Egy okos autó ismeri a jelzőtáblát
2004. október 3. 15:43, vasárnap
A világon mindenhol ugyanazzal a mondattal fordulnak a bírságolni készülő közlekedési rendőrhöz: "Sajnálom biztos úr, de nem láttam a táblát". Hamarosan azonban jobb kifogást kell találniuk az autósoknak.

Hirdetés

Egy új elektronikus vezetői segédeszköz felismeri az útjelzéseket és figyelmezteti az autó vezetőjét, amennyiben figyelmen kívül hagyná. Az ausztrál találmány egy átfogó próbálkozás része, ami azt célozza, hogy a vezetőket jobban tájékoztassák a jelzőtáblákról, különösen a biztonsággal kapcsolatosakról. Végeredményben GPS alapú rendszerek váltanák fel a jelzőtáblák sokaságát, azonban addig az új vezetői segédeszköz rendszerhez hasonló ötletek is segítséget nyújthatnak.

A canberrai Ausztrál Nemzeti Információs és Kommunikációs Technikai Laboratórium (NICTA) által kifejlesztett DAS (driver assistance system) három kamera alkalmazásával működik. Az egyik kamera az utat pásztázza, míg a másik kettő azt figyeli hová néz a vezető. Az utat figyelő kamera a visszapillantó tükörre van szerelve, míg a "bámulásfigyelő" páros a műszerfal két oldalán helyezkedik el. A kamerák képei a műszerfal mögé beépített számítógépes rendszert táplálják, ami szoftverével észleli a jelzőtáblákat, valamint kiszámítja, merre néz a vezető, valamint figyelemmel kíséri a sebességmérő állását is, így a rendszer mindig tudja milyen tempóval halad az autó.

A szoftver szimmetrikus alakjuk, mint négyzet, háromszög, nyolcszög vagy kör alapján ismeri fel a videofelvételeken a jelzőtáblákat. Amint észlel egy jelzést, a kép összehasonlításra kerül a memóriájában elraktározott táblákkal. Ha egy stop táblát észlel, akkor a számítógép ellenőrzi, vajon lelassít-e az autó. A számítógép a FaceLab nevű kereskedelmi szoftvert használja a sztereoszkópikus kamerák képeinek elemzésére és dolgozza ki hova néz a vezető. Ha a rendszer úgy véli, hogy emberünk figyelmét elkerülte egy tábla és a jármű sebessége nem csökken, akkor egy figyelmeztető jelzést küld, magyarázta Nick Barnes, a NICTA egyik fejlesztője.

A NICTA csapata a japán Sendaiban megrendezésre kerülő Intelligens Robot Rendszerek Nemzetközi Konferenciáján fog beszámolni a DAS előzetes tesztjeiről, ami nagy sebességnél is "meglehetősen jól" teljesített. A teljes körű útpróbák során, melyek hamarosan kezdetüket veszik, jóval nagyobb mennyiségű jelzőtábla típussal tesztelik a rendszert.

Gareth Loy, a svéd Királyi Műszaki Intézet tagja szerint a jelzés észlelés igen komoly mérnöki probléma. A korábbi próbálkozások a jelzések színsémája alapján történő felismeréssel kísérleteztek, azonban a változó fényviszonyok miatt ez elég nehézkésnek bizonyult. A NICTA "szimmetria érzékelője" könnyebbé teszi az észlelést egy, a szem számára is zsúfolt környezetben, függetlenül a fényektől, állítja Loy, aki maga is dolgozott az ausztrálokkal.

Mindazonáltal a rendszer bosszantóvá is válhat, figyelmeztet Andrew Howard, a brit automobil szövetség vezetés biztonsági felügyelője, különösen olyan útszakaszokon, ahol az autósok már jól ismerik a táblákat. Barnes egyetértését fejezte ki, hozzátéve, hogy a rendszer nem figyelmezteti a vezetőt, ha nem nézi a táblát, de betartja a korlátozásokat. Jóslata szerint a végleges rendszer képes lesz felülbírálni önmagát, vagy állítható érzékenységet kap.

