Közös MPAA-RIAA beadvány p2p-ügyben az amerikai Legfelsőbb Bíróság előtt
2004. október 9. 14:32, szombat
A hollywoodi filmstúdiók és a zenekiadó cégek együtt fordultak az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához abban a reményben, hogy megváltoztathatják a p2p-hálózatokat nemrég legálisnak minősítő ítéleteket.

Hirdetés

Ezek a közelmúltban megszületett döntések jelentős visszalépést jelentenek a szórakoztatóipari vállalatoknak, amelyek évek óta rendületlen buzgalommal igyekeznek elfojtani a jogvédett tartalmak illegális terjesztését. Az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA), valamint az Amerikai Hanglemezkiadók Szövetségének (RIAA) közös petíciója szerint az alsóbb fokon meghozott bírósági döntések aláássák a jogvédett termékek értékét, és a kalózmásolatok további terjesztésére buzdítanak.

"A jelenlegi ügy a legfontosabb az összes szerzői joggal kapcsolatos per közül. A bíróság döntése és indoklása nagyban befolyásolja majd a szerzői joggal védett tartalmak megítélését, és általában vett jelentőségét" - áll a két szövetség beadványában. A korábbi ügyekben a kiadók megpróbálták a fájlcserélgető hálózatokat felelőssé tenni, ami a Napster ellen bevált, és a cég kénytelen volt jelentős mértékben átformálni tevékenységét.

A Grokster és a StreamCast Networks esetében azonban nem vált be ez a taktika, és a bíróság kimondta, hogy a fájlcserélgető hálózatok nem vonhatók felelősségre a felhasználók cselekedetei miatt. A bíróság akkor a videomagnókat és cd-írókat gyártó vállalatokhoz hasonlította a hálózatokat működtető cégeket, amelyek szintén nem felelősek a vásárlók tevékenységéért. A kiadók szerint a döntés ellentmond az Aimster ellen korábban meghozott ítélettel, amely kimondta, hogy a vállalat felelős a felhasználók tetteiért, ezért meg kell szüntetnie a hálózatot.

A beadványban foglaltak szerint a fájlcserélgető cégeknek figyelniük kell arra, hogy ne segítsék elő a kalózmásolatok terjedését, és felelősséget kell vállalniuk a felhasználókért. "Ezen vállalatok nyíltan arra alapozzák tevékenységüket, hogy elkerüljék a felelősségre vonást, miközben jól tudják, hogy a megosztott tartalmak 90 százaléka illegális" - jelentette ki Dan Glickman, a MPAA vezérigazgatója. "Most a Legfelsőbb Bíróságon a sor, hogy átvizsgálja e vállalatok tevékenységét, amely egyértelműen a szerzői jogok megsértésén alapul."
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sityi  
2004. okt. 12. 09:40 | válasz | #16
Azért tegyük hozzá, hogy a világ politikusai nem éppen számítástechnikai-informatikai szakképesítésükről híresek. Ha meg nem ért hozzá, hogy tudna jó törvényeket hozni ezzel kapcsolatban?
strogg  
2004. okt. 11. 14:24 | válasz | #15
Az internet az első olyan média az emberiség történetében, ahol valóban a "népakarat" érvényesülhet, és valóban a közösség alakítja ki a szabályokat. Ha megfigyelitek próbálkoznak törvényeket hozni az internet szabályozására, de mindegyik csak a xarnak volt egy pofon.
Amíg ezt nem fogják fel, és nem tanulnak meg "internetül" gondolkodni, addig ez lesz.
Jah, hogy az önszabályzó közösségek önszabályzó árakkal rnedlekezik? És tényleg csak azt lehet X áron eladni amit a közösség is elfogad? Hát igen. Vége a mesterségesen magasan tartott áraknak.:)
És a kapitalizmus vad hajtásának, hogy az ember lett a gyárért, és nem a gyár az emberért. (fogyasztói társadalom.)
Cvd  
2004. okt. 11. 11:02 | galéria | válasz | #14
Szvsz a megfélemlítés is csak nagyon rövid ideig jelenthet sikert nekik. Amióta kinyitották a szájukat visszaesett ugyan a centralizált 2p2 rendszerek népszerűsége, de veszettül megnőtt a sokkal bonyolultabban nyomon közethető DC vagy BT használók száma. Egy dolgot értek el, a saját helyzetüket nehezítették meg. És minden feljelentéssel elkaphatnak pár embert, viszont rontanak a saját helyzetükön. Pluszban ha nagyon lassan is, de elindultak a kiadókat megkerülő terjesztési formák, úgyhogy vagy átalakulnak a kiadók, vagy belebuknak, úgyhogy szvsz az egyetlen esélyük az alkalmazkodás.:)
2004. okt. 11. 08:15 | válasz | #13
Akinek egy pici fogalma van a dolgokról, az tudja, hogy a riaa és társai nem győzhetnek. Egyetlen halvány esélyük van : a megfélemlítés. És ezt szerintem ők is tudják.

dez  
2004. okt. 11. 07:14 | válasz | #12
Hihihi, több millió felhasználó neked pehelysúly?
2004. okt. 10. 19:54 | válasz | #11
A jog ott van, ahol az erő.

