Bill Gates nem fél a Linuxtól
2004. október 3. 14:11, vasárnap
Bill Gates, a redmondi cég elnöke és fő szoftverfejlesztője kijelentette, hogy nem tart a Linux túlzott térnyerésétől, és attól, hogy a nyílt forráskódú operációs rendszer veszélyeztetheti a Windows helyzetét.

Hirdetés

A san franciscoi Számítógép Múzeumban folytatott beszélgetésen a Linux mellett szóba került a világháló jelenlegi helyzete, a szerverek fejlődése, és a digitális szerzői jog kérdése is. A szoftveróriás elnöke hangsúlyozta, hogy a Linux mellett számos trónkövetelő felbukkant az elmúlt évek során, de egyik sem jelentett valódi fenyegetést a Windows egyeduralmára nézve.

"Mindig akadtak kihívóink, és örülök annak, hogy egy ilyen múzeumban felidézhetjük a régi küzdelmeket. Ezen kihívók egyike volt az OS/2, amely sokak szerint megelőzhetett volna minket" - jelentette ki Gates, és hozzátette, hogy az IBM - annak ellenére, hogy tízszer több embert foglalkoztat mint a Microsoft - nem tudta átvenni a vezető szerepet. "Sokan reménykedtek ebben, és ugyanezt mondták a Novell, és a Borland esetében is, és tulajdonképpen ez teszi a munkámat ennyire izgalmassá" - fejezte ki véleményét a Microsoft elnöke.


Bill Gates a Stanford Egyetem elnöke, John Hennessy társaságában
a kaliforniai Számítógép Múzeumban

A hallgatóság egy tagja megjegyezte, hogy napjainkban az újonnan értékesített szerverek 50 százalékán Linux operációs rendszer fut, de Gates kétségbe vonta az adat pontosságát és kijelentette, hogy a szerverek több mint fele Windows Servert futtat. Hozzátette, hogy a Linux elsősorban a régi Unix rendszereket váltja fel, és nem a redmondi cég termékeit. "Igenis versenyben állunk a Linux disztribúciókkal. Az Unix részesedése a Linux előretörése következtében minimálisra csökken, és a mostani trend alapján a piacot a Windows és a Linux párharca jellemzi majd" - jelentette ki.

A kéretlen üzenetekkel kapcsolatban a szoftveróriás elnöke kiemelte, hogy a fejlett szűrőknek köszönhetően a kérdés vesztett jelentőségéből, és véleménye szerint a spam jelentősen visszaszorul az elkövetkezendő években. Hozzátette, hogy a piac fejlődését a vezetéknélküli technológiák elterjedése, az elektronikus levelezés megreformálása, és az új technológiák minél szélesebb körben való felhasználása fogja jellemezni.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. okt. 06. 17:47 | válasz | #63
jolvan csak nagyon beleeltem magam :)
2004. okt. 06. 17:19 | válasz | #62
A kernel tudom micsoda. A halott kódról annyit, hogy nem hiszem, hogy egy régi eszközre már találnának ki újabb dolgot, de mivel van aki azt használ azt benntartják. 2. Ez hol izgat amikor forrásban kapod a kernelt, és nem forgatod bele ha nem kell? A windows kernelével ezt nem tudnád megcsinálni. Bár az inkább mikrokerneles rendszer. (Tannenbaum szerint az NT4 nem mikrokerneles) Amúgy ha ilyen egyszerú lenne egy linuxot összeomlasztani szerinted hányan használnák? De komolyan. Ha ez így van és ezt te így tudod, és mindenki más is, akkor nem ilyen lenne a mai helyzet. ;)
2004. okt. 06. 10:48 | válasz | #61
whitehawk te egy ecceru linux user vagy es nem latod at a dolgokat tudnek meselni de nem itt, csak felteszek egy kerdest:

tudod mi az a linux kernel?