Eközben folytatódnak azok a tervezetek is, melyek a jelzőtáblák rádiójelzésekkel vagy GPS alapú információs rendszerekkel történő felváltását célozzák, bár Barnes szerint ezt még jó néhány évet igénybe vehet. Sok helyen várják már a jelzőtáblák végnapjait, Angliában már túl soknak tartják a kihelyezett figyelmeztetéseket, míg Ausztráliában egyszerűen nincs annyi tábla, mint amire szükség van, de akadnak olyan helyek is, ahol egyszerűen csak ellopkodják őket.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. szept. 26. 13:57 | galéria | válasz | #31
"és annak köszönhetem az életemet (valószínüleg), hogy nem voltam bekötve"

Ühüm. Akkor te vagy az egy % mert 99%-ot pedig az öv megment vagy megmentett volna.
2009. szept. 25. 20:32 | galéria | válasz | #30
Gyalogoskímélő rendszer
2009. aug. 07. 08:02 | galéria | válasz | #29
amúgy jó ötlet lenne elővenni a legrégebbi sg-s cikkeket, és csinálni egy kimutatást, hogy mi valósult meg és mi nem.
2009. aug. 05. 11:04 | galéria | válasz | #28
jól jönne, hogy pl a sebességkorlátozókat írja valami kis kijelzőre

5 év múlva:

Ezt ma már minden GPS alapú navigációs progi tudja.
Megvalósult.
Kipipálva!
Sityi  
2004. okt. 06. 08:27 | válasz | #27
Parkolj le az út mentén, és egy hajszárítóval a kezedben ülj fel a kocsid tetejére, majd irányítsd a hajszárítót a melletted elhaladó autókra... Sőt, a haverod egy fényképezőgéppel melléd ülhet és villogjon a vakuval....
gz8  
2004. okt. 05. 21:33 | galéria | válasz | #26
Ja, max. 80-nal (és NEM 80-al, tessék már megtanulni a helyes toldalékolást! ), az érdi lejtőn...

Általános tapasztalat, hogy a kis teljesítményű járművel (Trabi, P126, stb.) közlekedők sokkal kevésbé hajlamosak a gyorshajtásra, mint a bömössel meg mergával csapatók. Istenem, mit nem adnék egy jól irányzott traffipaxért az ilyeneknek!
2004. okt. 05. 18:38 | válasz | #25
Ez így van. Ha van légzsák a kocsiban, akkor mindenképpen be kell kötni az övet. Meg lehet kérdezni több éve güriző mentősöket, korboncnokokat hogy milyen "szép" gerinctöréseket eredményez egy "kisebb" baleset is öv nélkül. Sokuk túlélte volna övvel.
Sityi  
2004. okt. 05. 09:14 | válasz | #24
Gyorshajtás? Városban azért nem, mert ha egy kölök eléd ugrik a labdája miatt, akkor lehet magyarázkodni a szülőknek. Országúton meg azért nem mert amíg ilyen minőségűek a magyar utak, én nem kockáztatom a futóművem épségét jobban a kelleténél...
DOT  
2004. okt. 04. 21:43 | válasz | #23
A gyorshajtás ténye nem autófüggő, kispolákkal is lehet 50 helyett 80-al menni, az már a durvább kategória, ami 60e pénzbírsággal és 1..12 hó jogsibevonással büntethető. Az egyetlen difi, hogy mondjuk lassabban éri el a gyorshajtásnak minősülő sebességet..
lola   "Rest in Peace lola" 
2004. okt. 04. 11:09 | válasz | #22
A biztonsági övről: nagyon sokáig nem használtam, mert zavart. De amióta olyan autót vezetek, amiben van légzsák, mindig bekapcsolom az övet. Ugyanis ha nem kapcsolnám be, akkor lehet, hogy a légzsák törné ki a nyakamat.
gz8  
2004. okt. 04. 10:44 | galéria | válasz | #21
Az ilyen mentalitású embereknek nem adnék jogsit, mert nem azért vannak a szabályok, hogy jó alaposan és konstans jelleggel áthágjuk, hanem azért, hogy betartsuk őket(elismerem, vannak hülye szabályok is).

Másik megoldás: a jelenlegi verdádat elvesszük, kapsz helyette egy lepukkant 126-os Polskit, azzal gyorhajtsál!

A harmadik gondolatom: ezt hívják úgy, hogy természetes szelekció (gy.k. aki hülye, haljon meg)...
JTBM  
2004. okt. 04. 10:34 | válasz | #20
Erdekes otlet, ha mar a tablak felismerese sikerult, akkor el kell majd gondolkozni, hogy hogyan adjak ezt a vezeto tudomasara. A GUI lehet nagyon jo es nagyon rossz is, mint azt sok jatekban lehet tapasztalni. A fonok mentsen meg valakit egy rossz GUI-s autotol, ami pl. allandoan szoban kozli, hogy stop tabla, meg gyorsan hajtasz, stb.