Az igazság meg odaát van.

Mikor tanuljátok már meg??? :)
juhand  
2004. okt. 10. 18:25 | válasz | #10
Már régóta mondom:
Az információ másolható,
ez a legszebb tulajdonsága.
2004. okt. 10. 12:45 | galéria | válasz | #9
az túl sokáig tart , valami gyorsabb kell :]
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. okt. 10. 01:33 | válasz | #8
Inkabb ezt a 2 bunozo bandat (riaa + mpaa) kene torvenyen kivul helyezni.
2004. okt. 09. 23:19 | válasz | #7
Bevétel?Nekik? Minek? Hogy lássam, ahogy Bruce Willis, Jennifer Lopez, és hasonló társaik rázzák a sznob seggüket egy luxushajón, villában, mindezt egy lap hasábjain? Miközben 1 milliárd ember éhezik, az érdemes művészeket külföldön is ált. letojják, nuku támogatással?
Nem leszek azt hiszem nagy mennyiségben legális!

Sityi  
2004. okt. 09. 20:29 | válasz | #6
... a bíróság kimondta, hogy az atomtudósok, akik feltalálták az atombombát, nem vonhatók felelősségre az őket foglalkozató államok cselekedetei miatt.


A bíróság akkor a láncfűrészeket, lő- és tűzfegyvereket, harceszközöket, szúró- és vágószerszámokat gyártó vállalatokhoz hasonlította a hálózatokat működtető cégeket, amelyek szintén nem felelősek a vásárlók tevékenységéért.

Azt hiszem, erről ennyit...

DW  
2004. okt. 09. 19:08 | válasz | #5
Pereljék be azt, aki kitalálta a netet. Ennyi erővel (ésszel...).
Szerintem a CD/DVD meg mittudomain milyen írós pernek precedens értékűnek kellene lennie. A CD-ket már megadóztatják, lassan az internetet is adóztatni fogják:D
Nem tudom mit sírnak, amíg többynire minden film nyereséges (tudtommal...persze a nagyon szarok nem, de a szar sose lehet nyereséges) és szénné keresik magukat.
efraim  
2004. okt. 09. 18:52 | válasz | #4
A jogvedok ezzel a gondolkodasmoddal rovidesen eljutnak oda, hogy rogton az ISP-ket tamadjak majd, mondvan hogy az altaluk nyujtott szolgaltatas elosegiti a kalozmasolatok terjedeset...
rolika  
2004. okt. 09. 18:25 | galéria | válasz | #3
sztem elég egyszerű a helyzet: mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, még a p2p-t használókat is. bizonyítsák be, hogy illegális célokra használom, és kész. persze ne úgy, hogy jogtalan módon megfigyelnek és hozzáférnek a privát adataimhoz. máris befuccsolt az igyekezetük.
vaze, a végén már azért is büntetni fognak, mert veszek 100 üres lapot...
kíváncsi vagyok mikor lesz úgy igazán elegük az embereknek (esetleg hatóságoknak) ezekből a f.szokból...
Laci  
2004. okt. 09. 16:56 | galéria | válasz | #2
"A beadványban foglaltak szerint a fájlcserélgető cégeknek figyelniük kell arra, hogy ne segítsék elő a kalózmásolatok terjedését, és felelősséget kell vállalniuk a felhasználókért."

Nem bírom felfogni hogy lehet ilyen és ehhez hasonló iszonyatos badarságokat kiejtenie valakinek a száján egyátalán. Ezeknek a mondatoknak amiket ezek ki bírnak találni még csak értelme sincs. És akkor csodálkoznak ha nem adnak nekik igazat. És itt csak a bíróság volt aki nem adott nekik igazad, merthogy van még itt-ott néhány millió emberke, akinek bizony úgyszintén láthatóan kezd nagyon elege lenni az ilyenekből!

Azonkívül magyarázza meg valaki hogy hogyan lehet mégis digitális adatot (1 és 0ák sorozata) illegálisan másolni, meg kalózkodni vele! Persze tudom én hogy sehogy mert egy baromság az egész, semmi köze a jogokhoz és CSAK azért csinálják az egészet, hogy még annál is több pénz follyon be, mondjuk a büntetésből is, vagy akármilyen képtelen baromságok ürügyén. Én a RIAA meg MPAA meg BSA meg ehhez hasonló élősködőcégek helyében már azon is elkezdenék gondolkodni, hogy ezt meddig lehet még csinálni és hogy biztos hogy sokáig megéri e...

2004. okt. 09. 16:41 | válasz | #1
Nagyon helyes és logikus a bíóság döntése.

És ha ez logikus (márpedig az), akkor az is logikus, hogy hogyha a kazimásolás nem baj, akkor a cdmásolás sem, és a fájlcsere sem...