NEM. tehat akkor elmondom:

a linux kernel olyan kodreszletek halmaza amihez csak kiveteles emberkek ertenek, valamikor 3-4 eve beleraktak valamit, az ott van azota halott kodkent, ezt nevezik Halott Kódnak. namarmost mindig raknak hozza egy modult, ez eddig ertheto csakhogy a regi dolgokat bent kell hagyni mert kulonben nem mukodnek a regi eszkozok.

de ugynigy nem csak a modulokkal van gond hanem a kernel szolgaltatasokkal azt is meg kell hagyni. innentol ecceru a keplet root jogon futo progi vedett mem cime attak.
innentol nincs mas valasztasa a kernelnek, vagy lehalni, vagy megmenteni a futo folyamatot mas memoria teruleteken es eppen megszerzed az adott memoria terulet folott az uralmat

es itt jon a röhej!

sok lamer linuxos mint te azt hiszik hogy megoldjak ezeket a problemakat de nem csak lacolag mivel uj dolgokat nem mondhatok igy regi esetet hozok fel ami mar lejart es nem torheto:

2.4.23-as kenrel verzio alatt volt egy kis finomsag mikor azt hittek hjogy le kell cserelni es jott a 2.4.23-as+grsecurity kitt, grsecurityban sok vedelem van memoria tulcsordulas, buffer overload ellen
ah ah ilyen a pax szolgaltatast vedo is :)
ez gondolom mindenki tuggya alapveto kernel szolgaltatas, de arra nem gondoltak, hogy a pax maga torheto, es letezik ra exploit >> google
8 eves gyerek is szetapritja a kernelt, ehezz kepest egy win2k3, bsd nehezebben torheto hidd el.
Tetsuo  
2004. okt. 06. 00:56 | válasz | #60
Jah Mireez hozzáállása nagyon gáz..
2004. okt. 05. 15:14 | válasz | #59
Ratty a probléma az, hogy pl ha megnézed, az olyanok mint CAD, meg mireez hülyeségeket terjesztenek a Linuxról: pl nincs 3D támogatás meg hasonlók.....

Alien_AM a defacek nem feltételnül attól függnek, hogy Linux, vagy win, hanem pl, hogy milyen webszerver. Ez pl sehol nincs ott. Mondd már meg úgy konkrétan, hogy miben marad alul egy Linux egy win2k-val szemben pl. Légyszíves. Én azt vettem észre, hogy a w2k rosszabbul teljesít a gépemen mint egy Linux rendszer. Mitől szar a Linux kernele, pl? Most ne a monolitikus/mikrokernel dologgal gyere, mert az azért nem erős érv.
Benoke  
2004. okt. 05. 12:38 | válasz | #58
Igen a Win valóban tökéletes és minden emberi hiba felett áll. LOL :)
Már csak azt nem értem, hogy minden Linux -os vagy Win -es hirben az ellen tábornak mért kell Sux -olnia a másikat? Mindenki ferditi a tényeket a maga oldalára mintha fizetének érte :) Biztos jó szórakozás ez itt egyeseknek. De pl engem nem fog meggyőzni senki, hogy amit tapasztaltam az igaz vagy hamis volt -e. Ez egyértelműen olyan hir amin a két tábort vitára serkentik.
2004. okt. 05. 11:36 | válasz | #57
bilgécnek nem is kell felni a linuxtol mert meg mindig borzasztoan szar a kernelje es jobban torheto mint a win2k3 szoval ettol nem kell felni hogy linux egyeduluralomra torne
//whitehawk sajnos mireez-nek igaza van, bar magaba a linuxba konnyen bele lehet szeretni de nagyon alulmarad egy win2k3. win2000 mellett ezt most nem a torhetosegre ertem de pl abban is (sztem egyertelmu ki az a red eye, ezek a friss defacek):