De pl. egy olyan HUD-nak tudnek orulni, ami pl. kijelezne, hogy mennyivel megyek a sebesseghatar felett, meg hogy itt lehet-e parkolni es ha igen, mennyibe kerul?
Thas  
2004. okt. 04. 09:44 | válasz | #19
Kíváncsi lennék milyen érzés lenne a rokonaidnak ha meghalnál öv nélkül egy balesetben, majd pedig a baleset másik (tegyük fel: vétlen) résztvevője benyújtana egy keresetet nem vagyoni jellegű kártérítésre az átélt trauma (álmatlan éjszakák, rendőrségi kivizsgálás stb) miatt, mondván ha bekötöd az övet mindketten kiszáltok, betétlapot cseréltek és mentek az utatokra... amúgy tényleg magánügy az öv ;)
2004. okt. 04. 00:53 | válasz | #18
"Én egy olyan ketyerének örülnék, ami jelzi nekem azokat a táblákat is, amik takarásban vannak mondjuk egy fa lelógó ágai és annak lombozata miatt. "

Ebben az esetben a fát kellene megbüntetni, nem?
2004. okt. 04. 00:51 | válasz | #17
" A gép ne azért figyelmeztessen, mert nem álltam meg a Stop tábla előtt, hanem mert jön jobbról, balról egy másik tárgy és az nem lassit"

Ilyen rendszer már van, nemrég volt róla cikk az sg-n... Amúgy vicc, de az I, Robot-ban is volt ilyen rendszer a kocsikban.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. okt. 03. 22:35 | galéria | válasz | #16
Nem vagyok rendőr, csak sajnos épp elegett tapasztalatam/tapasztalom a magyar közuti állapotokat (8 éve van jogsim)...

Az, hogy nem kötöd be az övet, végülis a te dolgod, ha szerinted úgy kényelmes, ám legyen, max. ottmaradsz a saját ostobaságod miatt.

Ha volt frontális karambolod, és túlélted öv nélkül, akkor iszonyú szerencsés ember vagy, de nem biztos, hogy mindig ilyen szerencsés leszel, és a tévhittel szemben nem csak frontális ütközésnél számít: az öv abban is megakadályoz, hogy kiessél a kocsiból. Ilyet (is) láttam. A srácot a saját kocsija nyomta agyon, mikor egy kanyarban besokalt.
[fekete humor]Végülis "szerencsésen" alakult, hiszen csak ő maradt ott, és nem más.[/fekete humor]

