnos nem a minőség, hanem az átverés, a hülyítés a nagyobb üzlet annak aki kezdettől fogva ilyen módszerekre épít. Ezen nem tudok csodálkozni...

strogg  
2004. okt. 13. 15:45 | válasz | #22
Ezen viszont borultam.
A mythTV meg m$ hardveren is lekorozte billit:))

http://www.mythtv.org/modules.php?name=Web_Links&l_op=viewlink&cid=3

Ajánlom mindenki figyelmébe a 3. linket:))))))))))
strogg  
2004. okt. 13. 15:22 | válasz | #21
Adalék a hírhez :)

http://www.mythtv.org/modules.php?name=MythFeatures
Laci  
2004. okt. 13. 15:21 | galéria | válasz | #20
És igen! Most már nem csak az intel, hanem a microsoft is újrafeltalálja 13 év után a C=CDTV-t! Gratulálok! Hát igen. Akkor mivel látom hogy nem változnak a dolgok, újra a szokásos:
Sok egyéb (már itt is kitárgyalt) dolog közül ez is olyan volt, amit annak idején pont az m$ meg az ilyen m$ féle cégek röhögtettek ki mindenkivel, még vicceket is találtak ki rá hogy ez mekkora baromság. És (mint már oly sok mindennel kapcsolatban is ezen kívül, csak még régebbről is) most mi van? Hirtelen előállnak vele évtizedes késéssel úgy mintha ők lennének azok akik kitalálták. Persze ráerőltetve ezt is az x86os féle régen idejétmúlt "architektúrára" meg az ugyancsak mindig is legelmaradottabb szintű windózukra és most büszkén vigyorognak Bill bácsival, csakhogy a minőség az a még nem teljesen igénytelen emberek előtt elég árulkodóan visszataszító a termékeikkel kapcvsolatban.

Multimédia és winpc egy lapon említve? Érdekes pont ezt csinálja most az intel is. Mindketten azon vannak hogy jó pénzért átvigyék a pécéjükön jól megszokott botladozó ingatag, csúszós/instabil stb. video- és multimédiamegjelenítést már az átlagos TV-kre is. Egyre sz@rabb minőség minnél több pénzért! Semmi gond. Egyre kevesebben vannak akik meg akarják venni ezeket az amúgy másoktól ősifőkből elvett próbálkozásaikat. ÉS EZ ÍGY VAN JÓL!!!

strogg  
2004. okt. 13. 15:20 | válasz | #19
nem fikázom élböl az m$-t. Egyszerüen olyan dolgot még nem nagyon hoztak össze, amit már valaki ne csinált volna meg. Az m$ abból él, hogy lenyúlja az ötleteket. Ez engem taszít. Ezt megfejelik egy bicskanyitogató licensz-el, és egy pofátlan árral.
A amrketing gépezet, és az OEM piacra helyezett nyomással pedig szabályosan rád akarják eröltetni a dolgot. Gondolom nem kell ecsetelnem, hogy kézzel-lábbal kell tiltakozni gép vásárláskor, hogy köszike, den me kérek wint a gépere, mert van oprendszerem otthon. (linux,bsd,beos,és ezek variációi. (60 db kb.)) És ha ezt kijelenti az ember, gondolom nem csak rám nézettm ég úgy kereskedö, minhta a marsról jönnék.:)
A konkrét hírhez visszatérve. A MythTV tényleg kisértetiesen így néz ki:)
2004. okt. 13. 14:41 | válasz | #18
Jaj, megint a nagyratörő tervek.
Azért fikázzák sokan élből az MS-t, mert már volt pár hasonló beharangozása, ahol persze jöttek örvendetes funkciók.
Magam résézről örülök, ha szép harmonikus színekben pompázik a desktop, de amúgy netezésre, munkára használom, adatok közlésére, ahol nem a grafikán a hangsúly.

2004. okt. 13. 14:12 | válasz | #17
"Szerintem totál alapra van megcsinálva. És igazából nem sokkal több, mint egy számtech-analfabétéknak szánt GUI."

Hát nem tudom, de 1000x többet tud és kifinomultabb, mint az én Philips TV-m...
2004. okt. 13. 14:01 | válasz | #16
Az előző verzióért én sem adtam egy vasat sem, letöltöttem az összes Windows verziót, így van TabletPC Edition-om, MediaCenter-em, DataCenter-em meg még sok érdekes egy DVDn. :)
strogg  
2004. okt. 13. 13:30 | válasz | #15
Hogy azért szurjak is rajta:)
Aki linuxra felbűvölte a mythTV progit (apt-get install mythtv) az pontosan ugyanezut a felületet látta maga elött, mint a képeken van:)))
Többek között énis:) Van TV kártyám, jó hangkari, 2 CD lemez/DVD/író egység, 2x20GB vinyó, rendes monitor, ésatöbbi. A mythtv megadja a felületet, (ami szinte még elrendezésre is ugyanez:)) és kész a multimédia centerem:) Ez komoly.:)
De nem csak a mythtv ilyen, láttam vagy két ugyanilyen projecktet a sourceforge.net -en, meglepően kész állapotban. Ezek a progik szintem egszólalásig ugyanazok, mint ez. A különbség, hogy azok elöbb készültek el...;)))
Azt lekapcsolva tudok fejleszteni, internetezni, stb... Igaz ekkor a "hagyományos" felületet kell válaszanom, tehát egy böngészö, mellette a xawtv, vagy az xmms :)))) Sorry. Az m$ megint lemaradt egy kicsit.
Külön hw-t venni erre a célra meg szintem baromság. Pénzkidobás.
NEXUS6  
2004. okt. 13. 11:44 | galéria | válasz | #14
Szerintem is jó dolog!