2004/10/01 Red Eye H M nilopolis.rj.gov.br Linux
2004/06/24 Red Eye H R dentalmaterial.gov.se Win 2000
2004/06/24 Red Eye H mail.iasep.gov.ar Linux
2004/06/24 Red Eye H R cdsalta.gov.ar Linux
2004/06/24 Red Eye H smtucuman.gov.ar Linux
2004/06/24 Red Eye H justicia.gov.ar Linux 2004/06/24 Red Eye H qda.gov.cn Win 2000 2004/06/24 Red Eye H consep.gov.ec Linux
2004/06/23 Red Eye H M gdivdc.gov.cn Win 2000
2004/06/23 Red Eye H M dzkj.gov.cn Win 2000
2004/06/20 Red Eye H M lasik.go.jp Linux
2004/06/20 Red Eye H camaraolimpia.sp.gov.br Win 2000
2004/06/09 Red Eye H M chat.contagem.mg.gov.br Linux
2004/06/09 Red Eye H M contagem.mg.gov.br Linux
2004/06/09 Red Eye H M ...net.contagem.mg.gov.br Linux
2004/06/09 Red Eye H ...ail.contagem.mg.gov.br Linux
2004/06/09 Red Eye H M mesa7cnh.gob.mx Linux
2004/06/09 Red Eye H M contraloriachiapas.gob.mx Linux
2004/06/09 Red Eye H M comcafe.gob.mx Linux
2004/06/09 Red Eye H M villaflores.gob.mx Linux
2004/06/09 Red Eye H M coespochiapas.gob.mx
2004/06/09 Red Eye H M R gtzj.dl.gov.cn Win 2000
2004/06/09 Red Eye H fenyi.gov.cn SolarisSunOS
2004/06/09 Red Eye H cdw.gov.cn Win 2000
2004/06/09 Red Eye H gsqy.gov.cn Win 2000

maraggyunk annyiban hogy a linux semijen teren nem tud tobbet nyujtani vagy ha igen akkor ms valami masban tud, de egyaltalan nem jobb. mellesleg a topiccal foglalkozz es ne mas embereket oktass ki a "linux uberkiraj de csak profiknak rencerrol"
Ratty  
2004. okt. 04. 23:41 | válasz | #56
Igazából nem akarok nagyon beleszólni a vitába, de persze hogy megvan a véleményem! Nem mondom egyikre sem hogy jobb vagy rosszabb, mert mind2 rendszernek megvan a maga "célközönsége", és a maga feladata...Jó ez kicsit komplikált, de köbö arra gondolok, hogyha te mondjuk arra használod a számítógépet, hogy leülsz belüvüd az IE-t, utána játszol valamit, akkor persze h Win kell...De ha mondjuk komolyan belemerülsz mondjuk a programozásba, meg az oprendszerekbe, akkor talán jobb a linux! Perzse mindegyikkel van gond, meg baj, meg minden, de mondjuk ott van a gáz, hogy szerintem nem kéne fikázni egymást!!! Ja és azt sem felejtsük el h nem csak ez a két oprendszer létezik!!!!! Na jó nem is folytatom tovább, mert úgyis belémköttök...
2004. okt. 04. 22:07 | válasz | #55
És hol van ez? getthefacts.htm? ;))

