Indoklás nélkül kobozták el egy médiacsoport szervereit
2004. október 9. 14:04, szombat
Az Independent Media Center nevű alternatív média csoport pénteken jelentette be, hogy a hatóságok a csoport több webszerverét elkobozták, így az általuk működtetett oldalak nagy része nem elérhető.

Hirdetés

A csoport közleménye szerint a szövetségi hatóságok bírósági határozattal kényszerítették a szolgáltatót a szerverek leállítására és beszolgáltatására. A Rackspace azonnal eleget tett a felszólításnak, és eltávolította a szóban forgó szervereket londoni létesítményéből. "A Rackspace együttműködésre törekszik a nemzetközi hatóságokkal, és eleget tesz a bírósági határozatnak, ami megtiltja a további nyilatkozatokat" - áll a szolgáltató közleményében.

A Rackspace szóvivője azonban elárulta, hogy cégük egy olyan idézésnek tett eleget, amely nem az Egyesült Államokból származik. Az IMC szóvivője ezzel egy időben kijelentette, hogy a csoport nem kapott másolatot az idézésből, és a hatóságok nem közölték velük, hogy miért indítottak vizsgálatot. "Nem tudjuk miért került sor erre a lépésre. Nem kaptunk másolatot az idézésből, és egyelőre azt próbáljuk kideríteni, hogy ilyen esetekben mi a hivatalos procedúra" - jelentette ki Hep Sano, a csoport San Franciscó-i részlegének egyik tagja. Hozzátette, hogy véleményük szerint az ügynek köze van az FBI korábbi kéréséhez, amelyben a Szövetségi Nyomozó Iroda a svájci titkosrendőrséget leleplező internetes oldalak eltávolítására kérte a texasi központú médiacsoportot.

Az FBI ottani képviselője nem válaszolt az újságírók kérdéseire, így továbbra sem lehet tudni, hogy mi volt a vizsgálat megindításának kiváltó oka. A csoport webszervereinek elkobzása mindenesetre számos weboldalt érint, többek között Uruguayban, Andorrában, Lengyelországban, Massachusettsben, Franciaországban, Belgiumban, Portugáliában, Csehországban, Olaszországban, Brazíliában, az Egyesült Királyságban, valamint Németországban.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tetsuo  
2004. okt. 13. 01:39 | válasz | #4
Azé' nem minden úgy van ám ahogy a sajtó tálalja..
2004. okt. 11. 07:29 | válasz | #3
Itt láthatjuk a demokrácia egyik súlyos hibáját.

Bár e téren is van azért fejlődés, mert hamarosan megszűnik néhány olyan plussz joga a titkos ügynököknek, amivel eddig alanyi jogon rendelkeztek.
Sityi  
2004. okt. 09. 20:20 | válasz | #1
Engem ez erősen emlékeztet egy bizonyos politikai rendszer törvényvégrehajtási intézményének módszereire...