Eddig se értettem miért arra élvez valaki, ha egész nap az oprendszerét bűvölheti, és csak néha vett elő egy filmet is megnézni, vagy nagy ritkán szöveget szerkesztett, persze nem olyan fokon mint gizike a titkárnő ( de őt tudvalevőleg lamer, mert nem ért az oprendszerhez, csak a szövegtszerkesztőhöz, meg az excellhez).

De hogy azért kekeckedjek is. Minek is ehhez egy XP? Minek ehhez 10GB-os rendszer partició, meg 2GHz prockó?
Monnyuk írják, hogy csökkentették a géppel szembeni követelményeket, na de mennyivel?

Amúgy télleg megette a fene az egészet, ha mellette meg nem tudom arra használni a pc-met amire az általában való! Már pedig ebben a max 640x512-es felbontásban nem igazán egészsegges, meg divat mostanában olyanokat tenni.
2004. okt. 13. 10:25 | válasz | #13
Márpedig jó dolog szerintem, annak aki nem akar külön hifit, dvd-lejátszót(felvevőt)stb... Összeraksz egy gépet annyiból mint ezek a cuccok együttesen. És belerakod egy szép kis kockába ami még jól is mutat. Aztán máris van egy komplett hificuccod ami minden audio, és videófomátumot kezel. (kivéve a videokazettát) de hát olyant meg már ki használ? :-) Szépen be tudod digizni a gépedre aztán ki is írhatod dvd-re. fényévekkel jobb minőségben mint a videókazettával. Persze kell még egy jó kis hangcucc is, de normálisat lehet kapni 60 körül mindent összevetve 250e alatt összerakod a komplett cuccot és ha ezt mind megvennéd külön nem hiszem, hogy olcsóbb lenne.
2004. okt. 13. 10:07 | válasz | #12
Vajon honnan tudja a sok okostojás anélkül hogy kipróbálná, hogy ez egy szar???
Ja persze, billgeci, vinfos meg a többiek...
Szerintem az XP egy nagyon is jó operációs rendszer, persze az is lehet, hogy csak én vagyok a lámer, hogy nálam soha nem fagy és az ég világon nincs semmi problémám vele.
Ha én is szakértő lennék akkor biztos nekem is bajom lenne vele.

Viszont egy dolgot én is utálok benne, de nagyon: egy tonna programot írtak és írnak rá és ezek szinte mindegyike könnyedén megszerezhető, ha akarom még fizetnem sem kell érte, valamint dögivel vannak rá játékok és történetesen azokért is csak akkor kell fizetnem ha éppen olyanom van (általában nincs olyanom).

Hajrá Linux!!!

2004. okt. 13. 10:03 | válasz | #11
En nem akarok egyszerre ot televiziot iranyitani. Egyet szoktam kapcsolgatni, de akkor is ramszolnak, hogy ne kapcsolgassak.
2004. okt. 13. 09:25 | válasz | #10
Hát ez nagyon jól néz ki, csak mondjuk próbáljátok ezt elképzelni egy 55cm-es tv-n!
Plazmára (főleg ekkorára) meg kinek van pénze.
Egyébiránt méretileg ez szerintem egy xbox, csak a külseje más.
2004. okt. 13. 08:54 | válasz | #9
"két DVD-lejátszóra hasonlító, Hi-Fi-kbe is beépíthető készüléket jelentett be"

Ha megfelelő áron van akkor jöhet.
Nekem nem kell olyan 100.000+ ba kerülő hifitorony ami még a DOOM3-at is futtatja mert nem arra akarom használni.
simia  
2004. okt. 13. 08:48 | válasz | #8
Na látom csak a szokásos SG-s stílusban megy a "hozzászólás"...
Vagyis mindenki csak fikázni tud, főleg ha winfosról van szó...

Tudok hozzá gratulálni! Eddig 1 értelmes hozzászólást láttam Cat-től és nem azért, mert neki tetszett!

További kellemes napot mindenkinek!

Amúgy én sem tartom hülyeségnek, más kérdés, hogy Én sem költenék rá!

Razgon  
2004. okt. 13. 08:16 | válasz | #7
Parasztvakítás... Én nem adnék egy fillért sem ilyen cuccra.

vader  
2004. okt. 13. 07:09 | galéria | válasz | #6
sux. ki vesz csak ezért egy ilyen gépet?? akinek az első gépe(lesz) és egy ilyet vesz, az aztán tényleg az űberjúzeridiot kategóriát fogja erősíteni. őrület.

"nézd édesem, megnyitottam a sok-sok képek mappát!"

2004. okt. 13. 07:06 | válasz | #5
Na sziasztok hogy kell telepiteni ezt az "izét" sp2 xp hun van fent kell neki külön partició vagy tegyem ujra a rendszert és csak simán egyedüliként telepitsem fel?
dez  
2004. okt. 13. 06:02 | válasz | #4
Ezt te már a képekből látod, hogy tökéletes?

Szerintem totál alapra van megcsinálva. És igazából nem sokkal több, mint egy számtech-analfabétéknak szánt GUI.
Cat  
2004. okt. 13. 01:43 | galéria | válasz | #3
akármit mondtok, nekem kifejezetten tetszik, ez egy szórakoztató központnak szánt PC alá tökéletes
Tetsuo  
2004. okt. 13. 00:28 | válasz | #2
HTX! Nem kérek belőle!!!!!
Remélem ezen a piacon nem lesz monopólium!!
lola   "Rest in Peace lola" 
2004. okt. 13. 00:25 | válasz | #1
Nagy barom, aki ilyet vesz.