mireez szerintem te próbálsz egy ilyen Linuxfikázós anti-trendet csinálni, de igazából nem érdemes. Lehet, hogy nem a Linuxbban volt a hiba hanem benned.
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2004. okt. 04. 20:39 | válasz | #54
Amugy már olvastam neten összehasonlító teszteket Xp vs Mc, vs Linux Debian, és mondhatom, XPSp1 szarrá alázta mindet. google megtalálhatjátok a tesztet
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2004. okt. 04. 20:36 | válasz | #53
debian, suse, uhu. elég is volt, köpedelem volt mindegyik. azóta tudom, hogy WinXP-t fikázni DIVAT és nem több!
2004. okt. 04. 20:05 | válasz | #52
Annak akinek csak IE kell mondjuk, mert honlapot készít, az nem fog feltenni csak azért windowst. Nem arról van szó, hogy felteszek egy Linuxot, és mivel arra nincs egyetlen progi sem, ezért wint emulálok rajta. Rengeteg progi van, ami teljesen kivált windowsos progikat, vagy jobbak is akár. Ez a crackelt DX szöveg meg megint csak faszság. Ha egy fizetős progit crackelsz attól az menni fog más rendszeren is? ;))) Nem tudsz Linuxra DXet telepíteni, de van kompatibilis layer. WineX. El vagy kicsit tájolva. Szerintem maradj továbbra is az FPSeknél, "Durr Ati nVidia rulzor"..... attól leszel okos.
dez  
2004. okt. 04. 19:57 | válasz | #51
Az átirányítóktól (wrapperek) még nem lesz belőle Windows. Nem a fagyás a legfontosabb, hanem sok egyéb, amiben a Linux más. Ez egy eleve hozzáértőknek készült rendszer.. De erről nem kéne itt vitát nyitni. De ha csak játszani akarsz, tökéletes neked a Windows.
Benoke  
2004. okt. 04. 19:30 | válasz | #50
"Bill Gates nem fél a Linuxtól"
Én sem a Linuxtól félek Hanem Bill papa hülyeségitől.
2004. okt. 04. 18:23 | galéria | válasz | #49
A linux DX9-hez csak annyit hogy ugye a DX-et a microsoft felyleszti, az operációs rendszer részeként árulja, ezért nem kel fizetni a frissítésekért (DX8.1-->dx9.0a,b,c) mint ahogfy egyéb frissítésért sem. De ha linux alatt akarsz DX-et telepíteni azt (PERZSE CSAK SZERINTEM!) nem fogja jó néven venni a microsoft és vagy direkt inkompatibilissá teszi (crackelt DX, fasza mi ha már 1FPS-ért sírni tudnál...) vagy fizetőssé teszi.
Magyúgy meg faszom keresztbetorkollik ezektől a szövegektől hogy: Faszább a linux, mert jobb. NA jó, ez meg az hiányzik de ha feltelepítünk 6 emulátor, 10 kezelőprogramot, átirányítókat, fordítókat ... Windows-t csinálhatunki belőle. Hát ne haragudj de nem egyszerűbb egy vindowst telepíteni??? A 20 utiliti helyett, mert nemond hogy abból azzal együtt omlik össze a rendzsermajdnem olyan eséllyel mint egy WindowsXPSP2.
2004. okt. 04. 16:43 | válasz | #48
Ahhoz képest, hogy a Linux állítólag csak 5%-ot tesz ki a Desktop piacon elég sok program van hozzá. Az arány növekedésével nőni fog a kereskedelmi progik száma is.

mireez, tényleg, használtál már linux úgy igazából? (Tehát nem az, hogy egyszer majdnem megmozdítottam már az egeret amikor megtudtam, hogy azon a kikapcsolt gépen Linux van.)
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2004. okt. 04. 16:33 | válasz | #47
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2004. okt. 04. 16:32 | válasz | #46
na látod, ebben is tévesz.
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2004. okt. 04. 16:32 | válasz | #45
Akkor a titkot elárulom: XPSP2 HUN Prof. AutoCAD 2002, 2004 zökkenő mentesen fut.
Ceb  
2004. okt. 04. 12:47 | válasz | #44
A te beírásaid olyan tartalmasak, már olvasgatom őket 1 ideje, lenyűgöző. Használtál valaha Linuxot? Láttál már???

Sztem te testesíted meg az átlag Xp felhasználót aki minden csilivili reklámnak bedől. A tökéletes Homo Xpius :), ahogy bili megálmodta
fapapi  
2004. okt. 04. 08:38 | válasz | #43
" AutoCAD, ArchCAD, PDMS, stb.. megnézném hogyan futnak linux alatt akármilyen winemulátorral.. az attól még nem lesz Win... "
Ne hogy azt hidd linuxra nem fogjak megirni
fapapi  
2004. okt. 04. 08:37 | válasz | #42
Bill baratom ha nem fosnal nem lett volna ilyen kijelentesed "Bill Gates, a redmondi cég elnöke és fő szoftverfejlesztője kijelentette, hogy nem tart a Linux túlzott térnyerésétől"
Mert ha valamitol nem tartok nem beszelek rola alandoan
Tetsuo  
2004. okt. 04. 00:18 | válasz | #41
LOL
2004. okt. 03. 23:33 | válasz | #40
Cad: Linux alatt van a DRI: Direct Rendering Infrastructure: Ez közvetlen hardver elérést tesz lehetővé. A glxinfoból egy részlet a kedvedért:
(a 4. sort olvasd el)