A gyorshajtásról annyit, hogy addig jó, amíg miattad valakit nem fekete zsákban visznek haza (utána esetleg próbálhatsz magyarázkodni a családtagjainak...). Vagy esetleg ha egyszer egy kamionra kenődsz fel ilyen miatt.
Sityi  
2004. okt. 03. 22:11 | válasz | #15
Én egy olyan ketyerének örülnék, ami jelzi nekem azokat a táblákat is, amik takarásban vannak mondjuk egy fa lelógó ágai és annak lombozata miatt. Büntettek már meg emiatt tilos helyen parkolásért... Az egész utca tele volt szabálytalanul parkoló autókkal...
2004. okt. 03. 21:36 | galéria | válasz | #14
nem hiszem hogy rendőr de maximálisan igaza van ..
2004. okt. 03. 21:22 | válasz | #13
Sinclair sajnos azok akik nem csatolták be és nem jött be nekik, már valószínűleg nem irkálnak ebbe a fórumba. Te sem fogod megírni ide sosem, hogy bocs srácok, hülyeséget beszéltem, kössétek be az öveket. Ha karambolozol és meghalsz, akkor azért, ha nem, akkor azért. Ahelyett hogy örülnél neki hogy akkor megúsztad, és becsatolnád rendesen... A statisztikák ebben kivételesen nem hazudnak. De végül is a Te életed.
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. okt. 03. 19:23 | válasz | #12
Hat azert nem ritka hogy a mamzerek gondolkodas nelkul at akarnak kelni az autopalyan, mert az "jar" nekik, aztan meg csodalkoznak ha 120al elbasszak oket...
Flashy  
2004. okt. 03. 19:17 | válasz | #11
nekem egy olyan pedig jól jönne, hogy pl a sebességkorlátozókat írja valami kis kijelzőre és mindig tudom hogy most mennyi a határ. gáz amikor meglátod hogy ott figyel az operatőr az út szélén, de fogalmad sincs mennyire kéne lelassítani. persze ez nem csak azért lenne jó hogy segítsen megmenekülni a (jogos) büntetéstől, de volt már amikor valami miatt nem vettem észre egy korlátozót.
2004. okt. 03. 19:02 | galéria | válasz | #10
Te nem rendőr vagy? :)
Én sosem kapcsolom be az övet pl, és soha nem is fogom. És ne jöjjön nekem senki azzal, hogy mennyit számít egy balesetnél, mert vétlen kocsiban már volt részem egy frontális karambolban, és annak köszönhetem az életemet (valószínüleg), hogy nem voltam bekötve.
Persze nem tudhatom, mi történt volna ellenkező esetben, ezt is rendben van. Sokszor segíthet, sokszor viszont épp ellenkező hatást fejt ki. (Ez viszont tény) Ergo, a kényelmesebb=50% ban jobb.
Az önmagát vezető autó ötletét pedig nevetségesnek tartom. Bár az utakon közlekedők 90% nak nem ártana, ha segge alá tolnának egyet. De én idegenkedek ettől az ideától. Jobb szeretek én irányítani:)
Gyorshajtás....lenne mit mondani,de azt hiszem itt meg is állok, mert még megköveznek :)
Lényeg, hogy bárhol, bármikor.. mert úgy a jó.. :)
antijedi   "Rest in Peace antijedi" 
2004. okt. 03. 18:30 | válasz | #8
és utána virágozna a feketepiacon az oylan chuipmodok adásvétele ami ezt ideiglenesen 8pl gombnyomásra) kiküszöböli :PPPP
2004. okt. 03. 18:28 | válasz | #7
A jövő valószínűleg ez lesz. Az "intelligens" autók tudni fognak egymásról illetve a forgalmi lámpák jelzéseiről, és akkor a balesetek száma drasztikusan lecsökkenhet. Azután jöhet a teljesen automatikus vezérlés, és "Kittnek" csak bediktálod a címet...

"Hamarosan azonban jobb kifogást kell találniuk az autósoknak." - Azért ez a hamarosan elég erős túlzás.
Xantia  
2004. okt. 03. 18:11 | válasz | #6
Az egész nagy baromság. A jelzőtábla embereknek szól nem a gépeknek. A gép ne azért figyelmeztessen, mert nem álltam meg a Stop tábla előtt, hanem mert jön jobbról, balról egy másik tárgy és az nem lassít. Ha már GPS, akkor minden autó pozicióját és impulzusát egy területen belül egymás között át kellene adni, illetve további mérésekkel pontosítani más tárgyakat.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. okt. 03. 17:12 | galéria | válasz | #5
BTW elég gonosz megoldás, de akár a gyorshajtást is teljesen ki lehetne iktatni egy hasonló megoldással (ami az egyik fő baleseti ok...).
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. okt. 03. 17:10 | galéria | válasz | #4
Ezt azonban csak hatósági alapon lehet megvalósítani. Hiába kötelező a biztonsági öv bekötése, hiába köztudott, hogy mennyit számít egy balesetnél, ha még manapság is nagyon sokan nem kapcsolják be. Megoldás: amíg nincs bekapcsolva az öv, addig mondjuk max. 20km/h sebességel haladhat az autó (elvégre is tényleg lehet olyan eset, ahol felesleges az öv bekötésével szórakozni, pl. félre akarunk állni az út széléről a kocsibehajtóra). A törvényhozás meg előírja, hogy XY dátumtól minden autóban ennek benne kell lennie.
Persze ez csak a különdéle nemzeti előírások egységesítése mellett mehet (ami az EU-ban ugye egyenlőre egy kicsit döcögősen megy...).
Cat  
2004. okt. 03. 16:16 | galéria | válasz | #3
a tendencia a hülyebiztos autók létrehozása - egyszerüen muszáj, a többség érdekében (hetente tucatnyi ember hal meg az utakon, és többségük vétlen)
Sephi  
2004. okt. 03. 16:02 | galéria | válasz | #2
Atya eg... kepzled el hogy majd epp az lesz a jo hogy a kocsi megszolal : STOP! :P
lola   "Rest in Peace lola" 
2004. okt. 03. 15:54 | válasz | #1
Ez az egész egy nagy baromság. Kicsit arra emlékeztet, amikor a szakács serpenyővel akar pingpongozni.