![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Spammer céget perelt be a Microsoft és az Amazon
2004. szeptember 30. 18:02, csütörtök
Közösen lép fel a spammerek ellen a világ legnagyobb szoftverfejlesztő vállalata és az ismert online portál, Ennek első bizonyítéka, hogy a két cég beperelte a Gold Disk nevű kanadai vállalatot.
Washington szövetségi állam igazságügyi minisztere, Christine Gregoire helyeselte a két vállalat lépését, szerinte ugyanis a spammereket és a spam e-mail-küldő cégeket csak úgy lehet megállítani, ha kemény büntetéseket szabnak ki rájuk. A miniszter elmondta: örömmel tölti el, hogy két nagyvállalat képes együttműködni és együtt harcolni a spammerek ellen azért, hogy megvédjék a felhasználókat és az ügyfeleiket. Az Egyesült Államokban a hatályban lévő törvények szerint a spammerek akár öt évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatók, ám a kilátásba helyezett komoly szankciók úgy tűnik nem szegték kedvüket a kéretlen elektronikus reklámleveleket küldözgető magánszemélyeknek és cégeknek. Felmérések szerint egyébként szerte a világon a felhasználók és a vállalatok évente kereken tíz milliárd eurót költenek a spam e-mailek elleni harcra. Szintén komoly gondokat okoznak a phisherek is, akik hamis e-mailekkel hamis weboldalakra csalják a bankok és az online kereskedőházak ügyfeleit, hogy ott a személyes adataikhoz és a hitel- és a bankkártya-számaikhoz jussanak. Németországban a múlt hónapban először próbáltak meg phisherek ily módon egy bank ügyfeleinek személyes és bizalmas adataihoz hozzájutni. Bár számos ügyfelet sikerült a bűnözőknek csőbe húzniuk, ám a biztonsági szakembereknek szerencsére még időben sikerült megakadályozni, hogy elutalhassák a saját bankszámlájukra a kicsalt összegeket. Csak az Egyesült Államokban a becslések szerint az elmúlt 12 hónapban kétmillió ember vált phishing-támadás áldozatává. Az okozott kár összege pedig elérte a 970 millió eurót. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() VIA: itt az 50 dolláros minipécé Érdekes megoldással próbálkozik a jelenleg inkább helyét kereső gyártó, amely árában még az évekig oly sokat tárgyalt százdolláros laptopot is leveri, ám belső összetétele miatt komoly kétségeket támaszt jövőjét illetően.Titkolják forrásaikat a cégóriásoknál dolgozó kutatókAz olyan nagy technológiai konszernek, mint a Facebook, a Google vagy a Microsoft azt a stratégiát követik, hogy nem hozzák nyilvánosságra tudományos munkáik fontos részleteit.A táblagépek terén a Samsung megelőzte az AmazontAz idei esztendő első negyedévében a dél-koreai társaság sikeresen megelőzte az amerikai riválisát a tábla PC piacon és feljött a második helyre.A közösségi hálózatok felgyorsítják az információáramlástAz már korábban is ismert volt, hogy a közösségi honlapok a többi hálózatnál hatékonyabban képesek szétosztani az információkat, matematikailag azonban először sikerült ezt bizonyítani.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) |