falcone@nest ~ $ glxinfo
name of display: :0.0
display: :0 screen: 0
direct rendering: Yes
server glx vendor string: NVIDIA Corporation
server glx version string: 1.3
server glx extensions:
GLX_EXT_visual_info, GLX_EXT_visual_rating, GLX_SGIX_fbconfig,
GLX_SGIX_pbuffer, GLX_SGI_video_sync, GLX_SGI_swap_control,
GLX_ARB_multisample
client glx vendor string: NVIDIA Corporation
client glx version string: 1.3
client glx extensions:
GLX_ARB_get_proc_address, GLX_ARB_multisample, GLX_EXT_visual_info,
GLX_EXT_visual_rating, GLX_EXT_import_context, GLX_SGI_video_sync,
GLX_NV_swap_group, GLX_SGIX_fbconfig, GLX_SGIX_pbuffer,
GLX_SGI_swap_control, GLX_NV_float_buffer
GLX extensions:
GLX_EXT_visual_info, GLX_EXT_visual_rating, GLX_SGIX_fbconfig,
GLX_SGIX_pbuffer, GLX_SGI_video_sync, GLX_SGI_swap_control,
GLX_ARB_multisample, GLX_ARB_get_proc_address
OpenGL vendor string: NVIDIA Corporation
OpenGL renderer string: GeForce4 Ti 4400/AGP/SSE
OpenGL version string: 1.5.1 NVIDIA 61.11

Linux alatt a 3D egyébként gyors. Az OpenGl implementáció (Mesa) fejlesztését John Carmack is támogatta. Ha megegyezünk abban, hogy ő ért hozzá, akkor szerintem a Mesa minősége sem kérdéses.

"a linux alatt amugy sem tul gyors grafikus abrazolas..."
Ha éppen Ati kártyád van amihez köztudottan az Ati szar drivereket csinál amelyek a glxinfora (kb olyan mint a dxinfo) is képes lefagyni akkor ne csodálkozz. Az nVidia kártyákkal nincs gond.

Mireez megnézem hogy fut az AutoCAD SP2vel ;)))
h4x0r  
2004. okt. 03. 22:15 | galéria | válasz | #39
Marharepa! Probaltad mar? Amugy VMWare, ha nagyon kell...
dez  
2004. okt. 03. 22:12 | válasz | #38
(Esetleg fogalmazz úgy, hogy ne máshogy lehessen érteni, mint szeretnéd, vagy mittudomén.)
dez  
2004. okt. 03. 21:39 | válasz | #37
Te sem az ilyen válaszokkal.
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2004. okt. 03. 21:07 | válasz | #36
AutoCAD, ArchCAD, PDMS, stb.. megnézném hogyan futnak linux alatt akármilyen winemulátorral.. az attól még nem lesz Win...
2004. okt. 03. 21:07 | galéria | válasz | #35
billy boy vajon jár pszihijáterhő' ? :)
CAD  
2004. okt. 03. 20:33 | válasz | #34
Nezd, ha szeretsz hulyesegeket belemagyarazni abba amit mast mond, akkor tedd... ezzel nem leszel okosabb.
Sephi  
2004. okt. 03. 20:12 | galéria | válasz | #33
Mondjuk ha nekem annyi pinzem lenne mint neki akkor en se felnek semmitol ....
dez  
2004. okt. 03. 20:02 | válasz | #32
Ha jól tudom, Lindows = egy csomagban árult Linux+Wine. A MS persze azonnal támadást indított ellenük.
dez  
2004. okt. 03. 20:00 | válasz | #31
"Hivas atiranyitast... hmm, hat nem tudom, azert ha ennyirol lenne szo akkor windows is egy linux disztribucio lenne nem gondolod? :)"

Wine mond valamit?
dez  
2004. okt. 03. 19:57 | válasz | #30
könnyebb
dez  
2004. okt. 03. 19:57 | válasz | #29
"gyakorlatilag közvetlenül elérik a hardvert"

??? Miről beszélsz? Az alkalmazások DX függvényeket hívnak meg, ami kavar vele egy sort, és utána hívogatja a drivert. A DX több CPU-időt eszik, mint az OpenGL! Carmack részben ezért használ OpenGL-t. Csak könyebb használni a DX-et, mert több funkciót tud (bár néha jó lassan). OK, a DX-nek saját funkciói vannak a shader-kezelésre, OGL-ből ez egyelőre hiányzik (bár lehet, hogy a 2.0-ban már benne van), ezért a grafkártya-gyártóknak saját extensionokat kellett hozzá csinálni, és így MS-féle HLSL támogatás sincs, de ettől még nem dől össze a világ.
dez  
2004. okt. 03. 19:49 | válasz | #28
Mondom: "de az most mindegy". Tehát abból a szempontból volt mindegy.
CAD  
2004. okt. 03. 19:46 | válasz | #27
Alapvetoen egyaltalan nem mind1 hogy OGL vagy DX...

Eleg azt tekinteni, hogy a DX modba futo jatekok gyakorlatilag kozvetlenul elerik a hardvert, linux alatt ez kicsit maskepp van, leven az biztonsag orientaltabb felfogasu tervezes eredmenye, igy nem nyujt olyan szolgaltatasokat mint a Win+Dx... ez azert szerintem kicsit konkretabb mint a "de a doom gyorsabb" duma.

Hivas atiranyitast... hmm, hat nem tudom, azert ha ennyirol lenne szo akkor windows is egy linux disztribucio lenne nem gondolod? :)
2004. okt. 03. 19:33 | válasz | #26
Monnyuk sztem nagyon nem mindegy hogy DX vagy OpenGL!
OpenGL az nyers erőre megy a DirectX meg technológiára és hozzá kell tennem a DirectX 9 monnyuk sokkal többre képes mint akármelyik OpenGL.
dez  
2004. okt. 03. 19:32 | válasz | #25
Meg aztán itt jó esetben egy egyszerű wrapperről van szó, ami sima hívásátirányítást csinál, ami semmit sem lassít (na jó, mondjuk 0.001%-ot).
dez  
2004. okt. 03. 19:23 | válasz | #24
"fog lassulni a linux alatt amugy sem tul gyors grafikus abrazolas..."

??? Valahogy Linux-on gyorsabb a Doom3, mint Win alatt... (Ez persze OpenGL, de az most mindegy.)
CAD  
2004. okt. 03. 19:17 | válasz | #23
Azert azt bele kell szamolni, hogy ha DX es vas koze ujabb layert csusztatunk, akkor bizony tovabb fog lassulni a linux alatt amugy sem tul gyors grafikus abrazolas...
dez  
2004. okt. 03. 19:11 | válasz | #22
A DirectX valóban a Windows API-t használja, azaz alapból a Windows-on fut. Csakhogy, mint már meg is lett említve, léteznek olyan programok, amik közvetítenek a Win API és más oprendszerek, itt Linux API-ja(i) között. Már csak az kell, hogy az adott grafkártya Win-es drivere (amit szintén hivogat a DirectX) is működjön ezzel. (Vagy hogy legyen olyan Linux-os driver, amire a közvetítő program átirányíthatja a hívásokat.) Nem tudom, ez mennyire használható ma.
CAD  
2004. okt. 03. 19:03 | válasz | #21
Gimp tenyleg jo... nagyon is, de azert PS-tol meg messze van.
2004. okt. 03. 19:01 | válasz | #20
Lehet most k×r×a nagy baromságot mondok, de a játékok 80% DirectX -et használ. A DirectX-et meg ugye Microsoft fejlesztette, na már most sztem a DirectX nem támogat más oprendszert?!
Javítsatok ki lécci ha tévedek, mert ebben nem vok biztos.

2004. okt. 03. 18:55 | válasz | #19
Nem értem mit habzik Billy boy. Szerintem a verseny az izgalmas, nem pedig az amikor aljas módon mindenkit elnyom kezdet kezdetén.

Nem rossz gyermekbetegség az ami több mint 10 éve tart. És majd hipp hopp jön a jótündér és mindent kijavít LOL. ;))

Lck ez így van, ha írnak jobb Linuxot, akkor abból az ötleteket és miegyebet átültetik a windowsba, ez így megy régóta ;))

Gimp jó grafikus progi, érdemes kipróbálni. Úgy tudom, hogy pl. a Macromedia mostmár fejleszt Linuxra is. Szóval lesz ez még másképp.
antijedi   "Rest in Peace antijedi" 
2004. okt. 03. 18:33 | válasz | #18
pedig akad..., ne nyilatkozz olyanról aminek nem néztél utána... :P
2004. okt. 03. 18:33 | válasz | #17
Ehem , "véletlenül" 2 olyan progit elmítetél ami kb. 6-8x annyiba kerül mint egy WinXP "operndszer" , és jó pár programozó munkája fexik benne ráadásul piacvezető graf. programok , tehát ilyet ingyenesen elvárni dőreség . Vagy te ingyen dolgozol ???
Egyébként wine-vel fotósoppolhatsz nyugodtan linux alatt .
dez  
2004. okt. 03. 18:28 | válasz | #16
Talán a Borland fordítóira gondolt, amik a MS-féle Visual családdal versenyeztek.
2004. okt. 03. 18:21 | válasz | #15
Hát... Photoshop és CorelDraw szintű prg nem nagyon van Linuxon. És ez csak 2 példa volt...
AtomHeart   2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. okt. 03. 18:21 | galéria | válasz | #14
Az OS/2 meg BeOS leszivta, de Linux mas. Ingyenes. Nyilt forraskodu!

A borland fejlesztett os-t..?

2004. okt. 03. 18:09 | válasz | #13
Ha a játékfejlesztő cégek linux-ra írnák a gémeket , akkor M$ el is fáradhatna a bánatos p*csába ...
Mivel az otthoni PC-k 99% val játszanak az emberek .
Más progikból szvsz nincs hiány .
dez  
2004. okt. 03. 17:27 | válasz | #12
dez  
2004. okt. 03. 17:11 | válasz | #11
"De még mindig ott a régi nagyon bölcs mondás: ami nem teccik, ne használd, amit nem használsz, arról ne beszélj..."

Attól hogy ez bölcs mondás, te még nem vagy bölcs, hogy mondod...

Ha majd több programot portolnak Linux alá, akkor lehet majd teljesen megválni a Win-től.
2004. okt. 03. 17:10 | válasz | #10
Szerintem elöbb utobb ugyis eljön az a korszak amikor már nem lesz biztonsági rés a windows-on. Például az Officehoz már joval kevesebb javítást adnak ki mint azelött, vagyis kevesebb a hiba benne. ELöbb utobb a windows is kinövi a gyermekbetegségeit, s stabil lesz. Szerintem a Longhorn és az utánakövetkező Blackcomb már elég jó kis rendszer lesz.
lck  
2004. okt. 03. 17:00 | válasz | #9
Majd ha job linuxot írnak lesz jobb win.
Várjuk ... várjuk ... várjuk ...
2004. okt. 03. 16:57 | válasz | #8
A szorongatás már így is megy, no MP, no IE. A végén lesz egy olyan windows, ami csak fájlt másolni tud (mint régen)...

De még mindig ott a régi nagyon bölcs mondás: ami nem teccik, ne használd, amit nem használsz, arról ne beszélj...
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2004. okt. 03. 16:57 | válasz | #7
hajrá MS!!! :)
2004. okt. 03. 16:28 | válasz | #6
Azért én örülnék, hgyha jobban meglenne szorongatva a microsoft.
Talán jobb Wint írnának akkor.
2004. okt. 03. 16:08 | válasz | #5
Mondjuk egy megszolitastol nem leszegy kijelentes egyoldalu, vagy pontatlan. Kevered a pontos szo jelenteset az altalanossag fogalmaval.
2004. okt. 03. 15:23 | válasz | #4
én sem félnék ha annyi eszközöm és gátlástalanságom lenne a konkurrenciával szemben mint neki...
lola   "Rest in Peace lola" 
2004. okt. 03. 15:22 | válasz | #3
Ne kamuzz billi gyerek! Estére mindig be van firkantva a gatyesz!
2004. okt. 03. 14:40 | válasz | #2
Így van, de a mondatod úgy volna nem egyoldalú és pontosabb, hogy kihagyod a legutolsó szót, vagyis csak ennyi: "Semmi sem tart örökké" és ez mindenkire igaz, nem csak rá...

ÍGY PONTOS!
Lacc  
2004. okt. 03. 14:33 | galéria | válasz | #1
Semmi sem tart örökké bill.